49. fejezet

Sziasztok!

Meg van, kész az új feji!!! Megpróbáltam visszaemlékezni, és újra leírni, de be kell hogy valljam, nem úgy sikerült, ahogy akkor elterveztem. Nem ilyen véget akartam, de most így sikerült. Azt nem árulom el, hogy mi lett volna vége. Majd a következő részben megtudjátok.

Az USB kulcsomat nem lehet megmenteni, mert el van törve. Így ami azon volt elmentve, az azon is marad, engem így megkárosítva. De nem szomorkodom miatta, mert voltak segítőim, akik tudták mi volt rajta, és elküldték - Henna :D

Bulika, nagyon szépen megköszönném, hogy ha el tudnád nekem küldeni a fejiket, ha ki van neked másolva. Nagyon megkönnyítenéd az életemet.

Még annyit, hogy köszönöm a komikat, és pár mondatban válaszolnék is rájuk.

Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek, és hihetetlen sok erőt adnak. Sajnálom, hogy nem tudok komizni az oldalaitokon, de nagyon kevés szabadidőm van, nem tudok egész nap a gép előtt ülni, és olvasni, illetve komit írni. Most jönnék olyan magyarázkodásokkal, hogy ott a két és fél éves fiam, aki van hogy olyan későn alszik el (este 11), hogy örülök, ha van annyi időm mellette, hogy a mailjeimre válaszolni tudja, és a barátaimmal tudjak pár mondatot váltani facebookon vagy msn-en. Meg ugye ott az írás, amit nem akarok elhanyagolni, így is néha röstellem, hogy kések a fejikkel. Meg ott a közös projektem Hennával, ami végett mind a ketten be vagyunk zsongva, és meg szeretnénk valósítani, és nem akarom, hogy mindent maga írjon meg drága barátném.

Kérdeztétek, mi a helyzet Tom és Ian közös filmjével. Nem feledkeztem el róla, jelenleg még a vágószobában van, és dolgoznak rajta :P Most Iant leköti az esküvője, ami elég közel van, és ugyebár a két főszereplőnknek is részt kell vennie rajta.

A rajongókról meg annyit, hogy a kedves rajongók azért nincsenek megemlítve, vagyis nem foglalkozok velük annyit, mert a való életből tudom, hogy az ami jó, azzal kevesebbet foglalkozik az ember, és inkább a rossz dolgok azok, amik egy ilyen helyzetben a legtöbbet foglalkoztatják az embert.

Hogy hol és hogyan fogja Erick és Annie tölteni a nyarat, azt majd az élet hozza. Most jelenleg Los Angelesben vannak, meg ugye jönnek a szülőlátogatások, szóval Londonba is repülni fognak. Az összeköltözésről meg annyit, hogy ha pár fejivel visszaolvastok, ott írtam, hogy hogy egyeztek meg. Annienek még minimum egy évet Los Angelesben kell tanulnia és ha még akkor is együtt lesznek, akkor szóba jöhet az Erickkel való összeköltözés Londonban, de ez még a jövő titka.

Ennyi lenne a „kis” bevezetés a kövi részhez. Most már nincs más hátra, mint jó olvasást kívánjak nektek. :DDD

Pusszancs

Szusi

U.I.: Bocs, az esetleges hibákért, de nem volt időm átnézni.

Nyár van, vége a sulinak, megkezdődött a jól megérdemelt pihenés, a hajnalig tartó bulik, strandolás az óceánparton, és a legfontosabb, Erick is itt van velem. Mi kell még? Semmi. Minden megvolt, amire szükségem lehetett. Kívánhat ennél többet az ember? Már egy hete hogy élvezhettem ezt a csodálatos időt Szerelmemmel és barátaimmal.

Így visszagondolva az elmúlt napokra, nem valami mozgalmasan teltek. Miután Erickkel kibékültünk – amit én nem neveznék összeveszésnek, csak nézeteltérésnek – az éjszakát nála töltöttem. Másnap hangpróbájuk volt egész nap, hogy minden tökéletes legyen a koncertre. Egész nap nem láttam Ericket, csak késő este jött át, mikor már végeztek. Elhozta magával a belépőinket a koncertre. Pont jókor jött, mert a csajok is nálunk voltak. Épp a sikeres utolsó vizsgájukra koccintottunk. Így át tudta adni nekik is a jegyeket, aminek nagyon örültek.

Aznap este nálunk aludt, de sajnos korán reggel vissza kellett mennie a szállodába. A banda délután megtartotta a szokásos interjúját, és a rajongókkal való találkozó. Én ezen nem vettem részt, Erick morgolódott is miatta. Szerette volna, ha ott vagyok mellette, de én feleslegesnek éreztem magamat. Meg amúgy is, dolgom volt. Be kellett mennem a laphoz, mert Greg új feladatot akart rám bízni.

Hát igen, hiába van nyár az újságnál nem áll meg az élet. Főnököm felajánlotta, hogy a szünetre mentesít minden munka alól, de én nem akartam. Végül abban egyeztünk meg, hogy olyan munkákat fog adni nekem, amiket otthonról is meg tudok írni, nem kell ezért eljárnom kiállításokra, megnyitókra… Ez az új feladat is nagyon tetszet, mert véleményt kellett írnom egy könyvről, aminek most fogják elkészíteni a filmes adaptációját.

A fiúk utolsó, Los Angeles-i koncertje fergetegesre sikerült. Már a koncert előtt mindenki fel volt pörögve. A csajokkal két órával hamarabb jelentünk meg a helyszínen, és mivel VIP kártyáink voltak, így beléphettünk a kulisszák mögé. Caty és Amy be voltak sózva, hogy végre személyesen is találkozhatnak a fiúkkal. Ericket már ismerték, de a többieket még nem. Mikor beléptünk az öltözőjükbe a fiúk régi ismerősként köszöntötték Breet, hisz vele még Londonban megismerkedtek, és nem egyszer voltunk együtt bulizni.

Miután mindenkit mindenkinek bemutattam, a fiúk rögtön Tom után érdeklődtek, aki sajnos nem tudott csatlakozni hozzánk, mivel forgatnia kellett. Mikor felvették a sorozatba, akkor csak pár szerepre írta alá a szerződést, azóta szerencsére állandósították a karakterét, aminek mindannyian nagyon örültünk. Már csak pár nap van hátra a forgatásból és náluk is megkezdődik a szünet, amit Bree alig várt, mert egy közös kirándulást terveztek.

A koncert után a fiúkkal együtt elmentünk bulizni, ahová már bátyám is velünk tartott. Egyedül John nem jött velünk, pedig őt is hívtuk. Ő maradt és irányította a többieket, akik a koncertnél segédkeztek, hogy minden felszerelés el legyen rakva és útnak indíthassa vissza Londonba, ahová ő is megy a leghamarabbi járattal, hogy végre a várandós feleségével lehessen, amit mindannyian megértettünk. A csajok nagyon jól érezték magukat a fiúkkal, főleg Rickkel és Tylerrel nagyon egy hullámhosszra kerültek. De a fiúknak amilyen nagy szájúk volt Londonban a lányokkal kapcsolatban, most annyira ellentétesen viselkedtek. Később Erick elmesélte, hogy azért sem közelítettek feléjük, még ha barátnőim tetszettek is nekik, mert nem akarták kihasználni a helyzetet, hisz ki tudja, mikor láthatnák újra egymást, és az egy éjszakás kalandoknak nem hívük, még ha a látszat nem ezt mutatja.

A fiúk másnap este visszautaztak Londonba. Chrisnek és Mattnek már nagyon hiányzott a barátnője. Meg ugyebár a majd három hónapos utazgatást és koncertezést is ki kellett pihenniük. Erick miután kijelentkezett a hotelből, átcuccolt a mi lakásunkba, és kezdetét vette a jól megérdemelt pihenés.

