14. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a komikat. Hálám jeléül megint egy hosszú fejezetet hoztam és egy nagy meglepetést. Remélem tetszeni fog és megint megajándékoztok a véleményetekkel. Kíváncsian várom a reakciótokat ehhez a fejezethez. Egy mondatnak is nagyon tudok örülni :D Nem is húzom tovább, és a meglepetés természetesen a végén lesz :D Jó olvasást.

Pusszancs

Szusi

Nem tudom, hány óra lehetett, mikor megérkeztünk Londonba, csak annyit regisztráltam, hogy itt biztos reggel van. Egy taxi elvitt minket a megadott címre. Alig vártam, hogy a hotelba érjünk, és lepihenhessek. A hotel, ahol a bátyámékat elszállásolták, az a Park Plaza County Hall volt. Szerencse, hogy még indulás előtt Tom megkérdezte, melyik hotelben foglaltak szobát, így felhívta a hotelt, hogy foglaljon még egyet az én nevemre. Mivel Bree a bátyámmal fog lakni, így csak nekem volt szükségem szobára. Miután bejelentkeztünk, és megkaptuk a kulcsokat, felmentünk a szobáinkba.

Nagyon tágas szobát kaptam. Van egy hatalmas nappali, amihez egy kis konyha is tartozik, háló és fürdő. Fogtam, bevittem a bőröndömet a hálóba és nekiálltam kirakodni. Mikor kész voltam, elmentem lezuhanyozni, utána pedig lepihentem egy kicsit. Aludni nem tudtam, amúgy is aludtam egy keveset a repülőn. Remélem, hamar át tudok állni a Londoni időre, mert ez az időeltolódás megzavart elég rendesen. Pihenésemet a hasam morgása szakította meg. Megnéztem az órámat, ami délután három órát mutatott, ezek szerint átaludtam az ebédet, nem is csoda, hogy éhes vagyok. A nappaliból felhívtam a szobaszervizt, hogy hozzanak fel valami ennivalót. Amíg nem hozzák meg az ételt, addig bekapcsoltam a TV-t, és elkezdtem kapcsolgatni a csatornák között. Mire sikerült megállapodnom egy csatornán, addigra kopogtattak. Ez biztos a szobaszerviz lesz. Kinyitottam, a srác betolta a kocsit az étellel, amit rendeltem, és a borravaló után távozott is. Megebédeltem, ami már uzsonna volt, utána átmentem Tomékhoz, hogy megkérdezzem mi a mai terv.

Bree és Tom szintén pihent egy keveset, ahogy én is tettem még pár perce. Megkérdeztem tőlük, mit terveztek estére. Mindketten olyan fejet vágtak, mint akik nem ezen a bolygón lennének. Mire nagy nehezen kihúztam belőlük a választ, egy óra is eltelt. Kicsit lelombozott a válaszuk, miszerint ők kettesben szeretnének lenni, mert Tom már reggel megy valami megbeszélésre a forgatással kapcsolatban és nem tudja, mikor végez, de holnap este buliba megyünk, mivel stáb buli lesz ismerkedéssel egybekötve. Ez már jobban hangzott. Breevel megbeszéltem, hogy majd reggel átjön, és akkor majd megbeszéljük, hogy mit csinálunk napközben. Nem is zavartam őket tovább, visszamentem a szobámba. Most mit csináljak? Leültem a fotelba és kapcsolgattam a TV-t. Ahogy ezt csináltam, a fejemhez kaptam. A francba, majdnem el is felejtettem. Erick megkért, ha már megérkeztem, akkor írjak neki. Bementem a hálóba a laptopomért, a fotelba visszaülve bekapcsoltam és elkezdtem írni.

Szia Erick!

