46. fejezet

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy megint ennyit késtem a folytatással, de magánéleti dolgokat kellett megoldanom a múlt héten és a hét elején is. Meg kicsit depis is voltam ez miatt, és valahogy nem tudott érdekelni semmi se, még ez a történet se, pedig nagyon szeretem. Még az is rátett egy lapáttal, hogy alig kapok véleményt. Most is csak egy komi jött, amit nagyon szépen köszönök GG-nek, akinek köszönöm, hogy mellettem áll és meghallgatja bánatomat. Millió puszi neked.

Szóval a komik. Tudom, megígértem, hogy nem teszek komi határt, és be is tartom. De miután látom, hogy mennyi oldalmegjelenítés van, és rá csak egy komi jön és tizenegynéhány pipa, kicsit csalódott vagyok. Lehet, hogy most a történtek beszélnek belőlem, hogy még nem vagyok a toppon, de azért örülnék a több véleménynek, még a negatívnak is. Ugyebár minden kritika építőjellegű.

Jaj, pedig mindig megfogadom, hogy nem rinyálok nektek. Mert ugye a magánélet egy dolog, és a blog egy másik, de valahogy mindig megszegem.

Be is fejezem inkább, és hagylak benneteket olvasni.

Pusszancs

Szusi

Annie szemszög

A hotelbe érve a fiúk azonnal elmentek a kulcsaikért, addig én az előtérben várakoztam. Miután visszaértek, Erick átkarolta a derekamat és megindultunk a liftek felé. Mindannyian egy liftbe szálltunk be. Szorosan hozzábújtam Szerelmemhez, míg haladtunk fel a megfelelő emeletre, közben a fiúk beszólogatásait hallgattuk, hogy milyen jó éjszakája lesz egyeseknek. Felérve az ötödik emeletre, „könnyes” búcsút vettünk a többiektől, majd beléptünk a szobába.

A szoba nem volt egy lakosztály, de nem is volt kicsi, elég tágas volt. Ahogy beléptünk egy kisebb előtér fogadott, majd ahogy beljebb mentünk egy nagyobb szobába léptünk. A szoba egyik fele nappalivá volt átalakítva, volt ott egy kisebb kanapé, fotel, dohányzóasztal, és egy nagy plazma Tv a falon, alatta a minibár. A szoba másik végében volt egy hatalmas franciaágy, az egyik oldalt az íróasztal székkel, a másik oldalt egy ajtó, gondolom, a fürdőszoba van mögötte. Az egész szobában a bézs és barna szín dominált.

Odamentem a legközelebbi fotelhez, és beledobtam a táskámat. Megfordultam, nekidőltem a támlájának és úgy néztem Ericket, ahogy tett-vett a szobában, próbált rendet rakni maga után. El nem tudtam képzelni, honnan van hajnali egy órakor is ennyi energiája. Főleg úgy, hogy egész nap meg sem állt. Muszáj volt megmosolyognom az egészet, amit észre is vett, majd odajött hozzám, két kezével átkarolta a derekamat, és megkérdezte, min mosolyogtam, amire én csak megráztam a fejemet, és egy szájra puszi után elvonultam a fürdőszobába, hogy végre lezuhanyozhassak.

Ledobáltam a ruháimat, és beálltam a kabinba, megengedtem a vizet, és becsukott szemekkel élveztem, ahogy a meleg vízsugarak ellazítsák izmaimat. Pár perce állhattam így, mikor két kar ölelését megéreztem a derekamon, és egy test simult a hátamhoz.

-          Gondoltam, el kell még két kéz segítsége. – suttogta érzékien a fülembe.

Testemmel a mellkasának dőltem, és átadtam magamat Erick segítő kezeinek, aki a tusfürdőből a tenyerébe nyomott egy adagot, majd azzal elkezdte végigmosni testemet, mely felforrósodott érintéseitől. Először a nyakamat mosta meg, majd végigsimított kulcscsontomon át a vállamon keresztül egészen le a kezemig. Ezt az utat visszafelé is megtette. Majd kezeit felváltotta ajkai, amik apró csókokkal hintették be nyakamat és kulcscsontomat. Közben kezei se tétlenkedtek, egy újabb adag tusfürdőt kent szét mellkasomon, majd áttért mellemre. Először csak végigsimított a halmokon, majd egyre intenzíven kezdte el őket masszírozni. Én egyre szaporábban vettem a levegőt, majd mikor megszorította egyik mellemet, majd a másikat is, egy kéjes nyögés hagyta el torkomat.

Kezei elszakadtak melleimtől, végigsimított az oldalam, egyre lejjebb a combom külső oldalán. A visszautat már a combom belső felén tette meg, míg el nem ért a vágyam középpontjáig, ami lüktetve várta a robbanást. A kényeztető kezek egyike ott maradt és tovább masszírozta azt, míg másik keze elindult felfelé, végigsimítva hasamon, melleimen, meg sem állva egészen a nyakamig. Majd kezét megéreztem arcomon, hogy maga felé fordítsa. Készségesen fordítottam felé fejemet, hogy egy csókban forrjunk össze, és ebben a pillanatban megéreztem egyik ujját magamban, amit nemsokára rá követte még egy.

Miközben egymás ajkait kényeztettük, Erick ujjai egyre intenzívebben mozogtak bennem, így repítve engem a mennyekbe. A mámor robbanásszerűen tört rám, és pár percre szükségem volt, hogy újra tudatába legyek annak, hol is vagyok. Miután úgy, ahogy normalizálódott a szívverésem, szembe fordultam Szerelmemnek és kezeimet nyaka köré fontam, majd megcsókoltam. Erick derekamon nyugvó kezeit lejjebb vezette egészen a fenekemig, amibe belemarkolt, így vonva testemet még közelebb magához. Éreztem nekem feszülő vágyát, ami alig várta a kielégülést. Ennek hatására bennem újra lángra lobbant a vágy, hevesen követelve az újabb beteljesülést, de először Őt akartam a mennyekbe repíteni.

Elszakadtam ajkaitól, és most én vettem kezelésbe testét. Kezeimmel óvatosan végigsimítottam mellkasán egyre lejjebb és lejjebb. Mosolyra húzódott szám, ahogy megéreztem egyre szaporábban emelkedő mellkasát. Büszke voltam magamra, mert ezt mind én váltottam ki belőle. Kezeim útvonalát követte ajkam, apró csókokkal hintve be így testét. Amikor csókjaim elérték hasa alját, letérdeltem elé, és kezembe vettem ágaskodó vágyát. Végig simítottam duzzadt hímvesszején, majd mikor megmarkoltam, egy jól eső morgás hagyta el Erick száját.

Először kezemmel ingereltem, majd nyelvemmel végignyaltam rajta és a számba vettem. Lassan mozgattam számban ki-be. Erick hátravetett fejjel élvezte ténykedésemet. Majd miután megbizonyosodtam róla, hogy jól csináltam, amit csináltam, egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Erick ajkait egyre sűrűbben hagytál el nyögések, majd beletúrt mindkét kezével a már vizes hajamba, ezzel is intenzívebb mozgásra ösztönözve engemet. Számban érzetem, hogy vágya egyre jobban pulzált, majd robbanás. Erick férfiasan felmorgott, és megéreztem számbalövelni nedveit.

