Sziasztok!
Mindenkinek Kellemes Nyuszit! Sok locsolót, fiúknak (nem tudom, van-e ilyen olvasóm :D) pedig piros tojást.
Végre ide is megérkezett a nyuszi. Kicsit eltévedt szegénykém, mivel ahol lakom eléggé új környék, még nincs benépesedve, így ez még új volt neki. De az a fontos, hogy ide talált.
Nagyon szépen köszönöm az előző fejihez a komikat. Hát igen az a rész nem volt valami eseménydús. De remélem, a mostani jobban elnyeri tetszéseteket.
Jó olvasást és várom a véleményeket.
Pusszancs
Szusi
Végre megérkeztünk, eljött ez az este is, a bál, aminek a The US Grant hotel elnöki bálterme adott otthont már nem tudom hányadik éve. Idegesen szálltam ki az autóból, nem tudom miért, de valahogy rossz előérzetem volt. Talán azért, mert tudtam, hogy Ő is itt lesz. Ahogy az én családom, úgy az övé is minden évben részt vettek ezen az eseményen, mivel az édesapja vállalatának jogi ügyeit, apuék intézték. Még mindig nem hiszem el, amit anyu mesélt róla. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozott, ennyire kifordult régi önmagából. Bár kicsi a valószínűsége, de remélem, nem futunk össze az este folyamán. Kérlek Istenem, add, hogy ne kelljen vele találkoznom. Könyörögtem magamban, miközben idegességtől gyorsan dobogó szívvel, Erickbe karolva, szüleim és Tomék mögött lépkedtem be a bálterembe.
A terem nagyon impozánsan volt feldíszítve. De mit is várhatott az ember egy ötcsillagos hoteltől? Az egész terem díszítésében a világos színek, fehér és a barack, dominált. Ámuldozva néztem körbe, mint aki először járt itt, de akárhányszor betettem ide a lábamat, elvarázsolt, a hatalmába kerített ez a pompa, ami áradt mindenegyes négyzetcentiméterből.
Miután megkerestük az asztalunkat, helyet foglaltunk. A pincér azonnal jött, és felvette az italrendelésünket. Apu közben elment odaköszönni néhány ismerősnek. Mi addig maradtunk és beszélgettünk, és a megérkezett vendégeket kritizáltuk bátyámmal. Ez már bevett szokás volt nálunk, nagyon jól el lehetett vele ütni az időt. Anya néha ránk szólt, de némelyik megjegyzésünkön jót mosolygott, és volt, hogy ő is fűzött hozzá egy-két szót. Bree és Erick elhűlve hallgatta végig eme eszmecserénket. Ez még számukra új, még Breenek is, mert ő is most vett részt először ezen a bálon.
Az utóbbi pár évben négyen vettünk részt ezen a bálon, mivel se én, se Tom nem hozott magával partnert. Én elve azért se mert, ugyebár nem volt, még ha lett is volna, akkor apu miatt. Tom meg az egyéjszakás, max. pár napos kalandjait nem akarta ilyen körökbe bemutatni, hisz nem gondolta komolyan velük a kapcsolatát. Ebből is látszik, hogy Breevel teljesen más a helyzet. Emlékszem, míg a gimibe jártam, és együtt voltam Nickkel, addig az Ő családjával ültünk egy asztalnál. Miután szakítottunk, a két család közti barátság megmaradt, annak ellenére is. De a történtek után, szerintem, ez a barátság sem maradt meg, vagy ha igen, akkor csak látszólag, és az illem miatt.
- Nézd, Annie! – bökött meg bátyám, és arra néztem, amerre mutatott. – Itt van Mr. Davis is. Az ott mellette az új Mrs. Davis, vagy csak egy újabb felbérelt barátnő? – mutatott az ötvenes évei végén járó férfi felé, aki mellett tőlem egy vagy két évvel idősebb hölgy állt, és mosolyogva karolt bele. – Nem mondom, tud választani az öreg. Vajon mivel foghatta meg? – röhögött Tom, miközben beleivott a martinijába.
