49. fejezet

Sziasztok!

Meg van, kész az új feji!!! Megpróbáltam visszaemlékezni, és újra leírni, de be kell hogy valljam, nem úgy sikerült, ahogy akkor elterveztem. Nem ilyen véget akartam, de most így sikerült. Azt nem árulom el, hogy mi lett volna vége. Majd a következő részben megtudjátok.

Az USB kulcsomat nem lehet megmenteni, mert el van törve. Így ami azon volt elmentve, az azon is marad, engem így megkárosítva. De nem szomorkodom miatta, mert voltak segítőim, akik tudták mi volt rajta, és elküldték - Henna :D

Bulika, nagyon szépen megköszönném, hogy ha el tudnád nekem küldeni a fejiket, ha ki van neked másolva. Nagyon megkönnyítenéd az életemet.

Még annyit, hogy köszönöm a komikat, és pár mondatban válaszolnék is rájuk.

Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek, és hihetetlen sok erőt adnak. Sajnálom, hogy nem tudok komizni az oldalaitokon, de nagyon kevés szabadidőm van, nem tudok egész nap a gép előtt ülni, és olvasni, illetve komit írni. Most jönnék olyan magyarázkodásokkal, hogy ott a két és fél éves fiam, aki van hogy olyan későn alszik el (este 11), hogy örülök, ha van annyi időm mellette, hogy a mailjeimre válaszolni tudja, és a barátaimmal tudjak pár mondatot váltani facebookon vagy msn-en. Meg ugye ott az írás, amit nem akarok elhanyagolni, így is néha röstellem, hogy kések a fejikkel. Meg ott a közös projektem Hennával, ami végett mind a ketten be vagyunk zsongva, és meg szeretnénk valósítani, és nem akarom, hogy mindent maga írjon meg drága barátném.

Kérdeztétek, mi a helyzet Tom és Ian közös filmjével. Nem feledkeztem el róla, jelenleg még a vágószobában van, és dolgoznak rajta :P Most Iant leköti az esküvője, ami elég közel van, és ugyebár a két főszereplőnknek is részt kell vennie rajta.

A rajongókról meg annyit, hogy a kedves rajongók azért nincsenek megemlítve, vagyis nem foglalkozok velük annyit, mert a való életből tudom, hogy az ami jó, azzal kevesebbet foglalkozik az ember, és inkább a rossz dolgok azok, amik egy ilyen helyzetben a legtöbbet foglalkoztatják az embert.

Hogy hol és hogyan fogja Erick és Annie tölteni a nyarat, azt majd az élet hozza. Most jelenleg Los Angelesben vannak, meg ugye jönnek a szülőlátogatások, szóval Londonba is repülni fognak. Az összeköltözésről meg annyit, hogy ha pár fejivel visszaolvastok, ott írtam, hogy hogy egyeztek meg. Annienek még minimum egy évet Los Angelesben kell tanulnia és ha még akkor is együtt lesznek, akkor szóba jöhet az Erickkel való összeköltözés Londonban, de ez még a jövő titka.

Ennyi lenne a „kis” bevezetés a kövi részhez. Most már nincs más hátra, mint jó olvasást kívánjak nektek. :DDD

Pusszancs

Szusi

U.I.: Bocs, az esetleges hibákért, de nem volt időm átnézni.

Nyár van, vége a sulinak, megkezdődött a jól megérdemelt pihenés, a hajnalig tartó bulik, strandolás az óceánparton, és a legfontosabb, Erick is itt van velem. Mi kell még? Semmi. Minden megvolt, amire szükségem lehetett. Kívánhat ennél többet az ember? Már egy hete hogy élvezhettem ezt a csodálatos időt Szerelmemmel és barátaimmal.

Így visszagondolva az elmúlt napokra, nem valami mozgalmasan teltek. Miután Erickkel kibékültünk – amit én nem neveznék összeveszésnek, csak nézeteltérésnek – az éjszakát nála töltöttem. Másnap hangpróbájuk volt egész nap, hogy minden tökéletes legyen a koncertre. Egész nap nem láttam Ericket, csak késő este jött át, mikor már végeztek. Elhozta magával a belépőinket a koncertre. Pont jókor jött, mert a csajok is nálunk voltak. Épp a sikeres utolsó vizsgájukra koccintottunk. Így át tudta adni nekik is a jegyeket, aminek nagyon örültek.