Felhúzott magához és szenvedélyesen megcsókolt. Örömmel adtam át magam ennek a csóknak. A nyelveink olyan érzéki táncot jártak, hogy nem kellett sok hozzá, hogy vágyaink újra éledjenek. Egyre szenvedélyesen csókoltuk egymást, miközben a víz tovább zubogott ránk a zuhanyrózsából. Erick egyik keze az arcomat, a másik az oldalamat cirógatta. Majd hirtelen megragadta mindkét combomat és felrántotta magához, én meg készségesen kulcsoltam át lábaimmal derekát. Erick tartva a testemet elaraszolt a zuhanykabin faláig és testemet nekidöntötte. Beletúrtam Szerelmem hajába, mikor megéreztem ajkait melleimen. Kéjes sóhajok egyre sűrűbben hagyták el ajkaimat, semmire se vágytam jobban, csak hogy végre magamban érezhessem Őt.

Megfogtam két kezemmel az arcát és felhúztam magamhoz. Bármennyire is jól esett, amit művelt, de már nagyon szomjaztam csókjára. Eszeveszettül csókoltuk egymást, miközben Erick egy erőteljesebb lökéssel belém hatolt. Azonnal gyors mozgásra kapcsolt, egyikünk se finomkodott a másikkal, mindkettőnk számára a kielégülés volt a legfontosabb. A vég közeledtével alig bírtam magammal, Erick minden egyes lökéséhez egy hangos sikoly párosult, közben körmeimet belemélyesztettem hátába, amire válaszképpen felmordult. Pár lökés után Erick mindkettőnket a mennyekbe repített. A gyönyör hullámai elemi erővel törtek rám, testem elernyedt, ha nem tart erősen a karjaiban, ott helyben összecsúsztam volna. Fejemet vállgödrébe temettem, Ő is ugyanígy tett, és apró puszikkal hintette be a területet.

-          Annyira hiányoztál… – suttogta szaggatottan a fülembe.

-          Te is nekem, nagyon. – válaszoltam, és egy szerelmes csókot váltottunk.

Miután sikerült mindkettőnknek összeszednie magát, lemosdattuk egymást, s miután végeztünk, a csapot elzárva kiszálltunk a fülkéből. Erick gyorsan megtörölközött, majd engem egy nagy és puha törölközőbe bugyolált be. Felkapott az ölébe és bevitt a szobába. Óvatosan lefektetett az ágyra, feltérdelt mellém, és óvatosan elkezdte törölni a testemet. Minden egyes szárazra törölt területre egy apró csókot hintett. Mindent ott folytattunk, ahol a zuhanyzóban abbahagytuk. A szerelem minden egyes pillanatát kiélveztük, főleg azt, hogy végre kettesbe lehettünk, és senki se zavarhatott meg minket. Be kellett pótolnunk azt a két és fél hónapot, amit külön töltöttünk a másiktól. Valamikor hajnalban, a Nap első sugaraira aludtunk el, teljesen kifárasztva a másikat…

„Reggel” eszeveszett telefoncsörgésre ébredtem. Hirtelen azt se tudtam, hol vagyok. Felültem az ágyon és körülnéztem, majd a szemem megállapodott a mellettem édesdeden szuszogó férfin. Egy kielégült mosolyra húzódott a szám, ahogy újra felrémlettek az éjszaka képei. Annyira szeretem ezt a pasit, gondoltam, és amilyen óvatosan csak tudtam, végig simítottam az arcán. Szegénykém, nagyon kimerítette a tegnapi koncert és még az utána hajnalig tartó szeretkezésünk. Annyira elmerültem Szerelmem gyönyörködésében, hogy arra riadtam fel, hogy újra csörögni kezdett a telefon. Ez nem az én telefonom csengőhangja volt. Körülnéztem, hogy honnan szól, mikor megláttam a mellettem lévő éjjeliszekrényen Erick mobilját. Érte nyúltam, hogy megnézzem, ki keresi. Már a kezembe volt a készülék, amikor megéreztem Erick ajkait a derekamon. Jól eső borzongás futott végig a testemen. Mosolyogva felé fordultam, és szembe találtam magamat egy álmos szempárral, ami szerelemtől csillogott.

-          Ki az? Ki keres? – kérdezte álmos hangon. Gyorsan rápillantottam a kijelzőre.

-          Matt. – válaszoltam, és Erick a telefonért nyúlt, hogy felvegye.

-          Mond. – szólt bele, közben egy nagyot ásított. – Nem, már fent vagyok… Mennyi? – kérdezte hitetlenül, majd eltartotta a fülétől a telefont és a kijelzőjét bámulta pár másodpercig, majd újra a füléhez emelte. Gondolom, az időt nézte meg.

Tényleg! Villant be. Hány óra is van ilyenkor? Kérdeztem magamtól, majd kiszálltam az ágyból, azzal se törődve, hogy meztelen vagyok, és odamentem a fotelben lévő táskámhoz, amiben a mobilom volt. Ezt a mozdulatsort Erick kocsonyákon lógó szemekkel nézte végig, mikor hátrafordultam, éhes tekintetébe ütköztem bele. Tekintete láttán a vér az ereimben erősebben kezdett el pulzálni. Annie, légy észnél, most nem lehet. Dorgáltam meg magamat, majd megráztam a fejemet, hogy egy kicsit kitisztuljon az agyam, és újra a táskámnak szenteltem figyelmemet, és a benne lapuló telefonomnak. Jesszusom, egy óra! A fél napot átaludtuk, de ezen nem is csodálkozom, hisz mind a ketten nagyon fáradtak voltunk.

-          Azonnal ott vagyunk. – hallottam meg Erick utolsó mondatát, ezzel befejezve Matt-tel a beszélgetést. – Kicsim, öltözz, sietnünk kell. A többiek lent várnak az étteremben, csapatmegbeszélés lesz, és már csak mi hiányzunk. – siettetet. Azzal kipattant az ágyból, a táskájából egy tiszta alsót vett elő, amit gyorsan magára is kapott, és már nyúlt is a ruhájáért, hogy felöltözhessen.

Én is gyorsan magamra kaptam a fehérnemümet, a tegnapi farmeromat, és a táskámból előhalásztam, egy tiszta toppot. Gyorsan berohantam a fürdőbe, ahol Erick éppen akkor fejezte be a fogmosást. Egy gyors szájra puszi és már váltottuk is egymást. Megmostam az arcomat, és egy gyors fogmosás után egy kipihentebb Annie nézett vissza rám a tükörből. Hajamon csak végigfuttattam ujjaimat, és már kész is voltam. Becsukva magunk után az ajtót, kézen fogva siettünk a lifthez, amire szerencsére nem kellett várni, mert az emeleten volt. Leérve a földszintre az étterembe siettünk, ahol a többiek már tűkön ülve vártak ránk, egy nagyobb asztal körül. Gyorsan köszöntünk nekik és elnézést kértünk a késésért, majd helyet foglaltunk.