Sikeresen megérkeztem Londonba, még reggel valamikor. Ne kérdezd pontosan mikor, mert nem tudom, csak azt regisztráltam, hogy itt kezd világosodni. A Park Plaza County Hall-ban szálltunk meg. Úgy ahogy sikerült már átállnom a londoni időre, ez annak köszönhető, hogy az ebédet átaludtam és nemrég ébredtem JJJ Ma már semmit nem fogok csinálni, vagyis nincs tervezve semmi. Barátnőm meg a bátyám kettesben akarnak lenni, én meg egyedül leszek a szobámban L

Nem tudom, hogy te mit csinálsz, hogy nagyon elfoglalt vagy-e, de én bekapcsolva hagyom a gépemet és msn-en leszek, ha gondolod, írj majd rám, és akkor beszélgethetünk. Addig megyek kapcsolgatni a TV-t.

Puszi

Annie

Miután elküldtem az üzenetet, folytattam a tevékenységemet, vagyis a TV kapcsolgatását. Már körülbelül fél órája ezt csinálhattam, mikor valaki rám írt msn-en.

E: - Szia! J Még nem füstölt ki a TV? J

A: - Szia! De vicces kedvében van valaki? Még működőképes a masina, de pont időben jelentkeztél, mert ha még egy ideig ezt csináltam volna, akkor már nem biztos, hogy sokáig bírta volna. J

E: - Ennyire unatkozol?

A: - Most erre mit írjak neked?

E: - Az igazat, csak is a színtiszta igazat. J

A: - Húúú, most úgy érzem magam, mint a filmekben, akit épp vallatnak. J A válaszom igen, ennyire unatkozom.

E: - Hát ez szörnyű!!! Ezt orvosolnunk kell valahogy…

A: - Mi a gyógymód doktor úr?

E: - Hát nem is tudom… Lenne egy megoldás….

A: - Mi lenne az?

E: - Biztos, hogy kíváncsi vagy rá?

Most hülyéskedik? Persze hogy kíváncsi vagyok, de még mennyire…

A: - Még szép, hogy kíváncsi vagyok.

E: - Szóval arra gondoltam…

A: - Igen?

E: - Mivel te unatkozol…

Ne húzd az agyamat kérlek! Térj a lényegre…

E: - És nekem sincs mit csinálnom…

A: - Hallgatlak, vagyis olvaslak. J

E: - Arra gondoltam, hogy akkor találkozhatnánk. Két unatkozó ember együtt is unatkozhat. Mit szólsz?

Hogy mit szólok? Ilyet kérdezni? Szóhoz se jutok! Erre vártam már mióta is? Már nagyon régóta…

A: - Benne vagyok. De miből gondolod, hogy unatkoznánk? Szerintem nem unatkoznánk.

E: - Szerintem se J

A: - J Mikor és hol találkozzunk? Be kell, hogy valljam, nem ismerem Londont, még soha nem jártam itt.

E: - Hm, ezen változtatnunk kell. Gondolkodjam, hol találkozzunk, ami nincs olyan messze tőled. Meg is van. London Eye! Az nagyon közel van a hotelhoz, pár percnyire. Ott foglak várni hét órakor.

A: - Ok, nekem megfelel. És miről foglak megismerni?

E: - Ha most azt írom, fekete szövetkabát és bordó sál, az hülyén hangzik J Szóval a kedvenc virágod lesz nálam.

A: - Tudod mi a kedvenc virágom? Nálam meg nálam lesz Jonathan Alter könyve. Nem felejtettem el, hogy megígértem, kölcsönadom.

E: - Még szép, hogy tudom mi a kedvenc virágod, hisz egyszer megírtad. Elhoztad a könyvet? Ezt nem hiszem el! Emlékeztél rá? Már alig várom, hogy olvashassam. Na de én lépek, hogy időben odaérjek.

A: - Ok. Én is megyek. Akkor ott találkozunk.

E: - Már alig várom. Még mindig nem hiszem el, hogy Londonban vagy…

A: - Én se, pedig itt vagyok és nemsokára talizunk is.

E: - Bizony. Addig is szia!

A: - Szia!

