55. fejezet

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy megint késtem. Tudom, a múlthétre ígértem, de sajnos a magánéletemben újabb gondok merültek fel, amikre nem számítottam és így most sikerült befejeznem a fejezetet. Remélem, tetszeni fog. Tudom, hogy nem ilyen eseményre vártatok, de ami késik, az nem múlik.

Még annyit, mielőtt elkezdenétek olvasni a részt, hogy barátnőm, Henna újra megnyitotta Twilight-os oldalát, amit itt érhettek el:

http://twilightbyhenna.blogspot.hu/

És nem mellesleg a közös blogunkat is szeretném reklámozni, ahova felkerült a következő rész

http://gyilkosfeltekenyseg.blogspot.sk/

Most már más nincs hátra, mint jó olvasást, és komikra fel!!!

Pusszancs

Szusi

-          Kérlek, maradj. Legalább 1-2 napot. – kérlelt, miközben az utolsó bőröndöm cipzárját húztam be, és ezzel befejeztem a csomagolást.

Az ágyon fekvő bőröndöt megfogtam és a másik mellé állítottam a szekrény mellé. Leültem az ágyra és a két böhöm nagy csomagot néztem. Útra készen voltam. Hát ez a nap is eljött, délután 6-kor elhagyom Londont és ezzel együtt egy bizonytalan időre Ericket is. Összefacsarodik a szívem, ha az utazásra gondolok. Szívem szerint itt maradnék, de sajnos kötelezettségeim vannak, amiket teljesítenem kell.

Annyira megszoktam már, hogy az utóbbi két hónapban minden napomat azzal a férfival töltöttem, aki az egész csomagolási műveletemet a falnak háttal nekitámaszkodva nézte végig, és most is úgy nézett rám, mint aki menten szörnyet hal, hogy el kell engednie. Szomorú tekintete láttán az én szívem is jobban összeszorul. Miért ilyen nehéz ez az egész? Miért kell most elválnunk? Miért nem maradhatok itt? A francba az egyetemmel, és a francba Los Angelesszel is. Én itt akarok maradni Londonban, Erickkel!!!

Kezemet Erick felé nyújtottam. Mint a fuldokló, úgy kapott utána, majd ellökte magát a faltól és leült mellém az ágyra. Ölébe vont, arcát a vállamba temette, és olyan szorosan öleltük egymást, mint akik soha nem akarják elengedni a másikat.

-          Nem lehetne valahogy megoldani, hogy még maradhass pár napot? – kérdezte reménykedve.

-          Bármennyire szeretném is, de sajnos nem. – ráztam meg szomorúan a fejemet. – Muszáj hazamennem, és nem csak a suli miatt. Érzem, hogy valami történt odahaza.

Már napok óta ez az érzés fojtogat. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az, de érzem, valami nincs rendben. Akárhányszor beszéltem az otthoniakkal, azt éreztem, hogy valamit titkolnak. Nem egyszer rákérdeztem, de a válasz mindig ugyan az volt „Minden a legnagyobb rendben, minden a régi”. Hát ezt valahogy nehéz volt elhinnem, főleg akkor nem, mikor Breevel, vagy Tommal beszéltem telefonon. Igen, telefonon, mert skypon egyiket se lehetett utolérni. Állításuk szerint nagyon elfoglaltak voltak. Majd kiderül, ha hazamegyek, úgy is megtudom, mit titkolnak, mert az biztos, valami van.

-          Nagyon fogsz hiányozni. – csókolt bele a fülembe. – Nagyon rossz lesz nélküled az éjszakáim. – kaptam egy újabb csókot, de most már a nyakamra. – Arról nem is beszélve, hogy fázni fogok éjjelente. – jött egy újabb csók. – Nem lesz kihez odabújnom, aki felmelegíthetne. – csókolta meg a nyakhajlatomat, mire akaratlanul is megborzongtam és minden egyes csók után apró sóhajok hagyták el a számat.

Ezt direkt csinálja? Őrületbe akar kergetni? Így is nehéz lesz az elválás, de ezek után… Becsuktam a szemem és próbáltam uralkodni a bennem fellobbanó vágyon, ne hogy rávessem magamat. A popsztár nem könnyítette meg helyzetemet, mert a ruhám pántját félrehúzva a nyakamat hintette be apró csókjaival. Minden egyes csókjával az akaraterőmet bombázta. Bármennyire is küzdöttem ellene, a józan eszem mit sem ért a bennem lángra lobbant vágy ellen. Miután a ruhám mindkét pántját sikerült levarázsolnia a vállaimról, hanyat döntött, s miután Ő is sikeresen elhelyezkedett mellettem, már a mellkasomat kényeztette.

-          Erick – sóhajtottam, összeszedve minden akaraterőmet, hogy még utoljára megpróbáljam leállítani.

-          Shhh, most ne beszélj. – tette ujját a számra. – Az emlékezetembe akarom vésni minden egyes porcikádat, hogy ha nem leszel itt, tudjak mire emlékezni.

-          De a gép… - nyögtem.