-          Á, semmi gond, mi tökre megértjük, hogy a viszontlátás örömére egy maratonit szexeltetek. – jegyezte meg Tyler, majd menedzserük felé fordult. – John, ha kérhetlek, legközelebb nem az Erick melletti szobát szeretném megkapni, főleg olyankor nem, mikor Annie is itt van, mert a sikolyaitól nem tudtam aludni. – ebben a pillanatban félrenyeltem az üdítőmet, amit közben kihozott a pincér. Erick azonnal a segítségemre sietett, és kicsit megveregette a hátamat, miközben Tylernek gyilkos pillantásokat küldött.

-          Tyler te egy állat vagy. – rótta meg John, a többiek meg csak röhögtek.

-          Hagyjad John. – szólaltam meg, miután már kaptam levegőt. – Csak irigykedik, hogy valakinek jó éjszakája volt… és hajnala. – jelentőségteljesen Tylerre néztem.

Az ebéd nyugodt körülmények között folytatódott. Mindenki megkapta a megrendelt ételét, és nekiálltunk az evésnek. Rám is fért az evés, pótolnom kellett az elvesztett energiát, mert az éjjel valaki nagyon elszívta azt. John közben felvázolta a továbbiakat. A nap hátralévő részében mindenki szabadott kapott, és másnap reggel, legkésőbb kilenckor találkozunk a recepciónál, hogy aztán indulhassunk Los Angelesbe. Szerencsére, nem kellett repjegyet intéznem magamnak, mert John az enyémet is elintézte, vagyis pontosabban mondva áttetette az ő járatukra, mivel nem tudtam pontosan, melyik járattal indulnak majd, így találomra vettem meg a jegyet a visszaútra.

Az ebéd vége felé Johnnak megszólalt a telefonja. Elnézést kérve tőlünk felállt az asztaltól és kiment telefonálni. Egy bő negyedóra telefonálás követően tért vissza az arcáról egy levakarhatatlan vigyorral. Mi a manó? Vontam fel az egyik szemöldökömet. Hát ezzel meg mi történt? Soha nem láttam még ilyennek. Nem mintha olyan sűrűn találkoztunk volna, de eddig, ahányszor láttam, mindig nagyon komoly volt. Most meg úgy viselkedett, mint aki megütötte a főnyereményt a lottón. Senki nem szólt egy szót sem, a többiek is csak megértően mosolyogtak rá. Én meg nem mertem szólni, mert ki vagyok én, hogy megjegyzést tegyek. A fiúknak még csak-csak beszólnék, hisz őket már úgy, ahogy ismertem, de John, ő más tészta. Vele még nem tudtam, hogyan kellene viselkednem. Majd kifaggatom Ericket, ő biztos tudja, mi történhetett.

Még úgy fél órát lehettünk az étteremben, beszélgettünk egy kicsit, majd ki-ki ment a maga útjára. Mikor felértünk a szobánkba, Erick kitárta előttem az ajtót, s miután ő is belépett, és becsukta maga mögött azt, azonnal a derekam után nyúlt, és magához húzott egy csókra. Miután elváltak ajkaink, csak pislogni tudtam a heves reakciójától. Nem semmi ez a pasi, csókolni azt tud, és még mi mindent tud művelni a szájával, más testrészéről már nem is beszélve. Az elém táruló képkockáktól remegni kezdett az egész testem. Uram isten, milyen kis nimfo lettem, hogy két és fél hónapig nélkülöznöm kellett Őt.

Erick elterült a kanapén, engem pedig az ölébe vont, és bekapcsolva a TV-t a csatornák között kezdett el keresgélni, mire megállapodott a National Geographic-on, ahol épp az egyes állatfajták párosodási szokásairól ment egy műsor. Na, tessék, még a TV-ben is a szexről beszéltek. Ericket láthatóan eléggé lekötötte, de nekem gyorsan el kellett terelnem a figyelmemet, így eszembe jutott, hogy mit is terveztem el az ebédnél.

-          Erick, kérdezhetek valamit?

-          Ühüm. – jött az értelmes válasz, mert még mindig bele volt merülve a TV-be, mire én oldalba csíptem. Ezt nagyon utáltam, ha valaki így válaszolt nekem. – Áúúú, ez rohadtul fájt! – kapta rám tekintetét méltatlankodva, és az oldalát simogatta.

-          Bocsi, majd meggyógyítom. – adtam egy puszit az arcára. - De nem szeretem, ha kérdezek valamit, és nem figyelnek rám.

-          Ajánlom is. – vont még közelebb magához. – De mit is akartál kérdezni?

-          Csak kíváncsi lennék, hogy miért viselkedett olyan furán John.

-          Furán viselkedett? Mikor?

-          Mikor visszaült az asztalhoz, miután befejezte a telefonálást. Úgy nézett ki, mint aki más dimenzióban van.

-          Ja, hogy az! Semmi különös, csak apai örömök elé néz. – vonta meg a vállát, és újra a TV-t tüntette ki a figyelmével. Na, nem barátocskám, ilyet nem játszunk, főleg, ha velem beszélgetsz. Kikaptam a kezéből a távirányítót és lekapcsoltam a TV-t. – Most meg mi van? – mérgelődött.

-          Először is: itt ülök az öledben két és fél hónap után, és te inkább a TV-t nézed, minthogy velem foglalkoznál. Másodszor pedig: te csak így mondod, hogy a menedzseretek apuka lesz?

-          Miért, hogy kellett volna mondanom? Mi már rég tudtunk róla, és már megszoktuk, hogy ha Gabriellával beszélt telefonon, utána olyan, mint akit elvarázsoltak.

-          De én nem tudtam róla. Miért nem említetted? – méltatlankodtam.

-          Mikor említettem volna? Örültem, hogy ha pár mondatot tudtunk beszélni, és akkor se az járt a fejembe, hogy a többiekkel mi történt, meg nem gondoltam volna, hogy érdekelhet.

-          Pedig érdekel. Attól nincs is csodálatosabb dolog, mikor baba érkezik egy családba. Hm, John, mint apa. – gondolkoztam el. – Nehezen tudom őt elképzelni apa szerepben, túl komoly nekem.

-          A látszat néha csal. Rengeteget szokott velünk hülyülni. De mivel ő a menedzser, ezt a képet kell mutatnia kifelé. Ami meg téged illett. – döntött el a kanapén és hegyém mászott. – Nagyon örülök, hogy itt vagy velem, el se tudom mondani, hogy mennyire. Nem rég ebédeltem, és teli hassal, nem tudok virgonckodni, de már jól vagyok, szóval, akár neki is kezdhetünk a felesleges kalória ledolgozásának. – mosolyodott el, és ellentmondást nem tűrően birtokba vette ajkaimat.

Már egy ideje a kanapén feküdhettünk és egymást csókolgattuk, mikor Erick elhúzódott tőlem, mindkét kezével megtámaszkodott a fejem két oldalán, és komoly tekintettel nézett le rám. Arcán ezer meg ezer gondolat suhant át. Kicsit, na, jó, nagyon megijedtem ettől a viselkedésétől, ilyet még soha nem tett, mióta együtt voltunk. Ijedt tekintetem láttán megszólalt. De a kérdés, ami elhangzott, mindenre számítottam, de arra nem.

-          Annie, te nem akarsz gyereket? – kérdezte, mire én köpni, nyelni nem tudtam.

45. fejezet

Sziasztok!