Egész nap semmit se csináltunk. Reggel felkeltünk, reggeliztünk, majd kimentünk a strandra, ahol az egész napot töltöttük. Este pedig elmentünk mindannyian vacsorázni, és az este hátralévő részét egy-egy szórakozóhelyen töltöttük. Ez így ment egész héten. Mindenkire ráfért a pihenés. Volt mit kipihenni. Annak ellenére, hogy pihenni szerettünk volna, Erick rajongóit nem tudtuk kizárni mindennapjainkból. Ahogy a strandon, úgy az étteremben is és a pubban is odajöttek hozzá autogramot kérni. Voltak olyanok is, akik nem zavartatták magukat, és a szórakozóhelyen el se akartak mozdulni mellőle, úgy mond velünk buliztak. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de nem tettem szóvá. Ezzel együtt kell élnem, ha Erickkel akarok lenni, márpedig vele akarok lenni.

Tom két napja fejezte be a forgatást, és Breevel tegnap hazautaztak pár napra San Diegoba, majd onnan indulnak el Tenerifere, ahol két teljes hetet fognak együtt tölteni. Én is haza szeretnék látogatni pár napra, de még nem volt időm felhívni anyut, amit szégyellek is. Utoljára akkor voltam otthon, mikor Erick is velem volt, azóta csak telefonon tartottam a szüleimmel a kapcsolatot.

-          Mind gondolkozol kicsim? – huppant le mellém Erick, és a törölközőjéért nyúlt, hogy megtörölhesse magát. Az én szemeim kocsonyákon lógtak, ahogy végignéztem Erick felsőtestén, ami csillogott a vízcseppektől. Még szerencse, hogy rajtam volt a napszemüveg, így nem láthatta, hogy mit váltott ki belőlem.

-          Semmi érdekesen, csak azon, hogy fel kéne hívnom anyut, hogy valamelyik nap hazalátogatnánk pár napra.

-          És miért nem hívod fel most? – jött az egyszerű kérdés.

-          Nem tudom. Félek, hogy lecsesz, hogy feléjük se bagóztam egész héten. – válaszoltam, miközben elvettem Erick kezéből a naptejet, hogy bekenhessem vele a hátát.

-          Köszönöm. – nyomott egy puszit a számra, miután bekentem őt. – Szerintem meg hívd fel őket most. Jobb most túlesni rajta.

-          Igazad van. – már nyúltam is a telefonomért a táskába, mikor megcsörrent az. Kihalásztam a tatyóm legmélyéről, és mikor megpillantottam, kinek a neve villogott a kijelzőn, elmosolyodtam. – Anyám gondolatolvasó. – mutattam meg Ericknek is a telefonomat. – Szia Anya! – szóltam bele a telefonba.

-          Szia Kincsem! Egész héten nem hallottam felőled. Ha én nem hívlak, fel sem hívtál volna. – jött a várt lecseszés anyutól, amire számítottam.

-          Anyu, ha hiszed, ha nem, épp arról beszélgettünk Erickkel, hogy fel kéne hívnom titeket, és hogy pár napra hazamennénk. – magyarázkodtam, amin Erick nagyon jót mulatott, mire egy szúrós pillantást kapott tőlem.

-          Á, a másik jó madár. A bátyádtól tudom, hogy itt van Los Angelesben. Ezt is mástól kell megtudnom, szép mondhatom. – zsörtölődött tovább.

-          Anya, az előbb mondtam, hogy hívni akartalak, csak te megelőztél…

-          Mindegy, hagyjuk is. Mikor akartok jönni?

-          Még nem tudom pontosan, talán holnapután. Miért? – érdeklődtem, mert anyánál ez a hírtelen hangulatváltozás nem sok jót ígér.

-          A hétvégén lesz a bál, tudod, amelyiket minden évben megrendez apád vállalata. – hát persze, a bál. Hogy is felejthettem el? Minden évben az egész család részt szokott venni rajta.

-          A bál. – sóhajtottam. – Ugye nem kell részt vennem rajta? – kérdeztem, mire Erick kérdőn nézett rám, nem értette, miről van szó. Csak megráztam a fejemet, jelezve, hogy majd később elmondom.

-          Még szép, hogy részt kell venned rajta, ahogy a bátyádék, úgy te is eljössz. Most, hogy itt van Erick, lesz kísérőd is.

-          De anya… - próbáltam valami kibúvót keresni, de drága szülőanyám belém fojtotta a szót.

-          Annie Wilmer, nincs kifogás. – ripakodott rám.

-          De el se engeded mondani. – durcáskodtam.

-          Most miért nem lehet eljönni? Ez olyan nagy kérés? Így is alig látunk téged, legalább a barátod is jó pontot szerez apádnál… - és csak mondta, és mondta az érveit. Én már a szemeimet forgattam, Erick meg mosolygott rajtam. Ó édesem, ha tudnád, hogy mi vár rád, ha nem tudom erről lebeszélni anyámat…

-          Anya, légy szíves, enged elmondani.

-          Hallgatlak.

-          Persze, hogy elmegyünk, hisz tudom, milyen fontos ez apunak. Csak az a bibi, hogy Erick nem úgy készült, hogy bálba kelljen mennie. – ahogy a bál szót kiejtettem, az említett arcáról leolvadt a mosoly, és kikerekedett szemekkel nézett rám. – Több mint három hónapig koncertezett, és nincs nála öltöny.

-          Och, ha csak ez a gond, akkor kérjetek kölcsön egyet Tomtól. – anyám és az ő fantasztikus ötletei.

-          Anyu, de Tom és Erick nincsenek is egy súlycsoportban, hol menne fel rá az ő öltönye.

-          Mindegy, de oldjátok meg valahogy, holnapután várunk benneteket. Szia Csillagom. – azzal ki is nyomta a telefont, még elköszönni se volt időm.

Percekig magam elé bámultam, anyámmal folytatott beszélgetés hatása alatt voltam még. Ez a bál nem a legjobbkor jött. Hogy a francba feledkezhettem el róla? Még soha nem fordult elő velem ilyen. Minden évben megrendezik, és mi minden évben részt veszünk rajta, még akkor is, ha se Tom, se én nem örömünkben megyünk el rá. Mivel apának ez fontos, mosolyogva pózolunk mellette, ezzel is támogatjuk őt. Az ügyvédi iroda összes dolgozója részt vesz rajta a családjával, és még néhány fontosabb ügyfél is. Ez az egész csak olyan magamutogatás, hogy megmutassák a külvilágnak, hogy milyen jó a kollektíva. Amúgy meg dög unalmasan telik az egész este, semmi izgalom. Habár a tavalyi kicsit izgalmasabb volt, mivel apu kollegájának, Mr. Davisnek a fia akkor jelentette be, hogy meleg, mire a felesége segg részegre itta magát.

Gondolataimból Erick zökkentet ki, aki megkérdezte, hogy miről beszéltem anyuval, mert csak annyit szűrt le, hogy bál és öltöny. Mindent elmeséltem neki, hogy miről lenne szó, mire húzogatta a szája szélét, de amikor megemlítettem, hogy ez milyen fontos apának, egyre rábólintott a dologra. Ezzel drága párom meggyőzése kipipálva, már csak ruhát kellett szereznünk, neki is és magamnak is. Mivel már estefelé járt az idő, ezért jobbnak láttuk, ha hazamegyünk, és majd holnap vesszük nyakunkba a várost, hogy ruhát vegyünk az alkalomra.

Másnap délelőtt már a várost róttuk, egyik butikból ki, másikba be, hogy megtaláljuk Erick számára a legmegfelelőbb öltönyt. Erickkel a vásárlás rosszabb volt, mint mikor, mi, csak csajok elmegyünk vásárolni. Ő uraságának hol az öltöny szabása nem tetszet, hol az anyaga, a gombok formájáról és az öltöny színéről már nem is beszélek. Mire nagy nehezen a hatodik!, üzletben megtaláltuk a nyertes ruhadarabot, jött az ing, nyakkendő és a cipő kiválasztása, aminél szintén ugyanezt a procedúrát végigcsináltuk.

