Sziasztok!
Igen én vagyok az, az elveszett bárány. :D Ne haragudjatok, hogy megint ennyit késtem. A részletekbe nem akarok belemerülni, mert akkor napokig itt ülnétek és olvasnátok. A lényeg, hogy itt az új rész, és kárpótlásként elég hosszú fejire sikerült.
Még mielőtt elolvasnátok, szeretném megköszönni Dorothy Hateheart-nak a díjat, amit kaptam tőle.
Akkor nézzük a feltételeket hozzá:
- Mindenkinek kell 11 dolgot írni a magáról
- A jelölő minden kérdésére válaszolnia kell
- A jelöltnek újabb 11 kérdést fel kell tennie
- 11 embert meg kell jelölni linkkel együtt
- És nincs vissza adás-jelölés
Akkor 11 dolog magamról:
- Szlovákiában lakom
- Van egy 3 éves fiam, akit mindennél jobban szeretek
- Elváltam, ami elég nagy tapasztalat volt a számomra, főleg így 26évesen
- A férfiakba vetett bizalmam megingott
- Imádok vezetni
- Lételemem a sport
- Néha ki tudnék futni a világból, főleg mikor nagyon besokallok
- Nem szeretek egyedül lenni, igénylem a társaságot
- Középsuli alatt kollégiumban laktam, ami hihetetlenül élménydús volt. Megalapozta az életemet.
- Szeretek sütni
- Kos jegyében születtem, oroszlán aszcendenssel, és minden, ami a jegy szülöttjére jellemző rám is az.
Válaszok a feltett kérdésekre:
1. Kedvenc énekes?
- Hm, ez nehéz kérdés... Adam Levine, imádom ezt a pasit!
2. Mitől félsz most?
- Hogy elveszítem a fiamat.
3. Milyen zene szól most nálad?
- Maroon5 - Payphone
4. Mit olvasol most?
- E.L. James – A szürke ötven árnyalata
5. Kedvenc szín?
- Kimondottan kedvenc színem nincs. Szeretem a vidám színeket, mint pl. Narancs, rózsaszín...
6. Milyen színű a szemed?
- Kék, és nagyon büszke vagyok rá!
7. Kinek/minek a hatására kezdtél el írni?
- Mindig is ki akartam próbálni az írást, de konkrétan Henna vett rá, hogy valósítsam meg ezt a tervemet. Még egyszer nagy köszönet neki!!!
8. Mi a kedvenc ékszered?
- A kedvenc ékszerem a Swarovski medálom.
9. Kedvenc szám?
- Ezt a kérdést nem értem. Ha a szerencse számomra voltál kíváncsi, akkor az az 5-ös, ez volt a mezszámom, míg fociztam, és a számmisztikában is ez jön ki nekem. Ha zeneszámra gondoltál, akkor Elán – Ak nie si moja. Tudom, nektek nem mond semmit, de nekem nagyon sokat. Nagyon sok szép emlékem fűződik ehhez a számhoz.
10. Kedvenc hónap?
- augusztus
11. Tudod mi lesz a vége a történetednek?
- Igen, tudom :D
Akiknek tovább küldöm:
Mivel már szinte mindenki megkapta, akiket olvasok, ezért nagy bajban vagyok, főleg, hogy 11 embert kellene megneveznem (máshol csak 3-at kell). Ezért nem küldöm most senkinek, így kérdést se teszek fel. Ha valaki közben eszembe jut, akkor annak elküldöm. Bocsi L
Ennyi lenne a díjról, most már csak a fejezet van hátra, amihez jó olvasást.
Pusszancs
Szusi
- Még is hol a francban vagy? – dörrentem rá, amint felvette a telefont. Nem érdekelt, hogy lassan éjfél, és az sem, hogy Ő biztos már alszik.
- Neked is szia, hugi. – dünnyögte álmosan. – Minek köszönhetem, ezt a fantasztikus… ébresztőt? – ásított bele a telefonba. – Dolgozó ember ilyenkor már aludni szokott.
- Megmondanád, hol a fészkes fenében vagy? – dörrentem újra rá, nem törődve zsörtölődésével.
- Hol, hol… szerinted még is hol lehetek? Hát Los Angelesben. – morgolódott, és a telefonon keresztül is lehetett hallani, ahogy felkelt az ágyból. – Attól, hogy nálad, Londonban már reggel van, itt még az emberek alusznak.
