Rossz hír :(

Sziasztok!
Van egy nagyon rossz hírem :( Multhét szerdán a laptopom beadta a kulcsot. Most javítás alatt van, remélem sikerul megjavítaniuk. Most az ocsémérol írok gyorsan nektek, hogy értesítselek benneteket, hogy nem tudom mikorra tudom hozni a fejit, mivel gép nélkul vagyok és az ocsémén meg nincs word, én meg abban szeretek írni. Tudom, most az jonne, hogy akkor telepítsek erre a gépre, de mivel nem az enyém, és ez kivételes alkalom, hogy kolcsonadta, így inkább nem nyulkálok belé neki, meg mivel nem veluk lakom így még az sincs, hogy ide a bloggerbe beírom, és majd ha kész az enyém akkor kijavítom.

Talán a héten kész lesz, de nem biztos. Szorítsatok, hogy meg tudják javítani, és ne kelljen új gépet vennem. Addig papírra írom a részt és majd valahogy csak lesz.
Ha karácsonyig nem jelentkeznék, akkor mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok!!!
Pusszancs
Szusi

40. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a kövi fejit. Köszönöm az előző fejihez a komikat és a pipákat. Remélem, ehhez a részhez is írtok majd.

Elárulom, hogy a folytatásban lesz minden majd, félreértés, féltékenykedés, veszekedés és akár félrelépés is. (ördögi vigyor :D) A riporterek is fel fognak bukkanni és nem lesznek kíméletesek, ahogy a rajongók se nagyon, vagy még is? Majd kiderül :DDD :PPP Annyit mondhatok, hogy az előző fejiben azért is volt ennyire kíméletes a riporternő, mert ez egy előre lefixált dolog volt és csak olyan kérdéseket tehetett fel, amit előzőleg John jóváhagyott.

Ennyi lenne belőlem, most már rajtatok a sor. Jó olvasást.

Pusszancs

Szusi

Reggel arra ébredtem, hogy minden tagom fáj és el van zsibbadva. Meg akartam mozdulni, de nem sikerült, mert drága egyetlen szerelmem egyik kezét és lábát átvetette rajtam és úgy durmolt mellettem. Szegénykém, tegnap nagyon kiütötte magát, alig bírtam hazacipelni. Az autóját ott is hagytuk Chriséknél, és inkább taxival jöttünk haza. Igaz, van jogsim, de ez még is csak Anglia, itt a kormány jobb oldalt van, ami kicsit furcsa nekem, még soha nem próbáltam így vezetni. Még ha próbáltam volna se ültem volna be a volán mögé, mert én is ittam, de nem annyit, mint a fiúk. Így visszagondolva a tegnapi estére, nagyon jól sikerült.

Mikor odaértünk Sara első kérdése az volt, hogy hoztunk-e citromot, mire Erick felemelte és meglóbálta a szeme előtt. Az este elég nehézkesen indult be. Először is mindenki késett, másodszor meg az alkohol se nagyon akart fogyni a nagy beszélgetések közben. Aztán egyik pillanatról a másikra fordult a kocka. A fiúk kitalálták, hogy pókerozzunk, és minden egyes kör után igyunk meg egy felest. Mi hárman csajok nem vettünk részt benne. Eleve nem vagyok valami jó pókerben, meg a csajok is figyelmeztettek, hogy ebből inkább maradjunk ki. Ők már tudták előre, hogy mi a vége annak, ha ezek leülnek pókerozni, ami egyenlő volt a teljes lerészegedéssel. Mi csak csendes megfigyelői voltunk az eseményeknek, és mikor kezdett eldurvulni a helyzet, akkor közbeavatkoztunk, ami akkor következett be, mikor a hatodik üveget akarták kinyitni, mi meg nem engedtük és berekesztettük a pókerpartit.

Még így, ilyen állapotban nem láttam ezt a társaságot, ennyire részegre inni magukat már művészet. Sara hívott két taxit, egyet Alisonnak és Mattnek, egyet pedig nekünk Erickkel. Tyler és Rick ott maradtak náluk éjszakára. Sara már rutinos volt a fiúk elszállásolásában, elég gyakran szoktak náluk bulizni. Minket is marasztalni akart, de mivel se én se Alison nem ittunk annyit, jobbnak láttuk, ha hazavisszük mi a fiúkat. A másik kettőt már nem akartuk bevállalni, így is elég lesz a saját párunkat hazacipelni. Még segítettünk Saranak összepakolni és a fiúk lefektetésében, majd elköszöntünk és elindultunk haza. Öröm volt Ericket felcibálni a lakásba. Alig állt a lábán. És a szövege, amit egész úton hazafelé lenyomott, nem semmi volt. Még szegény taxisofőr volt zavarban, hogy ennek az egésznek fültanúja volt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire emlékszik a történtekre.

Az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, hány óra van. Tíz órát mutatott. Muszáj lesz felkelnem, mert ha itt maradok, akkor biztos, hogy lebénulok. Meg kell mozgatnom a végtagjaimat. Nagy nehezen lefejtettem magamról Ericket, és amilyen óvatosan csak tudtam, kimásztam az ágyból, és amilyen halkan csak tudtam, becsuktam magam mögött az ajtót. Nincs szívem felkelteni szegényt, így is elég szar napja lesz a másnaposságtól. A fürdőbe mentem, hogy megmosakodjak és fogat mossak. Miután végeztem, a konyhába mentem, és feltettem a kávénak a vizet. Amíg a kávé elkészül, feltérképeztem a hűtő tartalmát, hogy mit reggelizhetnénk. Találtam szalonnát, tojást, paprikát, paradicsomot, sajt, ebből jó kis reggelit össze lehet ütni. Nem is tétlenkedtem sokáig, serpenyőt rántottam és nekiláttam a szalonnás rántottának. Csináltam hozzá egy pár pirítóst is. Megterítettem az asztalt, és kitöltöttem két bögrébe a kávét. Már majdnem megindultam Erick kávéjával a szobába, hogy felébresszem, mikor egy hang megszólalt mögöttem, mire összerezzentem.

-          Anyám, akárhányszor hazajövök, mikor te itt vagy, mindig kis öcsi egyik pólójában látlak meg. Te ebből sportot űzöl? – Ian, ki más lehetne, aki ennyire pimasz velem. Habár, ha jobban belegondolok, igaza van. Legtöbbször egy szál pólóban voltam, mikor itt összefutottunk. Most is csak ennyi volt rajtam.

-          Nincs ekkora szerencséd. – fordultam felé. – Én más sportban utazom, és azt nem veled űzöm. – vigyorogtam rá.

-          Helló szépségem, jó újra látni. – jött oda hozzám, és üdvözölt két puszival.

-          Helló idegen, már azt hittem, hogy míg itt vagyok nem is foglak látni.

-          Nincs olyan szerencséd kis csibém. – vigyorgott. – Amúgy mondtam már, hogy jó a pólód? Beindítja az ember fantáziáját. – húzogatta szemöldökét.

-          Te olyan lökött vagy. – vágtam oldalba nevetve. – Kíváncsi lennék, Melissa mit szólna hozzá, ha ezt hallaná?

-          Semmit. – vonta meg a vállát. – Ő így szeret, ahogy vagyok.

-          Ilyen lökötten? – hevesen bólogatott. – Olyan vagy, mint Tom, ő se tud komoly lenni.

-          Nem bogaram, nagy tévedésben vagy. Mi tudunk komolyak lenni, amikor kell, de ti nők épp ezt szeretitek bennünk.

-          Ezzel inkább nem szállok vitába. – hagytam rá a dolgot.

-          Ne is. Hmm, micsoda illatok vannak. – szagolt bele a levegőbe, majd az asztalra nézett. – Ez aztán a fogadtatás? – csillant fel a szeme, és leült, hogy egyen.

-          Na-na. – csaptam rá a kezére. – Azt nem neked készítettem.

-          Csak pár falatot? – nézett rám nagy boci szemekkel. Ez valami családi vonás lehet, mert Erick is így szokott nézni. Bólintottam, hogy egyen. – Tényleg, hol van Erick? Anya egy ideg, hogy nem tudja utolérni. Összehívta az egész családot, és ebédre vár mindenkit, de titeket nem bír utolérni, Erick nem veszi, a te számodat meg egyikünk se tudja.

-          Még alszik. – adtam meg az egyszerű választ.

-          Alszik? Csak nem hosszú volt az éjszaka? – vigyorgott rám mindentudóan és a szemöldökét huzogatta.

-          De, de nem abban az értelemben, amire gondolsz. Tegnap este Chriséknél voltunk, és a fiúk pókeroztak…

-          Ne is folytasd. – vágott a szavamba. – Segg részegre itták magukat.

-          Igen, de ezt te honnan… inkább ne mondj semmit. – intettem le, mert láttam, hogy mondana valamit. – Szóval, nagy nehezen hazajutottunk, és azóta alszik. Most akartam bevinni neki a reggeli kávéját és felkelteni.

-          Az nem fog rajta segíteni, higgy nekem. Ha vársz egy pillanatot, összeütöm az ilyen alkalmakkor bevált gyógyszert. – azzal felpattant és már nyitotta is a hűtőt és kivette a paradicsomlevet, amit beleöntött egy pohárba, majd öntött hozzá még valamit, amit nem láttam mi volt az, összekeverte. Aztán az egyik szekrényből egy gyógyszeres dobozkát húzott elő, és egy tablettát vett ki belőle, gondolom, fejfájásra. – Tessék, ez segíteni fog. – kezembe nyomta a poharat és a tablettát.

Bementem a szobába, és Erick még mindig ugyanabban a pozícióban aludt, mikor kijöttem onnan. A poharat és a tablettát letettem az éjjeliszekrényre, majd bemásztam Erick mellé az ágyra. Pár másodpercig gyönyörködtem alvó szerelmemben. Olyan aranyos volt, ahogy aludt, mint egy ártatlan kisgyerek. Nagyon nehezemre esett felkelteni, de muszáj. Így is keveset vagyunk együtt, holnapután meg hazautazom, ki akarom használni ezt a kevés időt. Tudom, önzőség, de ki nem tenné ezt a helyemben? Tudom, hogy ha nem keltem fel, akkor Erick saját magára fog haragudni, hogy ezt a kevés időt is, amit velem tölthetett volna, elpocsékolta alvásra. Meg másrészről ott van az anyukája is, aki ideges. Éjjel mikor hazajöttünk és nagy nehezen Ericket belevarázsoltam az ágyba, én lehalkítottam a mobilját, hogy nyugodtan ki tudja aludni magát, úgy hogy senki se zavarja meg. Akkor még nem tudtam, hogy az anyukája családi ebédre fog hívni minket. Ha ezt előre tudom, akkor nem némítom le. De már mindegy, még szerencse, hogy Ian jött és szólt.

De most koncentráljunk szerelmem felébresztésére. Először simogatni kezdtem az arcát, hátha ettől felébred, de semmi reakció. Aztán már a simogatáshoz kapcsolódott a hangom is, a nevén szólongattam, legvégül a csodafegyvert vetettem be. Apró puszikkal hintettem be az arcát. A válaszreakció nem maradt el. Mikor a szájára adtam egy aprócska csókot, kezeit megéreztem a derekamon, magára húzott, majd végigsimított az oldalamon, és végül kezei befurakodtak a pólóm alá, hogy már a csupasz testemet cirógathassa, miközben ajkai az enyémeket kényeztették.

-          Szép jó reggelt álomszuszék! – köszöntöttem, miután elváltak ajkaink, de még mindig rajta feküdtem.

-          Soha jobb ébresztést. – válaszolt, nagyon rekedtes, álmos hangon, és próbált mosolyogni. – Aúúú, a fejem. Majd szétmegy. – kapott a halántékához és masszírozni kezdte.

-          Hát igen, a macskajajt nem úszod meg. – lemásztam róla és az éjjeliszekrényre tett pohárért és gyógyszerért nyúltam. – Tessék, ezt idd meg és vedd be. – nyújtottam át neki.

-          Köszönöm. – nézett rám hálásan inni kezdte az Ian által kevert italt. – Honnan tudtad, hogy most erre van szükségem? – kérdezte, miközben letette az üres poharat.

-          Én nem, de a bátyád tudta. – ültem le mellé az ágyra.

-          Ian itt volt? – lepődött meg.

-          Nem csak hogy itt volt, még most is itt van.

-          Nem mondod? Mi a fene, mi történt, hogy hazalátogatott?

-          Anyukád küldte, mert nem ért utol minket telefonon, és aggódott.

-          Én nem hallottam, hogy csörgött volna a mobilom. – és már nyúlt is a készülék után.

-          Nem is hallhattad, mivel az éjjel lehalkítottam, hogy még véletlenül se ébresszen fel téged valaki. De most már jó volna, ha felkelnél, és emberi képet varázsolnál magadra, mert a szüleidhez vagyunk hivatalosak ebédre. – felálltam és Ericket is próbáltam felhúzni, aki készségesnek bizonyult.

-          Oké, de előtte szükségem van egy kevéske kávéra.

Még egy gyors puszit váltottunk, majd megfogtam Erick kezét és húztam ki magam után a szobából. Konyhába érve nem lepődtem meg a kép láttán, ami fogadott. Ian csak úgy tömte magába a szalonnás rántottát, mint aki napok óta nem evett.

-          Angyalka, ez valami isteni volt. – dőlt hátra a székben és simogatta meg a hasát.

-          Hogy mit mondtál te Anniere? – hökkent meg Erick.

-          Angyalka, miért? – nézett testvérére.

-          Te mióta becézgeted az ÉN barátnőmet? – kérte számon.

-          Ugyan már Szivem. Engem nem zavar, ez meg ma már ki tudja hányadik becenevem volt tőle.

-          Mi van öcsi, ennyire másnaposak vagyunk? És végül ki nyerte a pókerpartit?

-          Uhh, fogalmam sincs. – ült le az asztalhoz. – Nem emlékszem. – masszírozta mindkét oldalról halántékát. – Kicsim, ugye van kávé? – nézett rám könyörgően. Bólintottam, és a kezébe nyomtam a bögréjét. – Köszönöm. Nagyon hülye voltam az éjjel?

-          Ááá, nem, csak szerencsétlen taxisofőr szerintem ma első dolga az lehetett, hogy elmegy templomba…

-          Milyen taxisofőr? – kérdezte meglepetten.

-          Hát az, aki hazahozott minket, mivel az autódat otthagytuk Chriséknél. Erre se emlékszel? – megrázta a fejét. – Mennyire emlékszel? – kérdeztem tőle, mert már engem is kíváncsivá tett, hogy honnantól van neki teljes filmszakadás.

-          Hát nem is tudom. – vakarta meg a fejét. – Addig minden megvan, míg el nem kezdtünk pókerozni a fiúkkal. Aztán a harmadik körtől homályos minden. Nagyon sokat ittunk még utána? – nézett rám óvatosan, mint aki attól fél, hogy keresztbe lenyelem.

-          Még nagyon sok kör elfogyott, úgy hat vagy hét. A 6. üveget már nem engedtük, hogy kinyissátok, így berekesztettük ezt a tivornyát. Szép kis pusztítást véghezvitettek, egyikőtök se tudott magáról.

-          És mi történt a taxiban? – kortyolt bele a kávéjába és kíváncsian várta a történet folytatását, ahogy Ian is, aki nem rejtette véka alá kárörvendését.

-          Khm, ezt inkább majd négyszemközt elmesélem. – álltam fel az asztaltól, hogy a bögrémet a mosogatóba tegyem.

-          Ne már! – méltatlankodott Ian. – A legjobb részből hagytok ki. – keresztbefonta karjait a mellkasán és durcáskodott.

-          Ugyan Ian, majd csak túléled. – nevettem ki. Ian felhúzta az orrát és tüntetőleg elfordította a fejét. Komolyan, mint egy kisgyerek. Erick meg még mindig mozdulatlanul ült a helyén kezében a bögrével, és csak nézett maga elé. Pár másodperc elteltével megrázta a fejét és rám nézett.

-          Ennyire szörnyű, amit műveltem? – a tekintete szinte már könyörgő volt, hogy legalább egy kis morzsát hintsek el, ami megnyugtatja picinke lelkét.

-          Én egy szóval se mondtam. Majd, ha kettesben leszünk, mindent elmesélek. Nem akarok senki előtt arról beszélni, hogy a drága párom miket csinált, mikor olyan részeg volt, hogy azt se tudta, merre van az arra. Még akkor sem, ha az a bátyja. – tettem hozzá, mert láttam, hogy Ian szólni akart. – Na, de ha megbocsájtotok, én elmegyek felöltözni. Ebben a szerelésben még se jelenhetek meg a szüleitek előtt. – mutattam végig magamon, majd azzal otthagytam őket édes kettesben, és bementem a szobába valami ruhát felvenni.

Már nagyon zavarban éreztem magamat Ian előtt egy szál pólóban. Sokáig nem kellett azon töprengenem, hogy mit vegyek fel, mivel nem sok ruhát hoztam magammal erre a pár napra. Egy szürke farmert vettem fel és egy pánt nélküli piros toppot, hozzá az interjún viselt piros cipőt. Bementem a fürdőbe, hogy egy kis sminket tegyek fel magamra, és a hajamat kicsit átkeféljem. Mikor beléptem, Erick épp akkor fejezte be a zuhanyzást. Miután megtörölközött, maga köré tekerte a törölközőt és mögém lépett. Kezeivel körbefonta a derekamat és a nyakamba csókolt.

-          Nagyon haragszol rám az este történtek miatt? – kérdezte, közben az orrával a vállamat cirógatta.

-          Én nem haragszom rád, mindenkivel előfordul az ilyen. Az utóbbi pár hónapban nagy nyomás volt rajtatok az album miatt, most sikerült kiengednetek a felgyülemlett feszültséget.

-          Tudod, milyen nagyon szeretlek téged?

-          Tudom, és én is nagyon szeretlek téged. – válaszoltam neki. Megfordultam az ölelésében és megcsókoltam. - De most hozd rendbe magad, hogy indulhassunk. – bólintott, és én elléptem mellőle, hogy a mosdóhoz tudjon menni. Már majdnem léptem volna ki a helyiségből, mikor utánam szólt fogkefével a szájában.

-          Ha szépen megkérlek, veszel elő nekem valami ruhát, amíg én itt végzek. – olyan édesen nézett rám, hogy erre a kérésre nem tudtam nemet mondani, amúgy se akartam volna.

-          Persze, készítek ki neked ruhát. – mosolyogtam rá, és kiléptem az ajtón.

Újra megcéloztam a szobát és Erick szekrényét, hogy vegyek elő neki valami ruhát. Egy szürke nadrágot és egy kék pólót választottam neki. Visszamentem a konyhába, hogy eltakaríthassam a reggeli maradványait. Ian nem volt már itt, gondolom a saját szobájába ment. Nekiálltam elmosogatni, közben annyira elmerültem a gondolataimban, hogy mikor egy kezet éreztem meg a vállamon, összerezzentem a váratlan érintéstől, és kiejtettem a kezemben lévő tányért, egyenesen bele a mosogatóba, a mosogató víz meg egyenesen rám szökött.

-          Mi az kislány, nem tiszta a lelkiismereted? – röhögött idiótán.

-          Ian, a frászt hoztad rám. – morogtam és a konyharuhával megtöröltem az arcomat. – Nézd meg milyen lettem? Tiszta víz a felsőm. Most mehetek átöltözni. Addig törölgess el. – vágtam hozzá a konyharuhát.

-          Én?!? – nézett rám hitetlenkedve.

-          Te. Szerinted, rajtad kívül van itt még valaki? – húztam fel az egyik szemöldökömet.

-          De én…

-          Semmi de. – vágtam gyorsan a szavába, még mielőtt ki akarná húzni magát a munka alól. – Kellett neked ijesztgetni engem, most viseld a következményeit.

Meg se vártam, hogy mondjon valamit, otthagytam a konyhába és betrappoltam a szobába, hogy átcseréljem a felsőmet. Gyorsan kiléptem a cipőmből, és levettem a felsőmet, aztán nekiálltam keresni egy másikat.

-          Mi történt Cica? – kérdezte Erick. Észre se vettem, hogy bent van.

-          Semmi érdekes, csak a bátyád szeret szívózni velem. Ma valahogy nagyon az elemében van. – morogtam miközben felvettem egy fekete szélesebb pántú toppot és a fekete körömcipőmet.

-          Gyere ide te kis morci. – húzott magához és átölelt. – Beszéljek vele?

-          Nem kell, tudom kezelni. Most jelenleg törölget.

-          Hogy mit csinál? – tolt el egy picit magától, hogy rám nézhessen

-          Törölgeti az elmosott tányérokat. Mi ezen olyan meglepő?

-          Az én bátyám a konyhában törölget. Ezt meg kell néznem. – kacagott fel, és húzott ki maga után a konyhába. Mikor meglátta, még hangosabban nevetett. – Mi az bátyus, befogtak?

-          Marha vicces. – morgott, miközben már az utolsó poharat törölte el és tette a helyére. – Ez egy diktátor. – mutatott rám.

-          Ki mit érdemel. – válaszoltam flegmán. – Kellett neked ijesztgetned engem? Most viseld a következményeit.

-          Látom jobb lesz veled vigyáznom, nem is vagy olyan angyalka. – dobta le a konyharuhát a pultra. – Látom, te már elég jól érzed magad, elmúlt a macskajaj. – mondta Ericknek, aki még mindig nevetett, de már én is társultam hozzá. – Na, jól van, be lehet fejezni. Menjünk, mert anya kinyír minket, hogy hol vagyunk már.

Russel család ugyanolyan örömmel fogadott, mint tegnapelőtt. Caroltól egy kis dorgálást is kaptunk, hogy hol voltunk ilyen sokáig, meg Erick miért nem vette a telefont. Pár mondatban összefoglaltuk az éjszaka történéseit, hogy a fiúk egy kicsit kirúgtak a hámból, és én némítottam le Erick telefonját, hogy nyugodtan ki tudja aludni magát. Ebéd után mindannyian a nappaliban foglaltunk helyet és beszélgettünk. Megkérdezték tőlünk, hogy milyen volt a tegnapi interjú, mi meg elmeséltük, hogy nem csak az újságban fog megjelenni a cikk, hanem még a TV-ben is le fogják adni. Ian a beszélgetés alatt hozta a formáját, amit még a lakásban elkezdett. Melissa és Carol is próbált rászólni, de én mondtam nekik, hogy nyugodtan hagyják, már hozzászoktam.

-          De akkor sem, így nem viselkedhet egy 28 éves felnőtt ember. – mondta Carol.

-          Engem nem zavar, ma már pórul járt ez miatt, és tudja, hogy velem nem ajánlatos kezdegetnie, mert annak akár megint törölgetés lesz a vége.

-          Mit csinált ez a nem normális? – forgatta meg a szemeit Melissa.

-          Mosogatás közben megijesztett, és csurom víz lettem. Én meg befogtam törölgetni, míg átöltöztem.

-          Nem mondod? A nagy Ian Russel törölgetet? – hitetlenkedtek mindannyian. Erick helyeslően bólogatott, és hozzátette, hogy ő látta is. Mindannyian a hasukat fogták a nevetéstől.

-          Most mit vagytok annyira kiakadva? – pufogott. – Ha nagyon muszáj meg tudom csinálni. Ti se mertetek volna kekeckedni vele, ha hallottátok volna, hogy rám szólt. Öcsi nem irigyellek. – rázta meg a fejét, Erick meg csak mosolygott rá, és még közelebb húzott magához, hogy egy puszit adhasson az arcomra.

-          Úgy látszik, nekem is így kell majd beszélnem veled, ha megint szanaszét hagyod a cuccaidat a lakásban. Azt hiszem Annie, el kell látnod egy pár hasznos tanáccsal. – kacsintott rám Melissa.

-          Ne már Cica! Diktátor akarsz lenni miután összeházasodtunk? – nézett szerelmére Ian, mi meg dőltünk a röhögéstől.

-          Tényleg, már kitűztétek az esküvő napját? – kíváncsiskodtam.

-          Igen, már kitűztük. Szeptember 21-én lesz a nagy nap…

A nappaliban csak mi négyen nők maradtunk ott, a fiúk kimentek azzal az ürüggyel, hogy meg kell nézniük az udvaron a kerti öntözőt. Nem is bántam, mert így legalább nyugodtan ki tudtam faggatni Melissát, aki készségesen elmesélte, hogyan állnak az esküvői előkészületekkel. Olyan jó volt erről beszélgetni, teljesen beleéltem magamat, még akkor is, ha nem az én esküvőmről volt szó. Remélem, egyszer én is átélhetem ezeket a pillanatokat. Melissán lehetet látni, hogy nagyon boldog, mikor az esküvőjéről beszélt. Meg is érdemli, főleg az után, hogy nem is olyan rég veszítette el a babáját.

Délután hatkor indultunk haza Erick szüleitől. Mikor búcsúzkodtunk Maggie megkérdezte, hogy holnap nincs kedvem-e vele vásárolgatni, hogy jobban megismerhessük egymást. Még válaszolni se tudtam, mert Erick rögtön leintette húgát, hogy nem, mert vele fogom tölteni az egész napomat. Így is alig láthassuk egymást, és holnapután utazom haza. Bocsánatkérően néztem Maggiere, és megígértem neki, hogy majd legközelebb, ha jövök, akkor mindenképpen elmegyünk együtt vásárolni. Még megígértem a családnak, hogy mielőtt hazautaznék, még megállok elköszönni tőlük. Közben megérkezett a taxi, amit Erick hívott. Mivel Ianék még maradnak, így azzal mentünk haza.

A lakásba érve azonnal lerúgtam a cipőmet és megcéloztam a nappaliban lévő kanapét, hogy eldőlhessek rajta. Erick is követte a példámat, leült mellém és a lábaimat az ölébe vette és elkezdte masszírozni. Egyikünk se szólalt meg, csendben voltunk. Én Ericket néztem, akin lehetett látni, hogy valamin jár az agya, és akarna valamit kérdezni, de nem tudja, hogyan kezdjen neki, mert összehúzta a szemöldökét és a homloka ráncba futott. Magamban jót mosolyogtam rajta, mert tudtam, mit szeretne. Kíváncsi volt arra, hogy mi történt az éjszaka, miután eljöttünk Christől és Saratól. Nem bírtam sokáig, muszáj volt elnevetnem magamat, mire Erick hirtelen rám kapta a tekintetét, és Mi olyan vicces? nézéssel nézett rám.

-          Látom, kérdezni szeretnél valamit. Kérdezz bátran. – próbáltam elfojtani a nevetésemet.

-          Hát… igen… Szóval… - dadogta. Istenem, olyan aranyos ilyenkor, mikor zavarban van. – Szóval, elmeséled, hogy mi történt az éjszaka? – bólintottam. Ez egy hosszú és érdekes beszélgetés lesz.

39. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt. Remélem, tetszik nektek és véleményezitek. Ebben a részben már benne van az interjú is, azt hiszem minden kérdést feltettem szereplőinknek, amiket írtatok.

Jó olvasást hozzá!

Pusszancs

Szusi

U.I.: Ez volt Annie ruhája az interjú alatt

Reggel mosolyogva ébredtem, több okból is. Először is, és talán a legfontosabb, hogy itt vagyok Londonban és a szerelmem ölelő karjaiban. Másodszor, egy fantasztikus éjszakát töltöttünk el. Nem tudom Erick mikor ébredhetett fel, de mikor megfordultam az ölelésében, hogy szemben lehessek vele, a szemei már nyitva voltak és engem fürkésztek. Amikor megláttam az arcát, automatikusan mosolyra húzódott a szám, majd egy csókért csücsörítettem, amit azonnal meg is kaptam.

Mivel már kilenc óra volt, ezért nem lustálkodhattunk tovább az ágyban. Tizenegykor Johnnál volt jelenésünk. Először én mentem zuhanyozni, majd amíg Erick zuhanyozott, addig én valami reggelifélét készítettem kettőnknek, amit együtt fogyasztottunk el. Reggeli után a bőröndömhöz mentem, amit még mindig nem csomagoltam ki, hogy valami ruhát keressek magamnak. Szerelmem is követte példámat. Lopva rásandítottam, hogy ő mit vesz fel, mert nekem fogalmam sem volt róla. Egy farmert és egy rövid ujjú inget választott magának, akkor én is valami hasonlót keresek magamnak. Meg is találtam a megfelelőt, egy farmer miniszoknya és egy rövid ujjú ing formájában. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat, és elvonultam a fürdőbe, hogy kisminkelhessem magamat, és megcsináljam a hajamat. Egy egyszerű natúr sminket tettem magamra, hajamat meg lófarokba kötöttem. Felvettem a szandálomat és én is csatlakoztam Erickhez a konyhába, hogy még egy kávét ihassak.

Egész úton nem szólaltam meg, csak bámultam magam elé, és a kezeimet morzsoltam. A szívem a torkomban dobogott, ideges voltam. Szerintem a helyemben mindenki az lenne. Nem tudtam, mi vár rám a mai nap folyamán. Először Johnnal találkozunk, aztán délután az újságíróval, hogy interjút adjunk. Legyen már vége a mai napnak, vagy legalább is este legyen. Erick láthatta rajtam, hogy ideges vagyok, mert a kezem után nyúlt, megfogta és megszorította. Kifejezéstelen arccal ránéztem, de meglátva szerelmem bíztató mosolyát, az enyémre is ráragadt, és visszamosolyogtam. Még pár perc autókázás után megérkeztünk a menedzser irodájához. Leparkoltunk, és kézen fogva mentünk be az épületbe. Liftből kiszállva Erick rögtön odaköszönt a titkárnőnek, azt hiszem Tinának hívták, aki annyit mondott, hogy Mr. Osmer már vár minket.

Belépve az irodába azonnal megláttam Johnt, aki az íróasztala mögött ült és egy papírkupacot tanulmányozott.  Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, felnézett mögülük, letette, és felállt az asztaltól, hogy köszönthessen minket. Az üdvözlés után helyet foglaltunk a sarokban lévő bőrkanapén. Mi Erickkel egymás mellett, míg John velünk szemben foglalt helyet.

-          Látom fiatalok, az estétek nagyon jól telhetett, mindkettőtök ki van virulva. – a kijelentés hallatán én zavarban jöttem, míg Erick csak vigyorgott. Férviak!!! – Annie nem kell ennyire vörösödnöd. Na de nem ez miatt hívtalak ide benneteket, hogy az éjszakátokról beszélgessünk. – folytatta komolyan. – Szóval, egy kis változás történt az interjúval kapcsolatban.

-          Miféle változást? – kérdezte Erick.

-          Az újság, amelyikkel le volt beszélve az interjú, tulajdonosának a résztulajdonában van az egyik kereskedelmi csatorna, és szeretnék, ha a csatornának is nyilatkoznátok. Ezért arra jutottunk, hogy az interjút kamerával fogjuk rögzíteni, amit leadnak a TV-ben, de ugyanúgy megjelenik a hetilapban is.

-          Ez most komoly? – kérdeztem meghökkenve, mire John bólintott.

-          Meg kell ragadnunk az alkalmat, így két legyet ütünk egy csapásra, nem kell kétszer nyilatkoznotok, és akárhogy is nézzük még az együttes PR-jának is jót tesz. Remélem nem baj, vagy igen? – Erickkel egymásra néztünk és megráztuk a fejünket. Engem nem zavart, csak váratlanul ért. – A The Waldorf Hilton-ban találkozunk délután háromkor, az egyik lakosztályukban lesz a forgatás. Stimmt? – bólintottunk, mint az ovisok. – Akkor ezt a részét meg is beszéltük. Térjünk rá az interjúra, miről vagytok hajlandók beszélni. Nos? – nézett rám.

-          Én csak egy valamiről nem szeretnék beszélni, mégpedig a családomról, főleg a szüleimről. Őket nem nagyon szeretném belekeverni ebbe, ha nem muszáj, amúgy bármit kérdezhetnek, ha meg nem akarok, akkor nem válaszolok rá…

Elég ügyesen megbeszéltük Johnnal a dolgokat, majd elköszöntünk, hogy akkor délután háromkor találkozunk. Mivel dél elmúlt, elmentünk ebédelni. Mivel az idő szorított minket, ezért nem egy francos étterembe mentünk, hanem csak a jó öreg Mekibe. Gyorsan megkajáltunk, és mentünk is haza, hogy el tudjunk készülni háromra. Külön-külön lezuhanyoztunk, és míg én a hajamat szárítottam, addig ő megborotválkozott. Ruhának egy egyszerű piros alapon fehér pöttyös, térdig érő ruhát választottam, meg egy hozzá illő piros cipőt. Megcsináltam a sminkemet, a hajamat kifésültem és copfba összefogtam. Remélhetőleg, a felvétel előtt nem akarnak a sminkemen változtatni, nem szeretem, ha nagyon sok festék van az arcomon. Én késznek ítéltem magamat, és elindultam Erick keresésére. A nappaliban ült és a TV-t kapcsolgatta. Már ő is kész volt. Egy sötétkék farmert, egy fekete póló és egy szintén fekete zakó volt rajta. Megköszörültem a torkomat, mire hátrafordult, én meg megpördültem, hogy megmutassam magam neki. Erick elfüttyentette magát, és egy „ Ej ha!” hagyta el a száját. Ezek szerint tetszem neki. Nem kellett ezen sokat gondolkoznom, mert azonnal mellettem termett, és az ölelésébe vont, majd megcsókolt.

-          Indulhatunk? – kérdezte, miközben a szemembe nézett és összekulcsolta a kezünket.

-          Igen, indulhatunk. – bólintottam, de a hangom kicsit idegesen csenget, legalább is nekem.

-          Nyugi, minden jó lesz. Le fogod nyűgözni őket. – puszilta meg a homlokomat.

-          Túl elfogult vagy.

-          Nem, csak nagyon szerelmes. – vigyorgott. – Na, induljunk, ne hogy elkéssünk, és John leszedje a fejünket.

A szállodába érve egyre idegesebb lettem. Erick próbált nyugtatgatni, de csak pár pillanatra sikerült neki. Mielőtt felmentünk volna a lakosztályba félrehúzott, hogy beszéljen velem, még azt is bevetette, hogy igyak valami erőset, az biztos lenyugtatna. Jah, lenyugtatna, de félre is beszélnék, meggondolatlanul olyat mondanék, amit később biztos, megbánnék. Az ajtó előtt álltunk, de még nem kopogtunk be. Erick egy utolsó csókra magához húzott, beleadva minden szerelmét. Ettől nem kellett jobb a megnyugtatásomhoz, ez felülmúlt minden eddigi próbálkozását. Miután elváltak ajkaink, sokkalta nyugodtabb voltam. Úgy éreztem, hogy bármivel szembe tudok nézni. Nagy levegőt vettem, az ajtó felé fordultunk, és Erick bekopogott.

Egy fiatal srác nyitott nekünk ajtót. John azonnal észrevett minket és intett nekünk, hogy menjünk be. Belépve azonnal be lettünk mutatva George Weissnek, a csatorna és az újság tulajdonosának, és a riporternőnek, aki az interjút fogja készíteni velünk. A szobában nem voltunk sokan, az említetteken kívül még öt ember volt. Szerencsére, a sminkemhez nem nagyon nyúltak hozzá, csak egy kis alapozót tettek az arcomra, hogy a felvétel alatt ne csillogjon annyira. Már minden készen volt. Megbeszéltük, hogy hogyan lesz az egész felvétel, hogy először csak Ericket fogja venni a kamera, mivel vele fog kezdődni az interjú. Elfoglaltuk a helyünket, mi Erickkel a kétszemélyes kanapéra ültünk, a riporternő, Sylvia pedig az egyszemélyes fotelbe mellettünk. Még pár simítás és elhangzott a „Felvétel” szó. Elhangzottak a szokásos üdvözlő szöveg a nézők számár a riporternő szájából, majd Erick felé fordult.

-          Szerbusz Erick! Hogy vagy?

-          Helló! Köszönöm, nagyon jól. – válaszolt mosolyogva.

-          Most jelent meg az együttes új albuma, ami fantasztikus, gratulálok hozzá. Majd a riport végén kérek egy aláírást a saját példányomra.

-          Köszönjük. Persze, szívesen dedikálom neked.

-          Szavadon foglak. – fenyegette meg. – Megjelent az új album, és most hogyan tovább? Koncertek, vagy pihenés, vagy már az új albumon gondolkodtok?

-          Jövő héttől megkezdjük a koncertkörutunkat, ami elég sok megállóból fog állni, és több országot is magába foglal. Majd ezt követően lesz egy egész hónapnyi pihenőnk, amolyan nyári szünetféle. A továbbiakról még nem beszélhetek, de annyit elárulhatok, hogy jövőre tervbe van egy újabb album.

Erick nagyon profin nyilatkozik, habár ő már hozzászokott ez alatt az idő alatt. John megkapta, amit akart. Erick a bandát is reklámozta, és az új albumot. Még pár kérdés volt az együttessel kapcsolatban, majd Sylvia rátért arra, ami miatt itt voltunk.

-          Még egyszer gratulálok az együttes sikereihez, és az új albumhoz, de most térjünk rá arra, ami miatt itt vagyunk. Mi a helyzet a magánéleteddel? Tudom, hogy nem szeretsz róla beszélni, de most még is kivételt tettél, ezzel meglepve mindenkit. Mi történt, mi ennek az oka?

-          Igen, nem szeretek a magánéletemről beszélni, mivel én úgy tartom, hogy ez csak rám tartozik. De ahogy egyszer elmondtam, ha olyan történik velem, amit meg szeretnék osztani, akkor azt elmondom. Most ilyen helyzet van. Szeretném elkerülni a félreértéseket, illetve azt, hogy hazugságok kerüljenek napvilágra. Számomra a szeretteim a legfontosabbak, és jobbnak látom, ha az én számból hangzik el az igazság, mint hogy máséból a hazugság, vagy az igazság tört része.

-          Gondolom, köze van az ismeretlen lányhoz, akire mindenki nagyon kíváncsi, hogy ki lehet az.

-          Igen, így van. – bólintott helyeslően Erick.

-          És kit tisztelhetünk meg személyében, természetesen, ha elárulod?

-          Igen, el. Már sokan találgatták, hogy a barátnőm-e vagy se, milyen kapcsolat van köztünk, és most szeretném itt az ország világ előtt elmondani, hogy Annie a barátnőm, a kedvesem, a szerelmem. – ahogy kimondta ezt az utolsó pár szót, szemei csillogtak, nem hazudok, ha azt mondom, hogy a szerelemtől.

-          És akit itt üdvözölhetünk köztünk. Szia Annie! Hogy vagy? – fordította felém tekintetét Sylvia.

-          Sziasztok! Köszönöm nagyon jól! – válaszoltam félénk mosollyal, miközben Erick kezét szorongattam, amit azóta nem engedtem el, hogy elkezdődött a felvétel.

-          Szerintem, sokan kíváncsiak rá, hogy ki vagy te pontosan, honnét jöttél, mivel foglalkozol. A korodat nem merem megkérdezni, mert ugyebár az illetlenség. Én se szeretek beszélni az enyémről. – humorizálta el a kérdést, pedig nem panaszkodhat. Olyan negyven körül lehet, és a korához képest nagyon jól néz ki.

-          Nyugodtan megkérdezheted, nem zavar… még. Huszonegy vagyok. Annie Wilmer vagyok, és ahogy Erick is mondta, egy párt alkotunk. Los Angelesben lakom, és még egyetemre járok újságírás és kommunikáció szakra, mellette egy újságnak szoktam cikkeket írni.

-          Wao! Ezek szerint amerikai vagy? – bólintok. – Hogyan ismerkedtetek meg? Az egyik koncerten? Te is nagy Band of Angel rajongó vagy? – mindketten elnevettük magunkat Erickkel. – Valami rosszat kérdeztem? – kérdezte tőlünk meglepetten.

-          Nem, nem. – szólal meg Erick. – Csak ez az egész, ahogy mi megismerkedtünk, nagyon érdekes. Nem is, inkább vicces történet.

-          Na, ez kezd kíváncsivá tenni, nagyon érdekel. Meséljetek. – hajolt közelebb Sylvia, mint akit tényleg nagyon érdekel a megismerkedésünk története. Egymásra néztünk Erickkel, hogy melyikünk kezdje, majd bólintott, hogy mondjam én.

-          Szóval, az egész egy film kritikájával kezdődött. Egyik nap a barátnőmmel moziba mentünk, és a film, amit megnéztünk, nem nagyon nyerte el a tetszésemet, hogy melyik filmről van szó, azt nem szeretném elárulni. Ennek a filmnek a kritikájához írtam kommentárt, amire egy hónap elteltével Erick írt megjegyzést. Nem valami szépen fogalmazott.

-          Az mit jelent? – kíváncsiskodott a riporternő.

-          Legyen annyi, hogy nem felhőtlenül indult a megismerkedésünk. – vette át a szót Erick. – Mivel kezdettől fogva álnéven írtunk a másiknak, egyre kíváncsibb lettem, hogy ki ez a hölgyemény, aki ennyire kitartó. Fokozatosan megismertük a másikat, de a valódi kilétünket nem fedtük fel, csak a másik keresztnevét tudtuk. De ez így pont jó volt, mert bármit el tudtunk mondani egymásnak. Aztán sikerült összehoznunk egy találkozót itt Londonban.

-          Ezek szerint Annie, te kezdeményezted a találkozót.

-          Ez így nem igaz, mindketten akartuk, csak nem volt megfelelő időpont. És mivel a bátyámnak Londonba kellett jönnie több napra a munkája miatt, akit a barátnője elkísérte, aki mellesleg a legjobb barátnőm, és hogy ne unatkozzon, míg ő dolgozik, megkért, jöjjek velük. Így jött össze az első találkozónk.

-          Gondolom, meglepődtél, mikor megláttad Erick Russelt, a jóképű énekest? – szegezte nekem a kérdést.

-          Igen, meglepődtem, de nem abban az értelemben, amire gondolsz. Meglepődtem, mert előtte két héttel már találkoztunk, méghozzá egy egyetemi bulin Los Angelesben…

-          Jah, véletlenül nekimentem, és majdnem kivertem a kezéből a kikért italokat. – vette át a szót szerelmem. – Pár szót váltottunk, ennyi volt az egész, nem is gondoltuk, hogy pontosan ki a másik.

-          Én Ericket addig a pillanatig nem is ismertem, mármint úgy, mint a Band of Angel énekesét. Aznap hallottam először a zenéjüket. Erick felajánlotta, hogy körbevezet engem és a barátnőmet Londonban, és ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, és jobban megismertük a másikat, egymásba szerettünk. – fejeztem be a történetünket.

-          Mióta vagytok pontosan együtt?

-          Pár hónapja, pontosabban két hónapja.

-          És a családlátogatáson már túl vagytok? Már találkoztatok a szülőkkel, testvérekkel? Hogy fogadták a szülők a kapcsolatotokat?

-          Igen. Annie bátyját még akkor ismertem meg, mikor itt voltak Londonban. A szüleit meg mikor kint voltam pár napra nála Los Angelesben. Nagyon kedvesen fogadtak. – nézett rám Erick. Tudtam, mire gondol, de ezt jobb, ha a közönség nem tudja, hogy az apám mennyire ki volt akadva. – Anniet meg most mutattam be a családomnak, és szerintem az én családom is elfogadta a kapcsolatunkat, ahogy az övé is.

-          Erick, mikor Annie szüleinél voltál, az apukája nem kergetett meg puskával, hogy rámertél nézni a kislányára? Mindannyian tudjuk, hogy az apukák mennyire féltik a lányukat.

-          Nem, nem. – nevetgélt Erick, én is mosolyogtam mellette. – A félsz meg volt bennem, de a kezdetek kezdetén sikerült minden felmerülő kérdést megbeszélnünk.

-          És te Annie, hogy fogadtad, hogy nem csak a párod, híres, hanem a bátyja is Ian? Tudtad, hogy a bátyja Ian Russel, a színész?

-          A bátyját hamarabb megismertem, mint a családja többi tagját. Még akkor találkoztunk, mikor a bátyámékkal voltam itt Londonban. A bátyám mutatott be neki, később Ericktől tudtam meg, hogy ő a testvére.

-          A bátyád?

-          Igen, mivel együtt forgattak. Ő is színész, de nem olyan híres, mint Ian.

-          Értem. És mi a helyzet a rajongókkal? Nem féltek a véleményüktől, reakciójuktól, főleg most, hogy nyíltan felvállaltátok a kapcsolatotokat?

-          Ezért nem szeretek a magánéletemről beszélni. Nem akarom, hogy azért szeressenek, hogy most van-e barátnőm, vagy se, vagy hogy mennyire színpatikus nekik a választottam. Amúgy nem igazán félek a véleményüktől. Akik eddig is szerették a zenénket, azok ezek után is fogják, remélem.

-          Nem féltek attól, hogy a sajtó tönkreteszi majd a kapcsolatotokat?

-          A félsz mindig ott van, ezért is fordultunk most a nyilvánossághoz, hogy mi mondjuk el az igazat, ne pedig más tegye meg helyettünk valamilyen kitalált történettel. Mielőtt összejöttünk volna, már előtte hónapokig leveleztünk egymással, volt időnk megismerni a másikat. Felhőtlenül megbízunk egymásban. – válaszoltam a feltett kérdésre, Erick egyetértően bólintott.

-          London és Los Angeles nem éppen a szomszédban van, és tudjuk, hogy a távolság, főleg az ilyen nagy, nagyon tönkre tudja tenni a kapcsolatokat. Hogyan tudjátok megoldani a találkozást?

-          Hát igen, elég nagy a távolság, de még se olyan nagy, amit ne lehetne átszelni. Mivel Annie még egyetemre jár, engem meg ide köt a munka, és ugyebár, most fog kezdődni az új album koncertturnéja, nagyon kevés időnk lesz találkozni, de amint van pár nap szabadom repülők is Anniehez Los Angelesbe.

-          És fordítva is. Ahogy az időm engedi, úgy én is jönni fogok Londonba, vagy oda, ahol éppen Erick tartózkodik. Addig meg marad a modern technika csodái, amivel tartani tudjuk a kapcsolatot.

-          Annie, még nem gondoltál bele, hogy bármekkora is a bizalmad Erick irányába megcsalhat, hisz egy népszerű együttes énekese, akiért rajongó lányok százai oda vannak?

-          Ezen még nem gondolkoztam. Megbízom benne, és aki kicsit is ismeri Erick személyiségét, tudja, hogy milyen, mire lenne képes és mire nem. Válaszolva a kérdésedre, nem, nem félek, hogy megcsalhat.

-          És te Erick? – fordult most ugyanazzal a kérdéssel Erick felé.

-          Mármint, hogy megcsalhat? – a riporternő bólintott, hogy igen, ez a kérdés. – Nem, nem félek. Ismerem annyira, hogy tudjam, milyen az értékrendje.

-          Említetted, hogy újságírást tanulsz, és egy lapnak írsz cikkeket. Úgy, mint újságíró nem gondoltál még arra, hogy egy exkluzív interjút készíts Erickkel, vagy az együttessel, és így nagy pénzt kaszálj? – ahogy ezt a kérdést meghallottam, a lélegzetem is megállt. Ez felháborító, már magában az is, hogy valakinek ez megfordult a fejében. Hogy én előnyt kovácsoljak abból, hogy Erick párja vagyok? Most a legszívesebben ordibálnék ezzel a nőszeméllyel, amit nem tehetek meg. Amilyen pozitív gondolataim voltak eddig ezzel a riporttal, és Sylviával kapcsolatban, most ezzel az egy kérdésével mindent tönkre tett.

-          Nem, egyáltalán nem. Egy részről azért is nem, mert az újság, aminél dolgozom, ők mondják meg, hogy miről írjak. Meg eddig senki nem is tudott róla, hogy én és Erick együtt vagyunk. Másrészről, a magánéletemet soha nem keverném össze munkával, még akkor sem, ha előnyöm származna belőle.

-          De ezután az interjú után ki fog derülni az igazság, és azt az utasítást kapod, hogy készíts vele interjút?

-          Nemet mondanék. A legrosszabb, ami történhet, hogy kirúgnak.

-          Annie te még egyetemre jársz, mennyi van hátra belőle? Nem gondolkodtál még azon, hogy itt Londonban folytasd a tanulmányaidat?

-          Már megfordult a fejemben. – erre a kijelentésre Erick meglepetten felém kapta tekintetét. Neki még nem mondtam, hogy tegnap min gondolkoztam. - Másodéves vagyok, még van egy évem, amit mindenképpen Los Angelesben kell befejeznem, a továbbképzést meg bármelyik egyetemen folytathatom, akár itt, Londonban is, de ezen még van időm gondolkozni.

-          Ezek szerint szívesen kiköltöznél Erickhez Londonba, és megszakítanád a családoddal a kapcsolatot?