Az én ruhám kiválasztása sokkal gyorsabban ment, mivel nekem meg volt a kedvenc butikom, ahol az ilyen alkalmakra vásárolni szoktam. Az üzletvezető régi ismerősként köszöntött már minket. Elmondtam neki, hogy milyen alkalomra keresek ruhát, és megmutatta a legújabb modelljeit, amik közül Erick segítségével néhányat ki is választottunk, amit felpróbáltam. Az összes ruha egytől egyik nagyon gyönyörű volt, és kényelmes. Nagyon nehezen tudtam csak választani, de végül sikerült.

Hulla fáradtan értünk haza. Csak annyira volt erőnk, legalább is nekem, hogy pizzát rendeljünk vacsorára. Miután kihozták és megvacsoráztunk, egy gyors zuhany követően bebújtunk az ágyba, hogy másnap időben fel tudjunk ébredni, mert még várt ránk a csomagolás, és egy két órás út San Diegoba.

A reggeli ébredés meglehetősen elég könnyen ment. Erickkel közösen becsomagoltunk. Én csak egy kisebb bőröndbe pakoltam, mivel nekem otthon vannak ruháim, így csak a legszükségesebbeket viszem magammal. Hívtunk egy taxit, ami kivitt minket a vasútállomásra. Két óra vonatozás után megkönnyebbülve szálltunk le a vonatról, ahol Tom már várt minket. Mikor meglátott minket kitört belőle a röhögés.

-          A híres popsztár, Erick Russel vonatozott, ha én ezt elmesélem a rajongóidnak… - röhögte, miközben a csomagjainkat pakolta be az autóba.

-          Jól van, be lehet fogni, és le lehet szállni rólunk. – morogtam oda a bátyámnak, mikor beültem az autóba.

-          Haver, ne tudd meg, ezer éve nem ültem vonaton. Mióta van jogsim, kerülöm a tömegközlekedési eszközöket. De azért egy élmény volt veled vonatozni, főleg mikor a lányok megbámultak minket. – húzott magához Erick, és egy puszit nyomott a homlokomra.

-          Hát hugi, ezek után elő kell venned a kicsi kocsidat a garázsból, már elég régóta ott porosodik.

-          Neked van autód és vezetni is tudsz? – nézett rám meglepődve a popsztár.

-          Drágám, ez Amerika, itt nincs olyan, aki ne tudna vezetni, és igen, van kocsim.

-          Milyen kocsid van, és miért nem vezetsz? – jött az újabb kérdés tőle.

-          Aputól kikönyörögte a 18. születésnapjára egy Mini Coopert, azzal szokott feszíteni a városban, ha bemerészkedik, de mióta Los Angelesben lakik, szegény kisautó ott porosodik a garázsban. Néha ki szoktam vinni, megjáratom, nehogy berozsdálljon.

-          Hogy mit szoktál csinálni az ÉN autómmal??? – kértem számon drága bátyámat. – Hogy merészeltél hozzányúlni? Én se vezettem még a tiédet.

-          Még szép, hogy nem vezetted a kicsikémet. – simított végig a műszerfalon. – Ez Audi, lelke van. Amúgy meg, én a helyedben megköszönném, hogy voltam olyan rendes, és nem hagytam, hogy tönkremenjen az autód, nem tesz jót neki, ha sokat áll, és nem járják. – húzta fel az orrát és figyelmét az útra szegezte.

-          Kicsim, ebben igazat kell adnom Tomnak, tényleg nem tesz túl jót egy autónak, ha nem járják. – próbált megbékíteni Erick. – Szóval van egy Minid, és én hogy hogy nem láttam, mikor nálatok voltam?

-          Mert apu elvitte olajcserére, és a szokásos kontrolokra. És azért van anyuéknál, mert feleslegesnek tartottam, hogy Los Angelesben legyen autóm, főleg ha pár percre lakom csak az egyetemtől. Ha meg a városban kell valamit elintéznem, arra van a taxi és a tömegközlekedés.

-          Hát hugi, ezek után, szerintem jobban fogod tenni, ha vissza már autóval fogsz menni, ha nem akarod, hogy a Hercegedet elrabolják a vonaton. – röhögött a saját vicces megjegyzésén Tom.

Amúgy meg igazat kell adnom neki, jobb lesz, ha vissza már autóval megyünk, mert ami a vonaton történt… Jó hogy nem falták fel Ericket, és engem meg öltek meg a szemeikkel. Meg a vezetés is hiányzik. Míg nem kezdtem el az egyetemet, addig autóval jártam mindenhova, ha lehetet volna, akkor még WC-re is.

Közben megérkeztünk. Tom leparkolt apu kocsija mellé, és kiszedtük a csomagjainkat, majd megindultunk a bejárat felé. Anyu, amint meghallotta, hogy megérkeztünk, elénk sietet, és mindkettőnket meleg öleléssel és két puszival fogadott. Kiáltott is apunak, aki a dolgozószobájában volt. Ma kivételesen nem ment be az irodába, hanem itthon dolgozott. Kicsit tartottam apa és Erick újratalálkozásától, de amikor megjelent szülőatyám az arcán egy levakarhatatlan vigyorral, kicsit megkönnyebbültem, de mikor üdvözölte Ericket egy „Isten hozott újra nálunk, fiam!”-mal, teljesen megnyugodtam.

Felmentünk a szobámba, hogy lepakoljunk, majd csatlakoztunk apuhoz a nappaliba, ahol kezdetét vette a „Mi történt veletek, mióta utoljára itt jártatok?” beszélgetés. Tom közben lelépet, Breehez ment, hivatalos hozzájuk vacsorára, és náluk tölti az éjszakát. Még mindig alig hiszem el, hogy a bátyám ennyire megváltozott. Erick elmesélte a turnéjukat, amit apu érdeklődve végighallgatott. Ahogy elnéztem Szerelmemet és édesapámat, nagyon megtalálták a közös hangnemet. Nem is akartam zavarni őket, inkább kimentem anyuhoz a konyhába, hogy segítsek neki a vacsora elkészítésében. Míg segítettem neki, beszélgettünk. Sok minden szóba került, az egyetem, Erick. Egyszer csak anyu olyan témába kezdett bele, amit hitetlenkedve hallgattam végig.  

Pár kép így a végére:



Annie utója





Tom autója



Rossz hír :(((

Sziasztok

Még mielőtt valami rosszra gondolnátok, nem, nem zárom be a blogot. Eszembe sincs abbahagyni az írást. Csak most olyan történt, amire az életben nem gondoltam. Tegnap tönkrement az USB kulcsom, és szervizbe kéne küldenem. Ezen volt rajta mindenem, az egész történet, és az új feji is. Így nem tudom, mikor tudom hozni a kövi részt, most kicsit bizonytalan. Ha nem tudják megjavítani, akkor, le kell másolnom a blogról az összes fejit, hogy meglegyen. Plusz most írhatom újra az új részt, aminek már neki álltam, és próbálok visszaemlékezni, hogy mit írtam le benne.

De van egy jó hírem is. Hennával egy nagy projektbe kezdtünk, valami nagyon ütősbe. Most még nem akarok elárulni róla sok mindent, csak annyit, hogy egy közös történetbe kezdtünk. Egy nap alatt kitaláltuk az egész történetet. 4 oldalas vázlat már van róla, ami egy kisebbfajta novellának felel meg. És a prológus része, amit Henna már meg is írt, az valami nagyon csúcs, és már alig várom, hogy megmutathassuk nektek. De erre még egy kicsit várni kell. Nem akarjuk elsietni. Szeretnénk megírni előre pár részt, hogy a későbbiekben ne legyen gond a fejik felrakásával, és hogy mindig legyen friss rész.