- Csak hogy tudd, pár órája landoltam a LAX-on, és mire érek haza? – pár másodpercet vártam, hogy hátha reagál, de csak egy halk „oh” hagyta el a száját. – Arra drága bátyuskám, hogy az egész lakást beterítették a használt papír zsebkendők, amit a legjobb barátnőm termelt, és nem jókedvében.
- Sajnálom. – mondta bűnbánóan.
- Sajnálom? Sajnálom? Csak ennyit tudsz mondani, hogy sajnálom? – keltem ki magamból. – Az Istenért Tom, mi a fene történt? Bree nem mond semmit, annyit sikerült csak kihúznom belőle, hogy elmentél. – már nagyon elegem volt ebből a senki nem mond semmit-ből.
- Most hogy van? – kérdezte, hangja nagyon halk és aggódó volt, alig hallottam meg.
- Most alszik. – hallottam, ahogy Tom megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. – De nehezen sikerült ágyba parancsolnom, még nyugtatót is kellett neki adnom, hogy egy kicsit megnyugodjon. Tom, mi történt? Breet még soha nem láttam ilyen állapotban. – kérdeztem tőle, a hangomon pedig már a kétségbeesést lehetett hallani.
- Összevesztünk. – jött az egyszerű válasz. Rögtön rá is kérdeztem, hogy min, mert semmi jelét nem mutatták, hogy gond lenne közöttük, hisz még kirándulni is voltak, és onnét nagyon boldogan jöttek vissza. Az elmúlt egy hétben történt volna valami? – Mióta visszajöttünk a kirándulásból mindig valami kis semmiségen felhúzta magát, ha későn jöttem haza, az volt a baja, mert szerinte elhanyagoltam őt. Ha pedig túl korán, hogy vele lehessek, akkor meg az volt a gond, mert ő éppen valamelyik barátnőjével tervezett programot magának.
- De bátyó, ez nem ok arra, hogy ennyire összevesszetek, hogy itt hagyd. – próbáltam elemezni a helyzetet, mert valahogy ez nem stimmelt nekem. Ha csak erről lenne szó, akkor a kisebb veszekedéseken kívül más nem lenne, amiket meg lehet beszélni. Tom pedig jó pár cuccát el is vitte a lakásból. Szóval, itt valaminek történnie kellett még. – Tom, valamit nagyon sumákolsz. – jött a felismerés, aminek hangot is adtam. A vonal túloldaláról válasz nem érkezett, csak a testvérem szuszogását lehetett hallani, ahogy vette a levegőt. – Hallgatás, beleegyezés. Szóval?
- Annie… - nyögte, hangja fájdalommal teli volt.
- Mit tettél? – kérdeztem kétségbeesve. – Ugye nem? Ugye nem csaltad meg? – kérdeztem, de választ megint nem kaptam. – Tom, megmondtam neked, hogy ha csak szórakozni akarsz Breevel, akkor bele se kezdj ebbe a kapcsolatba. Már kezdtem elhinni, hogy megváltoztál, és most tessék…
- Annie, megengeded, hogy elmagyarázzam mi történt? – mordult fel.
Nem akartam vele tovább veszekedni, inkább hagytam, hogy elmesélje az ő verzióját a történtekről. Legalább így is közelebb voltam az igazsághoz. Holnap meg megpróbálom kifaggatni Breet, és talán a két verzióból, amiben biztos vagyok, hogy kettő lesz, sikerül összeraknom az igazságot.
Tom majd fél órán keresztül mesélte el nekem az elmúlt pár hét eseményeit. Megdöbbenve hallgattam, mi minden történt a távollétemben. Szerencsére a helyzet nem olyan vészes. Nem történt megcsalás, de Bree egy félreértés miatt azt hiszi, hogy igen. Egyik este Tom hamarabb jött haza, lemondta a stáb vacsorát, hogy a barátnőjével lehessen. Mikor hazaért, Bree éppen készülődött valahová. Mikor megkérdezte tőle, hogy hova megy, csak szűkszavúan annyit válaszolt, hogy el. Szót szó követett és nagyon csúnyán összevesztek. Bree nem törődve azzal, hogy Tom hozzá beszélt, elviharzott. Tom se gondolkodott sokáig, ő is elment, minek lett volna egyedül a lakásban. Útja az egyik közeli bárba vezetett, ami már törzshelyének számított, csatlakozhatott volna a kollegáihoz is a vacsorára, de nem akart. Nem akarta elrontani a hangulatot.
A bárpultnál ülhetett úgy fél órája, amikor csatlakozott hozzá egy hölgy. Az elején beszélgettek minden féléről, aztán valahogy a beszélgetés más irányt vett, és már a kapcsolata és az az körüli problémák volt a téma. Ahogy az idő telt, úgy az elfogyasztott alkohol mennyiség is nőtt. Valahogy elcsattant egy csók, amit nem ő kezdeményezett, hanem beszélgető partnere, és amit nem is viszonzott. Ezt a momentumot látta meg Bree, aki ha jól vettem ki Tom elmondásából, azért ment oda, hogy beszéljen vele.
Tom arra ért haza, hogy a barátnője őrjöngött és azt vágta a fejéhez, hogy megcsalta. Hiába próbálta elmagyarázni neki, hogy az egész egy félreértés volt, és hogy nem ő kezdeményezte a csókot, amit nem is viszonzott, de Bree hajthatatlan volt, csak a saját igazát fújta. Tom megelégelte, hogy nem tudják a kialakult helyzetet higgadtan megbeszélni, fogta magát és a legfontosabb cuccait egy utazótáskába pakolta és eljött otthonról egy szállodába. Ennek már öt napja. Azóta nem is beszéltek egymással a mai napig, mivel drága bátyám a lakásba ment, hogy pár cuccát átvigye a szállodába. Bree pont otthon tartózkodott, de nem is szóltak egymáshoz a köszönésen kívül. De amikor meglátta, hogy Tom csomagolja a cuccait, rákérdezett, hogy még is mit csinál és miért. Ez az agyament, az helyet, hogy leült volna vele megbeszélni a dolgokat, csak annyit mondott neki, hogy időre van szüksége, és jobb lesz, ha addig nem is találkoznak.
Az utána történteket nem kellett elmesélni, mert már tudtam, hisz egy lelkileg összetört lányt találtam a nappalinkban és szerintem a testvérem se lehetett jobb formában, de hát ő még is csak egy férfi, aki kívülre mutassa az erőset. Most mi a fészkes fenét csináljak ezekkel? Nem elég az én problémám, hogy haza kellett repülnöm Londonból, és így távol kell lennem, még ha bizonytalan időre is életem szerelmétől, akire egy keselyű vetette ki a hálóját. Most még akkor a legjobb barátnőm és a bátyám lelkét is ápolnom kell, és valahogy újra össze kell őket hoznom. Igen, össze, még ha a szakítást nem is monda ki egyikőjük sem, de akkor is külön vannak, és mindkettőjük viselkedéséből látni, hogy oda vannak a másikért.
Mielőtt letettem volna a telefont, megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, és még előtte felhív, hogy pontosítsuk az időpontot és a helyszínt. Két ásítás közben elsétáltam a fürdőszobáig, hogy végre lemoshassam magamról a hosszú repülőút porát. Miután végeztem, fáradtan elterültem az ágyamon. Kezembe vettem a mobilomat, hogy megnézzem hány óra, ami hajnali fél kettőt mutatott. Felhívhattam volna még Ericket, de már annyira fáradt voltam, hogy inkább elnapoltam. Lefekvés előtt még átnéztem a szomszédos szobába, hogy minden rendben van-e Breevel. Megnyugodva bújtam be az ágyamba, mert barátnőm mélyen aludt, köszönhetően a bevett nyugtatónak. Holnap első dolgom az lesz, hogy beszélek vele, és kifaggatom, hogy hogyan vélekedik erről az egészről. Hallanom kell az ő verzióját is, hogy aztán valami megoldást kitalálhassak, de ebben mindkettőjük segítségére szükségem lesz, még ha nem is tudják, hogy mi a célom. Elég lesz akkor rájönniük, ha már sikerült a tervem.
***
Pár héttel később
Erick felkapott az ölébe és bevitt a szobájába, és végig fektetett az ágyon. Ahogy hámozta le rólam a ruhát, úgy csókolta végig meztelenné vált testem minden egyes porcikáját. Az érzéki gyönyör szikrái csaptak fel bennem, amikor Szerelmem már régóta érintetlen pontokat járt be. Annyira hiányzott az érintése. Amikor már csak egy hajszál választott el attól, hogy átéljem az extázist, felhúztam magamhoz, megduzzadt melleimet izmos mellkasához dörzsöltem, miközben viszonoztam szenvedélyes csókját.
- Olyan jó, hogy újra itt vagy velem. – suttogta ajkaim közé. – Nagyon hiányoztál.
- Te is nekem.
Ericken még rajta volt az alsónadrágja, de így is éreztem, ahogy merev férfiassága pulzált, és finoman hozzáért a hasamhoz és combom belső feléhez. Sóvárogva és türelmetlenül húztam magamhoz, lábaimat széttártam, ezzel is jelezve, hogy készen állok a befogadásra. Nem teketóriázott, megszabadította testét az utolsó ruhadarabtól és belém hatolt. Ahogy ki-be mozgott bennem, szájába vette egyik mellbimbómat és érzékien megharapta. Egyik kezét közénk vezette, és azt a pontot kezdte simogatni, ahol összekapcsolódtunk, közben lökései egyre gyorsabbá és keményebbé váltak.
Lélegzetem hirtelen elakadt, szemeimet becsuktam, szemhéjam mögött tűzijáték robban a szivárvány minden színében, és egymás után törtek rám a kéj hullámai. Erick izzadságtól csillogó teste megfeszült, beteljesülésében felkiáltott, majd rám rogyott. Még egy ideig a felhők felett lebegtünk, majd ahogy tisztult a kép, és értünk vissza a valóságba, úgy merültünk el az álmok tengerébe. Még mielőtt teljesen álomba merültem volna, érzékeltem, ahogy Erick szorosan mögém bújik, mindkettőnket betakar, majd átkarol.
Reggeli ébresztőm „csodálatos” volt, mert megint a fránya telefonom csörgésére ébredtem. Nem akartam kinyitni a szemem, még nem, még álomföldön akartam lenni, nem akartam szembesülni a kegyetlen valósággal. De a telefonom nem bírta abbahagyni a fülsüketítő zenélést. Itt az ideje, hogy lecseréljem a csengőhangomat, valami lágy, megnyugtató zenére. Kelletlenül, de a zenélő masina után matattam, a szemeimet még mindig csukva tartottam. Kell az illúzió. Találomra megnyomtam egy gombot rajta, majd a fülemhez tartottam. Ha szerencsém van, akkor beleszól valaki, ha meg nem, akkor… akkor így jártunk.
- Halló?!? – szóltam bele álmosan és morcosan a telefonba. – Akárki is vagy egy mentséget mondj, hogy ne öljelek meg, amiért felkeltettél a legszebb álmomból.
- Jó reggelt Tündérkém! – köszönt bele vidáman a telefonba. – Csak egyet? Hm, többet is tudnék, de ha egy kell, akkor… akkor a mentségem az, hogy őrülten szerelmes vagyok a hívott félbe. – ahogy meghallottam a hangját, azonnal kipattantak a szemeim és felültem az ágyban. Hirtelen még a szemeim elé táruló világosság, ami majd kiégette a retinámat sem zavart.
- Hát ez elég jó mentség. – mosolyogtam, közben hevesen bólogattam, amit igaz, nem láthatott. – És a hívott fél is őrülten szereti a hívóját, s már nagyon hiányzik neki.
- Te is nekem, te is nekem. – ismételgette sóhajtva. – De már csak egy éjszakát kell kibírnunk, és végre újra velem leszel… - hirtelen beállt közöttünk a csend, de ez nem az a fajta kínos csend volt, hanem az az izgatott csend. Tudtam, mire gondol, hisz ugyanarra gondoltam én is. Hosszú idő után újra együtt lehetünk, még ha csak pár napra is. – Amúgy hánykor is indul a géped?
- Délután háromkor indul New Yorkba.
- És akkor a reptéren találkozol Maggievel? – kérdezte, mintha nem tudta volna, pedig már egy hete minden nap ez a téma közöttünk, hogy akkor hogy is lesz a Londonba repülés.
- Igen, és utána indulunk egyenesen Londonba. És ha megkérdezed, hogy becsomagoltam-e, akkor a válaszom, hogy még tegnap este. Szóval, útra kész vagyok, már csak a három órát kell megvárnom. – mondtam neki, mert az utóbbi időben nagyon anyáskodó lett, pedig nem az, hanem a pasim, és a kettő között nagy a különbség.
- Jó, jó, értem a célzást. De annyira izgatott vagyok, négy hete nem láttalak, nem öleltelek magamhoz.
- Pedig lett volna rá lehetőséged. – utaltam ezzel arra, hogy két hete volt pár nap „szabija”, amikor nem volt semmi dolga, de az helyett, hogy Los Angelesbe repült volna, inkább a fiúkkal elment Ibizára bulizni.
- Ne haragudj, de kellett egy kis kikapcsolódás a fiúkkal, hogy kiengedjük a gőzt. – kért újra elnézést, pedig nem haragudtam rá. Nem esett jól, de legalább távol volt Londontól, és egy személytől, Barbarától.
- Mondtam, hogy nem haragszom. Legalább az a pióca nem csüngött a nyakadban. – utaltam ezzel Barbarára, aki az elmúlt időben párszor feltűnt a közelében, amiről az újságok előszeretettel cikkeztek, főleg valótlant.
- Annie, ezt már megbeszéltük. – rótt meg. – Nem érdekel Barbara, és amúgy sem próbálkozik, tudja, hogy téged szeretlek, csak barátkozni akar.
- Barátkozzon máshol, és mással. – morogtam az orrom alatt, de Ericknek sikerült meghallania.
- Csak nem féltékeny valaki? – kérdezte kíváncsian.
- Ki? Én? Csak szeretnéd! – húztam ki magamat az ágyon, amit ugye nem láthatott. Válaszomra a reakciója egy édes nevetés volt.
- Annyira szeretlek! – nevette. – De valamit elfelejtettél.
- Mit? – kérdeztem kíváncsian, mert fogalmam se volt, hogy mit felejthettem el.
- Hát, hogy mit álmodtál, ami miatt majdnem meghaltam?
Újra elterültem az ágyon és részletes mesélésbe kezdtem. Erick kíváncsian hallgatta az álmomat, közben elég gyakran felsóhajtott, és a hozzáfűzései voltak a legjobbak. De azzal, hogy elmeséltem neki az álmomat, nem csak az ő napját nehezítettem meg, hanem a sajátomat is, mert még egy teljes napnak el kell telnie, mire újra találkozhatunk.
Nagy sóhajok közepette elbúcsúztunk egymástól. Én kiszálltam az ágyból, megcéloztam a szekrényemet, hogy kiválasszam az aznapi ruhámat. Olyat kellett keresnem, amiben végig tudom ülni a hosszú repülőutat is. Miután sikerült választanom, gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. A konyhában már ott volt barátnőm, aki szomorúan merengett maga elé és kevergette a kávéját. Magamnak is töltöttem és csatlakoztam hozzá. A ma reggeli jókedvemet ez a pillanat árnyékolta be, Bree szomorú képe. Nem szeretem szomorúnak látni barátnőmet, de nem tudok ellene tenni semmit. Már napok óta ez a világfájdalmi hangulat uralta a lakást, pontosabban, amióta hazajöttem.
Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kibékítsem őket, de elég nehezen lépnek egyről a kettőre. Most például az akadályozza meg a kibékülésüket, hogy Tom egy hete nem tartózkodik a városban. Vancouverbe kellett mennie, ott vesznek fel pár jelenetet a sorozathoz, amiben szerepet kapott. Annyi előrelépés van a kapcsolatukban, hogy beszélnek egymással, próbálják megbeszélni és megoldani a kialakult helyzetet. Néha találkoznak, nem túl sűrűn, de amikor igen, akkor beülnek egy kávéra, vagy elmennek vacsorázni, de a köztük lévő „barátságot” nem lépték át. Újra fel kell építeniük a kapcsolatukat, ami nem lesz könnyű, mert mindketten hibáztak.
Miután mindketten megittuk a kávénkat, fogtuk a cuccainkat és elindultunk az egyetemre. Egyik előadásról ki, másikra be rohantunk, ebből állt az egész délelőttünk. Ebédszünet után én már nem tartottam vissza velük az egyetemre. Fogtam egy taxit magamnak, amivel elvitettem magamat a lakáshoz. Megkértem a sofőrt, hogy várjon, amíg felszaladtam a csomagjaimért. Miután visszaértem, a sofőr betette a bőröndömet a csomagtartóba, majd miután mindketten beültünk az autóba, elindultunk a reptér felé. Pont időben értem ki. Leadva a csomagomat már mehettem is át az ellenőrző ponton, hogy utána beszállhassak a kisbuszba, ami kivitte az utasokat a repülőhöz. Megkeresve a helyemet a kis kézi poggyászomat elhelyeztem az ülések feletti csomagtartóba, csak az iPodomat hagytam elő, hogy amíg New Yorkba nem ér a gép, tudjak zenét hallgatni. Miután sikeresen felszálltunk, fülesemet a fülembe dugtam, elindítottam a zenét, és az elmúlt hetek eseményeire gondoltam vissza.
Ahogy hazaértem Londonból, másnap reggel, miután kipihentem magam, megejtettem Breevel is a beszélgetést, ugyanazt, amit előző este Tommal is. Ahogy sejtettem, mindkét felet meg kellett hallgatnom ahhoz, hogy képben legyek, hogy mi a franc történt közöttük. Bree ugyanúgy elmesélte az állítólagos megcsalást, de kiegészítette azzal, hogy az egész veszekedés azzal kezdődött, hogy Tom napokon keresztül éjfél után járt haza. S mikor rákérdezett, hogy merre járt, Tom majd´ leharapta a fejét, hogy mik ezek a gyanúsítgatások, és számonkérések. Bátyám váltig állította, hogy ilyen későig elhúzódtak a forgatások, amit persze barátnőm nem hitt el, meg volt győződve róla, hogy valamit titkolt előle. A helyében én se hittem volna el.
Erre rá is kérdeztem Tomnál, mikor személyesen találkoztunk. Először próbálta terelni a témát, de végül feladta és beismert mindent. A helyzet nem volt annyira szörnyű, mint ahogy Bree beképzelte, csupán forgatások után beült pár kollegával meginni valamit, beszélgettek, és az idő észrevétlenül elrepült. Tom szerint kellett neki a kikapcsolódás, és az, hogy egy kicsit távol legyen a barátnőjétől, mert mióta Los Angelesbe költözött, minden szabadidejét Breevel töltötte, ami már kezdett sok(k) lenni a számára. Meg is jegyeztem neki, hogy ő akart párkapcsolatban élni, és senki nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy költözzön össze Breevel.
Ahogy Tom, úgy Bree is elkezdte élni a saját életét a pasija nélkül. Programokat szervezett magának, a csajokkal elment vásárolni, strandolni és természetesen bulizni is. Szép lassan kezdtek eltávolodni egymástól, amit a környezetük észre is vett, csak éppen ők nem akarták beismerni, hogy valami nincs rendben. Az első, aki először beismerte, az Tom volt, ezért is sietett aznap haza, hogy kettesben lehessenek és megbeszélhessék a helyzetet, csakhogy Breenek más programja volt, a csajokkal ment bulizni. Nem érdekelte, hogy a párja hamarabb hazajött, most várjon ő rá, tudja meg, milyen volt napokig egyedült töltenie az estét és rá várnia.
Fél órája lehetett a csajokkal, de a hangulata valahol a béka segge alatt volt. Elnézést kért tőlük és hazasietett, de otthon az üres lakás várta. Próbálta hívni párját, de az ki volt kapcsolva. Próba szerencse gyanánt megcélozta Tom kedvenc helyét, hátha ott találja, ha ott nem lesz, akkor hazamegy és megvárja. De ami a bárban fogatta, azt álmaiban sem gondolta volna, Tom épp egy csaj száját térképezte fel. Pár másodpercig sokkosan állt ott, majd sírva hazarohant. Az utána történteket már ismertem Tom szemszögéből, de Bree csak megerősítette, mert ugyanazt mesélte el.
Arra a kérdésemre, hogy miért nem szólt időben nekem, még a kezdetek kezdetén, mert lehet, hogy tudtam volna segíteni, legalább is beszélhettem volna Tommal, hogy mi ez az éjszakázás, és akkor lehet, hogy elkerülhető lett volna ez a helyzet, az volt a válasza, hogy nem akarta elrontani a nyaralásomat, és hogy aggódjak miattuk. Na mert most aztán nem aggódok miattuk, és sokkalta jobb a helyzet nem?
Még mindig szeretik a másikat, és hiányoznak is egymásnak, de egyikőjük se ismerné be. Ennyire két csökönyös szamarat még nem láttam. Az első pár nap én voltam a kapcsolattartó közöttük, rajtam keresztül üzentek a másiknak, vagy éppen informálódtak a másikról. Ezt egy ideig tűrtem, aztán betelt a pohár, megmondtam nekik, hogy ha akarnak valamit a másiktól, akkor kérdezzék meg maguk, és ne rajtam keresztül. Ekkor kezdte el beszélni egymással, ami azzal kezdődött, hogy Tom felhívta Breet, hogy szüksége lenne az egyik CD-jére, ami nála van. Röhejes kifogás volt szerintem, de legalább elkezdték az egymással való kommunikációt.
Próbáltam segíteni, szerveztem nekik vak randit a másikkal, aminek az lett a vége, hogy nevetve léptek be a lakásba, mikor Tom hazakísérte Breet. Külön-külön kifaggattam őket, és elmondták, hogy fokozatosan közelednek a másikhoz, mert elég sok minden van, amit meg kell beszélniük, hogy működőképes legyen a kapcsolatuk, és ne hogy előforduljon megint az, ami a legutóbb. Ez azért megnyugvással tölt el, még ha lassan is, de helyükre kerülnek a dolgok és rendezni tudják a kapcsolatukat.
Az Erick körüli történések már annyira nem nyugtattak meg. Félelmeim beigazolódni láttak Barbara felbukkanásával. Először összefutottak az egyik bevásárlóközpontban, ahol a fiúk dedikálást tartottak. Erick szerint véletlen volt a találkozás, de tisztában voltam vele, hogy Barbara részéről kevésbé. Aztán következő találkozás Erick kedvenc szórakozó helyén volt. A pióca, mert már csak így hívom, egyik nap felhívta, hogy találkozzanak, üljenek be egy kávéra, és beszélgessenek. Ezeket az alkalmakat megörökítették a lesifotósok, és az újságok hasábjain, az interneten köszöntek vissza olyan szalagcímekkel, hogy Erick a távollétemben a régi kapcsolatát melegíti fel. Némelyek biztos forrásból tudták, hogy mi szakítottunk, mert Erick nem tudta elfelejteni Barbrát, és azzal, hogy én már nem vagyok a képben, szabad az út, hogy újrakezdjék. Csak azt elfelejtették közölni, hogy Barbara állítólag párkapcsolatban él. Az ilyenek, és ehhez hasonló hírekkel nem foglalkoztam, mert Erick mindenről beszámolt, még a megjelenésük előtt, és nem ért váratlanul. Csak a másik személy, akivel hírbe hozták, annak a kiléte idegesített. Erickben megbíztam, csak a nőben nem, hisz a bálon figyelmeztetett, hogy mit akar. Ennek hangot is adtam, aminek mindig egy kisebb vita lett a vége. Erick meg volt győződve róla, hogy Barbarának nincsenek ilyen szándékai. A kis naiv. Sara is próbált nyugtatni, hogy nem kell aggódnom, Erick rá se néz a ribire, és még a csaj se közeledett felé úgy.
Az egyetem is közben elkezdődött, és rögtön az első héten megbombáztak tanulnivalóval és beadandókkal. Nem hittem volna, hogy ennyire elfoglalt leszek a tanulással. A napjaim másból se állnak, mint előadások, és egy csomó lecke. Az órarendemet se tudtam úgy összeállítani, ahogy az előzőévben, hogy legyen elég szabadidőm. Túl sok kötelező tantárgyunk volt, amiből szinte minden napra jutott egy-egy. Ennek az lett az ára, hogy nagy bánatomra fel kellett mondanom az újságnál. Greg nagyon sajnálta, hogy meg kell válnia tőlem, de megértette. Valahol örültem is meg nem is a történteknek. Nem örültem, mert nagyon megszerettem az újságot, és szerettem írni nekik. Örülni meg azért örültem, mert pár napja megfogalmazódott bennem egy gondolat, ami nagy hatással lesz a környezetemre, főleg Erickre. Még erről nem szóltam senkinek, még Szerelmemnek sem. Csak akkor akarom elmondani, ha már biztos minden, és sikerül mindent elintéznem körülötte.