-          Az indulásig még rengeteg időnk van. Most csak élvezd, hogy együtt vagyunk. – suttogta az ajkaim közé és végül szenvedélyesen megcsókolt, ezzel megsemmisítő csapást mérve akaraterőmre.

Innentől nem törődtem semmivel, se a géppel, se azzal, hogy az indulás előtt a szüleihez voltunk hivatalosak, csak élveztem, élveztem, hogy még együtt voltunk…

***

-          Maradj. - suttogta, miközben apró puszikkal hintette be meztelen hátamat. Forró leheletétől újra elkezdett pezsegni a vérem.

-          Tudod, hogy nem lehet. – szedtem össze magamat, kicsit feljebb tornáztam magamat, hogy a könyökeimen meg tudjak támaszkodni. Fejemet hátra fordítottam, hogy rá tudjak nézni.

-          Mindent lehet, csak akarni kell. – tűrte el a hajamat az egyik oldalra, hogy szabadon meg tudja csókolni a nyakamat. – Szeretlek, nagyon, és azt akarom, hogy itt maradj velem. – csókolt szájon, és hagytam, hogy elmélyítse azt. Erick vérszemet kapva hátamra döntött, és falni kezdte ajkaimat, majd az egész arcomat hintette be csókjaival.

-          Én is szeretlek, de bármennyire is nehezemre esik, ezt itt most be kell fejeznünk, mert máskülönben lekésem a gépemet. – próbáltam eltolni magamtól vállainál fogva.

-          Nem érdekel, akkor legalább itt maradsz. – kapta rám tekintetét és a szemeimet kezdte el bűvölni. Ajh, azok a barna szemek, egyszer ezek okozzák a halálomat.

-          Ne bűvölj, ez most nem fog összejönni. – nevettem fel, és eltakartam két kezemmel a szemeimet.

-          Oké, abbahagyom, de ígérd meg, hogy amint lesz rá lehetőséged, azonnal jössz Londonba.

-          Ezt megígérhetem, de ugye te is jössz majd hozzám?

-          Még szép, hisz tudod, hogy sokáig nem bírom ki nélküled.

Sokáig nem élvezhettem Erick ölelő karjait, mivel délután két óra volt, készülődnöm kellett, ha nem akartam lekésni a gépet. Gyors zuhany, aztán felvettem a kikészített ruhámat, hajamat átfésültem és beszárítottam, és legvégül egy leheletnyi sminket tettem magamra. Feleslegesnek éreztem nagyon kicicomázni magamat, hisz egy nagyon hosszú repülőút várt rám.

Miután kész lettem, a nappaliba mentem és a kezemben lévő piperetáskámat beletettem a kézitáskámba, a leszállás előtt úgy is szükségem lesz rá. Erick már kihozta a szobából a bőröndjeimet és az előszobába sorakoztatta őket, Ő maga pedig a nappaliban ült és szomorúan nézett rám. Odamentem hozzá, megsimogattam az arcát. Már szóra nyitotta a száját, de gyorsan megráztam a fejemet, tudtam, mit akar mondani. Már két napja ugyanazt hajtogatta, hogy maradjak. Ölébe ültem és szorosan hozzábújtam, amennyire csak tudtam. Most nem kellettek a szavak, az nélkül is tudtuk, mit érez a másik.

Pár percig így, összeölelkezve ültünk, majd megfogtam Erick karját, hogy meglessem hány óra. Három óra múlt pár perccel. Nagyot sóhajtottam, indulnunk kellett a Russel szülőkhöz, még el kellett tőlük köszönnöm. Nagy nehezen kibontakoztam Szerelmem karjaiból, és még utoljára gyorsan körbenéztem a lakásban, mindent elcsomagoltam-e, addig Erick levitte az autóhoz a csomagjaimat. Míg vártam rá, hogy visszajöjjön, felhívtam Sarat. Igaz, tegnap elköszöntem mindenkitől, de vele még akartam pár szót váltani, hogy megnyugtassam magamat. Még akkor is, ha már tegnap megígérte, megerősítésre volt szükségem.

-          Már mondtam, hogy ez miatt nem kell aggódnod, rajta, illetve rajtuk tartom a szemem. – nyugtatott meg barátnőm a vonal túloldaláról.

-          Tudom, tudom, de akkor is… Olyan rossz előérzetem van. – húztam el a számat.

-          Nyugi, nem lesz semmi baj. Jelentkezett azóta az a vipera? – utalt a bálon történtekre. Ő az egyetlen, aki tudott a mosdóbeli incidensről, még Ericknek se meséltem el. Saranak is csak a bál utáni napon meséltem el, mikor együtt vásárolgattunk. Le is cseszett miatta, hogy miért nem mondtam el még aznap este, azonnal helyretette volna a kis szukát. Hát igen, éppen ezért nem mondtam el, nem akartam botrányt, és több mint valószínű én jöttem volna ki a helyzetből rosszul.

-          Nem, nem jelentkezett. Lehet, hogy nem is gondolta komolyan, csak sértette az önérzetét, hogy Erick túllépet rajta és boldog.

-          Ugyan már Annie, ezt te sem hiszed el. – egy kis gúnyt lehetet hallani a hangján. Válaszolni már nem tudtam, hogy igen, igaza van, mert Erick ebben a pillanatban lépet be a lakásba.