Szóval összegezve az egészet. A türelmeteket kérném. Megpróbálok minél hamarabb új részt hozni.

Addig is puszi nektek, és köszönöm az eddigi komikat az előző fejihez, és a pipákat.

Szusi

48. fejezet

Sziasztok Drágáim!

Meghoztam a kövi részt. Remélem, tetszeni fog. Kicsit lelkizősre sikeredett, de ez van, most ilyen állapotban vagyok én is, és ezt megmutatkozik a fejin is kicsit.

Köszönöm szépen az előző fejihez a két komit. Nagyon örültem neki. OneGirl ne szabadkozz, hogy későn írtál komit. Te az egyik leghűségesebb olvasom vagy, aki minden fejihez szokott komit írni. (L)(L)(L)

Látom tetszettek a cikkek. Hát igen, vannak, akik nem tudják elfogadni, hogy „bálványuk” nem szabad ember, és olyan valakit választott magának, aki nekik nem szimpatikus. Nemrég találtam egy olyan oldalt, ahol egy személyt előszeretettel fikáznak, és mindenféle gúnynevet ragasztanak rá, mert nem tetszik nekik, hogy az imádottjuk párja. Nem is ismerik, főleg nem személyesen, és véleményt alkotnak róla. Nem tudok ilyen embereket megérteni, és szerintem soha nem is fogom. Miért nem lehet elfogadni azt, hogy az illető boldog azzal, akivel van? Számomra az a fontos (remélem, többen egyet értenek velem), hogy az, akiért úgymond rajongok, boldog legyen. Nem érdekel az, hogy most a párja a szomszéd néni/bácsi a közértből, az a fontos, hogy ők boldogok, és nekem ennyi elég.

Nem akarok embereket, meg oldalt sem megnevezni. Aki ismer, az tudja kiről/miről beszélek. Senkit nem akarok megsérteni ezzel. Szabad világban élünk, és mindenkinek van véleménye.

Már nem is locsogok, inkább olvassátok, hogy mit kreáltam :DDD

Pusszancs

Szusi

-          Mi ez? – kérdezte idegesen.

-          Egy cikk, amint látod. – mondtam halál nyugodtam, közben pedig én is dühös voltam a cikk miatt, de nem tudtam ellene tenni. – Amúgy, hogy kerülsz ide?

-          Azt én is látom. Hogy merészelnek ilyet írni rólunk, RÓLAD? – emelte fel a hangját, közben fel s alá járkált.

-          Hé, nyugi, ez egy cikk egy rajongói oldalon, mit kell ezen ennyire felhúznod magad? – léptem elé, két kezemet a vállára tettem, hogy megállítsam a járkálásban.

-          Te még is hogy lehetsz ilyen nyugodt? – kérdezte hitetlenkedve. – Téged nem zavar, hogy ilyeneket írnak rólad?

-          Képzeld, zavar, nagyon is zavar, hogy ilyennek képzelnek, de nem tudsz ellene mit tenni… - nem tudtam folytatni, mert a szavamba vágott.

-          De, tudok. Válaszolok erre a pulicer díjas cikkre. – azzal leült a kanapéra, ahol eddig én ültem és az ölébe vette a gépemet.

-          Nem, nem írsz nekik. – léptem hozzá, lecsaptam a laptop tetejét, és kivettem a kezéből.

-          Miért nem? Hagyjam, hogy mindenféle számító nőcskének tituláljanak? Az ÉN barátnőmről ne írjanak ilyeneket.

-          A TE barátnődnek ebbe nincs is beleszólása? – kértem ki magamnak. Ne már, hogy ő döntsön arról, hogy mit írhatnak rólam, és mit nem. – Erick, gondolkozz. Ez egy rajongói oldal. Mit érsz azzal el, ha írsz nekik? A véleményüket úgy sem tudod megváltoztatni. Ha a szomszéd néni lenne a barátnőd, akkor ő nem tetszene nekik.

-          Nem érdekel, akkor is írok nekik. Legalább megtudják, hogy mi a véleményem róluk, és felvilágosítom őket, hogy mi a tényleges helyzet. Szóval add ide azt a gépet. – és nyúlt az említett tárgy felé, amit elhúztam előle.

-          Nem adom.

-          Annie, ne szórakozz velem. Add ide azt a rohadt gépet. – förmedt rám. Nekem itt telt be a pohár.

-          Tudod mit Erick Russzel, b*szd meg. Nesze, itt a gép. – nyomtam a kezébe. – Nem is tudom, pár hónapja kinek volt a nagy szövege az, hogy ne törődjek a rólunk megjelenő cikkekkel.

-          Hahó, fiatalok! Mi a vita tárgya? – kérdezte a szobájából kilépő barátnőm. Nem törődve a megdöbbent tekintetével, elviharoztam a szobámba, és még az ajtót is jól becsaptam magam után. Még azt se kérdeztem meg tőle, hogy mikor ért vissza.

Erick szemszög

-          Hát ezzel meg mi történt? – kérdezte Bree, miközben a csukott ajtót bámulta, amit az előbb csapot be Annie, majd megfordult és a kanapé felé igyekezett hozzám. – Mi ez a paprikás hangulat. Az ember azt gondolná, hogy majd három hónap külön töltött idő után turbékolni fogtok, erre itt vitatkoztok. Ti aztán nem vagytok semmik. – csóválta meg a fejét és leült mellém. – Erick, mi a szent szart csináltál már megint? – kérdezte, és az arca elég kétségbeesett volt.

-          Miből gondolja mindig mindenki azt, ha összeveszünk, akkor azt én kúrtam el? – háborodtam fel.

-          Erick, Anniet óvodás korom óta ismerem. Tudom, ha így viselkedik, akkor azt valaki kiváltotta belőle. Szóval, hallgatlak, csiripeljél nekem pacsirta. – megforgattam a szemeimet. Mikor lett ez a nő ennyire, ennyire… Á, inkább nem mondtam semmit, mert még őt is magamra haragítom.

Mindent elmeséltem neki töviről hegyire, majd a vita tárgyát a kezébe nyomtam, hogy ő is olvassa el. Míg Bree a cikket olvasta, türelmetlenül doboltam a lábamon. Idegesített, hogy Annie csak így elviharzott a szobájába, és hogy egy cikk miatt vitatkoztunk össze. Ilyet is csak mi tudunk. Igaza van Breenek, ennyi külön töltött idő után boldognak kéne lennünk, hogy újra együtt vagyunk, erre mi mit csinálunk? Veszekszünk.

Ez a cikk teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Hogy merészelnek ilyeneket állítani Annieről? Nem is ismerik. Miért nem lehet megérteni, és elfogadni, hogy én Őt szeretem, és vele vagyok boldog. Ilyenkor utálom azt, hogy mennyien ismernek. Miért nem lehet csak a banda munkásságával foglalkozniuk, és a magánéletünket pedig békén hagyni? Túl sokat akarok? Szerintem nem. Ezért utálok a magánéletemről nyíltan beszélni, mert akkor ez lesz a vége. De majd én megmutatom ezeknek az üresfejű libáknak, hogy nem beszélhetnek így arról a személyről, aki fontos számomra. Mindennek van határa. Nem szoktam ilyen cikkekre reagálni, de ami sok, az sokk. Nálam pedig itt telt be a pohár. Már nyúltam volna a laptopért, mikor Bree elhúzta előlem.

-          A-a, ezt most felejtsd el. Nem engedem, hogy erre a szaros cikkre válaszolj.

-          De hát miért nem? Nem olvastad, hogy hogyan alázták meg benne Anniet? – értetlenkedtem.

-          De, képzeld el, hogy olvastam, és még ennél cifrábbakat is. – úgy néztem rá, mint aki előtt egy nagy kérdőjel lenne. Nem értettem, hogy miről van szó. – Te nem tudod, hogy a közös interjútok megjelenése után mi mindent élt át, mivel kellett megbirkóznia. – bökött a csukott ajtó felé, ami mögött ott volt Szerelmem. – Gondolom, a felét se mesélte el, hogy mi történt?