Aznap este nálunk aludt, de sajnos korán reggel vissza kellett mennie a szállodába. A banda délután megtartotta a szokásos interjúját, és a rajongókkal való találkozó. Én ezen nem vettem részt, Erick morgolódott is miatta. Szerette volna, ha ott vagyok mellette, de én feleslegesnek éreztem magamat. Meg amúgy is, dolgom volt. Be kellett mennem a laphoz, mert Greg új feladatot akart rám bízni.

Hát igen, hiába van nyár az újságnál nem áll meg az élet. Főnököm felajánlotta, hogy a szünetre mentesít minden munka alól, de én nem akartam. Végül abban egyeztünk meg, hogy olyan munkákat fog adni nekem, amiket otthonról is meg tudok írni, nem kell ezért eljárnom kiállításokra, megnyitókra… Ez az új feladat is nagyon tetszet, mert véleményt kellett írnom egy könyvről, aminek most fogják elkészíteni a filmes adaptációját.

A fiúk utolsó, Los Angeles-i koncertje fergetegesre sikerült. Már a koncert előtt mindenki fel volt pörögve. A csajokkal két órával hamarabb jelentünk meg a helyszínen, és mivel VIP kártyáink voltak, így beléphettünk a kulisszák mögé. Caty és Amy be voltak sózva, hogy végre személyesen is találkozhatnak a fiúkkal. Ericket már ismerték, de a többieket még nem. Mikor beléptünk az öltözőjükbe a fiúk régi ismerősként köszöntötték Breet, hisz vele még Londonban megismerkedtek, és nem egyszer voltunk együtt bulizni.

Miután mindenkit mindenkinek bemutattam, a fiúk rögtön Tom után érdeklődtek, aki sajnos nem tudott csatlakozni hozzánk, mivel forgatnia kellett. Mikor felvették a sorozatba, akkor csak pár szerepre írta alá a szerződést, azóta szerencsére állandósították a karakterét, aminek mindannyian nagyon örültünk. Már csak pár nap van hátra a forgatásból és náluk is megkezdődik a szünet, amit Bree alig várt, mert egy közös kirándulást terveztek.

A koncert után a fiúkkal együtt elmentünk bulizni, ahová már bátyám is velünk tartott. Egyedül John nem jött velünk, pedig őt is hívtuk. Ő maradt és irányította a többieket, akik a koncertnél segédkeztek, hogy minden felszerelés el legyen rakva és útnak indíthassa vissza Londonba, ahová ő is megy a leghamarabbi járattal, hogy végre a várandós feleségével lehessen, amit mindannyian megértettünk. A csajok nagyon jól érezték magukat a fiúkkal, főleg Rickkel és Tylerrel nagyon egy hullámhosszra kerültek. De a fiúknak amilyen nagy szájúk volt Londonban a lányokkal kapcsolatban, most annyira ellentétesen viselkedtek. Később Erick elmesélte, hogy azért sem közelítettek feléjük, még ha barátnőim tetszettek is nekik, mert nem akarták kihasználni a helyzetet, hisz ki tudja, mikor láthatnák újra egymást, és az egy éjszakás kalandoknak nem hívük, még ha a látszat nem ezt mutatja.

A fiúk másnap este visszautaztak Londonba. Chrisnek és Mattnek már nagyon hiányzott a barátnője. Meg ugyebár a majd három hónapos utazgatást és koncertezést is ki kellett pihenniük. Erick miután kijelentkezett a hotelből, átcuccolt a mi lakásunkba, és kezdetét vette a jól megérdemelt pihenés.

Egész nap semmit se csináltunk. Reggel felkeltünk, reggeliztünk, majd kimentünk a strandra, ahol az egész napot töltöttük. Este pedig elmentünk mindannyian vacsorázni, és az este hátralévő részét egy-egy szórakozóhelyen töltöttük. Ez így ment egész héten. Mindenkire ráfért a pihenés. Volt mit kipihenni. Annak ellenére, hogy pihenni szerettünk volna, Erick rajongóit nem tudtuk kizárni mindennapjainkból. Ahogy a strandon, úgy az étteremben is és a pubban is odajöttek hozzá autogramot kérni. Voltak olyanok is, akik nem zavartatták magukat, és a szórakozóhelyen el se akartak mozdulni mellőle, úgy mond velünk buliztak. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de nem tettem szóvá. Ezzel együtt kell élnem, ha Erickkel akarok lenni, márpedig vele akarok lenni.