Úr Isten!!! Találkozunk! Nem egész egy óra múlva végre találkozunk!!! Jupiiii!!! Ezt azonnal el kell mondanom Breenek. Már épp indulni akartam hozzá, mikor megtorpantam. Nem mehetek át hozzájuk, hisz kettesben akarnak lenni. Meg amúgy is, milyen ürüggyel mennék, hisz Tom nem tud semmiről. Majd holnap elmesélem neki mi volt. Annyira izgulok. Gyorsan öltözzek át. Nem sokat gondolkodtam, mit vegyek fel. Mivel itt hideg van, pár fok van kint, ezért a választásom egy csőszárú farmerra, pulcsira és egy csizmára esett, meg persze egy melegebb kabátra. Magamhoz vettem a táskámat meg a könyvet és indulásra készen is voltam. A portán leadtam a kulcsot, mondván, hogy majd jövök, meg megkérdeztem, melyik irányból jutok el a leggyorsabban a London Eye-hez.

Elég gyorsan oda is értem, nem gondoltam volna, hogy ennyire közel van a hotelhez. Most már csak Erickre kell várnom. Vagyis egy olyan srácot kell keresnem, akin fekete szövetkabát, bordó sál van és a kezében pedig tulipán. Ahogy így várakoztam, és nézelődtem, hátha meglátom azt a személyt, akire várok, valaki megszólított és a nevemen. Odafordultam a hang irányába. Egy gyönyörű virágcsokorral találtam szembe magamat, pontosabban tulipáncsokorral. Felnéztem, hogy lássam az illető arcát, de nem láttam tisztán, mivel a lemenő nappal szemben álltam, így arcát árnyék takarta. Nagyon ismerős volt arcának körvonala, mosolya, hangja… Kezemet szemellenzőkén használtam, hogy hátha jobban látom. Amikor megláttam, kivel állok szemben, nagyon meglepődtem. Ez nem lehetséges, ő nem lehet az. Pedig ő az, de ez hogy lehetséges? Miért nem mondta el akkor, hogy ő az? Annyi elpocsékolt időtől megkímélhettük volna magunkat. Belső monológomat az előttem álló személy szakította meg.

-          Annie? – ott álltam megkövülve, megszólalni se tudtam, csak néztem őt. – Annie, kérlek, mondj valamit. Megijesztesz.  Én vagyok az…

-          Erick – fejeztem be a mondatot helyette, alig halhatóan. – De ez hogy lehetséges? Miért nem mondtad el akkor, hogy te vagy az? Annyi mindent megkönnyített volna.

-          Annie, hidd el, akkor nem is sejtettem, hogy te az az Annie vagy, akivel írogatok. Rákérdezni, meg nem mertem, féltem, hogy tévedek. Meg amúgy is mennem kellett fellépni. De te is megkérdezhetted volna.

-          Nekem eszembe se jutott. Főleg az e-mailed után, mindabba voltam, hogy Londonban vagy. Ha tudtad, hogy Los Angelesbe jössz, miért nem írtad meg?

-          Nem akartam, hogy így történjen meg az első találkozásunk. Meg Los Angelesbe úgy voltunk, hogy egyiknap mentünk, másnap meg jöttünk is vissza Londonba. Nem is lett volna időnk beszélgetni. Nem hittem volna, hogy összefutunk a bárpultnál. Nem kezdhetnénk tiszta lappal a megismerkedésünket, mintha nem is találkoztunk volna Los Angelesben? Benne vagy? – nézet rám nagy boci szemekkel. Igen boci szemekkel, mert a szeme színe is barna és … annyira szépek. Nem tudok ellenállni.

-          Benne vagyok!

-          Erick vagyok. – nyújtotta felém kezét és közben mosolygott. Oh, az a mosoly…

-          Én meg Annie. – kezet fogtam vele. – Örülök, hogy végre találkoztunk. – azzal két puszit kaptam az arcomra. Az érintése, megint ugyanazt váltotta ki belőlem, mint múltkor. Akkor mégse az alkohol miatt volt ez a hatás, mert most nem ittam egy kortyot sem.

-          Ezt neked hoztam. – nyújtotta felém a virágcsokrot, ami nagyon szép volt. – Ha jól emlékszem a tulipán a kedvenc virágod.

-          Igen, az. Ezt meg én hoztam neked. – átnyújtottam neki a könyvet, amit magammal hoztam. – Remélem tetszeni fog.