-          Nem tudom, mire gondolsz. Nekem csak annyit mesélt, hogy itt minden rendben van, és nem zaklatják az újságírók és a fotósok. – válaszoltam, de még mindig nem értettem, mire akart kilyukadni.

-          Sejtettem.

-          Bree, elárulnád végre, hogy miről van szó, mert már nem értek semmit, és kezdek kiakadni. Nem értelek benneteket, lányokat. Miért nem lehet egyenesen elmondani, mi van, miért kell elferdíteni a dolgokat, vagy csak egy részét elmondani? – kérdeztem, mert ez már idegesítő volt. Az egyikük faképnél hagyott, és elrohant a szobájába duzzogni, míg a másik rébuszokban beszél. Istenem adj türelmet!

-          Arról van szó, kedves Erick. – mondta ki a nevemet gúnyosan. – Hogy Anniet a drága rajongóid elég szépen letámadták az elején. Amikor megjelent az interjútok a legtöbb rajongói oldal veletek foglalkozott. Annie nem törődött vele, tisztában volt azzal, hogy nem sokan fognak örülni a kapcsolatotoknak, és nem is nagyon nézte ezeket az oldalakat. Nem akarta feleslegesen felidegesíteni magát, de mi a csajokkal figyelemmel követtük. Ő is tudott róla, és néha azért beszámoltunk neki az eseményekről. Rengeteg ehhez hasonló cikk jelent meg róla. – bökött a már asztalon pihenő laptopra. – A legrosszabb még is az volt, mikor az utcán sétáltunk, és pár csitri megismerte és odajött hozzánk. Nem szépítek, szó szerint megfenyegették, hogy szakítson veled. Az egyetemen nagyon sokan sugdolóztak a háta mögött, mindennek elmondták. Nem egyszer jött ki úgy a női mosdóból, mint aki szellemet látott, mert meghallotta, mit beszéltek róla. Voltak olyanok is, akik nem csak a háta mögött nyilvánították ki a véleményüket, hanem a szemébe mondták. Próbálta tartani magát, előttünk mutatta a kemény nőt, akit nem érdekelte, hogy milyen véleménnyel vannak róla, de ha itthon voltunk, sokszor bezárkózott a szobájába, és titkon sírdogált. Nem egyszer kaptam rajta, mikor beléptem a szobájába, hogy a szemeit törölgette. Próbáltam szóra bírni, de nem sikerült. Egy idő után megelégeltem, és leültettem, hogy már innen nem kell fel, amíg el nem mondja, mi bántja. Na, akkor kifakadt és elmondott mindent. Tartottuk benne a lelket, de ebben a helyzetben nem ránk volt a legnagyobb szüksége, hanem rád. – megdöbbenve hallgattam, amiket mondott. Én ezekről miért nem tudok? Miért nem mondta el? Már közbe akartam szólni, mikor leintett. – Ne mondj semmit, tisztában voltunk vele mindannyian, és ő is, hogy nem érsz rá, nem tudsz idejönni. Ezért nem is mondta el, nem akarta, hogy még ez miatt is idegeskedjél. Félt attól, hogy valami meggondolatlant teszel, amit lássuk be, nem volt alaptalan, a mostani viselkedésed láttán.

-          De ha tudtam volna ezekről, megbeszéltük volna a kialakult helyzetet, valamit kitaláltunk volna. Ez így nem jó, szegénykémnek mit kellett átélnie.

-          Mit csináltál volna, hm? Otthagyod a fellépést és ide repülsz? – szegezte nekem a kérdést, mire csak egy fejrázással válaszoltam. – Na, látod. Vagy válaszolsz a megjelent cikkekre?

-          Talán. – jött a gyors válasz tőlem, mire Bree csak megcsóválta a fejét. Most mi van ezzel?

-          Szerinted, mi nem próbáltuk meg? Mi is írtunk megjegyzést ezekre a cikkekre, és mások is, akik a kapcsolatotok mellett állnak, akiknek édes mindegy, hogy ki a barátnőd, csak te boldog legyél. S tudod mit értünk el vele? Semmit. Ugyanúgy pocskondiázták. Erick, még ha a saját nevedben is írnál, akkor se tudnád megváltoztatni a véleményüket. Meg vannak győződve arról, hogy vak vagy és nem látod a fától az erdőt. Hogy Annie csak kihasznál téged, úgy, mint annakidején Barbara. A kezdeti vihar úgy, ahogy lecsillapodott körülötte. Már nem bámulják meg annyian, és sugdolóznak össze, mikor meglátják. Habár, amint megjelenik egy újabb cikk rólatok, kezdődik minden előröl, de már nem annyira veszélyes, mint az elején volt. Szerintem, a legjobb, amit csinálhattok, ha nem törődtök vele, és kizárjátok az életetekből, és csak egymással fogtok foglalkozni. Ha lássák, hogy mennyire boldogok vagytok, akkor talán lecsitul a helyzet, és beletörődnek abba, hogy te Anniet választottad.

-          Egy valamit szögezzünk le, Anniet és Barbarát nem lehet egy lapon említeni. Ég és föld a különbség közöttük. – ezt a kijelentésemet Bree megmosolyogta. Látszott, tetszet neki, amit mondtam. – Amúgy meg igazad van. Én soha nem törődtem azzal, mit írnak rólam. Főleg azzal nem, ami nem a zenénkkel kapcsolatos. De amikor számomra kedves embereket bántanak meg, azt nagyon nehezen tűröm. Olyankor nagyon nehéz visszafogni magamat. – keltem ki magamból.

-          Azt vettük észre, egy ilyen kitörésnek köszönhető, hogy összejöttél Annievel is. – somolygott.

-          Hát, igen. – húzódott mosolyra az én arcom is. Annak az egy kritikának, és kommentnek mennyi mindent köszönhetek. – Amúgy tudsz róla, hogy neked pszichológusnak kellett volna tanulnod? – viccelődtem vele, mire vállon ütött.

-          Te teljesen lökött vagy. Én meg a pszichológia? – vonta fel a szemöldökét. – Na, menj, és békítsd ki szíved hölgyét addig, míg a bátyja nem ér haza. – lökött meg. – Mert ha megtudja a történteket, félő, hogy kiteszi a szűrödet. Tudod, milyen. A húgáért a tűzbe menne.

Nekem se kellett kétszer mondani. Azonnal felpattantam és megcéloztam Annie szobáját. Breenek igaza van, jobb félni Tom haragjától. Volt egy elég érdekes beszélgetésünk még Londonban, a mihez tartás végett. Halkan bekopogtam, füleltem, de semmi válasz nem jött odabentről. Minden bátorságomat összeszedve lenyomtam a kilincset, és lassan benyitottam a szobába…

Annie szemszög

Mérgemben legszívesebben törni, zúzni tudtam volna. Miért kellett úgy viselkednie, mint egy hisztis kisgyereknek? Úgy viselkedett, mint aki most csöppent volna bele ebbe az úgymond „sztár” világba. Aki így viselkedhetne az én voltam, hisz én vagyok az, aki most csöppent bele ebbe a világba és az én nevemet hurcolták/ják meg. Még előttem van az a nap, mikor azt mondta nekem, hogy ne vegyek mindent kézpénznek, amit az újságban írnak róluk, mert a 90%-a hazugság. Ha egyszer kételyeim támadnának, akkor az első, akit megkérdezek, az ő legyen, és soha ne ítéljek elsőre. Ne törődjek azzal, amit majd rólunk fognak cikkezni, mert mindig is voltak és lesznek is olyanok, akik nem fognak örülni a mi boldogságunknak és kígyót, békát fognak kiabálni. Most így utólag visszagondolva, nagyon szép beszédet tartott, csak az a bökkenő, hogy a saját tanácsait maga se tudja megfogadni. Ez a tipikus bort iszik és vizet prédikál szindróma.

