38. fejezet

Sziasztok!

Most megint jönnék a bocsánatkéréssel, de nem fogok. Az a baj, hogy a fiam mellett nagyon kevés szabadidőm van, és csak este tudok írni, akkor meg nem nagyon akaródzik nekem. Ezért is van, hogy az utóbbi időben minden másik héten van új fejezett. Tudnék hozni minden héten is, de akkor nem lenne ilyen hosszú.

Remélem, kárpótollak benneteket ezzel a hosszú fejivel, hogy ennyit kellett várnotok. Még mindig tehettek fel Annienek és Ericknek kérdéseket, mert az interjú nem ebben a fejiben van, hanem a következőben lesz.

Várom a véleményeteket.

Pusszancs

Szusi

A repülőút nagyon gyorsan eltelt, legalább is számomra. Hol az iPadomat hallgattam, vagy könyvet olvastam, de sikerült aludnom is, és így kipihenten szálltam le a repülőről, hogy megkeressem a csomagjaimat. Miután magamnál tudhattam bőröndömet, megcéloztam a kijáratot, és közben szemeimmel Ericket kerestem, de nem láttam. Elővettem a telefonomat és bekapcsoltam. Rögtön jött is az sms, hogy drága szerelmem próbált hívni. Gyorsan tárcsáztam, hogy megkérdezhessem tőle, merre van. Az első csörgés után rögtön fel is vette. Sajnos, le kellett lomboznia, mert még nincs itt, dugóba került, de 10 perc és itt is van, azt valahogy kibírom. Kimentem a kijárathoz, és ott vártam rá.

Ahogy ígérte, tényleg 10 perc után megérkezett. Gyorsan berakta a csomagtartóba a táskámat, majd mindketten beültünk az autóba, egy gyors puszi és már úton is voltunk. A hosszabb üdvözlésre ráérünk, ha már nyugodtabb körülmények között leszünk. Útközben Erick összekulcsolta ujjainkat és így vezetett. Egyenesen a lakására tartottunk.

Mikor a lakásba értünk Erick a táskámat a szobájába vitte. Gyorsan körbelestem, nagyon hiányzott ez a kis lakás, rengeteg szép emlék köt ide. Két hónapja, hogy utoljára jártam itt, de semmi sem változott. Ahogy így nézelődtem, torokköszörülésre lettem figyelmes. Megpördültem tengelyem körül és Erickkel találtam szembe magam, aki hanyagul neki volt dőlve a falnak és engem nézett. Végtelennek tűnő pillanatig nézhettük egymást, majd az előttem álló férfi elmosolyodott, ellökte magát a faltól és elindult egyenesen felém. Én meg, mint egy sóbálvány álltam mozdulatlanul és vártam. Már közvetlen előttem állt és még mindig mosolygott. Ez a szívdöglesztő mosoly a lelkem legmélyéig hatol, aminek nem tudok ellenállni, habár nem is akarok.

-          Szia! – köszönt suttogva, és még mindig mosolygott. Kezeivel az enyémeket kereste, miután megtalálta összekulcsolta ujjainkat és végül a mellkasához vonta.

-          Szia! – suttogtam én is.

Megbabonázva néztünk egymás szemébe, melyből ezer és ezer érzést lehetett kiolvasni. Annyira meghitt és romantikus volt ez a pillant, és a csók, amelyet az ajkaimra hintett, leírhatatlan.

Percekig állhattunk így, összeölelkezve, közben apró csókokat váltottunk. Olyan jó érzés volt újra a biztonságot nyújtó karok között lenni. Ez hiányzott már nekem azóta, hogy eljött Los Angelesből. Ezt a pillanatokat életem végéig el tudnám viselni. Kár, hogy egy óceán választ el minket egymástól, de ez ellen nem tudunk most még mit tenni. Ericket ide köti a munkája, míg engem Los Angelesbe az egyetem. Ha ezt a szemesztert befejeztem, már csak egy évem van a suliból, és végeztem. Továbbképzést pedig bármelyik egyetemen elvégezhetem, akár itt Londonban is, vagy bármelyik más egyetemen, a világon. De most nem akarok ezzel foglalkozni. Ki akarom élvezni, hogy itt vagyok Londonban, és szerelmem óvó karjai ölelnek át.