Ne haragudjatok a késésért, de nagyon nehezen kezdtem el írni a fejezetet. Nem jöttek a szavak. A fejemben már meg volt, hogy miről fogok írni, a sablon meg volt, de valahogy nem tudtam az egészet kiegészíteni. De már meg vagyok vele és olvashatjátok is.

Az előző fejihez köszönöm a komikat, és a pipákat. A komikra az előző fejezetben válaszoltam, ott elolvashatjátok.

Már nem is húzom, jó olvasást.

Pusszancs

Szusi

Erick szemszög

Egy újabb aláírás, aztán még egy, és még egy… és még sorolhatnám. Anyám, már fáj a kezem a sok körmöléstől! Ennek soha nem lesz vége? Ma már minimum 100-szor aláírtam a nevemet, ha nem többször. Már elegem van ebből az egészből, két és fél hónapja mást se csináltam, mint kérdésekre válaszoltam, aláírást osztogattam, sokszor, és mindenegyes helyszínen másfélórás koncertet nyomtunk. Az éltet, hogy már a vége felé járunk ennek a turnénak, és utána jöhet a megérdemelt pihenés, amit alig várok. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mikor várja a karácsonyt, vagy a nyári szünetet és húzogassa a napokat. Én is ezt teszem, számolom a napokat, mennyi van még hátra.

Most itt vagyunk Denverben, egyre közelebb Los Angeleshez és szerelmemhez, Anniehez. Már csak pár napot kell kibírnom, és végre újra láthatom. Ez a pár nap számomra egy örökkévalóságnak tűnik. Annyi mindent terveztem, hogy majd mikor megérkezik az egész csapat New Yorkba, akkor Annie már itt lesz mellettem, és egy percre se engedjük majd el egymást. De sajnos nem így történt, az egyetem keresztbehúzta a számításainkat. Melyik épeszű tanár tesz júliusra vizsgát? Ez csak kicseszés a diákokkal szemben. Mikor már az ember élvezhetné a nyarat, akkor jön egy ilyen balfék tanár, és úgy dönt, megszívatja a diákokat. Jó, nem ítélkezek senki felett, mert lehet nyomós oka volt, hogy ekkorra tette a vizsgát.

Olyan jó lett volna, ha már itt lehetne velem. Még Alison és Sara is csatlakozott hozzánk egy-egy koncert erejéig, Matt és Chris legnagyobb örömére. Alison Amszterdamban lepte meg Mattet. Két vizsga között volt pár nap szabadja, amit velünk, jobban mondva Mattel akart eltölteni. Sara római koncertünkön vett részt, mivel azon a héten ott volt divatbemutatón. Rick és Tyler jelenleg a szinglik életét élik, elmondásuk szerint élvezik az egyedüllétet, mivel annyi csajt szedhetnek fel, amennyit nem restellnek. John az egyetlen, aki velem egy cipőben evezett, mivel a feleségét hagyta Londonba, aki az első közös gyermeküket várta. Láttam rajta, hogy legszívesebben visszarepülne Londonba, hogy mellette legyen, de nem tehette, kötötte a munkája. Sokszor láttam rajta, hogy miután beszélt Gabriellával, elmereng, és kell neki pár perc, hogy újra köztünk legyen lélekben is. Az egész bagázs nap, mint nap érdeklődik a hogylétük felöl. Ilyenkor lelkes mesélésbe szokott kezdeni. Az első ultrahangos felvételt is láttuk a kis trónörökösről, amit mailben kapott meg a feleségétől. Még nem tudják a nemét, majd csak a következő vizsgálaton derül ki, amin már John is részt fog venni.

Nagyon sokat köszönhetünk Johnnak, olyan a számunkra, mint egy pótapa, annak ellenére is, hogy csak pár évvel idősebb tőlünk. Bármi van, nyugodt szívvel fordulhatunk hozzá. Ha akkor, azon az estén nincs ott abban a bárban, ki tudja, hogy most hol lenne a banda. Lehet, hogy már rég feloszlottunk volna, vagy csak hétvégéken fellépnénk egy-egy bárban. Azt, hogy ennyire népszerű a zenénk, azt neki köszönhetjük, a tehetségünkön kívül persze. Ő volt az, aki minden követ megmozgatott, hogy most itt legyünk, ahol vagyunk, és hogy a karrierünk egyre feljebb ível. Ezért nem lehetünk elég hálásak neki. A szigorú és tekintélyt követelő menedzser mögött egy vajszívű, kenyérre kenhető fickó áll.

De térjünk vissza a valóságba, és próbáljak a feladatomra koncentrálni, ami nem más, mint dedikálás. Kezem lassan görcsbe állt a sok írástól. Olyan monotonnak tűnt az egész. Ha nem volt odaírva az illető neve, akkor megkérdeztem, kinek lesz, mire megkaptam a választ és gyorsan aláfirkantottam, s már adtam is tovább a mellettem ülő Ricknek. Néha-néha felnéztem, hogy lássam az illetőt, akinek az aláírás lesz, és közben eleresztettem egy mosolyt is.

-          Kinek lesz az aláírás? – próbáltam nem unott hangon megkérdezni, de fel sem néztem az előttem álló személyre.

-          Egy magányos lánynak, akinek szörnyen hiányzik a barátja. – jött a válasz, és már írtam is volna, mikor megakadtam a mozdulatban. Magányos lány? Hát ez meg milyen név? De várjunk csak, ez a hang… Az nem lehet. Ennyire hiányozna, hogy már hallucinálok is? Gyorsan felkaptam a fejemet, hogy megbizonyosodjak épelméjűségemen, mikor megláttam az előttem álló lányt. A hideg és a meleg egyszerre futott végig rajtam. Megbabonázva néztem a gyönyörű barna szempárt, miközben a szívem ezerrel vert, félő volt, hogy kisimul az EKG-m.

-          Annie. – suttogtam, mire Szerelmem bólintott. Mosolygott, ahogy a szemei is, amik a könnyektől csillogtak, a boldogság könnyei. – Annie. – mondtam már hangosabban, a hangom remegett az izgatottságtól. Azonnal felpattantam a helyemről, és nem törődve a körülöttünk lévő emberekkel átugortam az asztalon, felkaptam Szerelmemet, aki boldogan ölelte át kezeivel nyakamat, és pörgettem meg. Az örömtől és boldogságtól kacagni támadt kedvem. Miután letettem, két kezem közé fogtam arcát és lehajoltam hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. Két kezét az enyémekre simította. – Annyiszor álmodtam erről a pillanatról, alig hiszem el, két és fél hónap után újra láthatlak, megölelhetlek, a karjaimba zárhatlak és megcsókolhatlak. Ugye nem álmodom? Mond, hogy nem álmodom, és tényleg itt vagy!

-          Nem álmodsz, és tényleg itt vagyok. – zokogta.

Istenem, annyira szeretem ezt a lányt. Nem haboztam tovább és az ajkaira hajoltam. Először lágyad érintettem ajkait, apró csókokat váltva. Majd mindkettőnknél elszakadt az a bizonyos cérna és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Nyelveink kutakodva fedezték fel a másikat, s miután egymásra találtak, megkezdték szerelmes táncukat. Felemelő érzés volt ennyi idő eltelte után újra csókolni Őt, maga volt a Mennyország. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ki mindenki szem és fültanúja viszontlátásunknak, vagy, hogy vakuk százai villantak körülöttünk, ezzel megörökítve a pillanatot. Most csak és kizárólag a karjaimban tartott lány érdekelt, hogy újra itt van velem, és most már nem engedem el.