-          Biztos, főleg a cikk alapján, amit írtál, nagyon jó lehet. – ezen annyira zavarba jöttem, hogy olyan piros lehettem, mint a paradicsom. Erick meg csak mosolygott rajtam. – Azon gondolkodtam, hogy mivel nem jártál még Londonban, meg mutatom neked a várost.

-          Ugye nem ma akarsz nekem mindent megmutatni. – kezdtem ijedezni, ami az arcomon is látszott.

-          Nem, nem, de hogy is. Nem kell megijedni. – de már nevetett rajtam. – Most csak a London Eye tetejéről szeretném megmutatni neked a várost, nagyon szép, főleg este. – mutatott az említett óriáskerékre. – Szabad? – kérdezte, miközben nyújtotta a kezét. Bólintottam, azzal megfogta a kezemet, és így indultunk el a kerék felé, hogy beszálljunk az egyik kapszulába.

Nagyon szép volt a kilátás a kerékből, nem győztem gyönyörködni a városban. Annyira más, mint Los Angeles. Nagyon tetszik. Alig várom, hogy Erick körbevezessen. Nagyon sokat beszélgettünk. Elmondta, hogy miért akarta, hogy inkognitóban levelezzünk. Az ok nagyon egyszerű volt, nem akarta, hogy csak azért levelezzek vele, mert ismert személy Angliában. Megnyugtattam, hogy nem hallottam még az együtteséről, és ezért sem volt nekem gyanús a neve a bulin. Eljátszotta a sértődöttet, amin jót nevettem. Mondtam neki, hogy igaz, hogy eddig nem ismertem az együttest, de amit akkor hallottam, az nagyon tetszet. Nagyon jól játszanak és a hangja, meg egyenesen ámulatba ejtett. Szerinte, csak azért mondtam, hogy mondjak valamit, és biztos nem is tetszik nekem a zenéjük. Próbáltam meggyőzni, hogy amit mondtam, az komoly, és nem hazudtam, ha akarja még meg is esküszöm, a kezemet meg már a szívem fölé tettem. A kijelentésemtől szakadt a nevetéstől. A kerék körbe ért, Erick pedig segített kiszállni a fülkéből.

-          Jézusom! Annie! Jég hideg a kezed. Nem fázol? – ráztam a fejem, pedig kicsit fáztam. – Ezt nem veszem be. Gyere, meghívlak valamire, hogy felmelegedj. A virágot add ide nekem, viszem én, hogy a kezeidet addig zsebre tud tenni.

Bólintottam, és ő elvette a csokrot, én meg zsebre tettem a kezemet. Elmentünk a legközelebbi kávézóba. Mindketten egy forró teát kértünk, ami nagyon jól esett. Holnap első dolgom az lesz, hogy veszek egy kesztyűt. Beszélgetés közben sok mindent megtudtam az együttesről. Még az egyetemen kezdtek el együtt zenélni, és a semmiből robbantak be a köztudatba. Érdekes, hogy nem hallottam még róluk, pedig állítása szerint nagyon sokat cikkeznek róluk külföldön is, főleg a pletykalapok, mindig összeboronálják őket valakikkel. Majd meglesem a neten, mit találok róluk. Olyan furcsa volt így, személyesen beszélgetni vele. Alig tudtam mit kérdezni tőle, mert a levelezgetéseink alatt, már megismertem. Már csak az utolsó nagy titok volt hátra, a valódi kiléte, amit nem tudtam, de már erről is lehullt a lepel, és elmondhatom, hogy kellemesen csalódtam. A beszélgetésünk alatt is ugyanúgy viselkedett, mint mikor írogattunk. Nagyon vicces srác, és állandóan mosolyog. Nagyon tetszik a mosolya. Megérte eddig várni.

Sajnos a bárban nem maradhattunk tovább, mert zárt, hisz elmúlt 10 óra. Erick felajánlotta, hogy visszavisz a hotelba, mert ő autóval volt, amit el is fogadtam.

-          Megérkeztünk. – mondta, kicsit szomorúan.

-          Igen, meg. – felsóhajtottam, és a bejárat felé néztem, amit Erick rögtön észre is vett.

-          Megbántad, hogy találkoztunk és már alig várod, hogy mehess? – kérdezte, de a hangjában nem csalódottságot fedeztem fel. Elég volt csak ránéznem, hogy rájöjjek, viccel.