-          Kicsim? – kaptam felé tekintetemet, mire megint elmosolyodott, és megcirógatta az arcomat. Hogy csinálja ezt, hogy állandóan mosolyog? – Gondolom, kifárasztott a repülőút, menj, pihenj le egy kicsit.

-          Kedves vagy, de nem vagyok fáradt, aludtam a repülőn.

-          Biztos ez? – nézett rám kétkedve. Én csak bólogattam.

-          Ha akarod, be is bizonyítom. – vigyorodtam el és végigsimítottam mellkasán, egészen le a nadrágjáig, jelezve, hogy milyen bizonyítási mód jár a fejemben.

-          Ach, cica. – sóhajtott fel. Megfogta a kezemet, szájához emelte és belecsókolt a tenyerembe. – Legszívesebben bezárkóznék veled a hálóba és ki se jönnénk onnan soha. De sajnos nem tehetjük, még be kell mennem a stúdióba pár papírért, és a fiúkkal is egyeztetnünk kell, de ha gondolod, gyere velem. Utána meg meghívlak vacsorázni. Ígérem, este bepótolunk mindent.

-          Ajánlom is. – fenyegettem meg mosolyogva. – Elkísérlek a stúdióba, de előtte szeretnék lezuhanyozni, annyi időnk még van, ugye? – bólintott.

Egy gyors puszit nyomtam az ajkaira, és bemasíroztam a szobájába. A bőröndömből tiszta fehérneműt vettem elő és elvonultam a fürdőszobába. Lopva a nappaliba lestem, ahol szerelmem nagyon elmélyülten telefonált valakivel. Miután végeztem a zuhanyzással, felvettem a kikészített alsóneműt, magam köré csavartam egy törölközőt, és visszaslattyogtam a szobába. A bőröndömből előhalásztam egy farmert és egy felsőt, és gyorsan magamra kaptam. Megigazítottam a sminkemet, a hajamat csak a kezemmel gyorsan átfésültem, és már készen is voltam.

A stúdió épülete Erick lakásától nem volt messze, csak pár percnyire autóval. Kicsit feszéjezve éreztem magam, mert kézen fogva mentünk be az épületbe, és az se könnyítette meg a helyzetemet, hogy mindenki megbámult minket. Lifttel felmentünk a 3. emeletre, ahol konkrétan maga a stúdió volt. A recepciós hölgy mosolyogva üdvözölt minket, de ez a mosoly inkább Ericknek szólt, mint nekem. Egy hosszabb folyosón mentünk végig, ahol különböző előadók albumai, illetve képei díszítették a falat. Gondolom, ők mind ezzel a lemezkiadóval vannak leszerződve. Egy ajtó előtt álltunk meg, amit Erick kopogás nélkül nyitott ki. Amit odabent láttam, a szám is tátva maradt. Még soha nem láttam közelről azt a helyet, ahol a dalokat szokták felvenni az előadók. Rengetek mechanikus kütyü volt itt, aminek a nevét se tudom, de hát honnan is tudhatnám, hisz ez nem az én asztalom.  Egy a keverőpultot megismertem, ezzel ki is merült a tudásom.

-          Hé kislány, minket már észre se veszel? – méltatlankodott Tyler. Annyira elmerültem a csodálkozásban, hogy a fiúkat észre se vettem, hogy itt vannak.

-          Bocsika. – vörösödtem el. – Még soha nem jártam ilyen helyiségben, és a hatása alá kerültem.

-          Azt vettük észre. – kuncogott Rick. – Gyere, hadd ölelgesselek meg, rég láttunk. – azzal odajött hozzám, két puszi kíséretében megölelgetett. Ugyanígy tettek a többiek is, majd a szemem megakadt egy öltönyös férfin, akit eddig még nem láttam.

-          Helló. Mi még nem találkoztunk. John Osmer vagyok, ezeknek az agyamenteknek a menedzsere. – nyújtotta felém kezét.

-          Annie Wilmer, az egyik agyament barátnője. – mutatkoztam be, és fogtam vele kezet.