Tom két napja fejezte be a forgatást, és Breevel tegnap hazautaztak pár napra San Diegoba, majd onnan indulnak el Tenerifere, ahol két teljes hetet fognak együtt tölteni. Én is haza szeretnék látogatni pár napra, de még nem volt időm felhívni anyut, amit szégyellek is. Utoljára akkor voltam otthon, mikor Erick is velem volt, azóta csak telefonon tartottam a szüleimmel a kapcsolatot.

-          Mind gondolkozol kicsim? – huppant le mellém Erick, és a törölközőjéért nyúlt, hogy megtörölhesse magát. Az én szemeim kocsonyákon lógtak, ahogy végignéztem Erick felsőtestén, ami csillogott a vízcseppektől. Még szerencse, hogy rajtam volt a napszemüveg, így nem láthatta, hogy mit váltott ki belőlem.

-          Semmi érdekesen, csak azon, hogy fel kéne hívnom anyut, hogy valamelyik nap hazalátogatnánk pár napra.

-          És miért nem hívod fel most? – jött az egyszerű kérdés.

-          Nem tudom. Félek, hogy lecsesz, hogy feléjük se bagóztam egész héten. – válaszoltam, miközben elvettem Erick kezéből a naptejet, hogy bekenhessem vele a hátát.

-          Köszönöm. – nyomott egy puszit a számra, miután bekentem őt. – Szerintem meg hívd fel őket most. Jobb most túlesni rajta.

-          Igazad van. – már nyúltam is a telefonomért a táskába, mikor megcsörrent az. Kihalásztam a tatyóm legmélyéről, és mikor megpillantottam, kinek a neve villogott a kijelzőn, elmosolyodtam. – Anyám gondolatolvasó. – mutattam meg Ericknek is a telefonomat. – Szia Anya! – szóltam bele a telefonba.

-          Szia Kincsem! Egész héten nem hallottam felőled. Ha én nem hívlak, fel sem hívtál volna. – jött a várt lecseszés anyutól, amire számítottam.

-          Anyu, ha hiszed, ha nem, épp arról beszélgettünk Erickkel, hogy fel kéne hívnom titeket, és hogy pár napra hazamennénk. – magyarázkodtam, amin Erick nagyon jót mulatott, mire egy szúrós pillantást kapott tőlem.

-          Á, a másik jó madár. A bátyádtól tudom, hogy itt van Los Angelesben. Ezt is mástól kell megtudnom, szép mondhatom. – zsörtölődött tovább.

-          Anya, az előbb mondtam, hogy hívni akartalak, csak te megelőztél…

-          Mindegy, hagyjuk is. Mikor akartok jönni?

-          Még nem tudom pontosan, talán holnapután. Miért? – érdeklődtem, mert anyánál ez a hírtelen hangulatváltozás nem sok jót ígér.

-          A hétvégén lesz a bál, tudod, amelyiket minden évben megrendez apád vállalata. – hát persze, a bál. Hogy is felejthettem el? Minden évben az egész család részt szokott venni rajta.

-          A bál. – sóhajtottam. – Ugye nem kell részt vennem rajta? – kérdeztem, mire Erick kérdőn nézett rám, nem értette, miről van szó. Csak megráztam a fejemet, jelezve, hogy majd később elmondom.

-          Még szép, hogy részt kell venned rajta, ahogy a bátyádék, úgy te is eljössz. Most, hogy itt van Erick, lesz kísérőd is.

-          De anya… - próbáltam valami kibúvót keresni, de drága szülőanyám belém fojtotta a szót.

-          Annie Wilmer, nincs kifogás. – ripakodott rám.

-          De el se engeded mondani. – durcáskodtam.

-          Most miért nem lehet eljönni? Ez olyan nagy kérés? Így is alig látunk téged, legalább a barátod is jó pontot szerez apádnál… - és csak mondta, és mondta az érveit. Én már a szemeimet forgattam, Erick meg mosolygott rajtam. Ó édesem, ha tudnád, hogy mi vár rád, ha nem tudom erről lebeszélni anyámat…

-          Anya, légy szíves, enged elmondani.

-          Hallgatlak.

-          Persze, hogy elmegyünk, hisz tudom, milyen fontos ez apunak. Csak az a bibi, hogy Erick nem úgy készült, hogy bálba kelljen mennie. – ahogy a bál szót kiejtettem, az említett arcáról leolvadt a mosoly, és kikerekedett szemekkel nézett rám. – Több mint három hónapig koncertezett, és nincs nála öltöny.

-          Och, ha csak ez a gond, akkor kérjetek kölcsön egyet Tomtól. – anyám és az ő fantasztikus ötletei.