- Thomas, azonnal fejezd be, nem illik másokat kibeszélni a háta mögött. – ripakodott rá anyám, de látszott rajta, hogy alig bírja visszafogni a nevetését. – Amúgy meg, igaz, hogy a lánya lehetne, de már egy hete ő Mrs. Davis. – na, ennyit arról, hogy hogyan kell viselkedni társaságban.
Közben apu is visszatért az asztalunkhoz, ez volt az a pillanat, hogy mások fikázását befejeztük, és jó gyerekekhez méltóan csendben ültünk az asztalnál. Apu soha nem nézte jó szemmel az effajta viselkedésünket. Néha odajött az asztalunkhoz egy-két ember, hogy köszönjön, vagy gratuláljon a szüleinknek hozzánk, hogy milyen rendes gyerekek vagyunk, és milyen szép párt alkotunk párjainkkal. Ezeket a gratulációkat illedelmesen megköszöntük, és apunak ilyenkor dagadt a melle, és büszke volt ránk, nem mintha az előtt nem lett volna az.
Erick végig csendben ült mellettem. Néha kérdezett valamit, olyanokat, hogy ki volt az, aki köszönt meg hasonlók, de jobbára csendes megfigyelője volt az eseményeknek. Kicsit sajnáltam szegénykét, hogy a családomon kívül nem ismert itt senkit, de ahogy Ő mondta, lesz még ideje megismerni őket. Megnyugtattam, hogy azért én se ismertem itt mindenkit, csak pár embert, akik szorosabb kapcsolatot ápoltak apámmal.
Miután Mr. Anderson, a vállalat igazgatója elmondta beszédét, ezzel megköszönve mindenkinek a részvételt, hivatalosan is megnyitotta a bált. A zenekar elkezdett játszani és a táncparkettet lassan elfoglalták a táncoló párok. Erickkel mi is beálltunk közéjük. Ez a bál volt a mi első nyilvános szereplésünk úgy, mint egy pár. Még két számot végigtáncoltunk, majd visszamentünk az asztalunkhoz. Erick felkérte anyut táncolni, addig én elmentem a mosdóba megigazítani a sminkemet és a hajamat. Mikor mentem vissza, megálltam a bárpultnál, hogy egy pohár pezsgőt vehessek el.
- Helló Honey! – hallottam meg a hátam mögül azt a hangot, amit az este folyamán a legkevésbé vártam. – Rég láttalak, nagyon gyönyörű vagy. Bár ezen nem csodálkozom, hisz mindig is az voltál. – bókolt nekem. Régen ezzel levett volna a lábamról, de most… Most legszívesebben bevertem volna a képét. Tudom, nem szép egy lánytól, de a történtek után nem érdemelne mást, és most nem arra gondolok, hogy megcsalt engem.
- Nick. – fordultam szembe vele és belekortyoltam a kezemben lévő pezsgőbe. – Én is téged. – válaszoltam szűkszavúan. Nincs kedvem vele bájcsevegni. – Ha megbocsátasz. – már indulni akartam, mikor megfogta a karomat.
- Hová, hová ilyen sietősen? Beszélgessünk egy kicsit. – húzott vissza maga ellé.
- Nekünk nincs miről beszélnünk. – feleltem.
- Ugyan már Édes, még mindig haragszol rám a szakítás miatt. Azt hittem, hogy, azt már megbeszéltük, és barátok maradhatunk. De ha többet akarsz, én benne vagyok. Mindig is vonzó nőnek tartottalak, de ez alatt a pár év alatt még vonzóbb lettél. – nézett végig rajtam azzal a tipikus levetkőztetlek a szemeimmel nézéssel. Nem is volt beképzelt, egy kicsit sem.