-          Sara, most leteszem, Erick már visszajött, és indulnunk kéne. – mondtam, közben végig az előttem álló férfi szemébe néztem, aki meglepetten pislogott rám, hogy mégis miről beszélgethettem a haverja barátnőjével.

-          Jól van csajszi, de aztán vigyázz magadra és elvárom, hogy jelentkezz!!! És ne aggódj a „barátnőnkre” gondom lesz. Jó utat. Puszi! – elköszöntünk egymástól, s azzal bontottuk is a vonalat.

Erick nem kérdezett semmit a hívással kapcsolatban, de lehetett látni rajta, hogy nagyon érdekelte, miről volt szó. De akkor se fogom elmondani neki, hogy mi történt a bálom, hogy a drága exe úgymond hadat üzent nekem. Minek? Hogy a végén én legyek a féltékeny barátnő? Azzal is csak Barbarának kedveznék, hisz a bál után Erick örömmel mesélte nekem, hogy beszélgettek, és sikerült tisztázniuk pár dolgot, és megpróbálnak barátok lenni. Cöch, barátok. Nekem meg most kell visszautaznom Los Angelesbe, és ki tudja, mikor jövök legközelebb. Habár az a ki tudja elég hamar lesz, mert szeptember végén Ian és Melissa esküvőjén itt leszek.

Négy előtt értünk oda a Russel házhoz. Az egész család itt volt. Mivel nem maradt sok időnk a búcsúzkodásra, ami köszönhető a déli kis összebújásunknak, amit egyáltalán nem bántam, ezért röpke fél óra alatt megpusziltam és megöleltem mindenkit. Maggienek sok sikert kívántam NYU-hoz, a jövő hét folyamán utazik a városba, hogy beiratkozhasson. Megígértettem vele, hogy amikor csak tud, jelentkezzen. Ez alatt a pár hét alatt nagyon megkedveltem. Miután mindenkitől elköszöntem, szomorúan szálltam be az autóba, hogy egyenesen a reptérre menjünk.

Kiérve a reptérre leadtuk a csomagjaimat és a váróban várakoztunk, amíg nem szólítottak a beszállásra. Én Erick ölében foglaltam helyet, egyik kezével a hátamat simogatta, míg a másikkal a combomon pihenő kezemet fogta. A szokásos beszélgetés zajlott le közöttünk, ami ilyenkor szokott, mikor két szerelmes búcsúzkodik. Miután a Los Angelesbe tartó járatra felszólították az utasokat a beszállásra, könnyes búcsút vettünk egymástól. Már a repülőn ülve azon gondolkoztam, hogyan fogom ezt az időt kibírni, míg nem látjuk egymást. Az elmúlt közel két hónap minden napját együtt töltöttük. Már annyira megszoktam, hogy reggel, mikor felébredtem az első arc, amit megláttam az az övé volt, este pedig mellette hajtottam állomra a fejemet. Ahogy mondani szokás, könnyű a jót megszokni. Most újra bele kell rázódnom, hogy egyedül kelek és fekszem majd le.

A hosszú repülőút után fáradtan szálltam le a gépről. Úgy éreztem, helyben összepottyanok, pedig még aludtam is az úton. Amíg a csomagjaimra vártam, megpróbáltam a bátyámat felhívni telefonon, hogy ki jön-e értem a reptérre, de nem vette fel a telefont. Breet is próbáltam utolérni, de ahogy Tom, úgy ő se vettem a mobilját. Vajon mi a francot csinálnak már megint? Biztos, annyira egymásba feledkeztek, hogy ilyenkor a fülükön ülnek.

Nem volt mit tennem, magam után vonszoltam a bőröndjeimet és amint kiértem, gyorsan leintettem egy taxit. Még szerencse, hogy itt a reptéren mindig akad egy szabad jármű. A sofőr segített berakni a csomagjaimat, majd miután bediktáltam a címet, már úton is voltunk. Majd egy óra hosszat tartott az út hazáig, amin nem is csodálkoztam, hisz a legnagyobb forgalmat sikerült kikapnunk. Los Angelesben még éjjel sem áll meg az élet, sőt, ilyenkor kezd beindulni, mindenki úton volt. Haza vezető úton még küldtem Ericknek sms-t, hogy rendben megérkeztem, nem kell aggódnia.

Miután kifizettem a taxit, a sofőr volt olyan rendes, hogy segített kivenni a csomagtartóból a bőröndjeimet. Miután a taxi elhajtott, a két nagy pakkal a kezemben beléptem az épületbe és egyenesen megcéloztam a liftet. Felérve az emeletünkre már alig bírtam állni, alig vártam, hogy végre a pihe-puha ágyikómban lehessek, még akkor is, ha egyedül. Táskámból előkerestem a kulcsaimat, és miután kizártam az ajtót, nagy nehezen beráncigáltam a bőröndöket is és ott is hagytam őket az előszobában. Egy „Megjöttem” kíséretében drága lakótársaim keresésére indultam.