Miután bevágtam az ajtót, azonnal az ágyra vetettem magam, és akaratlanul is elindultak a könnyeim. Dühös voltam Erickre, amiért így viselkedett, dühös voltam a világra, főleg Erick rajongóira, amiért ilyen véleménnyel vannak rólam, pedig nem is ismernek. Azt hittem, hogy amit a kezdetek kezdetén átélt érzések nem fognak újra felszínre törni, de csalódnom kellett. Mert most is ugyanolyan szarul éreztem magamat, mint mikor az első ilyen cikket, beszélgetést hallottam magamról. Ha Erick nem reagált volna így, akkor talán én se borulok ki ennyire. Tény és való, fájt, hogy vannak, akik érdekembernek képzelnek. De távol álljon ez tőlem, én nagyon szeretem az ő imádottjukat, még az életemnél is jobban. Nem érdekel engem a flancos hírneve, vagy a pénze.

Én elhiszem, nem könnyű elfogadni, hogy Erick egy egyszerű lányt választott magának párnak, aki akár ők is lehettek volna. De most azért hagyjam el őt, mert nem ők vannak a helyemben. Azt már nem, ezt az örömet nem fogom megadni nekik. Kik ők, hogy ítélkezhetnek felettem? Senkik, ugyanolyan egyszerű halandók, mint én vagy bármely más ember ezen a bolygón, akiknek megvannak a saját hibájuk. Tisztában vagyok vele, hogy a véleményüket soha nem fogom tudni megváltoztatni, max egy idő után beletörődnek abba, hogy engem választott, amit lássuk be, ilyen cikkek után, ami most is írtak, ki tudja, mikor fog bekövetkezni.

Azért melegséggel töltött el, hogy akadnak olyanok is, akik örülnek a mi boldogságunknak. Nekik nem számít, hogy kit választ párjának Erick, számukra az a fontos, hogy boldog legyen. Nagyon sok olyan bejegyzést is olvastam, akik pozitív véleménnyel vannak rólam. Ilyenek olvasása után megnyugszom, hogy azért még se utál mindenki. Van remény.

Nem tudom, mióta feküdhettem a szobában az ágyon. Arra lettem figyelmes, hogy nyílt az ajtó. Nem néztem oda, hogy szemügyre vegyem, ki merészkedet be az én kis birodalmamba. Mikor becsukódott az ajtó, az illető lassú léptekkel közeledett az ágyam felé. Ahogy egyre közelebb ért az ágyhoz, megéreztem illatát, rögtön tudtam, hogy csak is Ő lehet az. Besüppedt az ágy mellettem, szorosan mögém bújt, és egyik kezével átölelte a derekamat. Még mindig nem fordultam hátra, nem akartam, hogy lássa, hogy sírtam. Nagyon szépen nézhettem ki elkenődött szemfestékkel, mint egy panda.  De a szipogásomat így is meghallotta, mert pár másodperc múlva elém tette az éjjeliszekrényemről elvett papírzsepis dobozt, majd újra magához ölelt. Kivettem belőle két darabot, kifújtam az orrom, és megtöröltem a szemeimet.

-          Ne haragudj rám Kicsim. – suttogta a fülembe. – Hülyén viselkedtem, egy barom voltam.  Nem tudom, mi ütött belém, soha nem szoktam így viselkedni, de mikor megláttam, mit olvastál, elöntött a düh és a harag. – ahogy ezt kimondta, ami inkább sziszegés volt, éreztem, hogy megfeszülnek izmai. – Eddig csak egyszer fordult elő velem ilyen, és lássuk be, annak nagyon jó vége lett. – lágyult el a hangja. Igaz, hogy nem láttam, de tudtam, hogy elmosolyodott. Tudtam, mire gondolt, RÁNK, a megismerkedésünkre. Az emlék hatására nekem is mosolyognom kellett. – Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte. Maga felé fordított és a szemembe nézett. – Ha ez segít valamit, nem írtam nekik, és nem is áll szándékomban.

Hüvelyk ujjával letörölte az árulkodó könnycseppeket az arcomról. Átható tekintettel fürkészte az arcomat. Bármennyire is haragudtam az előbb még rá, ezeknek a szemeknek nem tudtam ellenállni. Látszott rajta, hogy megbánta a viselkedését. Ahogy nézet, a haragom egyik pillanatról a másikra elszállt, és átvette a helyét a szerelem, a mérhetetlen nagy szerelem, amit iránta éreztem. Válaszként egyik kezemet a tarkójára csúsztattam, és magamhoz húztam, hogy meg tudjam csókolni…

47. fejezet

Sziasztok!

Most nem írok litániát, megkímélek benneteket :D Csak felteszem a részt és jó olvasást hozzá.

Pusszancs és várom a véleményeteket!

Szusi

U.I.: Köszönöm szépen a díjakat, amiket kaptam. Amitn lesz időm kiteszem őket.

„Annie, te nem akarsz gyereket?” vízhangzott a fejemben. Egy baba? Tőle? Most? Mi van??? Ez sok, én még erre nem vagyok felkészülve. Még túl korai, még nagyon fiatal vagyok, hogy anyuka legyek. Egyszer talán, de nem most. És amúgy is, hogy a francba jutott ez az eszébe? Hisz még csak az összeköltözés került szóba közöttünk, és még arra is legalább egy évet kell várnunk, mivel még egy évet itt, Los Angelesben kell járnom. Ez alatt az egy év alatt bármi megtörténhet, akár a legrosszabb is, hogy szétmegyünk, amit remélem nem fog bekövetkezni. Most meg egy gyerek? Ez túl gyors lépés nekem. De hogy a francba magyarázzam el neki, hogy ez túl korai, nem beszélve arról, hogy én még erre nem vagyok felkészülve, mármint az anyaszerepre.

Nagy levegőt vettem, és Ericket, aki még mindig a válaszomra várt, mellkasánál fogva eltoltam magamtól, hogy fel tudjak ülni. Miután mind a ketten ülőhelyzetbe kerültünk, minden bátorságomat összeszedtem és felé fordultam.

-          Erick, én nagyon szeretlek téged. – mosolyogtam rá, de nem a felhőtlen boldogságtól. – De egy gyerek… Én… Én nem akarok gyereket. – nyögtem ki nagy nehezen. Ebben a pillanatban a mosoly, ami eddig ott ragyogott az arcán, eltűnt. Istenem, kérlek, ne! Mit tettem! – Nem azt mondom, hogy soha. Egyszer biztos, hogy akarok. – próbáltam menteni a menthetőt. – Hisz minden nő álma, hogy egyszer anya lehessen, ahogy az enyém is. – ábrándoztam. – De most még nagyon korainak tartom. Még az egyetemet se fejeztem be. Egy gyereknek család kell. Téged Londonba köt a munkád, engem még egy évig Los Angelesbe az egyetem, hol laknánk?... – és csak mondtam, és mondtam, annyira belemerültem az okok felsorakoztatásába, hogy arra eszméltem fel, hogy Erick egyik kezét a számra tapasztotta, hogy belém fojtsa a szót.

-          Kicsikém, cssshhhh. Ne haragudj, nagyon félreértettél, vagyis inkább én fogalmaztam rosszul. – húzta el a száját. –Tisztában vagyok vele, hogy ez most nem megvalósítható, nagyon sok tény szól ellene, aminek a háromnegyed részét sikerült felsorolnod röpke tíz perc alatt. – kuncogott. – És nagy önzőség lenne most a részemről ezt kérni tőled. Én csak arra voltam kíváncsi, hogy hogyan állsz ehhez a témához, hogy a jövőben akarsz-e majd gyereket, és megnyugtat a tudat, hogy a jövőben egy focicsapatnyi gyereket csinálhatok neked. – kacsintott rám, és már hajolt is volna felém egy csókra, de én megállítottam, hátrahúztam a fejemet és a mutató ujjamat a szájára tettem.