-          Anyu, de Tom és Erick nincsenek is egy súlycsoportban, hol menne fel rá az ő öltönye.

-          Mindegy, de oldjátok meg valahogy, holnapután várunk benneteket. Szia Csillagom. – azzal ki is nyomta a telefont, még elköszönni se volt időm.

Percekig magam elé bámultam, anyámmal folytatott beszélgetés hatása alatt voltam még. Ez a bál nem a legjobbkor jött. Hogy a francba feledkezhettem el róla? Még soha nem fordult elő velem ilyen. Minden évben megrendezik, és mi minden évben részt veszünk rajta, még akkor is, ha se Tom, se én nem örömünkben megyünk el rá. Mivel apának ez fontos, mosolyogva pózolunk mellette, ezzel is támogatjuk őt. Az ügyvédi iroda összes dolgozója részt vesz rajta a családjával, és még néhány fontosabb ügyfél is. Ez az egész csak olyan magamutogatás, hogy megmutassák a külvilágnak, hogy milyen jó a kollektíva. Amúgy meg dög unalmasan telik az egész este, semmi izgalom. Habár a tavalyi kicsit izgalmasabb volt, mivel apu kollegájának, Mr. Davisnek a fia akkor jelentette be, hogy meleg, mire a felesége segg részegre itta magát.

Gondolataimból Erick zökkentet ki, aki megkérdezte, hogy miről beszéltem anyuval, mert csak annyit szűrt le, hogy bál és öltöny. Mindent elmeséltem neki, hogy miről lenne szó, mire húzogatta a szája szélét, de amikor megemlítettem, hogy ez milyen fontos apának, egyre rábólintott a dologra. Ezzel drága párom meggyőzése kipipálva, már csak ruhát kellett szereznünk, neki is és magamnak is. Mivel már estefelé járt az idő, ezért jobbnak láttuk, ha hazamegyünk, és majd holnap vesszük nyakunkba a várost, hogy ruhát vegyünk az alkalomra.

Másnap délelőtt már a várost róttuk, egyik butikból ki, másikba be, hogy megtaláljuk Erick számára a legmegfelelőbb öltönyt. Erickkel a vásárlás rosszabb volt, mint mikor, mi, csak csajok elmegyünk vásárolni. Ő uraságának hol az öltöny szabása nem tetszet, hol az anyaga, a gombok formájáról és az öltöny színéről már nem is beszélek. Mire nagy nehezen a hatodik!, üzletben megtaláltuk a nyertes ruhadarabot, jött az ing, nyakkendő és a cipő kiválasztása, aminél szintén ugyanezt a procedúrát végigcsináltuk.

Az én ruhám kiválasztása sokkal gyorsabban ment, mivel nekem meg volt a kedvenc butikom, ahol az ilyen alkalmakra vásárolni szoktam. Az üzletvezető régi ismerősként köszöntött már minket. Elmondtam neki, hogy milyen alkalomra keresek ruhát, és megmutatta a legújabb modelljeit, amik közül Erick segítségével néhányat ki is választottunk, amit felpróbáltam. Az összes ruha egytől egyik nagyon gyönyörű volt, és kényelmes. Nagyon nehezen tudtam csak választani, de végül sikerült.

Hulla fáradtan értünk haza. Csak annyira volt erőnk, legalább is nekem, hogy pizzát rendeljünk vacsorára. Miután kihozták és megvacsoráztunk, egy gyors zuhany követően bebújtunk az ágyba, hogy másnap időben fel tudjunk ébredni, mert még várt ránk a csomagolás, és egy két órás út San Diegoba.

A reggeli ébredés meglehetősen elég könnyen ment. Erickkel közösen becsomagoltunk. Én csak egy kisebb bőröndbe pakoltam, mivel nekem otthon vannak ruháim, így csak a legszükségesebbeket viszem magammal. Hívtunk egy taxit, ami kivitt minket a vasútállomásra. Két óra vonatozás után megkönnyebbülve szálltunk le a vonatról, ahol Tom már várt minket. Mikor meglátott minket kitört belőle a röhögés.

-          A híres popsztár, Erick Russel vonatozott, ha én ezt elmesélem a rajongóidnak… - röhögte, miközben a csomagjainkat pakolta be az autóba.

-          Jól van, be lehet fogni, és le lehet szállni rólunk. – morogtam oda a bátyámnak, mikor beültem az autóba.