-          Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek. Nos, ha már mind itt vagyunk, fejezzük be, a délelőttieket…

Nem akartam őket zavarni, így én inkább kimentem a folyosóra. Bár mondták, hogy nyugodtan maradhatok, de szerintem jobb ez így, ez nem énrám tartozik. Amúgy is telefonálnom kellett, hisz amióta megérkeztem, még nem hívtam fel Breet, hogy sikeresen megérkeztem, és minden rendben van. Barátnőm nem hazudtolta meg magát, mert ahogy felvette a telefont, azonnal faggatni kezdett, de le kellett lomboznom, hisz azon kívül, hogy megérkeztem, semmi sem történt. Nincs két órája, hogy landolt a gépem, ez alatt az idő alatt, eget rengető nagydolog nem történt velem. Miután befejeztem a beszélgetést Breevel, felhívtam anyuékat is, ők is tudtak róla, hogy Londonba repülök, az okokról is, így őket is meg kellett nyugtatnom, hogy minden rendben van. Pont mikor letettem a telefont végeztek a fiúk is.

-          Fiúk, mára végeztünk is. Erick délelőtt tizenegyre várlak benneteket az irodában, el ne feledkezzetek róla. – szólt még az említett után, majd elköszönt tőlünk és elment.

-          Nos, tubicáim, mi az esti program? – karolta át mindkettőnk nyakát Rick és húzogatta a szemöldökét.

-          Semmi olyan, amihez te is kellenél. – világosította fel őt Erick.

-          Och. Szóval huncutkodni fogunk? – kíváncsiskodott továbbra is, Erick csak a szemeit forgatta.

-          Mi igen, de ahogy említettem, te nem kellesz hozzá. – Rick mindentudóan vigyorgott, én meg pipacs piros voltam zavaromban. Ezt még meg kell szoknom, hogy a pasik ennyire nyíltan beszélnek egymás között a szexuális életükről. Te jó ég! Ezek szerint, mindent megbeszélnek egymással, minden apró mocskos kis részletet? Ahogy ezt tudatosult bennem, még vörösebb lettem.

-          Aztán csak okosan. Semmi olyat ne tegyetek, amit én se tennék meg. – kacsintott ránk, mire én egyre vörösebb lettem.

-          Haver, neked tényleg kellene egy nő, hogy leakadj rólunk. – a díszpáholyban állók eddig bírták röhögés nélkül.

Erick nem törődve a többiekkel, engem kézen fogott és egy „csá” kíséretében otthagyta őket. Már az autóban ültünk, mikor megkérdezte tőlem, hogy mit szeretnék enni, mihez van gusztusom. Mivel fél öt lévén még igen korai lett volna vacsorázni, ezért megkértem Ericket, hogy menjünk vissza a lakására, hogy kicsomagolhassak, és majd csak aztán menjünk vacsorázni. Útközben megszólalt Erick telefonja.

-          Szia anyu!... Igen, meg, itt van mellettem… A stúdióban voltunk, most megyünk vissza a lakásba, aztán meg vacsorázni… Nem tudom, meg kérdem tőle. – azzal Erick felém fordult, az én gyomrom meg apróra zsugorodott. Vajon mit akarhat tőlem az anyukája? – Anyu azt kérdezi, hogy nem vacsoráznánk- e náluk. – hogy mi? Erick szüleinél vacsorázzunk? Most? Én erre fel vagyok már készülve? Tudtam, hogy előbb vagy utóbb túl kell esnem ezen, de azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eljön az a pillanat. Erick szerintem látta rajtam a meglepődöttséget, és az ijedséget is egyben, mert folytatta. – Nem muszáj igent mondanod, ha nem akarsz… Minden rendben anya, csak kicsit meg van ijedve… Oké. – újra felém fordult. – Anya üzeni, hogy nem esznek embert. – és csak mosolygott, élvezte a helyzetet.

Mérgesen ránéztem, a fejem cékla vörös volt, majd bólintottam, hogy részemről rendben. Anyukájának gyorsan elhadarta, hogy megyünk akkor, majd letette a telefont. Önelégülten mosolygott, és vezetett tovább. Én csak fortyogtam magamban. Nem elég, hogy útban vagyunk a szüleihez vacsorára, ami had ne mondjam, mennyire váratlanul ért. De a legjobb az, hogy úgy kezdjük a megismerkedést, hogy engem a drága fiacskája beégetett. Erick Russel, ezt még visszakapod, méghozzá kamatostól, és nem is olyan sokára.