-          Ácsi, ácsi. Miből gondolod, hogy TE leszel az ÉN gyermekeim apja? – tettem fel a költői kérdést.

-          Hm, nem is tudom… - mondta gondolkodást tettetve. – Talán, mert nem tudsz nekem ellenállni?! – kérdezte, ami inkább kijelentésnek hangzott, és felhúzta egyik szemöldökét.

-          Nem is vagy egy kicsit sem eltelve magaddal. – nevettem el magam.

-          Nem bizony. – hajolt felém egy szexi mosolyt megvillantva, és azonnal lecsapott az ajkaimra, nem hagyva időt az ellenkezésre. Nem, mintha ellenkeztem volna.

-          Amúgy, egy valamire nagyon kíváncsi lennék, hogy jutott az eszedbe ez a gyerektéma? – kérdeztem tőle, miután elszakadtunk egymás ajkától. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert halványlila gőzöm sem volt, hogy jutott az eszébe.

-          Hááát… - húzta el a szót. – Most, hogy John apa lesz, és nap, mint nap a vigyorgó képével találtuk szembe magunkat… Soha nem láttam még ennyire boldognak, és elgondolkoztam a lehetőségén, hogy egyszer én is ilyen boldog akarok lenni. – mondta, de nem mert a szemembe nézni. Érdekesebb volt a kanapé mintázata, azt tüntette ki figyelmével. Ujjával a támlán lévő mintákat rajzolta körbe. Istenem, ez a pasi! Mindjárt megzabálom. Ilyen miatt jött zavarba? Nem mondom, álmomban sem gondoltam volna, hogy az, hogy John apa lesz, ilyen hatással lesz rá. A legtöbb férfi ódzkodik a baba témától, főleg az Ő korában. Erre, maga Erick hozta fel a témát.

-          Szóval, egyszer te is át akarod élni ezt az érzését. – konstatáltam az elhangzottakat. – Csak egyszer? – kérdeztem, mire Erick meglepődve nézett rám, nem értette, mit akarok ezzel. – Azt mondtad az előbb, hogy egy focicsapatnyi gyereket akarsz csinálni nekem. – mosolyogtam rá pimaszul, amit egy szívdöglesztő mosollyal viszonzott.

-          Akár neki is állhatunk a gyártási folyamat gyakorlásához, hogy mire a megvalósításra kerül a sor, tökéletesítsük a technikát.

-          Szerintem is. – ennyit bírtam csak kinyögni, mert újra ajkaimon éreztem az övét, és eldöntött a kanapén, hogy ott folytassuk, ahol a kérdése előtt abbahagytuk.

A nap hátralévő részét egymás kényeztetésével töltöttük. Ki se mozdultunk a szobából, még a vacsorázni se mentünk le, inkább felrendeltük a szobába. Szeretkezés közben próbáltunk halkak lenni, vagyis inkább én próbáltam visszafogni a sikolyaimat, ne hogy megzavarjuk szegény Tyler lelkivilágát. De egy valamit nem értettem, hogy a francban hallhatott minket, hisz egy négy csillagos szállodában a falak nem papírból vannak, mint a kollégiumban.

Reggel nagyon nehezen ébredtünk fel Erickkel. Felváltva nyomkodtuk ki a telefonunkon az ébresztőt, de sokáig nem húzhattuk az ágyban lustálkodást. Gyorsan elkészülődtünk, és összepakoltunk, majd csomagjainkkal együtt lementünk a recepcióra kijelentkezni, hogy aztán visszarepülhessünk a napfényes Los Angelesbe.

A repülőút nagyon gyorsan eltelt, észre se vettem és már a kijárat felé igyekeztünk a bandával. Rájuk egy kisebb mikrobusz várt, míg én azt terveztem, hogy fogok egy taxit és azzal hazamegyek. Nem akartam zavarni az együttest, ez most róluk szólt, és nem pedig arról, hogy Erick Russel a barátnőjével érkezett meg a szállodába. Ez az elméletem akkor dőlt meg, mikor búcsúzkodni akartam tőlük. Erick addig, addig erősködött, míg belementem, hogy elvigyenek a lakásomig. Erick annak jobban örült volna, ha a szállodába is velük tartok, de ebből az egyből nem engedtem, vagy csak hazavisznek, vagy fogok egy taxit. Szomorúan, de belement.

A lakáshoz érve elbúcsúztam a többiektől, majd Szerelmemmel megegyeztünk, hogy majd később felhívom, és akkor majd megbeszéljük, hogy akkor az este hogyan legyen, ő jön át, vagy én megyek hozzá. Egy hosszú csók után nagy nehezen elbúcsúztunk egymástól. Felsiettem a lakásba, és mikor beléptem, nem mindennapi látványban volt részem. Azonnal a táskámban lapuló telefonomért nyúltam, hogy megörökíthessem az elém táruló képet. A bátyám a telefon hangjára kapta fel a fejét, és nézett velem farkasszemet. Mikor meglátta, hogy mit csináltam, elképedve nézett rám, amin muszáj volt nevetnem.

-          Te… Te… Te most lefényképeztél engem? – kérdezte sértődötten.

-          Természetesen. – bólintottam. – Csak nem gondoltad, hogy elszalasztom a lehetőséget? Ez ritka pillanatok egyike, mikor a bátyámat azon kapom rajta, ahogy a vasalóval szerencsétlenkedik, hogy kivasalja az ingjét.

-          De…

-          Ne aggódj, meg fogom mutatni a képet Breenek. – mentem oda hozzá, és bíztatóan megfogtam az egyik vállát. – Tényleg, hol van most? – néztem körül a lakásban.

-          Még nem jött meg a vizsgáról. – válaszolt Tom. – Ha szépen megkérlek, nem vasalnád ki nekem? – mutatott a vasalódeszkán lévő halványkék ingre. – Megbeszélésre kell mennem, és már késésben is vagyok. Tegnap nem szóltam Breenek, nem akartam zavarni, így is elég sokáig tanult.

-          És mit kapok cserébe? – kérdeztem, mert ugyebár nem úgy működik, hogy én segítek, és cserébe meg nem kapok semmit.

-          Hááát, majd kitalálok valamit. – húzta el a száját.

-          Arra várhatok. Na, add ide, megcsinálom, addig menj és öltözz fel. – vettem ki a kezéből a vasalót. Pont mire befejeztem a vasalást, kész is lett Tom. Már csak az ing hiányzott, amit azonnal át is nyújtottam neki.

-          Köszi, húgi, meghálálom, ígérem.

-          Tudom. – mosolyogtam rá.

Miután bátyám lelépet, bementem a szobámba, hogy átöltözhessek, és kicsit rendet rakjak ott. Kisebbfajta felfordulás uralkodott a szobámban. A jegyzeteim szanaszét voltak, volt belőlük az asztalon, az ágyon és még a fotelban is. A ruháimról már nem is beszélve, illetve az üres chipses zacsikról, és a csokis papírokról. Nincs mit szépíteni, a vizsgaidőszak alatt nem vagyok a rendrakás mintaképe. Miután megfelelőnek találtam a szobám állapotát, a konyhába mentem, hogy pár szendvicset készítsek magamnak, majd azzal együtt és egy pohár narancslével elfoglaltam a nappaliban lévő kanapét. Relaxálás gyanánt TV-t néztem, amikor berobbant drága barátnőm. Észre se vett engem, úgy rohant be a szobájukba.

-          Neked is szia! – kiáltottam utána.

-          Oh, itthon vagy? Észre se vettelek. – lépett vissza az ajtóba, hogy kilessen, majd pár másodperc múlva újra eltűnjön. – Üdv újra itthon. Majd később kifaggatlak, de most rohannom kell. Szia. – azzal ki is viharzott a lakásból. Még időm se volt megkérdezni tőle, hogy hova siet. Úgy látszik, hogy ez egy ilyen nap, mindenki siet valahová.