-          Haver, ne tudd meg, ezer éve nem ültem vonaton. Mióta van jogsim, kerülöm a tömegközlekedési eszközöket. De azért egy élmény volt veled vonatozni, főleg mikor a lányok megbámultak minket. – húzott magához Erick, és egy puszit nyomott a homlokomra.

-          Hát hugi, ezek után elő kell venned a kicsi kocsidat a garázsból, már elég régóta ott porosodik.

-          Neked van autód és vezetni is tudsz? – nézett rám meglepődve a popsztár.

-          Drágám, ez Amerika, itt nincs olyan, aki ne tudna vezetni, és igen, van kocsim.

-          Milyen kocsid van, és miért nem vezetsz? – jött az újabb kérdés tőle.

-          Aputól kikönyörögte a 18. születésnapjára egy Mini Coopert, azzal szokott feszíteni a városban, ha bemerészkedik, de mióta Los Angelesben lakik, szegény kisautó ott porosodik a garázsban. Néha ki szoktam vinni, megjáratom, nehogy berozsdálljon.

-          Hogy mit szoktál csinálni az ÉN autómmal??? – kértem számon drága bátyámat. – Hogy merészeltél hozzányúlni? Én se vezettem még a tiédet.

-          Még szép, hogy nem vezetted a kicsikémet. – simított végig a műszerfalon. – Ez Audi, lelke van. Amúgy meg, én a helyedben megköszönném, hogy voltam olyan rendes, és nem hagytam, hogy tönkremenjen az autód, nem tesz jót neki, ha sokat áll, és nem járják. – húzta fel az orrát és figyelmét az útra szegezte.

-          Kicsim, ebben igazat kell adnom Tomnak, tényleg nem tesz túl jót egy autónak, ha nem járják. – próbált megbékíteni Erick. – Szóval van egy Minid, és én hogy hogy nem láttam, mikor nálatok voltam?

-          Mert apu elvitte olajcserére, és a szokásos kontrolokra. És azért van anyuéknál, mert feleslegesnek tartottam, hogy Los Angelesben legyen autóm, főleg ha pár percre lakom csak az egyetemtől. Ha meg a városban kell valamit elintéznem, arra van a taxi és a tömegközlekedés.

-          Hát hugi, ezek után, szerintem jobban fogod tenni, ha vissza már autóval fogsz menni, ha nem akarod, hogy a Hercegedet elrabolják a vonaton. – röhögött a saját vicces megjegyzésén Tom.

Amúgy meg igazat kell adnom neki, jobb lesz, ha vissza már autóval megyünk, mert ami a vonaton történt… Jó hogy nem falták fel Ericket, és engem meg öltek meg a szemeikkel. Meg a vezetés is hiányzik. Míg nem kezdtem el az egyetemet, addig autóval jártam mindenhova, ha lehetet volna, akkor még WC-re is.

Közben megérkeztünk. Tom leparkolt apu kocsija mellé, és kiszedtük a csomagjainkat, majd megindultunk a bejárat felé. Anyu, amint meghallotta, hogy megérkeztünk, elénk sietet, és mindkettőnket meleg öleléssel és két puszival fogadott. Kiáltott is apunak, aki a dolgozószobájában volt. Ma kivételesen nem ment be az irodába, hanem itthon dolgozott. Kicsit tartottam apa és Erick újratalálkozásától, de amikor megjelent szülőatyám az arcán egy levakarhatatlan vigyorral, kicsit megkönnyebbültem, de mikor üdvözölte Ericket egy „Isten hozott újra nálunk, fiam!”-mal, teljesen megnyugodtam.

Felmentünk a szobámba, hogy lepakoljunk, majd csatlakoztunk apuhoz a nappaliba, ahol kezdetét vette a „Mi történt veletek, mióta utoljára itt jártatok?” beszélgetés. Tom közben lelépet, Breehez ment, hivatalos hozzájuk vacsorára, és náluk tölti az éjszakát. Még mindig alig hiszem el, hogy a bátyám ennyire megváltozott. Erick elmesélte a turnéjukat, amit apu érdeklődve végighallgatott. Ahogy elnéztem Szerelmemet és édesapámat, nagyon megtalálták a közös hangnemet. Nem is akartam zavarni őket, inkább kimentem anyuhoz a konyhába, hogy segítsek neki a vacsora elkészítésében. Míg segítettem neki, beszélgettünk. Sok minden szóba került, az egyetem, Erick. Egyszer csak anyu olyan témába kezdett bele, amit hitetlenkedve hallgattam végig.  

Pár kép így a végére:



Annie utója





Tom autója