26. fejezet

Sziasztok!

Sikerült befejeznem a fejit, így fel is teszem. Nem is fűzök hozzá semmit. Jó olvasást.

Pusszancs

Szusi

Délután mikor visszaértem a könyvtárból a kollégiumi szobámba, Bree izgatott tekintetével találtam szembe magam. Kérdőn néztem rá, mert nem értettem ezt az izgatottságot. Ritkán látom barátnőmet fel-alá mászkálni a szobában, és úgy viselkedni, mint aki nem tudja, mit csináljon.

-          Mindjárt itt van Tom, még negyed óra és végre újra láthatom. – magyarázta.

-          Tényleg! – csaptam homlokon magamat. Hogy feledkezhettem el erről, hisz tegnap engem is felhívott a drága bátyám, hogy tudassa, jön és hozza az Erick által küldött meglepetésemet. Próbáltam faggatni, de nem árulta el ő sem mi az. Azt mondta, már igazán kibírhatom ezt az egy napot. Nagy nehezen beletörődtem és nem faggattam tovább. – Hívott már? Hol van?

-          Igen hívott, most ért be a városba autóval. Remélhetőleg nem kerül dugóba.

Segítettem barátnőmnek egy kicsit rendet rakni. Habár nagy kupi nem volt a szobánkban, hisz mindketten nagyon ügyelünk a rendre, csak a könyveinket és a jegyzeteinket kellett elraknunk. Mire végeztünk, kopogtattak az ajtónkon. Bree, mint az őrült, úgy rohant az ajtóhoz, és feltépte. Nem kellett megnéznem ki az, elég volt barátnőm arcát figyelnem, és tudtam, hogy az illető, aki kopogott nem más, mint az én hőn szeretett egy szem testérem, Tom. Bree, amint meglátta a vendégünket, azonnal a nyakába ugrott. Megmosolyogtam ezt a reakcióját. Amióta visszajöttünk Londonból, azóta nem találkoztak, ők is csak telefonon, vagy msn-en keresztül tartották a kapcsolatot. Néha egy rövid kis foszlányt el szoktam csípni a beszélgetéseikből, és abból arra következtetek, hogy nagyon hiányoztak egymásnak. Nagy nehezen elszakadtak egymástól, és Bree kézen fogva magával húzta be a szobába.

-          Szia hugi! – köszönt nekem Tom, mikor meglátott. – Nagyon hiányoztál. – ölelt magához. – Hogy vagy?

-          Szia bátyó! Te is nekem. Köszi, megvagyok. – mosolyogtam rá. – Látom, te is jól vagy, főleg, hogy szíved hölgyével lehetsz már. – néztem rájuk.

Olyan jó együtt látni őket. Ők legalább boldogok. Két hét távollét után ők végre együtt lehetnek. Mi meg Erickkel ki tudja mikor fogunk megint találkozni. Még mennyi időnek kell eltelnie, hogy újra a karjaiban lehessek és csókolhassam? Még jó párnak. Hogy fogom kibírni? Nehezen az már biztos. De erős vagyok, és megbirkózok vele, ki fogom bírni. Ahogy Tomra néztem, aki a fotelban ült ölében Breevel és csókolták egymást, elszorult a szívem. Olyan jó nekik, irigylem őket. Jobb lesz, ha lépek és kettesben hagyom őket, meg amúgy is a könnyeimmel küszködőm. Nem akarok előttük sírni. Gyorsan kezembe vettem a könyvemet, amit mostanában olvasok, a mobilomat és elindultam az ajtó felé. Mielőtt kiléptem volna, odaköszöntem nekik.

-          Hová – hová hugi? – kérdezte tőlem Tom. Két mondattal elmondtam nekik a tervemet. – És nem is vagy kíváncsi a herceged meglepetésére? – most hülyéskedik? Persze hogy kíváncsi vagyok rá, hisz mióta tudok róla, másra se tudok gondolni, csak arra, hogy mi lehet az.

-          Miért nem ezzel kezdted? Még szép, hogy kíváncsi vagyok rá! Hol van az ajándékom? – nyújtottam ki a kezem és közben a lábammal doboltam.

-          Mi ez a türelmetlenség? Nyugi. Senki se siet. Ha nem szólok, akkor eszedbe se jutott volna. – mondta, próbálva húzni az időt, látva hogy egyre idegesebb vagyok.

-          Tom! – dörrentem rá. – Add már ide az ajándékomat, ha jót akarsz magadnak. – fenyegettem meg.

-          Mert ha nem, akkor mi lesz? – kérdezte és felvonta a szemöldökét. Már idegességemben nem tudtam mit csináljak, ezért csak ráöltöttem a nyelvemet, amin ő csak egy jóízűt nevetett. – Oké oké, mindjárt odaadom, csak gyorsan ezt az üzenetet elküldöm. – azzal a kezében lévő mobilján pötyögött valamit, aztán letette az asztalra. – Hova is tettem? Hova is tettem? – matatott a zsebeiben. – Itt nincs. – mosolyodott el arcom láttán, én meg már egyre idegesebb voltam. – Pedig elhoztam, tudom, hogy elhoztam. Várj, megnézem az autóban, nem maradt-e ott. Hol van az autókulcsom? – ez egyre jobb, most meg már azt se találja. Nem elég, hogy nem hozta fel Erick ajándékát, most még az autókulcsot se találja. Megölöm, bizisten, megölöm. Ezzel fog egyszer a sírba vinni.

Amíg Tom és Bree az autókulcsot keresték, közben kopogtak az ajtón. Mint az idegbeteg, mentem az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az, aki a legjobbkor jött hozzánk, mikor azon agyalok, hogyan nyírjam ki egyetlen bátyámat.

-          Ki vagy és mit akarsz? – kérdeztem meg az illetőtől, mikor kinyitottam az ajtót. Nem ismertem meg az ajtóban álló személyt, aki a hangom hallatán egyet hátralépet. Azért se volt ismerős, mert kapucni volt a fején és napszemüveg. Még az arcát se láttam tisztán. „Türelmesen” vártam a válaszát, de annyit se mondott, hogy nyikk. Lehet én ijesztettem meg ennyire?

-          Ki az Annie? – kérdezte barátnőm, és odajött mellém, nyomában a halálraítélt bátyámmal.

-          Na, végre! – kiáltott fel Tom. – Már azt hittem elvesztettem. – neveti el magát, mire Breevel mindketten kérdő tekintettel néztünk rá. – Hát az ajándékodat. – magyarázza és közben az ajtóban álló személy felé mutogat.

-          Az ajándékom??? – nézek hüledezve az ajtóban álló személyre. Ő lenne az ajándékom? Milyen hülye játékot űz velem Erick és Tom?

-          Igen, én vagyok a meglepetésed. – szólalt meg az ismeretlen. De várjunk csak! Annyira ismerős a hangja. De az nem lehet, nem lehet Ő, hisz ő Londonban van! Az ismeretlenre néztem, aki mosolyra húzta a száját, Ez a mosoly! A szívem egyre gyorsabban kezdet verni. Aztán levette a napszemüvegét, és végre megláttam azt a gyönyörű barna szempárt, amit már két hete mellőznöm kellett. – Szia Kicsim! Nem is örülsz nekem? – kérdezte tőlem, én meg csak ott álltam, szóhoz se jutottam a döbbenettől. Itt van! Alig akartam elhinni. – Kicsim, beengednél? Kicsit hülyén érzem magam, itt az ajtóban állva. – mosolygott rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. Én még mindig nem bírtam megszólalni, csak bólintottam és arrébb léptem, hogy Erick be tudjon jönni. – Kicsim, mondj valamit, kezdesz megijeszteni. Minden rendben van?

-          Itt vagy. – suttogom. Erick bólint és kitárja a karját. – Itt vagy! – kiáltottam fel, és a karjaiba ugrottam, amik satuként öleltek át. – Alig hiszem el. Ez biztos csak egy álom. – mélyen beszívtam az illatát. Nem, ez nem állom, nyugodtam meg.

-          Annie nem álmodsz, bebizonyítom.

Azzal kicsit arrébb tolt magától, de csak annyira, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni, és le tudjon hajolni hozzám egy csókra. Szemeimet lecsuktam, és vágyakozva vártam ajkai érintését. Már csak milliméterek választottak el ajkainkat egymástól, mikor hirtelen valami megváltozott. Minden eltűnt körülöttem, Bree, Tom, a szoba. Már csak ketten voltunk Erickkel, de egyik pillanatról a másikra ő is eltűnt, és engem körbe vett a sötétség, és valami eszeveszett vibrálásba kezdett. Ilyen nincs csak álom volt az egész. Csak álmodtam, hogy Erick itt van újra velem, hogy újra a karjaiban voltam, és magamba szívhattam az illatát. Nem akarok felébredni. Nem akarom kinyitni a szememet. Még álmodni akarok, még álmodni ezt a gyönyörű álmot. Kérlek, had álmodjak tovább…

Könyörgésem süket fülekre talált, mert a vibrálás nem akart megszűnni körülöttem. De mi az, ami vibrál körülöttem? Aztán kezd kitisztulni a kép. Eszembe jut, hogy tegnap mikor hazajöttünk Breevel, lehalkítottam a telefonomat. Akkor csak az vibrálhat. Kelletlenül a telefonomért nyúlok, ami a fejem mellett van a párna alatt. De mire kezembe veszem a készüléket, addigra abbahagyta a vibrálást. Nagy nehezen kinyitom a szemem, hogy megnézzem, ki az akinek köszönhetően véget ért ez a csodás álom. Mire megnézhettem volna, újra eszeveszett vibrálásba kezdett. Meg se néztem ki az, automatikusan megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem.

-          Halló! – szóltam bele kelletlenül.

-          Szép jó reggelt álomszuszék! – hallottam meg annak a személynek a hangját, akire most a legjobban vágytam. – Hallom a hangodon, hogy most ébredtél. Ezek szerint nagyon jól telt az estéd. – mosolygott kijelentésén.

-          Szia Édes! Egy szerencséd van, hogy szeretlek, máskülönben már rég lekiabáltam volna a fejedet. – mondtam neki, mire nagy nehezen feljebb tornáztam magam az ágyban. Erick meg csak kuncogott magában. – Ne nevess. Csak hogy tudd, a legszebb álmomból keltettél fel. – kezdek el durcáskodni, had érezze magát egy kicsit rosszul.

-          Mesélj, mi szépet álmodott az én Csipkerózsikám? Csaknem a tegnap estéről? Vagy netán tequiláztál álmodban is?

-          Áúúú! Ez fájt. Te most valami alkoholistának nézel engem? Ezt nem gondoltam volna, ezzel most megsértettél. – dühöngtem.

-          Ne haragudj Kicsim. Csak revansot akartam venni a reggeli ébresztőd miatt. Látom, nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. – hallottam a hangjában, hogy elszégyelli magát. – Azért elmeséled, mit álmodtál? – kérdezte, de a hangja szinte már könyörgő volt. Hát lehet erre nemet mondani?

-          Persze hogy elmesélem. – lágyult el a hangom. Erick meg közben fellélegzett. – Veled álmodtam. Annyira szép volt, te voltál a meglepetésem… - az egész álmomat elmeséltem Ericknek, aki figyelmesen végighallgatott, és közbe se szólt. – És a legjobb résznél felébredtem, mert megszólalt a telefonom. Pont mikor megcsókoltál volna. Legszívesebben kiabáltam volna…

-          De mivel én hívtalak, ezért ezt megbocsájtod nekem. Milyen nagylelkű hölgyem. – kuncogott. – A csókot meg bepótoljuk. Sokkalta jobb lesz személyesen átélned. Ezt elhiheted nekem. – kuncogott tovább.

-          Erick ez nem vicces. Tudod, mennyire hiányzol? És még csak két hét telt el, ki tudja mikor fogunk legközelebb találkozni. Közben meg elhúzod előttem a mézesmadzagot… - fakadt ki belőlem, és már majdnem el is sírtam magam.

-          Annie, kérlek, nehogy elkezdj sírni itt nekem, mert az nagyon fájna. Te is ugyanannyira hiányzol nekem. Szóval el tudom képzelni, hogy mit érezhetsz. – próbált nyugtatgatni. – De őszintén, nem csak azért hívtalak, mert meg akartam bosszulni a kis akciódat. Hanem azért is, mert van egy jó hírem a számodra. Ha minden igaz, akkor két hét múlva repülök hozzád!

-          Megismételnéd, kérlek? Jól hallottam, amit mondtál? Jössz Los Angelesbe? – kérdeztem meg tőle, mert olyan hihetetlennek hangzott, amit mondott. Lehet, megint csak a képzeletem játszik velem, pedig ezt az utolsó mondatot szinte kiabálta a telefonba. Még egyszer elismételte, és tényleg jól hallottam, legkésőbb két hét múlva repül Los Angelesbe, de lehet hamarabb. Ahogy ezt kimondta én elkezdtem sikongatni örömömben, aminek az lett a vége, hogy egy párna landolt az arcomban, én meg egy sort káromkodtam.

-          Kicsim, mi történt? Minden rendben van? – kérdezte aggódva.

-          Igen minden oké. – morogtam. – Csak a drága barátnőm megköszönte a reggeli ébresztést, és megajándékozott egy párnával. – közben az illetékes személyre néztem, és kiöltöttem rá a nyelvemet, aki középső ujja feltartásával jelezte véleményét. Ezen már jót nevettem.

-          Akkor megnyugodtam. – fújta ki a levegőt. – Már azt hittem valami baj történt. Ugye most már jobb kedved van?

-          Nagyon is, ettől jobb hírt nem is tudtál volna közölni. Alig várom, hogy az a két hét elteljen. Egy örökkévalóságnak fog tűnni. És még valami, mi a meglepetés, amit küldesz Tommal? Azt még mindig nem árultad el. – próbáltam kifaggatni, mert eddig mindig lerázott, ahogy most is.

-          A meglepi, az meglepi, hisz ezért hívják annak. Amúgy mikor látogat meg benneteket a bátyád?

-          Ha minden igaz, akkor ma. –felelem neki.

-          Akkor ezt a kis időt igazán ki tudod bírni. – morgolódtam egyet. –  De annyit elárulok, nincs semmi köze az álmodhoz.

Még pár mondatot váltottunk, aztán elköszöntünk a másiktól, és letettük. Még szívesen beszélgettem volna vele, de a gyomrom égi háborút vívott, és Erickért is jött a bátyja. Együtt mennek a szüleikhez. Ma van a húga szülinapja, és azt fogják ünnepelni. Jókedvvel keltem ki az ágyból és mentem el letusolni. Breevel megbeszéltük, hogy majd a városban reggelizünk, jobban mondva ebédelünk, mert amúgy is kellene venni egy-két dolgot, mert nem lesz mivel megkínálnunk Tomot, mikor jön.

Mikor visszaértünk a kollégiumba, Bree azonnal elfoglalta a fürdőszobát, és elkezdet szépítkezni. Háromszor átöltözött, mire megtalálta a megfelelő ruhát, amiben Tomot fogja várni. Akkora feneket keltet a dolognak, hogy én csak jót nevettem rajta. Barátnőm meg is jegyezte, hogy majd kíváncsi lesz, hogy én mit fogok csinálni, ha majd Erick fog jönni. Ahogy ezt kimondta, el is tűnt a vigyor az arcomról, mert ismerve magamat, még ezerszer idegesebb leszek, mint most Bree.

Míg Bree készülődött, addig én csináltam magamnak pár szendvicset, hogy majd megeszem, miközben írom az élménybeszámolót Londonról. Már épp tálcára akartam rakni, mikor valaki elvette az egyiket. A kéz tulajdonosa felé fordultam, és meglepődtem, mikor megláttam ki a tulajdonosa. Tom vigyorgó képével találtam szembe magamat, aki jóízűen habzsolta a szendvicsemet. Mikor jött meg? Észre se vettem.

-          Köszi hugi, ez isteni. – és egy nagyot harapott belé.

-          Szívesen. – mosolyogtam rá. – Amúgy, szia neked is.

-          Ja, bocs. Szia Annie! – ölelt meg. – Hogy vagy?

-          Kösz, jól, most hogy látlak, még jobban. És te? Rég hallottam rólad. Fel sem hívsz, mióta szerelmes vagy, azóta magasról teszel az egy szem húgodra. – próbáltam durcás lenni, mire Tom elkezdett röhögni és egy barackot nyomott a fejemre, én meg vállon bokszoltam.