Most mit csináljak, főleg egyedül? Egész nap nem fogok itt ülni, bámulni a TV-t, és arra várni, hogy a lakótársaim közül valaki hazajöjjön. Jobb elfoglaltságot is tudnék magamnak, hisz Erick itt van a városban. Legszívesebben most vele ülnék itt, de tudom jól, hogy most nem lehet. Gondolom, John most tart eligazítást nekik, hogy mit kell csinálniuk ebben a pár napban. Kicsit később majd felhívom. Megettem az elkészített szendvicseimet, majd az üres tányéromat és poharamat elmostam és a szárítóra raktam. Ekkor pattant ki az agyamból, hogy mi lenne, ha vacsorát főznék, és azzal lepném meg Ericket. Nem is rossz ötlet. De van egy kis gond. Először is nem tudom, mit terveztek Bree-ék, ha jól emlékszem, holnap van az utolsó vizsgája. Erre még rá kell kérdeznem. Másodszor pedig, ha Ericket idehívom, akkor mi lesz a többiekkel? Ha már az egész banda itt van Los Angelesben, nem hanyagolhatom el őket se, hogy csak az egyikükkel foglalkozok. Azt hiszem, ez a vacsora dolog ki van lőve. Mindenképpen meg kell várnom barátnőmet, hogy rákérdezzek, hogy hogyan tervezte az estéjét, és majd aztán meglássuk, hogyan tovább.

Bementem a szobámba a laptopomért, és kivittem a nappaliba. Leültem a fotelba és az ölembe vettem a gépet. Felmentem a netre, és először meglestem az e-mailjeimet. Válaszoltam a leveleimre, majd kíváncsiságtól vezérelve beírtam a böngészőbe Erick nevét, hogy vajon mi az új pletyka körülötte, mit írhattak a Denver-i koncertről és arról, hogy a semmiből jelentem meg ott. Rögtön az elsőre rá is kattintottam, ami egy rajongói oldal volt.

Újra együtt a szerelmesek!

Nagy meglepetésben volt része Erick Russelnek az együttes tegnapelőtti koncertjén Denverben. A koncert előtti sajtókonferencián megjelent az énekes barátnője Annie Wilmer, akivel a pletykák ellenére nem szakított.

Az egyik jelenlévő rajongó a következőkről számolt be:

„A barátnőmmel hetekkel ezelőtt megvettük a jegyet a koncertre, és az előtte lévő sajtótájékoztatóra is. Nagyon vártuk már ezt a napot, mivel nagy rajongói vagyunk az együttesnek.

Annie a sajtótájékoztató közben érkezett meg, és feltűnésmentesen leült a hátsó sorok egyikébe. A dedikálásra ő is sorba állt, kettővel előttünk állt. Mikor Erick alá akarta írni a képet, hitetlenkedve találta szembe magát a lánnyal.  Aztán mit sem törődve a többiekkel felkapta Anniet, megpörgette és megcsókolta ott mindenki szeme láttára.

Nagyon aranyosak voltak, látszott rajtuk, hogy fülig szerelmesek egymásba, és felhőtlen a kapcsolatuk. Erick a hátralévő időben el sem engedte maga mellől barátnőjét. Mikor ránk került a sor, gratuláltunk nekik, hogy milyen szép pár. Még képet is készítettünk róluk.

Nagyon jó volt ezt a pár sort olvasni, megmelengette a szívemet, hogy vannak rajongók, akik örülnek a kapcsolatunknak. A kis beszámoló végén meg ott volt egy kép rólam Erickkel, mikor épp átölelt engem. Furcsa volt így utólag visszalátnom magunkat, de egyben jó is. A szívemet újra átjárta az az érzés, ami akkor, abban a pillanatban, mikor újratalálkoztunk.

Visszamentem a keresőbe, és megnyitottam a következő oldalt. Itt már nem annyira szívmelengető dolgokat írtak rólunk. De mit lehet tenni, nem örülhet mindenki a mi boldogságunknak.

Annie Wilmer, avagy a megcsalt lány esete

Mint ahogy arról már régebben is értesülhettetek, Erick Russel felvállalta „szerelmét”, Annie Wilmert. Minden szép és jó volt, ott turbékoltak szemünk előtt a televízió képernyőjén egy interjú alkalmával. Volt, aki ujjongott örömében, de volt, akit a hányinger kerülgetett. Sokan feltették magukban azt a kérdést, „Mit tudhat ez a lány, amit én nem?”. A válasz nagyon egyszerű, el tudta csavarni a mi Erickünk fejét. De úgy látszik, azzal, hogy elcsavarta a fejét, azzal még nem tudta maga mellé láncolni, amit a rá egy hónapjára megjelenő képek is bizonyítottak, amin a mi „hős lovagunk” egy másik lány, aki nem mellesleg nagyon gyönyörű is volt, társaságában töltötte az estét. Ekkor nagyon sok lány szíve repesett az örömtől, hogy Erick még se gondolta az „amcsi csajjal” annyira komolyan a kapcsolatát. De itt is felmerült a kérdés, hogy akkor miért vállalta fel a nagy közönség előtt? Hisz hivatalosan eddig egy barátnőjét mutatta be a rajongóinak, és ő nem más volt, mint Barbara Lambrick, akivel több, mint egy évig alkottak egy párt, és aki lecserélte ezt a szexi pasit az Arsenal csatárjára. Ki igazodik ki a pasikon?

A napok teltek, a lányok reménykedtek minden egyes Band of Angel koncerten, hogy „Na, most én leszek az a lány, aki felkelti Erick érdeklődését!” De sajnos megint csalódniuk kellett, mert ahogy Erick betette a lábát az „új világba”, Annie Wilmer lecsapott. Denverben a semmiből bukkant elő, és a dalos pacsirta eszét vesztve kapott a kiscsaj után. Erick „ölebe” a hátralévő időben el se mozdult „gazdája” mellől.

Úgy látszik ebben a nőben nincs semmi erkölcs, és még az sem zavarja, hogy „szerelme” félrekacsintgat, még azt is megbocsátja neki, csakhogy beszédtéma legyen a neve. Most jelenleg dúl a love közöttük, de ki tudja meddig.

Fel a fejjel lányok, majd meglássuk, hogy ki nevet a végén. Addig is mi nyugodt szívvel és karba tett kézzel várjuk a fejleményeket.

Pfff, nesze neked szólásszabadság. Hogy egyesek miket össze nem hordanak? Ha már annyira vulgárisak akarunk lenni, nem is tudom, ki használja jobban nyalásra a nyelvét Erick vagy én? Na, akkor ki is az öleb? Na, jó, ez hülye összehasonlítás volt. Legszívesebben beírnék erre az oldalra egy kommentet, de inkább kihagyom. Nem minősítem le magamat az ő szintjükre. Meg ugyebár mindenkinek meg van a saját véleménye. Aki ezt a cikket írta, és akik like-olták, azok 100%, hogy nem örülnek annak, hogy engem láthatnak Erick párjaként, és látszik rajtuk, hogy a szennylapoknak hisznek, meg annak, amit a neten olvasnak, aminek a valóságalapja elenyésző. Nem baj, ilyen emberekre is szüksége van a világnak, fent kell tartani az egyensúlyt…

-          Hát te meg mit olvasol? – jött a kérdés a fülem mellől. Észre se vettem, hogy valaki belépett a lakásba, annyira elmerültem az olvasásban. Ijedten fordítottam tekintetemet a hang irányába, hogy szemébe nézhessek Szerelmemnek, mert ő volt az, az illatáról megismertem, a hangjáról már nem is beszélve, és aki most elmélyülten olvasta a cikket, amit az előbb én is.