Erick egy takaros kertes ház előtt parkolt le London egyik külvárosában. Kívülről nagyon szép volt a ház és a környezet is. Zöld sövény helyettesítette a kerítést. Erick kinyitotta nekem az autó ajtaját, kisegített és kézen fogva sétáltunk az ajtó felé. A bejárati ajtóhoz vezető járda mindkét oldalán virágok voltak ültetve. Szemet gyönyörködtető volt, ahogy milliónyi színben pompáztak, és az illatuk bódító volt. Van az a mondás, hogy ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ebben reménykedem én is. Az ajtóhoz érve Erick kopogni akart, de ahogy felemelte a kezét, az ajtó kinyílt és abban a pillanatban egy lány vetődött szerelmem nyakába. A lány nagyon hasonlított Erickre és Ianre, gondolom, ő lehet a húguk.

-          Maggie, elég lesz, megfojtasz. – próbálta lehámozni magáról a lányt.

-          Hopsz, bocsika, de ez a te hibád. Az utóbbi időben ritkán jössz haza, hanyagolsz minket, főleg engem. – durcizott. Erick erre hangosan felnevetett és összeborzolta húga haját, aki erre még jobban felhúzta az orrát.

-          Mintha nem járnék mindig a kedvedben, és kapnál meg mindent.

-          Jól van, na. – igazította meg összeborzolt haját, majd felém fordult. – Bocsi az előbbiekért. Amúgy Maggie vagyok, ennek a faragatlannak az egy szem hugicája. – vigyorgott és bökött a testvére felé, aki tüntetőleg felhúzta az orrát.

-          Annie vagyok, az említett barátnője. Örülök, hogy megismerhetlek, már nagyon sokat hallottam rólad. – adtunk egymásnak két puszit.

-          Gondolom, ettől a pletykástól. – vigyorogva bólintottam. – Majd én is mesélek neked egy-két szaftos storyt róla. – cinkosan rám kacsintott. Szerintem, nagyon jóban leszünk – Na, de menjünk be, anya már be van zsongva, hogy jöttök. – azzal belém karolt és elindultunk be a házba. Erick még morgott valamit, de aztán követett minket.

-          Anya merre van? – kérdezte meg Erick. Maggie egy „szerinted” nézéssel ránézett, mire fülig vigyorodott. – Gyere, bemutatlak anyunak.

Megfogta a kezemet, elrángatott a húga mellől és megindultunk, gondolom, a konyha felé, mert az íncsiklandozó illatok egyre erősebbek lettek. Mielőtt beléptünk volna a konyhába, bedugta a fejét, majd hátrafordult hozzám és a mutató ujját a szája elé tette, hogy maradjak csendben. Beléptünk, anyukája háttal állt nekünk és a tűzhelyen kevergetett valamit, nem vett észre minket. Erick halkan mögé osont.

-          Hmm, jó illata van. Mi finomat főzöl? – az anyukája, ahogy meghallotta fia hangját, összerezzent, felsikkantott, és majdnem eldobta a kezében lévő főzőkanalat.

-          Erick, ha még egyszer így megijesztesz, én nem tudom, mit csinálok veled. – förmedt rá fiára, és fenyegette meg a főzőkanállal, aki kölyökkutya szemekkel nézett az anyjára. A tekintet láttán megenyhült az asszony és mosolyogva ölelte meg Ericket, aki két nagy puszit nyomott az arcára.

-          Anya, be szeretném neked mutatni a barátnőmet, Anniet. – húzott oda magához. Én félénken az asszonyra mosolyogtam és illedelmesen bemutatkoztam.

-          Szerbusz kicsim, Carol vagyok és nyugodtan tegezz. Örülök, hogy végre megismerhetlek. – ölelt meg. – Hogy utaztál? Nem vagy nagyon fáradt?

-          Köszönöm, jól, és nem, nem vagyok fáradt asszo…, vagyis Carol.

-          Jól van, ne ácsorogjatok. Erick menj, vezesd körbe Anniet a házban. Majd kiáltok, ha kész a vacsora.

-          Apa? – tudakolta. – Ilyenkor már otthon szokott lenni.