-          Nagyon szeretlek Annie Wilmer. – vallottam szerelmet, miközben kapkodtam a levegő után.

-          Én is nagyon szeretlek Erick Russel. – jött a válasz, és egy újabb csókban forrtunk össze.

-          Khm… - szakította meg az idilli pillanatot John. – Nem akarlak megzavarni benneteket a viszontlátás örömében, de Erick neked még dolgod van. Annie örülök, hogy itt vagy, legalább visszakaphatjuk a régi Ericket. Majd ha végeztünk, akkor tovább enyeleghettek, de most… - nem kellett folytatnia, értettem a célzást. Nagy nehezen elszakadtam Annietől, de csak annyira, hogy kézen foghassam és visszasétáltunk az asztal mögé. Leültem a helyemre, ahova a fiúk már odakészítettek egy másik széket is Annienek.

A hátralévő időt, ami a dedikálásból volt, mosolyogva csináltam végig. Már az sem érdekelt, hogy a kezem fájt a sok aláírástól. Semmi nem tudta elvenni a kedvemet, mert itt volt az a személy velem, akire a legnagyobb szükségem volt. Aláírás osztogatás közben sokan gratuláltak nekünk, hogy milyen szép pár vagyunk. Az ilyen gratulációktól dagadt a mellkasom a büszkeségtől. Még fél órát lehettünk itt, mikor az utolsó rajongó is megkapta az aláírását. Ledobtam a tollat az asztalra, ülőhelyzetben kinyújtottam kezem, lábam, az ujjaimmal a levegőben zongoráztam, ezzel azokat is megmozgattam. Majd Szerelmem felé fordultam, hogy az ölembe vonhassam. Készségesen ült át az ölembe, és simult a karjaimba. Gondolkodás nélkül csaptam le ajkaira. Szükségem volt rá, hogy meggyőződjek, tényleg itt van, és nem csak álmodtam.

Mivel már hat óra volt, nem mentünk vissza a szállodába, mert három óra múlva úgy is kezdődne a koncert, ezért az egész banda visszavonult a számunkra fenntartott öltözőbe. Elég otthonosra volt kialakítva, fotel, kanapé, dohányzóasztal, TV és ezen kívül volt itt kávéfőző, mini bár, egy kisebb svédasztal. Egyszóval, minden, ami a kényelmünket biztosítsa. Miután mindenki üdvözölte Anniet, helyet foglaltunk. Én az egyik fotelba ültem szívem hölgyét az ölembe húztam. Egy pillanatra se akartam elengedni magam mellől most, hogy itt van velem. Apró csókokkal hintettem be arcát, nyakát, vállát. Nem bírtam betelni jelenlétével. Szívem szerint most kettesben lennék vele, kifulladásig csókolnám, és kényeztetném, de nem tehetem a koncert miatt. Majd utána, majd a koncert után bepótolunk mindent, addig pedig beérem azzal is, ami per pillanat jutott nekünk. Ez is több mint a semmi.

-          Drágám, nem vagy éhes, vagy szomjas? – fordult felém Annie.

-          De, egy szendvics jól esne. – válaszoltam. Délben ettem utoljára, nem csoda, hogy éhes voltam. Annie felállt az ölemből és az asztalhoz ment, pár perc múlva két szendviccsel jött vissza, majd újra helyet foglalt az ölemben. Az egyik szendvicset átnyújtotta nekem, amit megköszönve elvettem tőle. – Kicsim, lenne egy kérdésem. Hogy kerülsz ide? Nem, mintha nem örülnék neked, mert nagyon örülök, hogy itt vagy. – szorosan átöleltem egyik kezemmel. – De nem úgy volt, hogy vizsgád volt ma, és hogy Los Angelesben tudunk csak újratalálkozni? – kérdeztem tőle, mert az egy dolog, hogy itt volt velem, de azt nem akartam, hogy miattam feláldozza a tanulmányait.

-          De igen, voltam is ma vizsgázni. Az utolsó vizsgát sikerült áttetetnünk egy korábbi időpontra, így a mai volt az utolsó, és úgy gondoltam, megleplek azzal, hogy ideutazom hozzád. Tudom, hogy holnapután jöttetek volna Los Angelesbe, de már szörnyen hiányoztál. – bújt hozzám. – Ne haragudj, hogy titkolóztam előtted, de meg akartalak lepni.

-          Cica, de hogy haragszom ezért. Olyan boldoggá tettél, hogy eljöttél. Annyira szeretlek. – hajoltam oda hozzá egy csókért.

Amíg vártuk, hogy teljen az idő, beszélgettünk. Mindenki Anniet faggatta a vizsgákról. Rick és Tyler természetesen megkérdezte, hogy hogy van Caty és Amy. Már alig várják, hogy találkozhassanak velük Los Angelesben. Hát mit ne mondjak, elég érdekes tapasztalat lesz a fiúknak. Nem ilyen lányokhoz vannak hozzászokva. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből. A srácok csak annyit tudnak róluk, amit én elmeséltem nekik, illetve amit Annietől tudtak meg, de már most odáig vannak értük, pedig csak képen látták őket. Már előre látom, hogy pofára fognak esni, de ez kell nekik.

Ez a pár óra olyan gyorsan elrepült, hogy észre se vettem, de már a színpadon álltunk, és kezdetét vette a koncert. Mindig elcsodálkozom a tömeg láttán. A mai napig nem hiszem el, hogy ennyien szeretik a zenénket. Nagyon csodálatos érzés ennyi ember előtt állni és nekik énekelni. Ettől az érzéstől megnövekszik az adrenalin szintem. A szokásos üdvözlő szöveg után felcsendült az első szám. Minden egyes helyszínen ugyanazokat a dalokat játszottuk el ugyanabban a sorrendben. Ennyi idő után már a vérünkbe szívódott.

Pörgős számokkal kezdtünk, és ahogy haladtunk egyre előrébb a számok egyre melankolikusabbak lettek. A koncert közepénél beiktattunk egy 10 perces szünetet. Ennyi pihenésre nekünk is szükségünk volt, főleg, hogy másfél órásra volt tervezve a koncert. Eddig a szünetekben ittam egy kis vizet, és felfrissítettem magamat. Ez most sem volt másképp, csak azzal a különbséggel, hogy a színfalak mögött várt rám Annie. Ahogy lejöttem a színpadról, hozzá mentem, aki a kezében tartotta a frissítőmet. Miután nagyot kortyoltam belőle, megkérdeztem tőle, hogy eddig milyen a koncert. Nem győzött dicsérni minket. Ennek nagyon örültem, jól esett ez a támogatás a részéről. Még egy utolsó apró csókot váltottunk, és visszaindultam a színpadra, hogy folytatódjon a koncert.

A szünet után egy romantikus számmal kezdtünk. Több előadótól láttam már, hogy ilyenkor valakit fel szoktak hívni a színpadra, de mi ilyet nem vezettünk be, és nem is áll szándékunkban. Nem tudnám azt megcsinálni, hogy ezt az egy számot, csak egy személynek énekeljem, miközben több százan irigykedve néznek rá. Így inkább mindenkinek küldjük a számot, aki szerelmes. A dal közben többször is a színpad mögé lestem, így adva tudtára Annienek, hogy most csak neki énekeltem.

Ahogy egyre jobban haladtunk a vége felé, úgy játszottunk egyre pörgősebb számokat. Ezzel azt akartuk elérni, hogy a közönség a koncert után ne szomorúan hagyják el a helyszínt, hanem felpörögve. A koncert után fáradtan jöttem le a színpadról, de fel voltam pörögve. Ennek több oka is volt. Egyrészt azért, mert élvezem, amit csinálok, másrészt, mert várt rám egy csinibaba, aki John mellett állt. Drága menedzserünk mindegyikünknek külön-külön gratulált, ahogy Annie is. A sort én zártam, így mikor én kerültem sorra, hogy fogadjam gratulációját, a nyakamba ugrott és egy szenvedélyes csókkal jutalmazott.

Mi a fiúkkal visszamentünk az öltözőbe, hogy lezuhanyozzunk és összeszedelőzködjünk. Majd miután végeztünk csatlakoztunk a többiekhez, hogy visszamenjünk a hotelba. Felszálltunk a kisbuszra, ami visszavitt minket a szállásunkra. Természetesen Annie mellettem ült.

-          Kicsim, ugye nem foglaltál sehol se szállást magadnak? – kérdeztem tőle, mert ezt az egyet még nem beszéltük meg, de reménykedtem benne, hogy velem akarja tölteni az éjszakát.

-          Nem, miért kellett volna? Én arra gondoltam, hogy talán elég nagy az ágyad, hogy elférjünk rajta ketten is, és így nem kell egyedül lenned a szobában. Vagy van valaki, akivel megosztod a szobádat? Netalán valamelyik fiúval? – húzódott hamiskás mosolyra a szája.

-          Hogy mi??? – dőltem oldalra az ülésben. – Nem, de hogy. Egyedül vagyok a szobában és csak veled akarom megosztani. – világosítottam fel.

-          Akkor meg minek kérdezel ilyen hülyeségeket? – vágott vissza.

-          Nem tudom. Talán illemből? – húztam fel az egyik szemöldökömet.

-          Annyira angol vagy. – nevette el magát.

-          Te meg egy boszorkány. – és már én is nevettem. – Szeretlek, de ezért még kapsz. – fenyegettem meg.

-          Én is szeretlek, és már alig várom a büntetésemet. – egyszerre hajoltunk a másikhoz, hogy egy csókban forrjunk össze.

44. fejezet

Sziasztok!

Kész a kövi rész, és már itt is van. Friss, ropogós és még forró is :D Félretéve a viccelődést, inkább befogom, és nem írok már semmit. Nem is tudnék, mert hullafáradt vagyok.

Jó olvasást és várom a véleményeiteket.

Pusszancs

Szusi

-          Megkérnénk kedves utasainkat, hogy kapcsolják be az öveket. Megkezdjük a felszállást. – hallottam meg a légi utaskísérő hangját, és bekapcsoltam az övemet.

Miután sikeresen felszállt a gép, kikapcsoltam az övet és kényelmesen elhelyezkedtem. Szemeimet becsuktam és próbáltam pihenni egy kicsit. Mikor indultam a reptérre, azt hittem, hogy le fogom késni a gépet, olyan dugóba került a taxi. Még szerencse, hogy hamarabb kijöttem a vizsgáról, így az utolsó pillanatban érkeztem meg és még elértem a gépet. Ez volt az utolsó vizsgám ebben a szemeszterben, és mivel az egész anyagot tudtam, így a legjobb jegyet kaptam. Ezzel magam mögött tudhatom a 2. évet is az egyetemen és élvezhetem a nyári szünetet.

Most itt ülök a Denverbe tartó járaton Erickhez, aki nagyon meg fog lepődni, mert nem tud az érkezésemről. Mind abba van, hogy csak a Los Angeles-i koncertjükre tudok elmenni a vizsgák miatt. Eddig úgy is volt, de szerencsére a professzort sikerült meggyőzni, hogy tegyen egy korábbi termint is, így meg tudtam oldani az utazást. Ezt a kis változást nem is említettem neki, meglepetésnek szántam, remélem örülni fog neki. Kíváncsi vagyok a reakciójára, hisz két és fél hónapja nem láttuk egymást.

Az a bizonyos újságcikk megjelenése óta nem jelent meg rólunk hasonló cikk. Internetes és rajongói oldalakon találgattak arról, hogy most mi lehet az igazság. Vegyesek voltak az elképzelések. Volt, aki örült annak, hogy Erick „megcsalt” engem, de volt olyan is, aki sajnált, vagy aki kacsának tartotta az egész hírt. Én meg magamban jót nevettem ezeken az agyszüleményeken. Hát igen, most már csak nevetek rajta, pedig így visszaemlékezve arra a bizonyos napra, mikor megjelent a cikk, nem a legjobb állapotban voltam. Sok minden összejött akkor, vegyesek voltak az érzéseim. Aznap nem akartam Erickkel beszélni, tisztázni akartam magamban a dolgokat, de drága szerelmemnek sikerült elérnie, hogy beszéljek vele, és nem tántorodott vissza attól sem, hogy ehhez felhasználja barátnőmet, Breet.

-          Halló! Itt Annie. – szóltam bele a készülékbe miután a fülemhez emeltem, meg sem nézve a kijelzőn a hívót.

-          Szia! – hallottam meg hangját annak a személynek, akitől a pulzusom ezerrel kezd verni.

-          Erick – ejtettem ki nevét elfuló hangon.

-          Igen, én. Mivel nem vetted fel nekem a telefont, és egy mondvacsinált üzenettel leráztál, így felhívtam Breet. Szóval, miért nem akarsz velem beszélni? – kérdezte, de hangjában érezhető volt az idegesség, számonkérés és a sértődöttségről már ne is beszéljünk. Ezen egy kicsit felpaprikázódtam. Még ő van megsértődve és kér számon?

-          Egy: nem mondvacsinált kifogással ráztalak le. Csak az igazat írtam. Tényleg fáradt voltam, és vagyok is. Az elmúlt pár napban mást sem csináltam csak tanultam és tanultam. Kettő: mi jogon sértődsz meg és kérsz engem számon? Itt most nekem lenne több jogom megsértődni. – emeltem fel a hangomat én is.

-          Már miért lenne jogod megsértődni? Egy ideg vagyok, mert nem veszed fel a telefont mikor hívlak, és nem tudom az okát. Elárulnád végre, hogy mi a bajod? – kiabált már ő is a telefonba.

-          Mr. Russel elárulná nekem, hogy mi történt pontosan Liverpoolban?

-          Mi történt volna? – értetlenkedet. – Koncerteztünk.

-          Biztos, hogy csak ennyi? – kérdeztem, de a kezem, amelyikben nem a telefon volt, ökölbeszorítottam.

-          Igen biztos. Nem értem, mire akarsz ezzel kilyukadni.

-          Várj, idézem. – leültem a gépem elé, és beírtam a pletykalap internetes címét, majd megkerestem a cikket és felolvastam. Mikor végeztem vele, felnevetett.

-          És te ez miatt nem vetted fel a telefont? Annie, ugye nem hitted el ezt a hülyeséget?

-          Már nem tudom, mit higgyek. – sóhajtottam fel.

-          De ez az egész hazugság. – magyarázkodott. – Én csak téged szeretlek, és nem tudnálak megcsalni. Annyira azért ismerhetnél már, hogy nem lennék képes ilyen gerinctelenségre.

-          Elhiszem, és bízom benned, de most képzeld magadat a helyembe. Kijöttem ma a vizsgáról, és mivel találom szembe magamat? Mindenki engem bámult, és összepusmogtak a hátam mögött. Próbáltam nem foglalkozni vele, de amikor a Veteránban voltam ebédelni a csajokkal és a bent lévők ugyanezt csinálták, és még nem is diszkréten, hát szó mi szó, elkapott az ideg. Értetlenül álltam a dolgok előtt, nem értettem, hogy most mi van. Az interjúnk megjelenése körüli felhajtás már lecsillapodott itt, és akkor jött ez. Tudod te azt, milyen érzés volt, hogy mindenki engem bámult, volt, aki sajnálkozva, de voltak, akik kárörvendő tekintettel néztek, én meg nem értettem miért, amíg a csajok oda nem adták az újságot, hogy olvassam el. Abból a szennylapból kellett megtudnom, hogy a pasim egy másik nő társaságában látták több alkalommal is, amit meg is örökítettek. – a hangom már kicsit akadozott, és elmélyült, mert a sírás kerülgetett. – De ha legalább felkészülhettem volna rá, ha tudtam volna a történtekről, de még te sem szóltál semmit a képekről, pedig ezek a képek nem itt Amerikában jelentek meg először, de így… olyan megalázó volt. – már nem bírtam visszafogni magamat, már zokogtam.

-          De én mondtam neked, hogy egy ismerősömmel találkoztam.

-          Csak… azt… elfelejtetted… velem… közölni, hogy… hogy az… az ismerős… egy nő. – zokogtam.

-          Kicsim, kérlek, ne sírj. – kérlelt, de bármennyire próbáltam megnyugodni, nem sikerült abbahagynom a sírást. – Mit tegyek, hogy higgy nekem?

-          Én hi… hiszek… neked, nem… ezzel van a gond… - szipogtam.

-          Hanem?

-          Hanem azzal, hogy… hogy nem voltam erre fel… felkészülve. Ha legalább mondtad volna, hogy az ismerős, akivel találkoztál egy nő, vagy miután napvilágot láttak a képek, amiket ha… ha te nem is, de John biztos, hogy látott, szóltatok volna.

-          Kicsikém, ne haragudj. Szólnom kellett volna, de nem tulajdonítottam nekik jelentőséget. Én hülye. – ostorozta magát, amit most kivételesen nem akadályoztam meg, mert megérdemelte. – Annie, meg tudsz nekem bocsátani? Ígérem, ha bármi hasonló felmerülne, szólok. Szeretlek, nagyon, és nem akarlak elveszíteni, te vagy a mindenem. – a hangja szinte már könyörgő volt.

-          Persze, hogy megbocsátok. Én is nagyon szeretlek téged. És te se haragudj, hogy nem vettem fel a telefont, de össze voltam zavarodva a történtek miatt, és először tisztázni akartam magamban a dolgokat, nehogy valami meggondolatlant tegyek. – kértem tőle én is bocsánatot, közben a könnyeim is alább hagytak.

-          Édesem, neked nincs miért bocsánatot kérned, itt én voltam a meggondolatlan barom.

-          Ezzel nem ellenkezem. – kuncogtam.

-          Köszi. – nevetett ő is. – Annie, tudod, hogy ez volt az első komolyabb veszekedésünk? – azonnal egy „Nem”-et vágtam rá. – Tudod, mit szoktak ilyenkor mondani?

-          Nem, mit? – kérdeztem kíváncsian. Most semmi nem jutott az eszembe.

-          Hát hogy a veszekedés után édes a kibékülés. Ha most itt lennél mellettem… - sóhajtott fel, nekem meg elakadt a lélegzetem, mert pontosan tudtam, mire gondol, az enyémben is ugyanaz járt.

-          Erick, ne csináld. Így is szörnyen hiányzol. – suttogtam.

-          Te is nekem, és nem csak AZ miatt. – hangsúlyozta ki az „az” szócskát. – De az nyugtat, hogy két hét múlva már a karjaimba zárhatlak. – a hangján hallottam, hogy már a találkozásunkon ábrándozik, de sajnos le kellett törnöm az örömét.

-          Erick, van itt valami, amiről még nem tudsz. – húztam el a számat. – Nem fogok tudni elmenni New Yorkba…

-          Miért? – nem tudtam befejezni a mondanivalómat, mert jött az ijedt kérdés Ericktől.

-          Mert elhúzódik a vizsgaidőszakom. A professzorok, olyan hülye időpontokat tettek fel, hogy bárhogy is próbáltam variálni, nem tudom úgy megoldani, hogy elutazhassak. Leghamarabb a Los Angelesi koncerteteken fogunk találkozni, ha csak valami csoda nem történik. – mondtam el neki szomorúan. – Sajnálom.

A történtektől Erick is ugyanolyan szomorú lett, mint én. Próbáltuk egymást vigasztalni, hogy kibírjuk azt a pár hetet, de így, telefonon keresztül nagyon nehéz volt. Mindent megpróbáltunk. Amint valamelyikünknek volt egy kis szabadja, már hívta is a másikat. Próbálkoztunk a skype-pal is, de az nem vált be, mivel sokáig nem tudtunk a másikkal beszélni. Hol én aludtam el a monitor előtt, hol pedig Erick. De legalább annyi előnye volt, hogy ha pár percre is, de láttuk a másikat, még ha csak monitoron keresztül is. Az idő múlásával nem emlegette fel egyikünk se a történteket, de azért érezhető volt a hatása. Erick minden kis apró mozzanatról beszámolt, amiről úgy gondolta, hogy a kapcsolatunkat érinti. Ez oda-vissza működött, mert én is mindenről beszámoltam neki. De ennek ellenére is érezhető volt, hogy azzal, hogy telefonon keresztül megbeszéltünk mindent, még egy nagy beszélgetés vár ránk, amit személyesen kell megejtenünk.

Mikor sikerült elintézni a profnál, hogy az utolsó vizsgát tegye korábbra, mert többünknek nem felel meg az időpont, nagy nehezen, de belement. Szerencsére olyan tantárgyból volt a vizsga, ami nagyon könnyű volt, számomra legalább is, mert szerettem azt a tárgyat. Mivel Ericknek nem akartam szólni, hogy hamarabb tudunk találkozni, ezért őt nem faggathattam, hogy pontosan hol és mikor lesz a koncert és a sajtótájékoztató. Szerencsére Sara készségesen segített nekem, de megeskettem, hogy nem fogja elárulni Chrisnek, hogy miben settenkedem. Eddig úgy nézett ki, hogy sikerül a tervem, Erick nem sejt semmit.

Miután leszálltam a gépről, átmentem az ellenőrzésen, és mivel csomagom se volt, így megcéloztam a kijáratot. Ha minden igaz, akkor holnapután utazunk is vissza Los Angelesbe, és amire szükségem lehet, mint pl. egy váltás ruha, kozmetikumok, az pedig elfért egy nagyobb váltáskában is. Kint gyorsan leintettem egy taxit, majd bediktáltam a sofőrnek a címet. Egyenesen a csarnokba vitettem magam, ahol a fiúk fel fognak lépni. Ha jók az információim, akkor pár perc múlva fog kezdődni a sajtókonferencia, aminek a végén a rajongók aláírást kaphatnak az együttestől. A koncert csak késő este fog kezdődni. Remélem, időben odaérek. Ha még se sikerülne, akkor marad az esti koncert.

Fél óra autókázás után megérkeztünk a helyszínre. Kifizettem a taxit és már mentem is az épület felé. A bejáratnál álló férfi a belépőjegyemet kérte, amit készségesen nyújtottam át neki. Amikor megtudtam, hogy hamarabb befejezhetem a vizsgáimat, interneten sikerült jegyet szereznem a sajtókonferenciára és a koncertre is. Mikor beléptem a helyiségbe, a sajtótájékoztató már javában ment. Hogy senkit ne zavarjak meg, helyet foglaltam a leghátsó sorban. Még innen is nagyon jó rálátásom volt a fiúkra. Szemeim azonnal megtalálták azt a személyt, akinek a hiányától két és fél hónapja szenvedek. Ő ült középet, bal oldalán Rick és Matt, míg jobbján Chris és Tyler, míg a legszélén Tyler mellett John. Legszívesebben nem törődve senkivel és semmivel odarohannék hozzá, és a nyakába ugranék, és fulladásig csókolnám. De nem tehetem, mert akkor oda lenne a meglepetésem, habár ha jobban belegondolok, ha megtenném, ezzel is nagy meglepetést okoznék, és nem csak neki, hanem az itt jelenlévőknek is. De nem teszem, inkább maradok az eredeti tervemnél, várok és addig is messziről csodálom őt.

Nem változott semmit, mármint kinézetre, talán csak annyit, hogy látszott rajta a fáradtság. De még így is állandóan mosolygott, és válaszolt a feltett kérdésekre, amit az újságírók, riporterek és a rajongók feltettek neki és a többieknek. A kérdések szinte ugyanazok voltak, mint amiket Erick nekem szokott mesélni, mikor fel szokott hívni, és elmeséli mi történt. Most már elhiszem, hogy fárasztó, mindig ugyanazt válaszolni. Nem irigylem őket, de ahogy ő is mondta, már megszokta. A kérdések vegyesek voltak, volt, ami magát az együttest érintette, de volt magánjellegű kérdés is. Most, a turnékörút vége felé, mindenkit az érdekelt, hogy ki hol és kivel fogja kipihenni magát. A fiúk próbálták hárítani az ilyen jellegű kérdéseket, vagy kitérő választ adni. Rick például elviccelte az egészet, mert azt válaszolta, hogy Tibetbe készül, és viszi magával a macskáját is. Ezen jót röhögtem, mert Rickről azt kell tudni, hogy ha egyszer már pihenhet, akkor a napfényes tengerpartot választja, és rühelli a macskákat.

Fél óra kérdez-felelek után megkezdődött az aláírás osztogatás. A rajongók, mint az őrültek rohanták meg őket. Hova ez a rohanás? Mintha nem kerülne sorra, és kapná meg az aláírását az itt jelenlévők valamelyike. Én szép komótosan mentem a tömeg után, nem siettem sehova. Tudtam, hogy előbb, vagy utóbb de elérem a célomat, ami nem volt más, mint Erick. Lopva körülnéztem, hogy felismert-e valaki az ittlévők közül, de úgy tűnt, senki se törődött velem, mindenki az együtteshez akart közelebb férkőzni. Annak ellenére, hogy nagyon sokan voltak jelen, a sor elég ügyesen fogyatkozott. Miután megkapták az aláírásaikat, mentek is a dolgukra.

Már csak pár rajongó volt előttem, mikor Tyler felnézett és pont találkozott a tekintetünk. Egy ezer Wattos vigyor terült el az arcán, mire én gyorsan szám elé tettem a mutatóujjamat jelezve, hogy maradjon csendben és ne szóljon senkinek se. Még az kéne, hogy a cél előtt lelője a meglepetésemet. Szerencsére, értette a célzásomat, és egyet biccentett felém. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. A többiek még nem vettek észre, aminek nagyon örültem. Mindegyikük az aláírásosztogatással volt elfoglalva. Ahogy elnéztem az előttem állókat, mindegyike vagy az új albumra kért aláírást, vagy egy képre az együttesről. Azon járt az agyam, hogy én mire kérjek aláírást, mert nálam nem volt egy kép sem, nem még hogy az albumuk, a bugyimra meg nem kérhetek, főleg nem mindegyikőjüktől. Ahogy ezen tanakodtam, megakadt a szemem az egyik asztalon, ami nem messze volt tőlem, és tele volt a Band of Angel posztereivel. Meg is van a megoldás, gyorsan elvettem egyet közülük, erre fogom kérni az aláírást.

Ahogy egyre közelebb kerültem Erickhez, úgy kezdett egyre gyorsabban verni a szívem. Már csak pár lépés választott el, hogy odaérjek hozzá, pont John előtt álltam, aki annyira bele volt merülve a telefonjába, hogy fel se nézett rám. Az első akadályon túl vagyok. Tyler sem fog gondot okozni. Mikor rajtam volt a sor, vigyorogva megrázta a fejét, és elvette tőlem a posztert, hogy aláfirkantsa, majd nyomta is a mellette ülő Chrisnek, aki felnézett, hogy mégis kinek ír alá. Mikor meglátott, döbbenten nézett rám, és már bökte volna meg Ericket, mire gyorsan megráztam a fejemet, és úgy, mint Tylernél, most is a szám elé tettem a mutatóujjamat. Tyler már nem nagyon bírta visszafogni a röhögését, mire én egy csúnya nézéssel jutalmaztam. Hatásos volt, mert kezét a szája elé kapta, és inkább a következő rajongóval foglalkozott. Chris ezt a pár másodpercig tartó jelenetet csak végigmosolyogta, majd a papíromat Erick elé nyomta.

És most következett az a pillanat, amire azóta vártam, hogy leszálltam a repülőről. A szívem ezerrel vert, izzadt a tenyerem. Annyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot, de annyiszor, hogy most, hogy itt vagyok, annyira valótlannak tűnik, pedig nem így van. Itt állok az előtt a férfi előtt, aki a világomat jelenti, és akitől nem szeretek senkit se jobban, és akit két és fél hónapja nem láttam, kinek az öleléséért és csókjaiért sóvárgok mindenegyes pillanatban.

-          Kinek lesz az aláírás? – kérdezte, miután elvette a posztert, fel sem nézve az előtte álló személyre, vagyis rám.

-          Egy magányos lánynak, akinek szörnyen hiányzik a barátja. – mondtam rekedten, mert alig találtam meg a hangomat az idegességtől.