-          Te se hívsz engem. Amúgy csak tudd, mindenről tudok, ami veled történik. Nagyon jó forrásom van. – és egy csókot nyomott szerelme szájára. – De most komolyan kérdezem, hogy vagy? – nézett rám komoly és aggódó tekintettel. O-ó.

-          Jól, komolyan. Nem fogok magamba zuhanni azért, mert a férfi, akit szeretek több ezer km-re van tőlem. Tudod feltalálták már a telefont és a videó beszélgetést is. – próbálom elviccelni a dolgot, ami nem jön össze, mert Tom szúrós tekintettel néz rám. – Oké-oké, komoly leszek. Hogy kielégítsem kíváncsiságodat, ma beszéltem Erickkel, és két hét múlva jön Los Angelesbe. De most már elég belőlem, te mesélj, milyen volt a forgatás? Mikor fogják bemutatni a filmet?

Mindhárman leültünk és Breevel kíváncsian hallgattuk az élménybeszámolót. Hogy mikor lesz a film premierje, azt még ő se tudja pontosan. Most fejezték be a forgatást, még csak a nyers változata van meg a filmnek, még hátra van a vágás, a zenei aláfestés… Így a film premierje csak valamikor őszre várható, amire mindannyian meg vagyunk hívva. Elmesélte, hogy az utolsó forgatási nap nagyon szomorú volt, mert egy-két emberrel nagyon összehaverkodott a forgatáson, úgy mint Iannel is. Nagyon jó haverok lettek, nagyon sokat hülyültek együtt, jártak el szórakozni.

-          Jaj, hugi, míg el nem felejtem. Ezt Erick küldi nekem. – nyújtott át egy becsomagolt dobozkát nekem. – Ne kérdezd mi ez, én se tudom. Csak a kezembe nyomta, mikor egyik nap elkísérte Iant a forgatásra. Lelkemre kötötte, hogy amint találkozok veled, azonnal adjam át neked. Hát hugi, mit ne mondjak, ez a gyerek nagyon beléd van zúgva.

Mint az őrült, úgy kaptam az ajándék után, téptem le róla a csomagolást és nyitottam ki a dobozkát. Kíváncsian vizsgálgattam a tartalmát. Volt benne egy tulipán, amit jobban megvizsgáltam, rájöttem, hogy csak mű, de olyan, mint az igazi. Egy cd volt még a dobozban, meg egy levél, amin az én nevem szerepelt.

Drága Szerelmem!

Egy kis meglepetést küldök neked. Ez az új albumunk. Végre sikerült befejeznünk a számok felvételét. Ne haragudj, hogy nincs még rajta borító, de az még nincs kész, azon még dolgoznunk kell. Remélem, tetszeni fog, és fogod hallgatni. Alig várom, hogy majd elmond a véleményedet róla. A bandán kívül, csak ti hárman, Te, Alison és Sara, vagyis négyen csajok, mert gondolom Breenek is megmutatod, hallhatjátok a még kiadatlan változatot.

Mivel már a számok fel vannak véve, így csak az apróbb simítások hiányoznak, és végre lesz egy kis szabadom, ami tudod mit jelent. Végre repülhetek hozzád. Alig várom, hogy újra a karjaimba zárhassalak, megsimogathassam gyönyörű testedet, megcsókolhassalak… Annie annyira hiányzol nekem.

Csókollak!

Erick

Letettem a levelet, kezembe fogtam a CD-t, és kíváncsian forgattam, de nem tudom miért, hisz semmi különleges nem volt benne, egy sima CD volt. Egy idegen számára az, de az én számomra több volt, mint egy egyszerű CD, ez Erick albuma volt. Ha beteszem a lejátszóba, az ő hangját fogom hallani. A többiek kíváncsian figyelték, mit csinálok, aztán elmondtam nekik, hogy mit kaptam. Tom noszogatott, hogy tegyem be, had hallják ők is. Breere néztem, segítséget kérve tőle, aki vette a lapot. Szólt Tomnak, hogy menjenek el valamerre sétálni, vagy valami, had maradjak most egyedül. Tom nem értette, hogy miért kellene engem egyedül hagyni, meg amúgy is kíváncsi a sógorának valójának szerzeményére. Bree jól ledorgálta bátyámat, hogy milyen egy önző, érzéketlen tuskó.

Tom nagy nehezen felfogta az egészet, és Breevel karöltve leléptek, egyedül hagyva engem, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy végre meghallgassam a CD-t. Bekapcsoltam a laptopomat, betettem az albumot, és rákattintottam a play gombra. Izgatottan vártam, hogy felcsendüljenek az első akkordok, de amint meghallottam, már potyogtak is a könnyeim…

U.I.: Remélem, életben hagytok :DDD Szusi

Friss + díj

Sziasztok!

Frissel kapcsolatban annyit, hogy íródik, és már majdnem kész vagyok vele. Amint megvan fel is teszem nektek. Ebben a melegben az agyam nem úgy működik, ahogy én szeretném :DDD

A másik, amit meg szeretnék osztani veletek, az egy díj, amit most kaptam. Általában olyan díjat kaptam eddig, ami láncreakcióként elindult egyik blogról a másikra. Ezeknek is nagyon örültem, de időm nem volt kitenni. Tudom, lusta szemét dög vagyok :DDD De ez a mostani nagyon meglepet, mert még ilyen díjat nem kaptam.

Íme a díj:

 

És a szabályok hozzá:

1. Elfogadja a díjat, aki kapja és megköszöni –hisz, mind etikusak vagyunk :D
2. Közzéteszi a blogján és büszke arra, hogy nem csak egyféleképpen tudunk szerelmesek lenni :)
3. Leírja, hogy számára milyen volt/van az első nagy szerelem - amire sokan mondják, hogy plátói, de ez nem igaz!
4. Tovább adhatja olyanoknak, akik szerinte tudják, mit jelent az a szerelmes történet, ahol nem csak dúl a láw :)

Akkor lássuk:

1. Köszönöm ezt a díjat Rímeának ( http://blogdijak.blogspot.com/ ), ez egy különleges díj a számomra. :DDD
2. Azt hiszem ez megtörtént :DDD
3. Számomra milyen volt az első szerelem? Lássuk csak. Megpróbálom pár mondatban leírni: Azt hiszem 11 éves lehettem és nyár volt. Az a srác nagyon tetszett nekem, és mindenáron őt akartam férjemnek és játszani vele. De ez nem jött össze, mert mindig a bátyámmal lógott, és én csak egy kis taknyos voltam a számára. Fő az, hogy kerek 10nappal volt csak idősebb nálam :DDD Mikor véget ért a nyár, és mivel Ő csak nyaralni volt az apukájánál, így a nagy szerelemtől is el kellett búcsúznom, ami nem teljesült be. Teltek-múltak az évek és eltelt négy hosszú év, mikor újratalálkoztunk és újra megdobogtatta a szívemet. Egy hosszú hétvégét töltött az apukájánál. Most már nem csak a bátyámmal foglalkozott :DDD Elkísért az edzésre és egymás mellett sétáltunk, miközben átkarolta a derekamat, én meg a fellegekben éreztem magam. De ahogy jött úgy el is ment, és újra beteljesületlen maradt ez a szerelem. Telt- múlt az idő és újra eltelt négy év :DDD és újra találkoztunk. A bátyámhoz jött, de aztán mégis velem töltötte az egész estét az egyik helyi presszóban. Ezen az estén nagyon sokat beszélgettünk, és végre fény derült az igazságra, hogy nem csak én éreztem így, hanem ő is. Mikor hazakísért, még beszélgettünk a kapuban, a lámpa fénye alatt. Ennek a szép estének az lett a vége, hogy beteljesült plátói szerelmünk, és elcsattant az első csók. Mindketten a lebegtünk a boldogságtól. De sajnos az élet közbeszólt. Ahogy minden kapcsolatban úgy a miénkben is felmerültek némi gondok, amik megmérgezték a kapcsolatunkat. Napokig sírtam miután szakítottunk. De az idő minden sebet begyógyít, így ezt is. Az idő elteltével újra rám talált a szerelem, férjhez mentem, gyereket szültem, és elváltam. Az első nagy szerelmemről pedig a szakítás óta, ami 5 éve történt, nem hallottam semmit, egészen addig a napig, mikor beadtam a válókeresetet. Aznap írt nekem facebookon, és aztán chateltünk is. És ennek az lett a vége, hogy 5 órán keresztül beszélgettünk skypon. Nagyon jó volt újra hallani a hangját, és látni őt. Szóba került a szakításunk is, hogy mennyire megbánta, hogy nem volt kitartóbb annakidején. Végül mindketten bevallottuk a másiknak, hogy zavarban vagyunk beszélgetés közben, és mindkettőnknek a szíve a torkunkban dobog. És most itt ülök, ezt írom, és közben rá gondolok, hogy most mit érzek iránta. De be kell vallanom, még magamnak is, hogy ez már nem szerelem, ez annál sokkalta másabb érzés. Fontos a számomra, nagyon is. Valami különleges kapcsolat van köztünk, amit nem tudok megmagyarázni. Talán Ő az én lelkitársam. Mindig akkor bukkan fel az életemben, mikor sorsdöntő lépésre kell elszánnom magam. Ennyi lenne, kicsit hosszúra sikerült :DDD
4. Hogy kinek küldeném ezt a történetet? Az első aki eszembe jut az Henrieme (http://titkokremnyeklmok.blogspot.com/), nagyon tetszik a története. Ebben a szerelmi történetben a leghétköznapibb gondokat írja le, amik egy kapcsolatban megtörténhetnek. Vannak benne, nagyon szomorú történések, de nagyon sokat is lehet nevetni rajta. Szerintem ez a történet megérdemli ezt a díjat.

Küldeném még:

Vikynek (http://szeretettesszerelem.blogspot.com/) mert, ő tudja milyen szerelmesnek lenni, és végül nagyot csalódni az emberben.

Hennának (http://haazthiszedmarnincsremeny.blogspot.com/), mert a történetei egytől egyig tele vannak szenvedéllyel, szomorúsággal, fájdalommal.

Kstevnek (http://mrtallandsexys-story.blogspot.com/ ), mert történetének főszereplőnője tele van nagyon sok elfojtott érzelemmel, fájdalommal.

És végül Giginek (http://gigi-stories.blogspot.com/), mert novelláiban leírja, hogy az embernek nagyon sokat kell küzdenie az életben, de megéri, mert eléri a célját.

Azt hiszem, ennyi lenne. Még egyszer köszönöm a díjat.

Pusszancs

Szusi

25. fejezet

Halihó mindenkinek!

Sikerült befejeznem a fejit. Igaz nem úgy lett vége, ahogy terveztem, de majd a folytatásban folytatok mindent. Remélem, tetszeni fog, és megajándékoztok egy-két komival.

Még annyit magyarázatképpen, hogy azért is nem volt két hétig friss, mert ahogy írtam, elvállaltam egy munkát, és lekötötte minden szabadidőmet. Mellette meg még ott vannak a magánéleti gondjaim is. Eddig nem akartam róla beszélni, de azt hiszem itt az ideje, hogy pár dolgot eláruljak. Két honapja váltam el, és még nagyon sok civakodás van hátra az exemmel. Mellette van egy közös két éves fiúnk is, akit nevelnem kell, még annak ellenére is mosolyognom kell, hogy néha legszívesebben kifutnék a világból. Amikor épp ebben a letargikus állapotban vagyok, nem merek a gép elé ülni, és írni, nem akarom, hogy a fejiken érezhető legyen a lelki állapotom. Ez miatt is késnek az utóbbi időben a frissek.

Az írást nem akarom abbahagyni, mert nagyon sokat segített, főleg a legnehezebb időszakban. Megnyugtatott. De most ilyen zűrzavarban élek, és alig várom, hogy az életemnek ezen szakaszát lezárjam, és újra élni és élvezni tudjam az életemet.

Ezt az egészen nem azért írtam, hogy most sajnáljatok, hanem azért, mert úgy éreztem, magyarázattal tartozom nektek, hogy több mint két hétig nem hallattam magamról.

Már nem is rágom tovább a számat, olvassátok el a kövi részt és véleményezzétek.

Pusszancs

Szusi

Nem akartam a szememnek hinni. Ez nem lehet, ilyen nincs. De hogyan?...

-          Annie, jól vagy? Minden rendben? Nagyon elsápadtál. – kérdezte Bree, és mindenki rám kapta tekintetét.

-          Az újság. – mondtam magam elé bámulva.

-          Milyen újs… - Bree ebben a pillanatban jött rá, miről beszélek.

-          Erről az újságról van szó? – emelte fel az említettet Emy. – Ma vettem, még én se olvastam.

-          Megnézhetnénk? - kérdezte tőle Bree. Bólintott és oda is adta.

A címlapon egy nagyobb fotó szerepelt Erickről, és egy kisebb, amin mi ketten voltunk, épp ölelkeztünk. Még az volt a szerencse, hogy az arcomat nem látni annyira. A címlapon csak ennyi szerepelt: Erick Russel újra szingli? Már a cím érdekes. Azonnal fellapoztam a cikket. Egy egész oldalt írtak róla. Kigúvadt szemekkel olvastam a cikket Breevel együtt.

„ Ahogy azt már írtuk, Erick Russel, a Band of Angel énekese az elmúlt pár hétben egy ismeretlen lány társaságában látták. Ahogy a képek is bizonyítják, több van köztük barátságnál. A mi Erickünkre rátalált a szerelem? Ha igen, úgy tűnik nem volt hosszú életű, mert az utóbbi egy hétben semmi hír az ismeretlen lányról, és Erick a londoni Music Gálán egyedül jelent meg. Megkérdeztük Ericket is, aki nem cáfolta meg a híreket, de meg sem erősítette. Mivel nem szeret a magánéletéről beszélni, annyit elárult, hogy ha olyan történne vele, amit a rajongóknak tudniuk kellene, akkor azt elárulja.  Vajon mi történhetett? Szakítottak? Az mindenesetre biztos, hogy Ericket nem látták hölgy társaságban az elmúlt egy hétben. Szóval hölgyeim, szabad a pálya!?!...”

A cikk nem is volt annyira érdekes, mert a szokásos találgatásokról volt szó benne. De a képek, azok elég érdekesek voltak. Négy kép volt, közülük kettőn mi szerepeltünk. Az egyiken csókolózunk, a másikon meg ölelkezünk. Az arcomat nem nagyon lehet kivenni, még szerencse, de ha valaki ismer engem, és sikerül összeraknia a mozaikokat, akkor könnyen rájön, hogy az a személy a képen, én vagyok.

-          Mi olyan érdekes van abban a magazinban, hogy Annie olyan falfehér lett? – kapta ki a kezemből az újságot Amy, miközben én még mindig a képeket néztem. – Á, Erick Russel. Ez a cikk tényleg érdekes. Az utóbbi időben vele van tele az összes magazin és az ismeretlen csajjal. De senki nem tudja ki az, még a szálloda se adott ki információt a lányról. Szerencsés ez a lány. De ha jól látom, akkor a románcuk tiszavirág életű volt. Úgy látszik Ericknek senki nem elég jó, még biztos azt a Barbarát siratja…

És csak mondta és mondta, én meg majd felrobbantam az idegtől. Már azon voltam, hogy beismerem, hogy az az ismeretlen lány én vagyok, és még mindig tart a kapcsolatunk. Bree ezt látta rajtam, és az asztal alatt megrúgta a lábamat, mire én felszisszentem, felé fordultam, és szigorú tekintetével találtam szembe magamat. Hát igen, ebben a helyzetben Breenek nagyobb lélekjelenléte van, mint nekem.  Biccentettem a fejemmel, hogy megköszönjem.

Még pár percig Erick kapcsolata volt a téma, de én megpróbáltam nem figyeltem rájuk, inkább sms-t írtam Ericknek. Kár, hogy nem tudunk ma már beszélni, elmúlt öt óra, Erick meg már biztos alszik.

Szia! Nehari, hogy most írok, de a csajokkal a kávézóban ülök és dumálunk. Soha nem találnád ki, hogy mi a téma. Egy cikk, és az a címe: Erick Russel újra szingli? A részleteket majd elmesélem, mert sms-ben elég hosszú lenne. Gondolom, már alszol. Szép álmokat. Szeretlek. A.

Elküldtem ezt az üzenetet, a telefonomat meg az asztalra raktam. Most már én is aktív résztvevője voltam a beszélgetésnek. Arról diskuráltunk, hogy össze kéne hozni egy jó kis bulit valamelyik nap. Caty elővett egy papírt a mappájából, hogy ezt a folyosón nyomták a kezébe. Az egyik helyi bárban tequila este lesz. Mind a négyen összenéztünk, egyszerre mondtuk ki, hogy „Tequila” és elkezdtünk nevetni. Mind ugyanarra az estére gondoltunk, pedig azóta több, mint fél év eltelt, de az emléke élénken élt bennünk. 

Közben ki kellett mennem a mosdóba, és mikor visszajöttem, láttam, hogy Bree az én telefonomon beszél valakivel.

-          Várj, már jön is. Adom. – azzal felém nyújtotta a telefont. Én meg meglepődve néztem rá. Ki a fene kereshet engem? – Erick az. - mikor ezt kimondta barátnőm, ezerrel kezdett verni a szívem. Ezek szerint még nem alszik. Azonnal a telefonomért nyúltam.

-          Szia! – köszöntem neki izgatottan. – Te még nem alszol?

-          Szia kicsim! - köszönt álmos hangon. – Aludtam, az sms-edre ébredtem fel, és nagyon kíváncsivá tettél.

-          Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. – kértem tőle bocsánatot. – Ha ezt tudtam volna, akkor nem küldök üzenetet neked.

-          Azt meg ne próbáld! Te bármikor zavarhatsz, akármilyen késő is legyen. Szóval milyen cikkről is van szó? – kíváncsiskodott.

-          Majd holnap elmesélem. Ez most hosszú lenne, és neked aludnod kéne, meg…

-          De már fent vagyok, szóval nyugodtan mondjad csak… Várj, még a barátnőiddel vagy, és ők nem tudják az igazságot. – esett le neki a tantusz.

-          Igen, valahogy úgy. Majd holnap délelőtt, két előadás között rád hívok, és akkor mindent elmesélek.

-          Oké. Még valami, van egy meglepetésem a számodra.

-          Micsoda? Áruld el, kérlek.

-          Nem tehetem, meg amúgy is meglepetés. A bátyád majd odaadja.

-          A bátyám? – kérdeztem vissza meglepetten, mire Bree azonnal rám nézett.

-          Igen, Tom. Valamelyik nap találkoztunk, és mivel úgy is megy haza, ezért odaadtam neki, hogy adja majd oda neked.

-          Mikor és hol találkoztatok?

-          Valamelyik nap elkísértem Iant a forgatásra, és míg forgatott, összefutottam Tommal, akinek épp szünete volt és beszélgettünk. – nevetett.

-          Mi olyan vicces? Mit mondott neked ez a minden lében kanál? – nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ha valami olyat mondott neki Tom, akkor ezt biztos megbánja. Nem válaszol, csak nevet. Ha ezt akarja, akkor legyen. – Akármit is mondott, az nem igaz. – kezdtem durcáskodni. – Látom jól kibeszéltetek a hátam mögött, ez szép, köszönöm. Jobb, ha itt befejezzük a beszélgetést, és alszol. – már fortyogtam a dühtől.

-          Ugyan kicsim, nehogy már megsértődjél. Csak pár gyerekkori csíntevéseiteket mesélte el. Csak megnyugtatásként, én se voltam jobb gyerek, mint te.

-          Oké, legyen. De ez a beszélgetés nincs lezárva még.

-          Beszéljünk másról. Mi a téma, azon kívül, hogy az én magánéletemet veséztétek ki?

-          Azon tanakodtunk, hogy jó volna egyet bulizni. És pénteken tequila este lesz az egyik pubban, amire szerintem elmegyünk.

-          Szórakozzatok jól, csak aztán mértékkel a tequilával. Még élénken él bennem annak az este emlékei, te vadmacska. – kuncogott.

-          Ne is emlékeztess arra az éjszakára, még most is úgy szégyellem a történteket. – és elvörösödtem szégyenemben. A csajok meg csak néztek rám, hogy mi van.

-          Most biztos piros az arcod, úgy megnéznélek. – sóhajtott fel. – Annie, annyira hiányzol, pedig még csak egy hét telt el.

-          Te is hiányzol nekem, de nagyon. – szomorodtam el, és a sírás kerülgetet. – Ha nem haragszol meg, tegyük le most a telefont, mert nem akarok sírni, meg neked is aludnod kellene. Halnap majd felhívlak.

-          Rendben. És ne szomorkodj, amint időm engedi, repülök is hozzád. Nagyon szeretlek.

-          Én is téged. És alig várom, hogy itt legyél. Szép álmokat.

-          Neked is, és add át üdvözletemet Breenek.

Még elköszöntünk egymástól, és leraktuk a telefont. Most annyi érzés kavarog bennem, jó és rossz is egyaránt. Jó, mert beszéltünk egymással, de rossz, mert egy óceán választ el minket. Mikor fogunk újra találkozni? Mennyi időnek kell még eltelnie, hogy újra a karjaiba lehessek? Nem szabad elcsüggednem, vidámnak kell lennem, és élvezni az életet, még ha nehéz is, mert így legalább telik az idő, és hamarabb eljön a viszontlátás. Ha egész nap szomorkodnák, és ezen rágódnák, akkor az idő csigalassúsággal telne, és megbolondulnák.

A csajok már szóra nyitották a szájukat, de Bree leintette őket, és átölelt. A többiek is próbáltak vigasztalni.

-          Fel a fejjel Annie. Most biztos nagyon rossz, de hidd el, olyan gyorsan el fognak telni ezek a napok, hogy észre se fogod venni, és újra együtt lesztek.

Pár perc kellett, hogy összeszedjem magam. Mikor barátnőm látta, hogy már jobb színem van, meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e. Bólintottam.

-          És mi van Tommal, mert hallottam, szóba került? – kérdezte Bree.

-          Csak Erick valamit küld vele, amit nem akar elárulni.

-          Mit mondott, ami miatt paprikapiros lettél? Mi miatt szégyelled magad? Mi történt? – kíváncsiskodtak a többiek is.

Bree már tudja, miről van szó, de többiek még nem, ezért elmeséltem nekik is a történteket, hogy a sok tequilának köszönhetően hogyan viselkedtem és hogy kiütöttem magam, másnap meg nem emlékeztem semmire. A többiek is nagyon jót nevettek rajta, ahogy Erick is, de már én is nevettem magamon. Főleg azon, hogy ez az alkohol mindnyájunkra ilyen hatással van. Hányszor megfogadtuk, hogy tequilát nem fogunk inni, de valahogy mindig megszegjük. Nem tudunk ellenállni a csábításnak, mert mind a négyünknek ez a kedvenc itala.

Másnap két előadás között felhívtam Ericket, ahogy megígértem neki, és elmeséltem neki a délután történteket. Jót nevetett rajta, főleg ami a cikket illette. Próbáltam kiszedni belőle, hogy mit küldött a bátyámmal, de még mindig hajthatatlan volt ezzel kapcsolatban. Annyit elárult, hogy nem nagy dolog, csak egy kis apróság, de a többi maradjon meglepetés. Egyre jobban kíváncsi voltam erre, de Tomot nem akarom felhívni, hogy mikor jön Los Angelesbe, hisz csak most jött haza, ki kell pihennie magát. Remélhetőleg mihamarabb akar találkozni az ő szívszerelmével.

A napok teltek, igaz nem olyan gyorsan amilyen gyorsan szerettem volna, de azért nem csigalassúsággal. A szerkesztőségből is hívtak, aminek nagyon örültem. Egy nagyon hosszú cikket kell írnom, ami minimum három részben fog megjelenni az újságban. A téma pedig nem más, mint London. Gregnek, a szerkesztőnek az az ötlete támadt, hogy írjam meg egy egyetemista szemén keresztül, milyen London. Hogy én hogy éltem meg az ott töltött időt, mit érdemes megnézni, milyen nevezetességet, és azért a szórakozási lehetőségeket se hagyjam ki.

Pénteken a csajokkal elmentünk a tequila estre. Főleg latin zenét játszott a zenekar, akik a zenéért voltak a felelősek, amire nagyon sokat táncoltunk. Nagyon szeretem a latin zenét, a ritmusát, és főleg azt, hogy a latin tánccal az érzéseinket nagyon könnyen ki lehet fejezni, és gyógyító hatással van az emberre. Rám például nagyon is. Táncolás közben mindenről megfeledkezik az ember… Nagyon jól éreztük magunkat, és a tequila is fogyott, de mértékkel. Be nem rúgtunk, ez köszönhető annak is, hogy kitáncoltuk magunkból az alkoholt, de a kedvünk nagyon jó volt, rengeteget nevettünk. Ez az este fergeteges volt, rég éreztem magam ilyen felszabadultnak. Éjfélkor még Ericket is felhívtam, tudva hogy Londonban már reggel nyolc van.

-          Halló – szólt bele álmos hangon.

-          Szia Édes! – kiabáltam bele a telefonba.

-          Szia Kicsim! Valami baj van, hogy ilyen korán hívsz? Hol vagy, hogy ilyen hangzavar van?

-          Várj, kimegyek, mert nem hallok semmit. – azzal kimentem a pub elé. – Na, most már hallak. Drágám, ugye nem ébresztettelek fel?

-          Hát, az az igazság, hogy igen. De mond csak, hogy hogy ilyenkor hívsz? Valami baj van? – kérdezte még mindig álmos hangon, és közben ásított is, mert hallottam a telefonon keresztül.

-          Nem nincs semmi baj, csak gondoltam, rád hívok, mert még nem alszok. Még a pubban vagyunk a csajokkal. És te hogy hogy még az ágyban vagy, hisz nyolc óra van nálatok? – érdeklődtem, mert máskor ilyenkor már fent szokott lenni. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinált az éjjel, ami miatt még az ágyban lustálkodik.

-          Hát az úgy volt, hogy… - habozott a drága. Vajon mi történt? Egyre kíváncsibb vagyok. – Tegnap miután a srácokkal végeztünk a stúdióban, elmentünk sörözni, és elég hosszúra sikerült az este.

-          Akkor ezek szerint kicsit illuminált állapotot sikerült elérned? – mosolyogtam meg. Szegény most biztos másnapos. Így jár, aki éjjel legény.

-          Valahogy úgy. De ez nem vicces. – morgolódott. – Amint hallom te is elég jól érzed magad. Mond csak Szivem, mennyit ittál? – érdeklődött „hogylétem” felől. – Csak nehogy az legyen a vége, mint mikor a szállodai szobádban kötöttünk ki itt Londonban, aztán reggel nem emlékeztél semmire. – és már nevetett.

-          Áúúú, ez fájt. Ez nagyon szíven ütött. Csak hogy tudd, semmi esély nincs arra, hogy részeg legyek, mivel egész este sokat táncoltam, és sikerült kimozognom magamból az alkoholt… - magyaráztam neki a tényállást.

-          Majd meglássuk reggel, mikor felébredsz. – mondta, de a hangjából ítélve valami turpisságra készül. - Szóval táncolsz. Ha szabad megkérdeznem kivel? - kérdezte, és egy kis féltékenység is kiérezhető volt benne.

-          Csak nem féltékeny valaki?

-          De. – vágta rá rögtön. – Szóval?

-          Hát mivel latin zenére nehéz lenne két lánynak együtt táncolnia, így fiúval táncolok. – a vonal túlsó végén hallottam, ahogy felmorog. – Csak megnyugtatásként elárulom, akikkel eddig táncoltam, egyik se tudott olyan jól táncolni, mint te. Én csak a te karjaidban érezem magam jól. – suttogtam a telefonba, mire ő nagyot nyelt. – Ahogy a kezeddel végigsimítasz a hátamon és a derekamnál megpihenteted… aztán magadhoz vonsz… én meg örömmel simulok az ölelésedbe. Lágyan elkezdünk ringatózni a zenére. Én a szemeidbe nézek, te az enyémekbe…

-          Annie! – sóhajtott fel. – Elég, kérlek, ne kínozz, ha nem akarod, hogy itt helyben szörnyethaljak a kielégületlen vágytól.

-          Akkor ezek szerint felébredtél.

-          De még mennyire. Most mehetek és vehetek egy hideg zuhanyt. Ezért a kis akciódért még megfizetsz. Alig várom, hogy a kezeim közé kerülj, esélyed se lesz a menekülésre. – fenyegetett meg.

-          Már alig várom, hogy megbüntess. – mondtam kéjesen bele a telefonba.

-          Cica, ezt itt fejezzük be, még túl fiatal vagyok a halálhoz.

-          Rendben, ahogy akarod. Amúgy is mennem kéne, mert már szomjan halok. – ami igaz is, mert a szám ki van száradva, de nem csak az miatt, mert szomjas vagyok, hanem a vágytól is, ami eluralkodott rajtam.

-          De még mielőtt letennénk, egy valamire meg szeretnélek kérni. Ne igyál több tequilát, és semmilyen más alkoholt. Félek, hogy még valaki lecsap a kezemről.

-          Nem kell félned Drágám, esély nincs rá. Egy pasi se jön be az itteniek közül. Én csak egy londoni srácra vagyok kiéhezve, de arra nagyon.

-          Tegyük le gyorsan azt a telefont, mert egyre nagyobb szükségem van arra a hideg zuhanyra. Vigyázz magadra Kincsem, majd hívlak. Csókollak. Ja, és nagyon szeretlek.

-          Én is téged. Te is vigyázz magadra. Szia. – és azzal le is tettük a telefont.

Jó kis beszélgetés volt. Még így telefonon keresztül is sikerült felkorbácsolnia a vágyaimat, pedig csak a hangját hallottam. Jobb lesz, ha én is lehűtöm magamat. Visszamentem a többiekhez, akik már az asztalnál ültek. Megittam a maradék kólámat, és indultunk is haza. A többiek is nagyon fáradtak voltak. Ez a sok tánc nagyon kifárasztott minket. Visszaérve a koleszba, csak annyi erőnk volt Breevel, hogy levetkőzzünk és bedőljünk az ágyunkba. Nem váratott magára az édes megsemmisülés, mert amint lecsuktam a szememet azonnal el is aludtam…

Friss

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ma sincs firss, de most az életemben annyi minden összejött, hogy azt se tudom hol áll a fejem. Én se így terveztem, de ez van. A feji már készülőben van, két oldal meg van írva, de nem akarom így feltenni, mert így nincs értelme. De ígérem, hétvégén lesz friss. Péntekre sikerül befejeznem a munkát, amit elvállaltam, és akkor már több időm lesz az írásra.

Remélem, nem pártol el az a pár olvasom, aki van. :DDD

Pusszancs

Szusi

24. fejezet

Sziasztok!

Kicsit megkésve, de sikerült befejeznem a fejit. Kicsit függővég, de remélem, nem öltök meg ezért. Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek hogyan fog folytatódni a történet. Várom az ötleteket. :DDD

Pusszancs

Szusi

San Diego, San Diego. De nem volt kedvem visszajönni ide, ahogy Breenek sem. Mindketten szomorúan szálltunk le a gépről. Miután elmentünk a csomagjainkért, taxit fogtunk. Egy taxival mentünk haza. Először Bree szállt ki, mivel az ő otthona közelebb volt. Miután hazaértem, anyu azonnal a nyakamba ugrott, úgy örült nekem, hogy végre itthon vagyok. Apu elvette a csomagjaimat és segített felvinni a szobámba. Amint beértem az én kis zugomba, elterültem az ágyamon. Majd kipakolok, de először is fontosabb dolgom van, Ericknek kell szólnom, hogy épségben hazaértem. Újra felkeltem az ágyról, a táskámért nyúltam, kivettem a mobilomat és újra elterültem az ágyon. Először megnéztem, hány óra van. Este nyolc órát mutatott. Akkor most Londonban hajnali négy óra van. Erick még biztos alszik. Inkább nem hívom fel, nem akarom felkelteni, küldök neki sms-t.

Szia Szivem! Jelentem, épségben hazaérkeztem. Kicsit kifárasztott a repülőút, meg az időeltolódás. Nagyon hiányzol, már most. Legszívesebben ott feküdnék melletted. Nagyon szeretlek. Csók. A

Elküldtem az sms-t. Közben anya bejött, hogy megkérdezze, nem vagyok-e éhes, mert ha igen, akkor melegít meg nekem lasagnet. Megköszöntem neki a kedvességet, de mondtam neki, hogy a repülőn már ettem, és most leginkább aludni szeretnék, mert a gépen nem tudtam. Jó éjszakát kívánt, és azzal kiment a szobámból. Én meg elmentem lezuhanyozni, és utána bebújtam a pihe-puha ágyamba. Majd reggel kicsomagolok, most nincs erőm meg kedvem se hozzá. Az ébresztőmet beállítottam reggel nyolcra, mert reggel nagymosást kell csinálnom, hogy időben megszáradjanak a ruháim, amiket visszaviszek a koleszba. Épp mikorra beállítottam az ébresztőt megcsörrent a telefonom. Amint megláttam ki hív, a szívem ezerrel vert és azonnal felvettem.

-          Szia édes! – suttogta a telefonba kicsit álmos hangon.

-          Szia! – doromboltam a telefonba. – Ugye nem ébresztettelek fel az sms-emmel?

-          Nem, dehogy. Örülök, hogy írtál, így legalább megnyugodtam. Ugye nem baj, hogy felhívtalak? – kérdezte tőlem, és magam elé képzeltem az arcát.

-          Nem, dehogy, örülök, hogy hívtál, legalább a hangodat hallhatom.

-          És mit csinálsz éppen?

-          Hát, már az ágyban fekszem. Annyira meleg van itt, hogy be se kell takaróznom.

-          Hmmm, milyen jó valakinek. De azért remélem, valamilyen pizsamaféle van rajtad.

-          Van, van. Ha tudni szeretnéd egy vékonypántú trikó és egy bugyi van rajtam. – mondtam neki csábosan a telefonba.

-          Ach, ne is folytasd. – sóhajtotta a telefonba. - Ez az egész kínzás, főleg, hogy nem lehetek melletted.

-          Tudod mi a megoldás rá. –doromboltam a telefonba.

-          Igen, de még nem tudok, de remélem, mihamarabb a karjaimban leszel, és akkor nem menekülsz. – fenyegetett meg, amin én jót nevettem. – Amúgy a holnapi programod mi?

-          Korán kelek, nagymosás vár rám, mert holnapután vissza kell mennem Los Angelesbe, a kollégiumba, és össze kell szednem a cuccaimat. Meg jönnek a szülői faggatózások, hogy milyen volt London stb.

-          És a szüleidnek mesélsz majd rólam? – kérdezte kíváncsian.

-          Meséljek?

-          Rád bízom. Ez a te döntésed, engem nem zavar, ha elmondod nekik. Én mindenben támogatlak.

-          Majd meglátom, ha nagyon kíváncsiskodni fognak, akkor elmondom.

-          Oké. – közben egy nagyot ásított. – Most leteszem, ha nem baj.

-          Semmi baj, úgy is aludni készültem.

-          Legyen nagyon szép álmaid, és remélem, velem fogsz álmodni.

-          Csak is veled fogok álmodni, senki mással. – ezen mosolygott. – Hiányzol, ugye tudod. És nagyon szeretlek.

-          Te is hiányzol nekem, és én is nagyon, de nagyon szeretlek.

Még elköszöntünk egymástól, Erick megígérte, hogy majd hív. Most fog kezdődni a legnehezebb időszak számunkra. Remélem, a kapcsolatunk túléli a nehézségeket, amit majd a sors elénk gördít. Most kell a legjobban megbíznunk egymásban…

Reggel a telefonom ébresztőjére ébredtem. Az éjjeliszekrényen tapogattam utána, hogy végre kikapcsolhassam. Semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj, mert még ki is kell pakolnom. Nagy nehezen felkeltem és elvonultam a fürdőbe, utána valami kényelmes ruhát kerestem a szekrényemben. Nagy turkálás után megtaláltam a kedvenc rövidnacimat és egy egyszerű pólót választottam hozzá. Felöltöztem és lerohantam a konyhába reggelizni. A telefonomat magammal vittem, hátha Erick jelentkezik közbe. A konyhában már javában reggeliztek a szüleim. Jó reggeltet kívántam nekik és leültem hozzájuk én is reggelizni. Amíg ettem, a szüleim kérdésekkel bombáztak, főleg anyu. Olyanokat kérdeztek, hogy milyen London, milyen szállodában laktunk, Tomnak hogy megy a forgatás, miket csináltunk, találkoztunk-e híres emberrel… Minden kérdésükre próbáltam felelni. Ericket kihagytam belőle, meg igazából nem is kérdeztek a pasikról. Megígértem nekik, hogy majd később megmutatom a képeket, amiket készítettünk.

Miután befejeztük a reggelit, apu elment dolgozni, én meg segítettem anyunak elpakolni a reggeli maradványait. Anyu amint meghallotta, hogy csukódott az ajtó, azonnal letámadott. Kérdés kérdést követett. Csak gondoltam, hogy megúszom az Erick témát, hisz ő tud róla. Igaz, csak annyit, hogy egy sráccal e-mailezek, aki Londonból van, de hogy pontosan ki ő, azt még nem.

-          Nyugi anya, mindent elmesélek. – próbáltam leállítani őt.

-          Azt remélem is. Apád előtt nem akartam kérdezősködni, hisz ő nem tud semmiről. Na de már kettesben vagyunk. – kinézett az ablakon, hogy megbizonyosodjon róla, hogy apu tényleg elment. – Szóval mesélj. Találkoztál a sráccal, akivel írogatsz?

-          Igen találkoztam vele, még aznap, mikor megérkeztünk… - nem tudtam folytatni, mert drága anyukám közbevágott.

-          És ki ő? Hogy néz ki?...

-          Anya, ha azt akarod, hogy mindent elmeséljek, akkor kérlek maradj csendben. – bólintott. – Mikor megláttam, ki az a személy, akivel hónapok óta írogatok, nagyon megdöbbentem, mert már találkoztam vele, méghozzá a szemeszterzáró bulin Los Angelesben. Ő a Band of Angel nevű együttes énekese. – anya úgy nézett rám, mint aki nem érti. – Gondolom nem hallottál még róluk. – megrázta a fejét. -  Ha azt mondom Ian Russel öccse? – anyám kikerekedett szemekkel nézett rám.

-          Annak az Ian Russelnek az öccse, aki a bátyáddal együtt forgat? – most én bólintottam. – Még nem hallottam róla, talán egy cikket olvastam, amiben volt egy kép Ianről és az öccséről. Nagyon jól nézett ki. És így, hogy találkoztatok már, mi a véleményed róla?

-          Kellemesen csalódtam benne. Ugyanolyan embernek ismertem meg, mint az üzeneteiben is. Kedves, vicces, illedelmes… - és csak meséltem, csak meséltem Erickről.

-          Drága kislányom, nagyon gyanús vagy te nekem. Nem szoktál te így áradozni senkiről se. Mi történt még Londonban? Hadd halljam. – vonta össze a szemöldökét, én meg zavartan fixíroztam a lábamat. – Annie! Mit titkolsz? Tudom, hogy van még itt valami.

-          Hát, izé… Szóval… Összejöttünk. – anyám ebben a pillanatban leült a legközelebbi székre.

-          Hát így már érthető. És hogy akarjátok tartani a kapcsolatot? Mert hát nem repkedhettek csak úgy egyik kontinensről a másikra. – elmeséltem, hogy hogyan gondoljuk ezt az egészet Erickkel. – Annie, féltelek. De nem szólok bele a dolgaidba, eddig se tettem, most se fogom, hisz már felnőtt vagy. De ha bármi gondod vagy kérdésed van, nyugodtan szóljál, mindenben számíthatsz rám. Apádnak meg majd én elmondom, de majd csak azután, hogy visszamentél az egyetemre. Ő nem biztos, hogy így fog reagálni erre az egészre, mint én, de majd meggyőzöm.

-          Imádlak anya. – és a nyakába ugrottam. – Te vagy a legjobb. – pusziltam arcon.

Örülök neki, hogy anyám ilyen pozitívan áll a dolgokhoz, és hogy az aput is megpuhítsa. De most a legjobb lesz, ha nekiállok és kicsomagolok, mert a ruháim, maguktól nem kerülnek a mosógépbe. Míg a ruháimat válogattam szét, és beraktam a mosást, közben Erick is telefonált. Épp útban volt a stúdióból hazafele. Elmeséltem neki, hogy mi volt a szüleimmel, és főleg az anyu reakcióját. Majd egy órát beszélgettünk. Egyre jobban hiányzik, pedig még csak egy nap telt el.

…

A napok villámsebesen követték egymást, már egy hete, hogy hazajöttünk Londonból. Breevel már visszaköltöztünk a kollégiumba, és sikerült az óráinkat is felvenni. Nagyon szuper órarendet sikerült összeállítanunk, minden péntekünk szabad, és hétfőn csak ebéd után kell bemennünk, így egy hosszú hétvégénk lesz sok lehetőségekkel. Erickkel minden nap beszélünk telefonon. Mikor elújságoltam neki a jó hírt, nagyon örült neki. Annyira szeretem, és ahogy a napok telnek, egyre jobban hiányzik. Alig várom, hogy eljöjjön a nap, mikor újra a karjaiba bújhatok, de még az nem most lesz. És ezt a pillanatot türelmesen ki kell várnom, ahogy Ericknek is.

Holnap hétfő és megkezdődik az új szemeszter. Újra megkezdődik a hajtás. Holnap a szerkesztőségbe is el kell mennem, még szerencse hogy délelőtt nincs előadásom. Már vagy három hónapja nem voltam bent. Egyrészről azért, mert vizsgáim voltak, másrészről meg azért, mert a szerkesztő nem akarta, hogy a tavaszi szünetben dolgozzak, aminek így utólag örülök is. De már hiányzik az írás, ezért is megyek be, hogy bejelentsem, itt vagyok, és készen állok, hogy megint írhassak. Talán kapok egy új storyt, amiről írhatok. Ma este Catyékkel a Veteránba megyünk, hogy egy Isten hozott újra az egyetemen!-t ünnepeljünk, és egy jót dumáljunk, kivel mi történt a tavaszi szünet alatt.

Este nyolckor találkoztunk is velük a törzshelyünkön. Rögtön le is rohantak minket, hogy nem láttak egy buliban sem a szünet alatt, merre csavarogtunk. Elmeséltük nekik röviden, hogy Londonban voltunk egész szünet alatt, mert a bátyám ott forgatott és mi elkísértük. Nagyon meglepődtek, hogy képesek voltunk a napfényes tengerpartot egy hideg városra cserélni, de azért kíváncsiak voltak, hogy mi mindent csináltunk, és milyen bulik vannak ott. Elmondtuk nekik, hogy minden nevezetességet megnéztünk, és esténként meg bulizni jártunk, ami mindig fergetegesre sikerült, és nagyon jól éreztük magunkat. Ericket direkt kihagytuk a történetből. Még mielőtt visszajöttünk volna Los Angelesbe Breevel, megbeszéltem vele, hogy az Erickkel való kapcsolatomat nem szeretném nagydobra verni, főleg azt nem, ki ő. Arról lehet beszélni, hogy egy sráccal megismerkedtem Londonban, Ericknek hívják, de hogy ki ő pontosan, azt nem akarom elárulni senkinek. Tudom, hogy sokáig nem titkolhatom, de amíg lehet, addig maradjon csak titok.

A csajok észre is vették a karkötőmet, amit Ericktől kaptam. Rögtön faggatni kezdtek, hogy ki az az Erick, akinek a neve bele van gravírozva a medálba. Csaknem Londonban szedtem össze, mert a dátum arra utal. Pironkodva elmondtam nekik, hogy igen londoni a srác, és ő volt az „idegenvezetőnk”, akivel össze is jöttem. Ahogy ezt kimondtam, jött is a kérdésözön. Minden kérdésükre megpróbáltam válaszolni, nehogy felfedjem Erick valódi kilétét. Lényegében nem hazudtam, mert mindent elmondtam nekik úgy, ahogy történt, csak azt a részletet hagytam ki, hogy ő Erick Russel a Band of Angel énekese. Az elmondott történet után a csajok egy ideig nem tudtak szóhoz jutni a döbbenettől. Mi Breevel elmeséltük, mi minden történt velünk a szünetben, most a többiek következtek. Olyan storykat meséltek, hogy tátott szájjal hallgattuk őket egész este. Olyan éjfél körül mentünk vissza a koleszba.

Reggel korán keltem, és még el se aludtam, amin nagyon csodálkoztam. Próbáltam halkan közlekedni a szobában, nehogy felébresszem barátnőmet. A fürdőszobában gyorsan elvégeztem a dolgomat, utána magamra kaptam egy nyári ruhát. Megfogtam a táskámat, beletettem a mobilomat, és lábujjhegyen kiosontam a szobából. Egyenesen a szerkesztőségbe mentem, hogy megmondjam nekik, hogy itt vagyok, és ha szükség lenne rám, akkor készen állok a bevetésre. A szerkesztő nem sok jóval kecsegtetett. Most nincs semmi feladat, amit rám tudnának bízni, de amin lesz, jelentkeznek. Greg még megkérdezte udvariasságból, hogy hogyan telt a tavaszi szünetem. Mikor elmondtam neki hogy szinte az egész szünetet Londonban töltöttem, nagyon kíváncsivá tettem, főleg arra, mit csináltam ott. Őt a részletekbe nem avattam be, csak annyiba, hogy a bátyámmal mentem és hogy minden nevezetességet megnéztem ott. Ezzel egy jó ötletet adtam neki, még át kell gondolnia az egészet, és majd jelentkezik okvetlen.

Vissza a kollégiumba gyalog mentem, mert még elég időben voltam. Útközben megálltam egy pékségben, hogy friss péksüteményt vegyek reggelire. Miután mindezt beszereztem felhívtam Ericket, mert már alig vártam, hogy hallhassam a hangját.

-          Szia kicsim! – köszönt a telefonba vidáman. Amint meghallottam a hangját, olvadoztam. Pár másodpercre volt szükségem, hogy újra a valóságba legyek. – Annie, ott vagy?

-          I-i-igen. – mondtam kicsit zavarodottan. – Szia neked is. Mit csinálsz? Hogy telik a napod? – kíváncsiskodtam.

-          A stúdióban vagyunk még, épp egy számot vettünk fel mikor hívtál.

-          Bocsi, ha megzavartalak benneteket munka közben. Letehessük, ha gondolod.

-          Nem történt semmi, és meg ne próbáld letenni a telefont. Alig vártam, hogy hallhassam a hangodat. És te mit csinálsz ilyen… korán?

-          A szerkesztőségben voltam, hogy szóljak, hogy itt vagyok, és ha van valami, akkor állok rendelkezésükre.

-          És?

-          És most nincs semmi munka, majd szólnak, ha lesz valami. Még nem is mesélted, milyen volt a tegnap esti gála?

-          Hát olyan volt, mint a többi. Mosolyogni kellett a kamerába és mindenkivel jó pofizni, egyszóval unalmas. Merre mész, hallom a háttérben a forgalmat?

-          Vissza a koleszba, vettem a pékségben reggelit és alig várom, hogy ehessek belőle. De már itt is vagyok az épület bejáratnál. – mondtam, miközben megérkeztem.

-          Akkor nem is zavarlak, majd később hívlak. Délután előadásod van. Jól emlékszem, ugye? – egy igent feleltem. – Mikor végzel?

-          Csak valamikor délután négy és öt között. Majd küldök sms-t.

-          Oké. Csókollak. – és belepuszilt a telefonba.

-          Személyesen még jobb lenne. – nevettem.

-          Az is meglesz. Nagyon szeretlek.

-          Én is téged. Szia!

-          Szia!

Mikor beléptem a szobába Bree épp akkor csukta le a gépét. Odaszóltam neki, hogy hoztam reggelit. Mondatom hallatán azonnal az asztalhoz rohant és a zacskó után nyúlt. Reggeli után, ami már az ebédet is jelentette, beszélgettünk. Elmesélte, hogy Tommal beszélt msn-en, holnap utazik haza Londonból, már befejezte a forgatást. Pár nap múlva meglátogatja Breet. Mióta a barátnőmmel jár, azóta csak rajta keresztül tudom, hogy mi van vele. Kicsit féltékeny is vagyok, de jó értelemben. Majd valamelyik nap fel is hívom Tomot és kipanaszkodom neki magamat.

Nem hazudtoltuk meg magunkat, mert az előadásra rohannunk kellett, nehogy elkéssünk. Az előadás után a csajokkal megbeszéltük, hogy az egyik közeli kávézóban találkozunk. Mi hamarabb odaértünk Breevel, így foglaltunk helyet, és leadtuk a pincérnek a rendelést. Amíg vártunk, addig egy sms-t kezdtem el írni Ericknek. Már épp el akartam küldeni, mikor a többiek is helyet foglaltak, és Emynél megláttam egy újságot. Mikor megláttam a címlapfotót, azt hittem menten szörnyethalok…