Breet azonnal észrevettem, ahogy beléptem a nappaliba. Háttal ült nekem a kanapén. De valami nem stimmelt vele. Mintha sírt volna, mert a vála rázkódott és körülötte mindenhol elhasznált papírzsebkendők voltak. A fáradság azonnal elillant a testemből és gyorsan leültem szipogó barátnőm mellé, és magamhoz vontam. Nem ellenkezett, sőt, amint tudatosította, hogy én vagyok az, nyakamba borult és még jobban elkezdett sírni. Öleltük egymást, én közben az egyik kezemmel a hátát simogattam nyugtatás képpen.

Szinte éreztem, hogy valami történt, de álmomban se gondoltam volna, hogy arra jövök majd haza, hogy a barátnőm a kanapénkon keservesen sír, miközben a bátyám, ha jól láttam, sehol, akinek kötelessége lenne megvigasztalnia, elvégre a barátnőjéről van szó.

-          Bree, mi történt, miért sírsz? – kérdeztem, miközben eltűrtem haját könnyáztatta arcából. – És Tom hol van? – jött a következő kérdés tőlem. Bree a válaszadás előtt, kicsikét elhúzódott és a dohányzóasztal felé fordult, hogy egy újabb zsebkendőt vehessen el a dobozból. Kifújta az orrát, megtörölte a szemét, majd megszólalt.

-          T..Tom… Tom… elment… - nyakamba borult és újra sírni kezdett.

Blog ajánló!

Sziasztok!

Nem, nem frissel jöttem, csak egy kis ajánlóval. Ha emlékeztek még, már említettem, hogy Hennával egy közös projektbe kezdtünk. Már egy ideje kész a blog, de még fejit nem tettünk fel, csak a prológus volt fent. De, és most a de-n van a hangsúly, fent az első fejezet is.

Ezen a linken elérhető a blog. Jó olvasást hozzá, és várjuk a véleményeteket.

http://gyilkosfeltekenyseg.blogspot.hu/ 

Pusszancs

Szusi

U.I.: A szerelem kritikája következő fejezete készülőben van, több mint a fele már meg is van. A héten biztos, hogy fel is kerül a blogra.

54. fejezet

Erick szemszög

Barbara, Barbara… Barbara! Csak a neve vízhangzott állandóan a fejemben. Mit keres itt? Ki hívta meg erre a rendezvényre? Jó, értem én, hogy a mellette álló férfi egy közismert személyiség. De miben is utazik?.... Pedig nem egyszer láttam a képét az újságban… Á, igen, meg is van, bróker. Ha jól emlékszem, akkor Steve McFried-nek hívják. Úgy látszik, egyre feljebb kapaszkodik azon a bizonyos képzeletbeli létrán.

Barbara és a pasija megindult felénk. Ha most idejönnek, én nem tudom, mit fogok csinálni. Nem akarok találkozni vele. Olyan jól elvoltam az utóbbi egy évben. Sőt, soha eddig nem voltam ilyen boldog és felszabadult, mint most az elmúlt fél évben, és ezt mind a mellettem ülő lánynak köszönhettem, akibe fülig szerelmes vagyok. Nincs szerencsém, az asztalunkat célozták meg. Még pár lépés. Inkább hátat fordítottam nekik és visszafordultam az asztalunkhoz, kezembe vettem az italomat és kortyonként inni kezdtem. Az erős alkohol csak úgy marta a nyelőcsövemet, de nem érdekelt, most erre volt szükségem.

-          Sziasztok! Örülök, hogy újra látlak benneteket. – hallottam meg Barbara tipikus, számomra már nyivákolós hangját mögülem. Mindenki köszönt neki udvariasságból, még Annie is, kivéve Sara és én, ő hozta a formáját a lánnyal szemben.

-          Hát, ez az öröm nem mondható el mindenkiről. – mosolygott rá Barbarára.

-          Sara! – mordult rá Chris.

-          Hagyd csak. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok a szíve csücske. – intézte szavait az egyik legjobb haveromnak. – Erick te nem is üdvözölsz? – kérdezte tőlem. Egész eddig nem is néztem rá, mivel amúgy is háttal ültem neki. Oldalra fordítottam a fejem, épp annyira, hogy fel tudjak nézni rá.

-          Helló. - köszöntem neki faarccal, majd újra visszafordultam az asztalhoz és egy újabbat kortyoltam italomból.

-          Oh, milyen buta vagyok. Mi még nem is ismerjük egymást. Barbara vagyok, Barbara Lambrick. - nyújtotta kezét Szerelmem felé.

-          Annie Wilmer. - mutatkozott be ő is, és fogadta el a felé nyújtott jobbot. És amin én legjobban meglepődtem, az nem az volt, hogy az exem és a jelenlegi párom kezet fogtak, hanem, hogy Barbara lehajolt Anniehez, hogy két puszival is üdvözölje, ami őt ismerve nem megszokott. Soha az ismeretségünk alatt nem volt ilyen közvetlen senkivel sem. Talán még is sikerült neki megváltoznia?

-          Örülök, hogy megismerhettelek. - mosolygott negédesen barátnőmre. - Ha megbocsátotok, mi most megyünk az asztalunkhoz. Remélem, még összefutunk, legalább is egy táncra felkérsz engem Erick, már csak a régi szép idők emlékére. - simított végig a vállamon.

Miután a párocska elment, mindenki hitetlenkedve forgatta a fejét, hogy ez mi volt. A történtek óta senki nem tartotta vele a kapcsolatot, előtte is csak azért tűrték meg maguk mellett,  mert a barátnőm volt, de ha nem volt muszáj, nem beszéltek vele. Sara még mindig azon morgolódott, hogy milyen egy pofátlan némber, és az az álszentség, ahogy bemutatkozott Annienek, az valami hányingerkeltő. Chris próbálta lenyugtatni barátnőjét, hogy azért túlzásokba ne essen, mert annyira eget rengető dolog nem történt, csak idejött köszönni hozzánk.

-          Hát Erick már megbocsáss, de nem tudom, mit láttál annak idején ebben a nőben. Annyira mű, már a mosolya is. - jegyezte meg Melissa.

-          Mi mindig is mondtuk neki, hogy valami nem stimmel vele, de hát ugye, hallgat ránk valaki? - puffogot Sara. - De csak egyszer legyek vele négy szem közt, úgy beolvasok neki, hogy olyat még nem élt.

-          Na, most legyen ebből elég. - mordultam fel. - Nem lehetne mellőzni a Barbara témát? Már torkig vagyok vele. - álltam fel a helyemről és megcéloztam a bárpultot, de még egy utolsó mondatot odaszúrtam nekik. - Ha rám nem is, de legalább Anniere tekintettel lehetnétek. - azzal ott is hagytam őket.

Annie szemszög

Az események olyan gyorsan pörögtek körülöttem, hogy pislogni se volt időm. Egyik pillanatban még azon idegeskedtem, hogy Erick hogyan fog reagálni az exével való találkozásra, a másik pillanatban meg már engem puszilt arcon üdvözlés képpen a lány, amin had ne mondjam, nem kicsit lepődtem meg. Nagyon közvetlen viselkedésre vallott. Első benyomásra nem tudok rosszat mondani rá, hisz nem is ismerem őt, csak azt tudom róla, amit a többiek és Erick elmesélt, ami nem csupa pozitív dolog. De mivel én Erick barátnője vagyok, ezért 100%-ig mellette kell kiállnom, amit meg is fogok tenni, ha úgy hozza a helyzet.

Sarat láthatólag nagyon felmérgesítette a jelenlétével, Chris alig győzte lenyugtatni. Szerintem, ha nem lenne itt a barátja, már rég megtépte volna. Most nem azért, hogy védjem Barbarát, de azzal, hogy az asztalunkhoz jött, nem tett semmi rosszat. Régi ismerőshöz híven üdvözölte a többieket, hisz egy évvel ezelőtt még ő is ennek a kis csapatnak a tagja volt, ha tetszik nekik, ha nem. Túl kell lépni a régi sérelmeken. Ahogy elnéztem a lánynak se estek jól Sara szavai. Habár kinek esne jól, ha így üdvözölnék? Senkinek.

Miután Barbara és a párja elment, még mindig a lány volt a téma. Jöttek az okoskodások, hogy annakidején Erick hogyan tudott vele járni, mi tetszhetett meg benne... stb. Egy ideig az érintet tűrte, tűrte, míg nem besokallt és felállva az asztaltól otthagyott minket. Elég kellemetlenül éreztem magamat, mit ne mondjak. Ott ültem és végig kellett hallgatnom az egész beszélgetést az elődömről. Valahol meg tudtam érteni Ericket. Kinek esne jól, ha a párja jelenlétében az exéről beszélnek, igaz, nem ajnározták agyon, sőt, nem is szép dolgokkal illették, de akkor is.

-          Hagyd, ne menj utána, majd lenyugszik. - fogta meg a karomat Ian, mikor felálltam az asztaltól, hogy Szerelmem után menjek. Mi az, hogy hagyjam, és ne menjek utána? Hisz én vagyok a barátnője, nem? Még szép, hogy utána megyek, nem fogok itt ülni, és azt várni, mikor fog visszajönni, és ne adj Isten holt részegen, mert ha jól láttam, akkor az italpultot célozta meg, és nem üdítőért ment.

-          Kösz az ötletet, de ha nem haragszol meg, nem élnék vele. - azzal kihúztam karomat Ian szorításából és párom keresésére indultam.

Nem kellett sokáig keresnem, azonnal kiszúrtam. Ahogy sejtettem az italpultnál ült nekem háttal az egyik bárszéken, kezében egy whisky-s pohárral, aminek a tartalmát azonnal lehúzta, és már kérte is a következőt. Pont akkor értem mögé, mikor a pincér kiöntötte neki a következő pohárral és elé tette. Már épp meg akarta volna inni, mikor szorosan mögé léptem, jobb kezemmel elnyúltam karja mellett és kivettem a kezéből a poharat.

-          Szerintem ezt nem kéne már meginnod. - suttogtam a fülébe, mire hátrafordította fejét.

-          Kicsim. - nézett rám olyan szemekkel, mint aki el van veszve és az előtte álló személytől várná a megoldást. Még soha nem láttam így, ilyen állapotban. Megijesztett.

-          Jaj, Életem. - léptem mellé és miután letettem a pultra a poharat, átöleltem egyik kezemmel a nyakát. Erick fejét a mellkasomra hajtotta, én meg a szabad kezemmel végig simítottam arcán, hogy érezze, nincs egyedül. - Gyere, menjünk ki egy kicsit a levegőre. - hívtam. Nem akartam, hogy a teremben lévők így, ilyen állapotban lássák.

Erick bólintott, majd mindketten felálltunk a bárszékről, kezemet felé nyújtottam, amelybe belecsúsztatta a sajátját és megindultunk kifelé a teraszra. A mindig mosolygós férfi most komótosan, megtörve bandukolt mellettem. Kiérve megcsapott az éjszaka hűvössége. Már érezhető volt az időjáráson, hogy nyár vége volt. A nappalok még melegek, míg az éjszakák már hűvösebbek voltak. A korláthoz sétáltunk, s míg Erick két kezével nekitámaszkodott és a messzeségben, az utcákon haladó forgalmat nézte, addig én őt.

Nagyon fájt így látnom. Tenni akartam ellenne, fel akartam vidítani, jobb kedvre deríteni, de nem tudtam, mit csináljak, hogy álljak neki. A környezetemben előfordult már, hogy vigasztalni kellett valakit, de azok barátok voltak, és nem a kedvesem. Most nem jöhettem olyan sablon szöveggel, hogy "Ne szomorkodj, ne törődj velük...", mivel fogalmam sem volt, hogy milyen háború zajlott lelkivilágában. Egy év elteltével újra találkozott a volt  barátnőjével, akit nagyon szeretett, és aki csúnyán becsapta és megcsalta. És akkor még a barátokról nem is beszéltünk, akik az orra alá dörgölték, hogy ők bezzeg figyelmeztették, hogy ne kezdjen ki a lánnyal.

Ha megcsalásról van szó, mi nők nagyon össze tudunk törni, ahogy a férfiak is, csak ők szégyellik kimutatni az érzéseiket és magukba zárják. Azt hisszük, hogy a világ összeesküdött ellenünk, és mi már soha nem leszünk jól, nem leszünk ugyanolyanok, mint a történtek előtt, a boldogság csak fogalom marad számunkra, és soha nem fogjuk újra átélni. Ez tévhit, nagyon nagy tévhit. Az első reakciója minden embernek ez, de ha nagyon erősek vagyunk és van kitartásunk, le tudjuk győzni ezeket a démonokat, s meglátjuk az alagút végén a fényt. Ez az út valaki számára nagyon hosszú, de lehet nagyon rövid is.

Erick még mindig a forgalmat nézte, se ő se én nem szólaltunk meg, pedig valakinek meg kellett törnie a beállt csendet, és ez a valaki végül én voltam.

-          Erick - szólaltam meg. Hangom hallatán összerezzent, annyira elmerült gondolataiban. - Kérlek, mond el, mi zaklatott fel odabent, hogy otthagytad a többieket? - kérdeztem tőle, kezemet a mellettem lévő kézfejére simítottam és az arcát kémleltem, hogy hátha valamit ki tudok olvasni belőle. Mivel nem szólalt meg, tovább folytattam. - A többiek nem akartak megbántani. Nagyon szeretnek, és fontos vagy a számukra...

-          Tudom, és nem azon buktam ki, amiket mondtak, de nem tagadom, az elhangzottak is részben rásegítettek. - hallottam meg halk hangját hosszú hallgatás után. - Őszintén, magam se tudom mi borított ki. Talán a találkozás Barbarával. Váratlanul ért. Annyi idő után most láttam őt először, és felkavart. - az utolsó szó hallatán megilletődtem, amit nem is titkoltam, mert a szám is tátva maradt. - Nem abban az értelemben. - nézett a szemembe. Biztos, észrevette a reakciómat. - Én téged szeretlek, effelöl semmi kétségem sincs, és neked se legyen. - mondta olyan meggyőzően, hogy ha akartam volna se tudtam volna benne kételkedni. - Aztán itt vagy te is. - én is? Na, ezt már nem értettem, mi van velem? - Aggódtam a reakciódtól. - az enyémtől? - Hogy találkoznod kell azzal a személlyel, akivel közös múltunk van, még ha olyan, amilyen. Tudnom kellett volna, hogy ő is itt lesz, és fel kellett volna rá készülnöm...

-          Ugyan Erick, semmi sem történt, köszöntöttük egymást és ennyi. A találkozás elkerülhetetlen volt. És azzal, hogy találkoztam az exeddel, semmi sem történt, hisz tudom, hogy engem szeretsz, vagyis remélem. - haraptam bele az alsó ajkamba.

-          Még szép, hogy csak téged. - mosolyodott el, majd átkarolt és lágyan megcsókolt. Jó volt újra mosolyogni látni, és a csókja... az valami isteni volt. - Köszönöm. - érintette össze homlokainkat.

-          Mit köszönsz?

-          Azt, hogy vagy nekem.

-          Én mindig itt leszek neked. Szeretlek, de nagyon. - fogtam két kezem közé arcát.

-          Én is szeretlek, mindennél jobban. - vallott ő is szerelmet, és egy újabb csókban forrtunk össze, majd miután elváltak ajkaink, kézen fogva visszamentünk a többiekhez.

Az este hátralévő része zavartalanul telt. Beszélgettünk, nevetgéltünk, táncoltunk, önfeledten szórakoztunk. Nyoma sem volt a nemrég történteknek. Épp Chrisszel táncoltam, mikor odajött hozzánk Erick, hogy lekérjen. Pont egy lassú szám kezdődött, örömmel bújtam ölelésébe. Fejemet mellkasára hajtottam, jobb kezemet szíve fölé húzta, míg fejét nyakhajlatomba fúrta.

Ahogy így táncoltunk, megszűnt körülöttünk a külvilág. Csak Ő és Én voltunk a teremben. Az érzés, ami elárasztotta a testemet és a lelkemig hatolt nem volt más, mint a mérhetetlen nagy szerelem, amit az iránt a férfi iránt éreztem, aki a karjaiban tartott. Még soha senki nem volt ilyen hatással rám, mint Ő. Minden egyes nap elteltével egyre jobban szerettem, amit nem tudtam, meddig lehetet még fokozni.

Még két számot végigtáncoltunk, majd Erick visszakísért az asztalunkhoz, utána elment a bárpulthoz, hogy valami üdítőt hozzon. Míg vártam rá, megkérdeztem a csajoktól, hogy kell-e valamelyikkőjüknek a mosdóba mennie. Mivel ők ezen már túlestek az alatt az idő alatt, míg mi Erickkel táncoltunk, ezért egyedül mente el. Mikor beléptem, nem láttam bent senkit sem. Bementem az egyik szabad fülkébe és gyorsan elvégeztem szükségletemet. Ahogy kiléptem a helyiségből nagyon meglepődtem, mert nem mással találtam szembe magam, mint Barbarával.

Erick szemszög

Az út a bárpultig elég hosszúra sikeredett. Ha húszan nem szólítottak le, akkor egyen sem. Mindenkinek volt valami kedves szava hozzám, ki az új lemezünkhöz gratulált, ami már pár hónapja a piacon volt, ki a csinos barátnőmhöz. Ilyenkor dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy igen, Ő az én barátnőm.

Mire elértem a célomat, szó szerint megszomjaztam. Kértem magamnak egy sprite-ot és az asztalunknál ülőknek is küldettem. Ahogy így itt üldögéltem a bárpultnál és a hűsítő üdítőmet ittam, valaki megérintette a vállamat. Az érintésből rögtön rájöttem, hogy egy nő lehet az. Először azt hittem, Annie az, de amikor az illető parfümje bekúszott az orromba, rájöttem, hogy tévedtem.

Kíváncsian fordultam meg, hogy megtudjam, ki a támadóm, és mikor megláttam, szó szerint megdöbbentem, mert nem más állt velem szemben, mint Barbara. Egész mostanáig sikerült őt elkerülnünk, pont most kellett felbukkannia, mikor egyedvoltam. Nem mintha tartottam volna tőle, de úgy éreztem, nekünk nincs miről beszélnünk.

-          Erick, várj, ne menj el. – kérlelt, mert épp indulni akartam. Megálltam és unottan néztem rá. – Tudom, hogy utálsz, és meg is érdemlem a megvetésedet, de szeretnék bocsánatot kérni a múltban történtek miatt. Nem ezt érdemelted tőlem, őszintének kellett volna lennem veled. – meglepődésből meglepődésbe estem. Már amikor az asztalnál köszöntötte Anniet, akkor meglepett a viselkedése, és most ez, hogy bocsánatot kért tőlem… Ez a viselkedés nem rávallott. Most mit csináljak? Mondjam azt, hogy semmi baj és felejtsük el a történteket? Hisz nem tudom elfelejteni azt, amit tett. Szó szerint a padlóra küldött. Ha nincs Annie, akkor talán még most is otthon ülnék, és se barátaim, se bandám nem lenne, hogy mást már ne is említsek.

-          Hát… Ő… Izé… - hebegtem, mert még mindig nem tudtam mit mondani.

-          Ne, ne mondj semmit. Tudom, hogy nem tudsz nekem megbocsátani, csak arra kérlek, hogy próbáljunk meg barátok lenni. Barátok? – nyújtotta felém kezét. Bólintottam, hisz ebből mi bajom származhat.

-          Barátok. – fogadtam el a felém nyújtott jobbot.

-          Nagyon szimpatikus a barátnőd, kedves lánynak tűnik. Örülök, hogy sikerült találnod valakit, és újra boldog vagy, még ha nekünk nem is jött össze.

-          Köszönöm. – válaszoltam, mert erre nem tudtam mit mondani.

-          Azért néha még eszembe jutnak az együtt töltött pillanatok. Nagyon boldog voltam veled, még akkor is, ha a kapcsolatunk úgy ért véget, ahogy. Azért az együttes sikereit, ha távolból is, de nyomon követem… - és csak mondta és mondta. Úgy beszélt hozzám, olyan közvetlenül, mintha két régi jó barátok lennénk. Én csak néha, néha szóltam közbe valamit, mert még mindig el voltam kábulva attól, hogy pont vele társalgok. – Akkor megkaphatom azt az egy táncot? – nézett rám kihívóan. Ez a nézés, régen is ezzel próbált meggyőzni, ami legtöbbször be is jött neki. Letettem a pultra az addigra már kiürült poharamat, és a karomat nyújtottam neki, majd a táncoló tömegbe vezettem…

Annie szemszög

Amikor kiléptem a fülkéből, ott állt nekem háttal a mosdóknál Barbara, aki a sminkjét igazította. Mikor a tükörben találkozott a tekintetünk, rám mosolygott, amit viszonoztam is. Kicsit feszéjezve éreztem magam, mert még is csak ő az, aki. Odasétáltam a mellette lévő mosdóhoz és megmostam a kezemet.

-          Nagyon szép a ruhád. – törte meg a köztünk lévő csendet.

-          Köszönöm, a tied is nagyon gyönyörű. – dicsértem meg. – Sajnálom, ami az asztalnál történt, Sara viselkedését. – kértem tőle elnézést, de még magam se tudom, miért.

-          Rá se ránts. – legyintett. – Sara és köztem kölcsönösek az érzések. Soha nem jöttünk ki egymással, a látszat kedvéért megtűrtük a másikat.

-          De akkor se kellett volna így viselkednie, mikor te udvariasan köszöntél nekünk. – próbáltam mentegetőzni.

-          Figyelj. – nézett rám, és az eddig kedves tekintete egyszeriben rideggé alakult. – Nem kell itt jó pofiskodnod. Te tudod, ki vagyok, én tudom, ki vagy. Te csak törődj a pasiddal, amíg megvan.

-          Ezt hogy érted? – néztem rá a tükörből, mert már mögöttem állt.

-          Úgy Szivi, hogy csak egy csettintésembe kerül, - csettintet az ujjaival. – és a te szív szerelmed az én ágyamban köt ki. – azzal ott hagyott egyedül.

Még percekig leforrázva álltam a tükör előtt az arcképemet bámulva. Ez most mi volt, az, amire gondolok? Megfenyegetett? Ezt nem hiszem el, ilyen nincs. Képes lenne beváltani, amit mondott? Muszáj beszélnem Erickkel. Gyorsan rendbe szedtem magamat és visszaindultam a többiekhez. Mikor odaértem, Saran és Chrisen kívül senki sem ült ott.

-          Erick? – kérdeztem tőlük.

-          Még nem jött vissza. – válaszolt Chris.

-          Annie, veled meg mi történt, olyan sápadt vagy? – aggodalmaskodott Sara.

Nem törődve kérdésével a tömeget kezdtem el pásztázni, hogy megtaláljam Ericket. Amikor megláttam, azt hittem menten szörnyet halok. Táncolt, de nem akárkivel. Barbarával. Én csak néztem őket földbe gyökeredzett lábbak, és nem tudtam, mitévő legyek. Amikor a táncoló páros úgy fordult, hogy Erick háttal állt nekem, találkozott a tekintetünk a lánnyal, akinek az arcán egy ördögi vigyor terült szét és még közelebb bújt partneréhez. Saranak igaza volt, ez egy szemét, képmutató dög…

Friss!

Sziasztok!
Már aki még jár ezen az oldalon.
Van egy jó meg egy rossz hírem. Kezdem a jóval. Hétvégén új rész!!!! Ugye orultok neki?!? Végre visszakaptam a laptopomat! A rossz pedig az, hogy a toltojét nem lehet megjavítani, így vennem kell egy új toltot, de mivel az akuja se jó, ezért azt is. Bár hogy számolom, mindig ott jukadok ki, hogy új gépet kell vennem, mert amit a javítására rá kell koltenem, abbol már egy újra is futná. Majd még át gondolom, mi legyen vele, mert nagyon szerettem ezt a gépet és már az évek során annyira hozzámnott, hogy nehezen válnék meg tole...
Most hogy itt a nyár, gondolom, mindenki pihen, kirándul valahol víz mellett, és kevesebbett ultok az internet elott, ahogy én is. Nem akarok igérgetni nektek, mert ismerem annyira magamat, hogy nem nagyon tudnám betartani. Ezért most kijelentem, hogy a nyáron nem tudom hogyan fognak jonni a frissek. Ahogy lesz idom, írok és teszem is fel nektek. Nem biztos hogy mindig olyan hosszú fejiket fogok hozni, mint eddig.
Szeptembertol minden meg fog változni. Fiam már oviba fog járni és én is újra dolgozni fogok. Remélem, olyan munkakorom lesz, hogy lesz lehetoségem unatkozni, és akkor fogok tudni írni. Szóval szorítsatok nekem, hogy az elképzeléseim szerint torténjen minden.
Nagy pusszancs, és nagyon szuper nyarat mindenkinek!!!
Szusi

U.I.: Bocs a hibákért, és az ékezet kimaradásokért, de most még az ocsém gépérol írok, meg szlovák a klaviatúrám is. Csak gyorsan tudatni akartam veletek a helyzetet.