-          Miért, te megbántad? Mert én egyáltalán nem. Be kell hogy valljam, kellemesen csalódtam. Kár, hogy véget ért ez a szép este. – szomorodtam el.

-          Most mondjam azt, hogy nem kell, hogy vége legyen az estének? De nem mondom, ma érkeztél, még fáradt lehetsz, holnap is van nap, meg amúgy is, az első randin nem szoktam senkit se az ágyamba cipelni. – rám kacsintott és megint mosolygott. Én meg köpni – nyelni nem tudtam a döbbenettől, csak tátott szájjal bámultam rá. Látva az ábrázatomat, megkegyelmezett nekem. – Nyugi, csak vicceltem az ággyal kapcsolatban. Kíváncsi voltam, mit fogsz reagálni. Amint látom, meg is leptelek vele. – de már szakadt a nevetéstől, ennyire hülye is csak én lehetek. Annyira zavarba hozott, hogy egy vörös voltam, és az autó sebváltóján vizsgáltam valamit, de nem tudom mit. Erick állam alá nyúlt, felemelte a fejem, hogy ránézzek. A szemei csillogtak és mosolygott, de már nem a poénja végett. – Ügyes vagyok, gratulálok saját magamnak. – értetlenül néztem rá. – Az este folyamán másodszor sikerült téged zavarba hoznom. Végre láttalak elpirulni, és nem kellett elképzelnem. És én se bántam meg, hogy végre találkoztunk. – ezt már a szemembe mondta. – Holnapra mi a terved?

-          Semmi különös, vagyis, még semmit se terveztem. Ma nem sikerült Breevel, a barátnőmmel megbeszélni, hogy napközben mit fogunk csinálni. Annyiban egyeztünk meg, hogy majd reggel megbeszéljük, de szerintem úgy is városnézés lesz, meg vásárlás. Kesztyűt kell vennem. – mosolyogtam, közben felemeltem a kezemet.

-          Hát igen, azt okvetlen vegyél, vagy ha akarod, melegíthetem a kezedet. – mosolygott, már tudtam, hogy megint poénkodik. – Na, de most komolyra fordítva a szót, ha gondoljátok, holnap szívesen körbevezetlek benneteket a városban, úgy sincs semmi dolgom.

-          Komolyan? – bólintott. - Az nagyon jó lenne! Reggel meg is beszélem Breevel, szerintem nem lesz kifogása ellene. A bátyám úgy is stábmegbeszélésre megy, egész nap nem is fogjuk látni.

-          Add meg a telefonszámodat és reggel rád hívok, akkor majd megbeszéljük a részleteket, hogy mikor találkozzunk. – egy OK kíséretében lediktáltam neki a számomat. – Elmentve. Akkor reggel hívlak. És még egyszer köszönöm ezt a gyönyörű estét, és hogy eljöttél ide, Londonba.

-          Én köszönöm, és nagyon jól éreztem magam veled. Akkor én megyek, holnap találkozunk.

Elköszöntünk egymástól. Adott egy puszit az arcomra, aztán kiszálltam az autóból. Vagyis kiszálltam volna, ha nem előz meg és nyissa ki nekem az ajtót. A tulipáncsokrot majdnem ottfelejtettem, Ericknek úgy kellett utánam szólnia. Még a bejáratnál megvártam, míg elmegy, aztán a recepción elkértem a kulcsomat és felmentem a szobámba. Nagyon szép este volt. Nem gondoltam volna, hogy az első estémen Londonban találkozok vele. Nagyon aranyos srác és intelligens. Amíg átöltöztem pizsamába, újra átéltem gondolatban a mai estét. A tulipánt, amit tőle kaptam vázástól az éjjeli szekrényre raktam, közvetlenül mellém. Még egyszer megszagoltam, becsuktam a szemem és próbáltam elképzelni a holnapi napomat, hogy milyen lesz…

És most következzenek a meglepetések:

1. A virágcsokor, amit Annie kapot:

2. A várvavárt kép, a mi titokzatos Movieboyunkról: