39. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt. Remélem, tetszik nektek és véleményezitek. Ebben a részben már benne van az interjú is, azt hiszem minden kérdést feltettem szereplőinknek, amiket írtatok.

Jó olvasást hozzá!

Pusszancs

Szusi

U.I.: Ez volt Annie ruhája az interjú alatt

Reggel mosolyogva ébredtem, több okból is. Először is, és talán a legfontosabb, hogy itt vagyok Londonban és a szerelmem ölelő karjaiban. Másodszor, egy fantasztikus éjszakát töltöttünk el. Nem tudom Erick mikor ébredhetett fel, de mikor megfordultam az ölelésében, hogy szemben lehessek vele, a szemei már nyitva voltak és engem fürkésztek. Amikor megláttam az arcát, automatikusan mosolyra húzódott a szám, majd egy csókért csücsörítettem, amit azonnal meg is kaptam.

Mivel már kilenc óra volt, ezért nem lustálkodhattunk tovább az ágyban. Tizenegykor Johnnál volt jelenésünk. Először én mentem zuhanyozni, majd amíg Erick zuhanyozott, addig én valami reggelifélét készítettem kettőnknek, amit együtt fogyasztottunk el. Reggeli után a bőröndömhöz mentem, amit még mindig nem csomagoltam ki, hogy valami ruhát keressek magamnak. Szerelmem is követte példámat. Lopva rásandítottam, hogy ő mit vesz fel, mert nekem fogalmam sem volt róla. Egy farmert és egy rövid ujjú inget választott magának, akkor én is valami hasonlót keresek magamnak. Meg is találtam a megfelelőt, egy farmer miniszoknya és egy rövid ujjú ing formájában. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat, és elvonultam a fürdőbe, hogy kisminkelhessem magamat, és megcsináljam a hajamat. Egy egyszerű natúr sminket tettem magamra, hajamat meg lófarokba kötöttem. Felvettem a szandálomat és én is csatlakoztam Erickhez a konyhába, hogy még egy kávét ihassak.

Egész úton nem szólaltam meg, csak bámultam magam elé, és a kezeimet morzsoltam. A szívem a torkomban dobogott, ideges voltam. Szerintem a helyemben mindenki az lenne. Nem tudtam, mi vár rám a mai nap folyamán. Először Johnnal találkozunk, aztán délután az újságíróval, hogy interjút adjunk. Legyen már vége a mai napnak, vagy legalább is este legyen. Erick láthatta rajtam, hogy ideges vagyok, mert a kezem után nyúlt, megfogta és megszorította. Kifejezéstelen arccal ránéztem, de meglátva szerelmem bíztató mosolyát, az enyémre is ráragadt, és visszamosolyogtam. Még pár perc autókázás után megérkeztünk a menedzser irodájához. Leparkoltunk, és kézen fogva mentünk be az épületbe. Liftből kiszállva Erick rögtön odaköszönt a titkárnőnek, azt hiszem Tinának hívták, aki annyit mondott, hogy Mr. Osmer már vár minket.

Belépve az irodába azonnal megláttam Johnt, aki az íróasztala mögött ült és egy papírkupacot tanulmányozott.  Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, felnézett mögülük, letette, és felállt az asztaltól, hogy köszönthessen minket. Az üdvözlés után helyet foglaltunk a sarokban lévő bőrkanapén. Mi Erickkel egymás mellett, míg John velünk szemben foglalt helyet.

-          Látom fiatalok, az estétek nagyon jól telhetett, mindkettőtök ki van virulva. – a kijelentés hallatán én zavarban jöttem, míg Erick csak vigyorgott. Férviak!!! – Annie nem kell ennyire vörösödnöd. Na de nem ez miatt hívtalak ide benneteket, hogy az éjszakátokról beszélgessünk. – folytatta komolyan. – Szóval, egy kis változás történt az interjúval kapcsolatban.

-          Miféle változást? – kérdezte Erick.

-          Az újság, amelyikkel le volt beszélve az interjú, tulajdonosának a résztulajdonában van az egyik kereskedelmi csatorna, és szeretnék, ha a csatornának is nyilatkoznátok. Ezért arra jutottunk, hogy az interjút kamerával fogjuk rögzíteni, amit leadnak a TV-ben, de ugyanúgy megjelenik a hetilapban is.

-          Ez most komoly? – kérdeztem meghökkenve, mire John bólintott.

-          Meg kell ragadnunk az alkalmat, így két legyet ütünk egy csapásra, nem kell kétszer nyilatkoznotok, és akárhogy is nézzük még az együttes PR-jának is jót tesz. Remélem nem baj, vagy igen? – Erickkel egymásra néztünk és megráztuk a fejünket. Engem nem zavart, csak váratlanul ért. – A The Waldorf Hilton-ban találkozunk délután háromkor, az egyik lakosztályukban lesz a forgatás. Stimmt? – bólintottunk, mint az ovisok. – Akkor ezt a részét meg is beszéltük. Térjünk rá az interjúra, miről vagytok hajlandók beszélni. Nos? – nézett rám.

-          Én csak egy valamiről nem szeretnék beszélni, mégpedig a családomról, főleg a szüleimről. Őket nem nagyon szeretném belekeverni ebbe, ha nem muszáj, amúgy bármit kérdezhetnek, ha meg nem akarok, akkor nem válaszolok rá…

Elég ügyesen megbeszéltük Johnnal a dolgokat, majd elköszöntünk, hogy akkor délután háromkor találkozunk. Mivel dél elmúlt, elmentünk ebédelni. Mivel az idő szorított minket, ezért nem egy francos étterembe mentünk, hanem csak a jó öreg Mekibe. Gyorsan megkajáltunk, és mentünk is haza, hogy el tudjunk készülni háromra. Külön-külön lezuhanyoztunk, és míg én a hajamat szárítottam, addig ő megborotválkozott. Ruhának egy egyszerű piros alapon fehér pöttyös, térdig érő ruhát választottam, meg egy hozzá illő piros cipőt. Megcsináltam a sminkemet, a hajamat kifésültem és copfba összefogtam. Remélhetőleg, a felvétel előtt nem akarnak a sminkemen változtatni, nem szeretem, ha nagyon sok festék van az arcomon. Én késznek ítéltem magamat, és elindultam Erick keresésére. A nappaliban ült és a TV-t kapcsolgatta. Már ő is kész volt. Egy sötétkék farmert, egy fekete póló és egy szintén fekete zakó volt rajta. Megköszörültem a torkomat, mire hátrafordult, én meg megpördültem, hogy megmutassam magam neki. Erick elfüttyentette magát, és egy „ Ej ha!” hagyta el a száját. Ezek szerint tetszem neki. Nem kellett ezen sokat gondolkoznom, mert azonnal mellettem termett, és az ölelésébe vont, majd megcsókolt.

-          Indulhatunk? – kérdezte, miközben a szemembe nézett és összekulcsolta a kezünket.

-          Igen, indulhatunk. – bólintottam, de a hangom kicsit idegesen csenget, legalább is nekem.

-          Nyugi, minden jó lesz. Le fogod nyűgözni őket. – puszilta meg a homlokomat.

-          Túl elfogult vagy.

-          Nem, csak nagyon szerelmes. – vigyorgott. – Na, induljunk, ne hogy elkéssünk, és John leszedje a fejünket.

A szállodába érve egyre idegesebb lettem. Erick próbált nyugtatgatni, de csak pár pillanatra sikerült neki. Mielőtt felmentünk volna a lakosztályba félrehúzott, hogy beszéljen velem, még azt is bevetette, hogy igyak valami erőset, az biztos lenyugtatna. Jah, lenyugtatna, de félre is beszélnék, meggondolatlanul olyat mondanék, amit később biztos, megbánnék. Az ajtó előtt álltunk, de még nem kopogtunk be. Erick egy utolsó csókra magához húzott, beleadva minden szerelmét. Ettől nem kellett jobb a megnyugtatásomhoz, ez felülmúlt minden eddigi próbálkozását. Miután elváltak ajkaink, sokkalta nyugodtabb voltam. Úgy éreztem, hogy bármivel szembe tudok nézni. Nagy levegőt vettem, az ajtó felé fordultunk, és Erick bekopogott.

Egy fiatal srác nyitott nekünk ajtót. John azonnal észrevett minket és intett nekünk, hogy menjünk be. Belépve azonnal be lettünk mutatva George Weissnek, a csatorna és az újság tulajdonosának, és a riporternőnek, aki az interjút fogja készíteni velünk. A szobában nem voltunk sokan, az említetteken kívül még öt ember volt. Szerencsére, a sminkemhez nem nagyon nyúltak hozzá, csak egy kis alapozót tettek az arcomra, hogy a felvétel alatt ne csillogjon annyira. Már minden készen volt. Megbeszéltük, hogy hogyan lesz az egész felvétel, hogy először csak Ericket fogja venni a kamera, mivel vele fog kezdődni az interjú. Elfoglaltuk a helyünket, mi Erickkel a kétszemélyes kanapéra ültünk, a riporternő, Sylvia pedig az egyszemélyes fotelbe mellettünk. Még pár simítás és elhangzott a „Felvétel” szó. Elhangzottak a szokásos üdvözlő szöveg a nézők számár a riporternő szájából, majd Erick felé fordult.

-          Szerbusz Erick! Hogy vagy?

-          Helló! Köszönöm, nagyon jól. – válaszolt mosolyogva.

-          Most jelent meg az együttes új albuma, ami fantasztikus, gratulálok hozzá. Majd a riport végén kérek egy aláírást a saját példányomra.

-          Köszönjük. Persze, szívesen dedikálom neked.

-          Szavadon foglak. – fenyegette meg. – Megjelent az új album, és most hogyan tovább? Koncertek, vagy pihenés, vagy már az új albumon gondolkodtok?

-          Jövő héttől megkezdjük a koncertkörutunkat, ami elég sok megállóból fog állni, és több országot is magába foglal. Majd ezt követően lesz egy egész hónapnyi pihenőnk, amolyan nyári szünetféle. A továbbiakról még nem beszélhetek, de annyit elárulhatok, hogy jövőre tervbe van egy újabb album.

Erick nagyon profin nyilatkozik, habár ő már hozzászokott ez alatt az idő alatt. John megkapta, amit akart. Erick a bandát is reklámozta, és az új albumot. Még pár kérdés volt az együttessel kapcsolatban, majd Sylvia rátért arra, ami miatt itt voltunk.

-          Még egyszer gratulálok az együttes sikereihez, és az új albumhoz, de most térjünk rá arra, ami miatt itt vagyunk. Mi a helyzet a magánéleteddel? Tudom, hogy nem szeretsz róla beszélni, de most még is kivételt tettél, ezzel meglepve mindenkit. Mi történt, mi ennek az oka?

-          Igen, nem szeretek a magánéletemről beszélni, mivel én úgy tartom, hogy ez csak rám tartozik. De ahogy egyszer elmondtam, ha olyan történik velem, amit meg szeretnék osztani, akkor azt elmondom. Most ilyen helyzet van. Szeretném elkerülni a félreértéseket, illetve azt, hogy hazugságok kerüljenek napvilágra. Számomra a szeretteim a legfontosabbak, és jobbnak látom, ha az én számból hangzik el az igazság, mint hogy máséból a hazugság, vagy az igazság tört része.

-          Gondolom, köze van az ismeretlen lányhoz, akire mindenki nagyon kíváncsi, hogy ki lehet az.

-          Igen, így van. – bólintott helyeslően Erick.

-          És kit tisztelhetünk meg személyében, természetesen, ha elárulod?

-          Igen, el. Már sokan találgatták, hogy a barátnőm-e vagy se, milyen kapcsolat van köztünk, és most szeretném itt az ország világ előtt elmondani, hogy Annie a barátnőm, a kedvesem, a szerelmem. – ahogy kimondta ezt az utolsó pár szót, szemei csillogtak, nem hazudok, ha azt mondom, hogy a szerelemtől.

-          És akit itt üdvözölhetünk köztünk. Szia Annie! Hogy vagy? – fordította felém tekintetét Sylvia.

-          Sziasztok! Köszönöm nagyon jól! – válaszoltam félénk mosollyal, miközben Erick kezét szorongattam, amit azóta nem engedtem el, hogy elkezdődött a felvétel.

-          Szerintem, sokan kíváncsiak rá, hogy ki vagy te pontosan, honnét jöttél, mivel foglalkozol. A korodat nem merem megkérdezni, mert ugyebár az illetlenség. Én se szeretek beszélni az enyémről. – humorizálta el a kérdést, pedig nem panaszkodhat. Olyan negyven körül lehet, és a korához képest nagyon jól néz ki.

-          Nyugodtan megkérdezheted, nem zavar… még. Huszonegy vagyok. Annie Wilmer vagyok, és ahogy Erick is mondta, egy párt alkotunk. Los Angelesben lakom, és még egyetemre járok újságírás és kommunikáció szakra, mellette egy újságnak szoktam cikkeket írni.

-          Wao! Ezek szerint amerikai vagy? – bólintok. – Hogyan ismerkedtetek meg? Az egyik koncerten? Te is nagy Band of Angel rajongó vagy? – mindketten elnevettük magunkat Erickkel. – Valami rosszat kérdeztem? – kérdezte tőlünk meglepetten.

-          Nem, nem. – szólal meg Erick. – Csak ez az egész, ahogy mi megismerkedtünk, nagyon érdekes. Nem is, inkább vicces történet.

-          Na, ez kezd kíváncsivá tenni, nagyon érdekel. Meséljetek. – hajolt közelebb Sylvia, mint akit tényleg nagyon érdekel a megismerkedésünk története. Egymásra néztünk Erickkel, hogy melyikünk kezdje, majd bólintott, hogy mondjam én.

-          Szóval, az egész egy film kritikájával kezdődött. Egyik nap a barátnőmmel moziba mentünk, és a film, amit megnéztünk, nem nagyon nyerte el a tetszésemet, hogy melyik filmről van szó, azt nem szeretném elárulni. Ennek a filmnek a kritikájához írtam kommentárt, amire egy hónap elteltével Erick írt megjegyzést. Nem valami szépen fogalmazott.

-          Az mit jelent? – kíváncsiskodott a riporternő.

-          Legyen annyi, hogy nem felhőtlenül indult a megismerkedésünk. – vette át a szót Erick. – Mivel kezdettől fogva álnéven írtunk a másiknak, egyre kíváncsibb lettem, hogy ki ez a hölgyemény, aki ennyire kitartó. Fokozatosan megismertük a másikat, de a valódi kilétünket nem fedtük fel, csak a másik keresztnevét tudtuk. De ez így pont jó volt, mert bármit el tudtunk mondani egymásnak. Aztán sikerült összehoznunk egy találkozót itt Londonban.

-          Ezek szerint Annie, te kezdeményezted a találkozót.

-          Ez így nem igaz, mindketten akartuk, csak nem volt megfelelő időpont. És mivel a bátyámnak Londonba kellett jönnie több napra a munkája miatt, akit a barátnője elkísérte, aki mellesleg a legjobb barátnőm, és hogy ne unatkozzon, míg ő dolgozik, megkért, jöjjek velük. Így jött össze az első találkozónk.

-          Gondolom, meglepődtél, mikor megláttad Erick Russelt, a jóképű énekest? – szegezte nekem a kérdést.

-          Igen, meglepődtem, de nem abban az értelemben, amire gondolsz. Meglepődtem, mert előtte két héttel már találkoztunk, méghozzá egy egyetemi bulin Los Angelesben…

-          Jah, véletlenül nekimentem, és majdnem kivertem a kezéből a kikért italokat. – vette át a szót szerelmem. – Pár szót váltottunk, ennyi volt az egész, nem is gondoltuk, hogy pontosan ki a másik.

-          Én Ericket addig a pillanatig nem is ismertem, mármint úgy, mint a Band of Angel énekesét. Aznap hallottam először a zenéjüket. Erick felajánlotta, hogy körbevezet engem és a barátnőmet Londonban, és ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, és jobban megismertük a másikat, egymásba szerettünk. – fejeztem be a történetünket.

-          Mióta vagytok pontosan együtt?

-          Pár hónapja, pontosabban két hónapja.

-          És a családlátogatáson már túl vagytok? Már találkoztatok a szülőkkel, testvérekkel? Hogy fogadták a szülők a kapcsolatotokat?

-          Igen. Annie bátyját még akkor ismertem meg, mikor itt voltak Londonban. A szüleit meg mikor kint voltam pár napra nála Los Angelesben. Nagyon kedvesen fogadtak. – nézett rám Erick. Tudtam, mire gondol, de ezt jobb, ha a közönség nem tudja, hogy az apám mennyire ki volt akadva. – Anniet meg most mutattam be a családomnak, és szerintem az én családom is elfogadta a kapcsolatunkat, ahogy az övé is.

-          Erick, mikor Annie szüleinél voltál, az apukája nem kergetett meg puskával, hogy rámertél nézni a kislányára? Mindannyian tudjuk, hogy az apukák mennyire féltik a lányukat.

-          Nem, nem. – nevetgélt Erick, én is mosolyogtam mellette. – A félsz meg volt bennem, de a kezdetek kezdetén sikerült minden felmerülő kérdést megbeszélnünk.

-          És te Annie, hogy fogadtad, hogy nem csak a párod, híres, hanem a bátyja is Ian? Tudtad, hogy a bátyja Ian Russel, a színész?

-          A bátyját hamarabb megismertem, mint a családja többi tagját. Még akkor találkoztunk, mikor a bátyámékkal voltam itt Londonban. A bátyám mutatott be neki, később Ericktől tudtam meg, hogy ő a testvére.

-          A bátyád?

-          Igen, mivel együtt forgattak. Ő is színész, de nem olyan híres, mint Ian.

-          Értem. És mi a helyzet a rajongókkal? Nem féltek a véleményüktől, reakciójuktól, főleg most, hogy nyíltan felvállaltátok a kapcsolatotokat?

-          Ezért nem szeretek a magánéletemről beszélni. Nem akarom, hogy azért szeressenek, hogy most van-e barátnőm, vagy se, vagy hogy mennyire színpatikus nekik a választottam. Amúgy nem igazán félek a véleményüktől. Akik eddig is szerették a zenénket, azok ezek után is fogják, remélem.

-          Nem féltek attól, hogy a sajtó tönkreteszi majd a kapcsolatotokat?

-          A félsz mindig ott van, ezért is fordultunk most a nyilvánossághoz, hogy mi mondjuk el az igazat, ne pedig más tegye meg helyettünk valamilyen kitalált történettel. Mielőtt összejöttünk volna, már előtte hónapokig leveleztünk egymással, volt időnk megismerni a másikat. Felhőtlenül megbízunk egymásban. – válaszoltam a feltett kérdésre, Erick egyetértően bólintott.

-          London és Los Angeles nem éppen a szomszédban van, és tudjuk, hogy a távolság, főleg az ilyen nagy, nagyon tönkre tudja tenni a kapcsolatokat. Hogyan tudjátok megoldani a találkozást?

-          Hát igen, elég nagy a távolság, de még se olyan nagy, amit ne lehetne átszelni. Mivel Annie még egyetemre jár, engem meg ide köt a munka, és ugyebár, most fog kezdődni az új album koncertturnéja, nagyon kevés időnk lesz találkozni, de amint van pár nap szabadom repülők is Anniehez Los Angelesbe.

-          És fordítva is. Ahogy az időm engedi, úgy én is jönni fogok Londonba, vagy oda, ahol éppen Erick tartózkodik. Addig meg marad a modern technika csodái, amivel tartani tudjuk a kapcsolatot.

-          Annie, még nem gondoltál bele, hogy bármekkora is a bizalmad Erick irányába megcsalhat, hisz egy népszerű együttes énekese, akiért rajongó lányok százai oda vannak?

-          Ezen még nem gondolkoztam. Megbízom benne, és aki kicsit is ismeri Erick személyiségét, tudja, hogy milyen, mire lenne képes és mire nem. Válaszolva a kérdésedre, nem, nem félek, hogy megcsalhat.

-          És te Erick? – fordult most ugyanazzal a kérdéssel Erick felé.

-          Mármint, hogy megcsalhat? – a riporternő bólintott, hogy igen, ez a kérdés. – Nem, nem félek. Ismerem annyira, hogy tudjam, milyen az értékrendje.

-          Említetted, hogy újságírást tanulsz, és egy lapnak írsz cikkeket. Úgy, mint újságíró nem gondoltál még arra, hogy egy exkluzív interjút készíts Erickkel, vagy az együttessel, és így nagy pénzt kaszálj? – ahogy ezt a kérdést meghallottam, a lélegzetem is megállt. Ez felháborító, már magában az is, hogy valakinek ez megfordult a fejében. Hogy én előnyt kovácsoljak abból, hogy Erick párja vagyok? Most a legszívesebben ordibálnék ezzel a nőszeméllyel, amit nem tehetek meg. Amilyen pozitív gondolataim voltak eddig ezzel a riporttal, és Sylviával kapcsolatban, most ezzel az egy kérdésével mindent tönkre tett.

-          Nem, egyáltalán nem. Egy részről azért is nem, mert az újság, aminél dolgozom, ők mondják meg, hogy miről írjak. Meg eddig senki nem is tudott róla, hogy én és Erick együtt vagyunk. Másrészről, a magánéletemet soha nem keverném össze munkával, még akkor sem, ha előnyöm származna belőle.

-          De ezután az interjú után ki fog derülni az igazság, és azt az utasítást kapod, hogy készíts vele interjút?

-          Nemet mondanék. A legrosszabb, ami történhet, hogy kirúgnak.

-          Annie te még egyetemre jársz, mennyi van hátra belőle? Nem gondolkodtál még azon, hogy itt Londonban folytasd a tanulmányaidat?

-          Már megfordult a fejemben. – erre a kijelentésre Erick meglepetten felém kapta tekintetét. Neki még nem mondtam, hogy tegnap min gondolkoztam. - Másodéves vagyok, még van egy évem, amit mindenképpen Los Angelesben kell befejeznem, a továbbképzést meg bármelyik egyetemen folytathatom, akár itt, Londonban is, de ezen még van időm gondolkozni.

-          Ezek szerint szívesen kiköltöznél Erickhez Londonba, és megszakítanád a családoddal a kapcsolatot?

-          A szüleimmel nem szakítanám meg a kapcsolatomat, hisz a technikának köszönhetően napi szinten tudnám velük tartani a kapcsolatot, ahogy most Erickkel is. Most is telefonon beszélgetek velük, ritkán találkozunk, mert ők nem Los Angelesben laknak. Az egyetem végett beköltöztem Los Angelesbe, és a barátnőmmel meg a bátyámmal lakom közös albérletben.

-          Hol laknak a szüleid?

-          San Diegoban születtem.

-          Még mindig nem válaszoltál az előbbi kérdésemre. Kiköltöznél Erickhez? – Sylviára mosolyogtam, úgy látszik nem fogta fel az előbbi válaszomat.

-          Igen, kiköltöznék, de ez nem csak rajtam múlik. – a másik felemre sandítottam, utalva ezzel, hogy kinek van még ebbe beleszólása. Erick csak somolygott, és egy puszit nyomott az arcomra, látszott rajta, hogy örül a kijelentésemnek.

-          Akkor ezek szerint van esély rá, hogy a későbbiekben összeköltözzetek, vagy itt Londonban, vagy akár Los Angelesben?

-          Igen, van. – szólalt meg végre Erick is. Már kicsit kínos volt, hogy az utóbbi pár percben csak én beszéltem, ő meg csendben mellettem ült. Ennek fordítva kellett volna lennie, hisz még is csak ő a sztár, nem én. – De ahogy Annie is utalt rá, ha eljön az ideje, akkor leülünk és megbeszéljük. – egymásra néztünk és csak mosolyogtunk szerelmesen.

-          Látszik, rajtatok, hogy nagyon oda vagytok a másikért. Csak úgy vibrál a levegő köztetek. El tudnátok képzelni a jövőtöket úgy, mint férj és feleség?

-          Akár. – vágtuk rá egyszerre. – De erről még nagyon korai beszélni. Én házasság párti vagyok, és családcentrikus. – folytatta Erick.

-          Ahogy én is.

-          Akkor ezek szerint a gyerek ellen sincs kifogás?

-          Nincs. Én mindenképpen szeretnék családot alapítani. Ha úgy hozza sors, hogy Annievel együtt maradunk, akkor Annievel.

-          Én is így vagyok vele. – vettem át a szót. – De erről még nagyon korai beszélni, hisz mindketten nagyon fiatalok vagyunk még. Erick karrierje elején áll, az enyém még el se kezdődött.

-          Igazatok van, de ha oda kerül a sor, akkor remélem, megint én lehetek az a szerencsés, aki interjút készíthet veletek. Erick, sok sikert kívánok neked és az együttesnek. Annie neked kitartást, és sikereket a tanulmányaidban és az újságírásban, lehet, még egyszer együtt fogunk dolgozni. Sok boldogságot kívánok nektek. Köszönöm, hogy itt voltatok, és beszélgethettünk egy kicsit.

-          Mi köszönjük.

Sylvia még elköszönt a nézőktől, és végre elhangzott a bűvös „Vége!” szó. Nagy levegőt vettem, és kifújtam. Örültem, hogy végre vége a felvételnek. Már nagyon kényelmetlenül éreztem magamat. Nem azért mert ülnöm kellett, azt bármeddig kibírtam volna, hisz Erick ült mellettem, hanem a kamera miatt, kicsit feszélyezet. Ez tényleg nem az én világom. Remélem, többet nem kell ezt végigcsinálnom. Erick közben felállt és felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen nekem is felállni, majd magához ölelt és egy apró csókot lehelt ajkaimra. Erre vártam már majd´ egy órája.

Odajött hozzánk John, és gratulált nekünk, hogy milyen ügyesen feleltünk a kérdésekre. Még elmondta, hogy a felvétel hétfőn kerül adásba, és az újság is a jövő hét folyamán fog megjelenni, de előtte mind a videó felvételt, mind a cikket látni fogjuk, és miután mi is beleegyeztünk fog megjelenni. Majd miután ezt elmondta, félrehívta Ericket, hozzám meg odajött Sylvia. Nagyon jól elbeszélgettem vele. Kérdezgetett, miről szoktam írni, milyen gyakran szoktak megjelenni a cikkeim, milyen témákról szeretek írni, úgy általánosságban magáról az újságírásról. Még úgy tíz percet beszélgettünk ott mindenkivel, majd elindultunk haza.

Az autóban ülve majdnem elaludtam, pedig még csak hat óra volt. Ha Erick nem tart szóval, szerintem már rég az igazak álmát alszom. Felérve a lakásba megszólalt szerelmem telefonja. Miután meglátta ki hívta, fülig érő vigyorral vette fel és kihangosította, hogy én is halljam.

-          Na mizujs fiatalok, túléltétek a riportot? – hallottuk meg Chris hangját a telefon túloldaláról.

-          Ne is mond haver, lefárasztottak minket. Azt hittem, soha nem lesz vége a kérdésözönnek. – sóhajtozott Erick.

-          Akkor ezek szerint, most már hivatalosan is a barátnőd Annie?

-          Mindig is az volt. – horkan fel.

-          Tudom, de érted mire gondolok?

-          Igen, értem.

-          Akkor ezt meg kell ünnepelnünk! – élénkült fel a hangja a telefonálónknak.

-          Chris ne haragudj, de nekem most nincs kedvem bulizni. – próbálta magát kihúzni.

-          Nincs apelláta, tegnap is leráztatok minket, azt még megértettük, de ma nem fogtok. – intette le barátját.

-          De te mit nem értesz azon, hogy nincs kedvem tömegbe menni?

-          Ki beszél itt tömegről? Nálunk lenne a buli és csak a banda lenne. Sara egész délután sürgött-forgott, hogy vendégül láthasson benneteket, meg már alig várja, hogy újra találkozhasson Annievel. – Sara neve hallatán felcsillant a szemem. Jó volna a csajokkal találkozni, nagyon megkedveltem őket. Könyörgően Erickre néztem.

-          Jó legyen. – egyezett bele, én meg magamban ujjongtam. – De ezt köszönd meg Annienek, mert ha rajtam múlna, akkor itthon maradunk.

-          Annie baby imádlak! – kiabálta bele a telefonba. – Aúúú, ezt miért kaptam? – méltatlankodott, gondolom, Sara lekevert neki egyet. – Halihó tubicáim! – hallottuk meg most Sara hangját. – Erick drágám, mi az, hogy nincs kedved velünk bulizni? Akkor ki fogja megenni a sok tortilla chipset?

-          Van hozzá zöldfűszeres mártogatós is? – kérdezte csillogó szemekkel. Nem is tudtam, hogy szereti.

-          Naná, hogy van. Külön neked vettem két dobozzal is.

-          Akkor ott leszünk! Nyolcra jó lesz?

-          Igen, de megkérhetlek benneteket, hogy mielőtt jöttök, ugorjatok be az üzletbe 1kg citromért. Nem vettem eleget a tequilához.

-          Persze, viszünk. Akkor nemsokára találkozunk. Pá nektek. – azzal Erick ki is nyomta a telefont.

Na, Annie, ennek az estének nagyon csúnya vége lesz. Ezt előre megmondom. 1kg citrom? Mennyi tequilát vettek ezek?