-          A szüleimmel nem szakítanám meg a kapcsolatomat, hisz a technikának köszönhetően napi szinten tudnám velük tartani a kapcsolatot, ahogy most Erickkel is. Most is telefonon beszélgetek velük, ritkán találkozunk, mert ők nem Los Angelesben laknak. Az egyetem végett beköltöztem Los Angelesbe, és a barátnőmmel meg a bátyámmal lakom közös albérletben.

-          Hol laknak a szüleid?

-          San Diegoban születtem.

-          Még mindig nem válaszoltál az előbbi kérdésemre. Kiköltöznél Erickhez? – Sylviára mosolyogtam, úgy látszik nem fogta fel az előbbi válaszomat.

-          Igen, kiköltöznék, de ez nem csak rajtam múlik. – a másik felemre sandítottam, utalva ezzel, hogy kinek van még ebbe beleszólása. Erick csak somolygott, és egy puszit nyomott az arcomra, látszott rajta, hogy örül a kijelentésemnek.

-          Akkor ezek szerint van esély rá, hogy a későbbiekben összeköltözzetek, vagy itt Londonban, vagy akár Los Angelesben?

-          Igen, van. – szólalt meg végre Erick is. Már kicsit kínos volt, hogy az utóbbi pár percben csak én beszéltem, ő meg csendben mellettem ült. Ennek fordítva kellett volna lennie, hisz még is csak ő a sztár, nem én. – De ahogy Annie is utalt rá, ha eljön az ideje, akkor leülünk és megbeszéljük. – egymásra néztünk és csak mosolyogtunk szerelmesen.

-          Látszik, rajtatok, hogy nagyon oda vagytok a másikért. Csak úgy vibrál a levegő köztetek. El tudnátok képzelni a jövőtöket úgy, mint férj és feleség?

-          Akár. – vágtuk rá egyszerre. – De erről még nagyon korai beszélni. Én házasság párti vagyok, és családcentrikus. – folytatta Erick.

-          Ahogy én is.

-          Akkor ezek szerint a gyerek ellen sincs kifogás?

-          Nincs. Én mindenképpen szeretnék családot alapítani. Ha úgy hozza sors, hogy Annievel együtt maradunk, akkor Annievel.

-          Én is így vagyok vele. – vettem át a szót. – De erről még nagyon korai beszélni, hisz mindketten nagyon fiatalok vagyunk még. Erick karrierje elején áll, az enyém még el se kezdődött.

-          Igazatok van, de ha oda kerül a sor, akkor remélem, megint én lehetek az a szerencsés, aki interjút készíthet veletek. Erick, sok sikert kívánok neked és az együttesnek. Annie neked kitartást, és sikereket a tanulmányaidban és az újságírásban, lehet, még egyszer együtt fogunk dolgozni. Sok boldogságot kívánok nektek. Köszönöm, hogy itt voltatok, és beszélgethettünk egy kicsit.

-          Mi köszönjük.

Sylvia még elköszönt a nézőktől, és végre elhangzott a bűvös „Vége!” szó. Nagy levegőt vettem, és kifújtam. Örültem, hogy végre vége a felvételnek. Már nagyon kényelmetlenül éreztem magamat. Nem azért mert ülnöm kellett, azt bármeddig kibírtam volna, hisz Erick ült mellettem, hanem a kamera miatt, kicsit feszélyezet. Ez tényleg nem az én világom. Remélem, többet nem kell ezt végigcsinálnom. Erick közben felállt és felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen nekem is felállni, majd magához ölelt és egy apró csókot lehelt ajkaimra. Erre vártam már majd´ egy órája.

Odajött hozzánk John, és gratulált nekünk, hogy milyen ügyesen feleltünk a kérdésekre. Még elmondta, hogy a felvétel hétfőn kerül adásba, és az újság is a jövő hét folyamán fog megjelenni, de előtte mind a videó felvételt, mind a cikket látni fogjuk, és miután mi is beleegyeztünk fog megjelenni. Majd miután ezt elmondta, félrehívta Ericket, hozzám meg odajött Sylvia. Nagyon jól elbeszélgettem vele. Kérdezgetett, miről szoktam írni, milyen gyakran szoktak megjelenni a cikkeim, milyen témákról szeretek írni, úgy általánosságban magáról az újságírásról. Még úgy tíz percet beszélgettünk ott mindenkivel, majd elindultunk haza.

Az autóban ülve majdnem elaludtam, pedig még csak hat óra volt. Ha Erick nem tart szóval, szerintem már rég az igazak álmát alszom. Felérve a lakásba megszólalt szerelmem telefonja. Miután meglátta ki hívta, fülig érő vigyorral vette fel és kihangosította, hogy én is halljam.

-          Na mizujs fiatalok, túléltétek a riportot? – hallottuk meg Chris hangját a telefon túloldaláról.

-          Ne is mond haver, lefárasztottak minket. Azt hittem, soha nem lesz vége a kérdésözönnek. – sóhajtozott Erick.

-          Akkor ezek szerint, most már hivatalosan is a barátnőd Annie?

-          Mindig is az volt. – horkan fel.

-          Tudom, de érted mire gondolok?

-          Igen, értem.

-          Akkor ezt meg kell ünnepelnünk! – élénkült fel a hangja a telefonálónknak.

-          Chris ne haragudj, de nekem most nincs kedvem bulizni. – próbálta magát kihúzni.

-          Nincs apelláta, tegnap is leráztatok minket, azt még megértettük, de ma nem fogtok. – intette le barátját.

-          De te mit nem értesz azon, hogy nincs kedvem tömegbe menni?

-          Ki beszél itt tömegről? Nálunk lenne a buli és csak a banda lenne. Sara egész délután sürgött-forgott, hogy vendégül láthasson benneteket, meg már alig várja, hogy újra találkozhasson Annievel. – Sara neve hallatán felcsillant a szemem. Jó volna a csajokkal találkozni, nagyon megkedveltem őket. Könyörgően Erickre néztem.

-          Jó legyen. – egyezett bele, én meg magamban ujjongtam. – De ezt köszönd meg Annienek, mert ha rajtam múlna, akkor itthon maradunk.

-          Annie baby imádlak! – kiabálta bele a telefonba. – Aúúú, ezt miért kaptam? – méltatlankodott, gondolom, Sara lekevert neki egyet. – Halihó tubicáim! – hallottuk meg most Sara hangját. – Erick drágám, mi az, hogy nincs kedved velünk bulizni? Akkor ki fogja megenni a sok tortilla chipset?

-          Van hozzá zöldfűszeres mártogatós is? – kérdezte csillogó szemekkel. Nem is tudtam, hogy szereti.

-          Naná, hogy van. Külön neked vettem két dobozzal is.

-          Akkor ott leszünk! Nyolcra jó lesz?

-          Igen, de megkérhetlek benneteket, hogy mielőtt jöttök, ugorjatok be az üzletbe 1kg citromért. Nem vettem eleget a tequilához.

-          Persze, viszünk. Akkor nemsokára találkozunk. Pá nektek. – azzal Erick ki is nyomta a telefont.

Na, Annie, ennek az estének nagyon csúnya vége lesz. Ezt előre megmondom. 1kg citrom? Mennyi tequilát vettek ezek?