- Ugyan már, ne nevettess. – nevettem fel szarkasztikusan. – Szerinted ez alatt a három év alatt nem volt időm túltenni magamat azon, hogy megcsaltál. Életem legjobb döntése volt, hogy szakítottunk.
- Apukádtól nem ezt hallottam. – vigyorgott, én meg felvont szemöldökkel néztem rá, hogy mi a fenéről beszél. Értetlen képem láttán elkezdett magyarázkodni. – Tudod, hogy a szüleink nagyon jóban vannak, és apád apám cégének ügyvédje. Szóval, ő mesélte az én apámnak, hogy a szakításunk óta nem vittél haza senkit se bemutatni. Ennek valami oka csak van. – ó te jó ég! Ez a szerencsétlen le van maradva egy körrel.
- Igen, van neki oka, mert a tanulást részesítettem előnyben. Amúgy nem tudom, mikor beszélt a te apád az enyémmel erről, de ezek szerint régen, mivel erre a bálra se egyedül jöttem.
- Jah, igen, hallottam hírét, hogy újabban egy popsztárral kavarsz, de nem gondoltam, hogy ez komoly, ez nem a te világod.
- Pedig komoly, olyannyira, hogy kiköltözöm hozzá Londonba. – adtam meg neki a kegyelemdöfést, még ha nem is mondtam teljesen igazat, és egy elégedett vigyor terült szét az arcomon.
- Ugye, ez most csak valami vicc? – hebegte.
- Nem, a legkomolyabban mondtam.
- Kicsim, hát itt vagy, már mindenhol kerestelek. – éreztem meg derekamon Szerelmem kezeit, és belecsókolt a fülem mögé. Már annyira hiányzott az ölelése, hogy azonnal szembefordultam vele és hozzá bújtam.
- Khm. – zavarta meg az idilli pillanatot Nick. Megpróbáltam nyugodtságot erőltetni magamra, és így újra felé fordultam, hogy mi a bánatot akar még. – Nem mutatsz be minket egymásnak? – kérdezte, és arckifejezésem láttán elégedetten vigyorgott.
- De. – fintorogtam. – Nick, ő itt Erick Russel, a párom. Erick, ő pedig Nick Balding. Apu Nick édesapjának a cégének a jogi tanácsadója. – mutattam be őket egymásnak, mire ők kezet fogtak. Érdekes pillanat volt, mikor a jelenlegi párom és az exem kezet fogtak egymással. Habár lehet, hogy Erick nem is tudta ki ez a pökhendi alak itt velünk szembe. – Nick, ha most megbocsátasz nekünk.
- Persze Honey, menjetek csak. Örülök, hogy újra láttalak. – ölelt magához, majd a fülembe suttogott. – Még találkozunk, és ezzel még nincs befejezve ez a beszélgetés. – majd elengedett, és Erick felé fordult. – Erick. – fogott vele újra kezet. Nick szemében ekkor olyat láttam, ami megrémisztett. Úgy nézett Erickre, mint aki egy párbajra hívta ki ellenfelét.
- Ki a pöcs volt ez a Nick, és miért hívott téged Honey-nak? – kérdezte tőlem Erick, miután eljöttünk a bárpulttól. Hirtelen megtántorodott és maga felé fordított. – Ez az a Nick volt, akire gondolok? – nézett rám úgy, mint aki most világosodott meg. Válaszként én csak beleegyezően bólintottam. – És mit akart? Főleg az után, amit az unokatestvéreddel művelt. Ha hamarabb leesik, hogy ki ez a díszpinty, biztos, beverem a képét.
- Csak összefutottunk, nyugi, és nem fogod senkinek beverni a képét, még akkor sem, ha megérdemli. – közben visszaértünk az asztalunkhoz, Erick kihúzta nekem a széket, hogy le tudjak ülni.
- Kivel futottál össze hugi? – kérdezte Tom felénk fordulva.
- Senkivel, nem fontos. – válaszoltam, és közben szúrós szemekkel néztem Erickre, nehogy elszólja magát. Ha Tom megtudja, ki tudja, mit fog tenni.
- Nick, Nick volt az. – árulta el az igazat. Ennyit a ráhatásomról.
- Az a rohadék itt van? Hol van? – készült felállni a helyéről, de anya megakadályozta.
- Tom, meg ne próbáld, itt maradsz. – sziszegte anyám.
- De anya, az a szemétláda itt van. – méltatlankodott.
- Édes fiam, mond, még is mit vártál, hogy nem lesz itt? Tud nagyon jól, hogy a szülei is minden évben részt vesznek ezen az eseményen.
- A fiúkat otthon hagyhatták volna. – morogta.
- Ne morogj. Nem fogsz itt jelenetet csinálni. Gondolj apádra is.
- És közben ki gondol Zoera? Ölbe tett kézzel nézzem, ahogy ez a szemét bájvigyorog itt mindenki szemében, miközben Zoe a korházban van? Én ezt nem hagyom ennyiben, valakinek helyre kell tennie. – már indult volna el, mikorra apu is visszaért az asztalunkhoz és elkapta a karját.
- Tom, itt maradsz. Elhiszem, hogy fáj, ami Zoeval történt, ahogy nekünk is, de meg kell értened, ez nem ránk tartozik, ezt a nagybátyádéknak kell elintéznie vele, meg amúgy is, ez nem a legmegfelelőbb helyszín arra, hogy fitogtasd az erődet. – próbálta jobb belátásra bírni őt.
Még pár másodpercig farkasszemet néztek egymással, majd bátyám bólintott és visszaült a helyére. Szerencsére Nickbe az este folyamán nem botlottunk bele többet. A bál hátralévő része nagyon jó hangulatban telt. Sokat táncoltunk Erickkel, Tommal, még apu is felkért. Ez volt az első alkalom az utóbbi pár évben, hogy ilyen jól éreztem magam ezen a bálon. Még az se árnyékolta be a jókedvemet, hogy összefutottam Nickkel.
A találkozás vele érdekes volt, felkavaró, de nem abban az értelemben. Érzelmileg már rég nem kötődtem hozzá. A viszontlátás sem zaklatott fel, hisz mióta szakítottunk, párszor összefutottunk, hisz Zoeval járt, és a családi eseményeken akarva akaratlanul is egy légtérben kellett lennünk. Inkább azért volt felkavaró, amit Zoeval tett. Ezt az egyet nem tudtam megérteni. Hogy tudott így elbánni szegény lánnyal. Nem ilyen volt, nem ilyennek ismertem. Ő nem az a Nick, akivel anno együtt jártam. Nagyon megváltozott, és ahogy velem viselkedett. Mi az, hogy még folytassuk a beszélgetést? Én nem akarok vele semmit se folytatni. Nekünk már rég nincs miről beszélnünk, főleg a Zoes ügy után.
***
A napok teltek, múltak és észre se vettem, hogy már egy hete a szüleimnél „nyaraltunk”. Késő reggelig az ágyban voltunk. Délkörül lementünk ebédelni, majd utána visszavonultunk a szobámba és tovább folytattuk a pihenést. Délutánonként elmentünk hol sétálni, hol strandolni, kiélvezve a napsütés minden előnyét. Esténként elmentünk moziba, vagy az itteni barátaimmal szórakozni. Tom és Bree már három napja a Tenerifén lógatta a lábát. Bree tegnap hívott fel, hogy elújságolja, eddig milyen fantasztikusan érzik magukat bátyámmal. Ilyenkor kicsit irigykedtem rájuk, hogy édes kettesben voltak. De nekem sincs okom panaszkodni, hisz én is a szerelmemmel lehettem.
Egy ilyen gyönyörű napsütéses napon, épp a strandra készülődtünk. Épp a bikini felsőmet akartam felvenni, mikor Erick szorosan mögém lépett és ölelő karjaiba vont. Félresöpörte nyakamból a hajamat és apró csókokkal hintette be a szabaddá vált területet.
- Segítek. – suttogta a fülembe, forró leheletétől megborzongtam. Keze melltartóm kapcsára siklott, és miután kikapcsolta, levette rólam. Végigsimított egyik kezével fedetlen kezével, míg másikkal a hasamat cirógatta, de a nyakam kényeztetését sem hagyta abba.
- Erick. – sóhajtottam. Próbáltam józan fejjel gondolkodni, de ebben a helyzetben nem nagyon sikerült.
- Csssh, élvezd. – suttogta, és tovább folytatta, amit elkezdett.
Nekem se kellett több, fejemet hátravetettem és átadtam magamat az élvezeteknek. Erick egy idő után megfordított az ölelésében, felkapott és az ágyhoz vitt, majd szép lassan lefektetett rá és Ő is mellém feküdt. Elkezdtünk csókolózni, kezeimet nyaka köré fontam, ezzel is közelebb vontam magamhoz. Kezei bejárták egész testemet, hol melleimen kalandoztak, hol combomat cirógatta. Már eléggé belemelegedtünk egymás kényeztetésébe, Erick már a bugyimat akarta lehúzni, mikor valaki kopogtatott az ajtómon. Hirtelen mind a ketten az ajtó irányába kaptuk a fejünket, mivel az ajtó nem volt bezárva, félő volt, hogy be is nyithat az illető.
- Kicsikém bent vagy? – hallottuk meg anya hangját.
- Igen anya, egy pillanat, épp készülődünk. – mind a ketten egyszerre pattantunk fel az ágyról, és kezdtük el kapkodni magunkra a ruhákat.
- Nem megyek be, készülődjetek nyugodtan. Csak szólni akartam, hogy apáddal elmegyünk a nagyiékhoz és csak holnap este jövünk haza.
- Oké, rendben. Puszilom a nagyiékat. – kiáltottam ki.
- Hmm, ez jól hangzik. – jött újra mögém Szerelmem.
- Erick, most ne. – próbáltam ellenkezni. – Menjünk inkább a strandra. Ezt pedig este folytatjuk. – adtam egy gyors puszit a szájára.
Gyorsan bepakoltam a strandtáskámba, aztán bepattantunk az autómba és megcéloztuk a strandot. Húsz perc autókázás után parkoltunk le a strandnál. Leterítettük a pokrócot, rádobáltuk a cuccainkat, majd belevetettük magunkat a habok közé. Egymást kergettük, és fröcsköltük le vízzel. Nagyon élveztem ezt a kis vízi csatát közöttünk, főleg, hogy a vége az lett, hogy Erick derekamnál fogva elkapott és egy szenvedélyes csókra húzott magához.
Pár óra lubickolás és napozás után kéz a kézben sétáltunk a parton lévő büféhez, hogy hűsítsük szomjunkat, és hogy hamburgert vegyünk. Miután megszereztük muníciónkat, visszaindultunk a helyünkre. Erick leült a pokrócra és engem az ölébe ültetett. Egymást etetve fogyasztottuk el uzsonnánkat. Miután végeztünk vele, összeszedtük az üres kajás zacsikat, és az én kis popsztárom önként jelentkezett, hogy eldobja azokat. Amíg vártam, hogy visszaérjen, hirtelen megszólalt a telefonja. Nem szokásom más cuccai között turkálni, de mivel nem akart abbamaradni a csörgés, ezért előhalásztam azt. A kijelzőn Maggie neve villogott. Biztos fontos lehetett, máskülönben nem kereste volna ilyen későn a bátyját, hisz náluk most hajnali kettő volt. Mivel tudtam, ki keresi, fogadtam a hívást.
- Segítened kell. – hallottam meg a kétségbeesett hangot a vonal másik végén.
U.I.: A végére pedig pár kép:
 |
| The US Grant Hotel |
 |
| a bálterem |
 |
| Erick a bálban |
 |
| Annie báli ruhája |