-          Még dolgozik, ma később végez, az üzletben leltároznak. De mire leülünk vacsorázni, addigra ő is itthon lesz. Erick! – csapott rá a kezére, aki az ujjával kanalazta ki a krémet a tálból. – Tudod, hogy nem szeretem, ha ezt csináljátok. Na, sipirc. – és kitessékelt minket a konyhából.

Erickkel először a hátsóudvarra mentünk, hogy bemutathasson Samunak, akit már képekről ismertem. Samu, amint meglátta gazdáját, odarohant hozzá, és azonnal ráugrott, és a földön kötöttek ki. Úgy játszott a kutyával, mint a kisgyerek. Nagyon aranyos és bolond kutya. Így élőben sokkal helyesebb, mint a képeken. Visszamentünk a házba, ahol Erick minden helyiséget megmutatott nekem. Legvégére hagyta a szobáját. Tipikus fiús szoba volt, mindenhol a barna szín dominált. Körbenéztem, egy- két tárgyon végigsimítottam. Mennyi emlék fűzheti hozzájuk? Az íróasztala fölé egy tábla volt felakasztva, amin rengeteg fénykép volt feltűzve. Volt, amelyiken a testvéreivel, szüleivel volt, de a legtöbbjükön a bandával. A képeken látszott, hogy nem pár éves barátságról van szó köztük.

Erick mögém állt, átkarolt, fejét a vállamra tette és ő is így nézte velem együtt a képeket. Némelyikhez történetet is mesélt. Egy kis idő után a fülem mögé csókolt, majd apró csókokat hintet a nyakamon haladva le egészen a vállamig. Derekamat ölelő kezei utat törtek maguknak a pólóm alá és a hasamat kezdték el cirógatni. Miközben egyik keze egyre feljebb és feljebb haladt a testemen, addig a másik ellentétes irányban indult meg. Szememet becsuktam, teljes testemmel neki dőltem mellkasának és így élveztem kényeztetését. Annyira jó érzés volt, annyira hiányzott az érintése, hogy szinte önkívületi állapotba kerültem és egyre többet, és többet akartam. Hirtelen megfordított az ölelésében és azonnal az ajkaimra tapadt. Téptük, martuk a másikat. Erick a fenekem alá nyúlt, tudtam, mit szeretne, így nem tétlenkedtem sokáig, kezeimet nyaka köré kulcsoltam és elrugaszkodtam, hogy a lábaimat a dereka köré fonhassam. Szerelmem az ágyhoz vitt, és amilyen óvatosan csak tudott letett rá, és fölém mászott.  

A csókunk amilyen vadul indult, úgy vált egyre lágyabbá és érzékivé. Tudtam, hogy nem helyes, amit most művelünk, hisz bármikor ránk nyithatnak, de a vágynak, ami bennem lobogott, nem tudtam parancsolni. Az érzéseim átvették az irányítást testem felett. Erick feltűrte a felsőmet és a hasamat hintette be csókjaival. Minden egyes érintés egyre jobban feltüzelt. Utána akartam nyúlni, hogy felhúzhassam magamhoz, és megcsókolhassam, de nem engedte. Teljesen ki voltam szolgáltatva neki. Próbáltam halk lenni, visszafogni sikolyaimat, amik kisebb, nagyobb sikerrel sikerült is. Végül Erick fojtotta belém a hangot, mivel az ajkaimra tapadt. Kutakodó nyelve ellentmondást nem tűrően tört utat magának a számban, és hívta táncra az enyémet. Kezeim elindultak Erick hátán lefelé, hogy megtalálhassák pulóvere alját. Miután célt értek, feltűrtem és megpróbáltam lehámozni róla. Tulajdonosa készségesen a segítségemre sietett. Mire levette volna, valaki kopogott az ajtón. Mind a ketten megálltunk a mozdulatban és az ajtót kezdtük el fixírozni. A kopogáshoz hang is párosult.

-          Gyerekek, odabent vagytok? – kérdezte Carol.

-          Igen, anya. – válaszolt Erick nehézkesen.

-          Csak szólni akartam, hogy kész a vacsora, gyertek le enni.

-          Mindjárt megyünk.

Erick fintorogva visszavette a felsőjét, mellém hanyatlót majd beleordított a párnába. Hát, egyikünk se így tervezte a folytatást. Felültem az ágyon, megigazítottam a pólómat, majd szerelmem felé fordultam, hogy végigsimíthassak a fején.

-          Ilyen nincs. – mérgelődött még mindig, amin én jót kuncogtam. – Ne vihogj itt mellettem, ez mind a te hibád.

-          Az én hibám? – kerekedett ki a szemem. – Már megbocsáss, de nem is tudom ki támadott le kit. – kértem ki magamnak, és fel akartam kelni az ágyból, de Erick egy mozdulattal visszarántott és fölém kerekedett.

-          Azért a te hibád, mert annyira kívánlak. – simította ki az arcomból a hajamat. – Amióta megjöttél, legszívesebben letepernélek. Nem tudod milyen nehéz uralkodnom magamon. – orrával az állkapcsomat cirógatta. Szemeimet lecsuktam és önkéntelenül is felsóhajtottam. – Gyere, menjünk le a többiekhez, ha nem akarjuk, hogy megint jöjjön valaki. – egy puszit nyomott az orromra, majd felállt az ágyból és felhúzott magához.

Még egy utolsó szerelmes csókot váltottunk a szobájában, majd kézen fogva elindultunk lefelé az emeletről be a nappaliba, ahol már ott volt Maggie egy idősebb férfival. Biztos, ő Mr. Russel, és nem is tévedtem.

-          Szia apa. – köszönt Erick a férfinak, aki viszont üdvözölte fiát. – Szeretném bemutatni neked a barátnőmet, Anniet.

-          Óóó, micsoda megtiszteltetés. Fiam már azt hittük anyáddal, hogy csak a képeken fogjuk viszontlátni ezt a virágszálat. Kézcsókom a kisasszonynak. – csókolt nekem kezet, amitől én zavarba jöttem. Hát, szó mi szó, nem mindennapi üdvözlés.

-          Örülök, hogy megismerhetem Mr. Russel. Annie Wilmer vagyok.

-          Részemről a szerencse kedvesem. Nyugodtan szólíts Peternek, és tegezzél, ha megkérhetlek.

-          Meg van terítve, jöhettek vacsorázni. – jött be Carol.

Mindannyian megindultunk az étkező irányába. A nagy, tíz személyes étkező asztal csak öt személyre volt megterítve. Mindabba voltam, hogy Ian és Melissa is itt fog vacsorázni, vagy legalább is Maggie barátja. Milyen hülye vagyok, hisz azt se tudom, hogy van-e valakije. Én természetesen Erick mellé ültem, szemben velem Maggie, a szülők az asztalfőnél.

-          Ianék nem jönnek vacsorára? – kérdezte meg Erick, amire én is nagyon kíváncsi voltam.

-          Ezt tőlünk kérdezed fiam? Tudtommal, te laksz vele egy lakásban, vagy nem? – vonta fel szemöldökét Peter.

-          Igen, együtt lakunk, elméletileg, de már napok óta a színét se láttam. Minden szabadidejét Melissánál tölti, és gyakorlatilag ott is lakik nála. Hugi te tudsz valamit róla? – fordult Maggie felé, aki megrázta a fejét. – Ugyan már, pont te ne tudnál semmiről?

-          Tényleg nem tudom, merre lehet. Tegnap beszéltem vele telefonon, hogy megérdeklődjem, mi van a beígért… á, hagyjuk. De ha már itt tartunk. Bátyus azt mondod, van egy üres szoba kiadó a kéglidben? – nézett a testvérére nagy boci szemekkel.

-          Bármi jár is a kicsiny kis buksidban, felejtsd el. – szólalt meg határozottan Erick. Úgy látszik, nem hatotta meg őt a húga nézése.

-          De most miért? Azt mondtad, hogy a Big Brother gyakorlatilag már nem is lakik ott. Akkor miért ne költözhetnék oda hozzád, hisz már elmúltam 18. Te is ennyi voltál, mikor összecuccoltatok Iannel. – nyafogta.

-          Maggie Russel most azonnal fejezd be a hisztit. – morrant rá az apja. – Ha Erick bele is egyezne, hogy odaköltözzél, mi akkor se egyeznénk bele az anyáddal.

-          Na de apuci… - próbált hatni az apjára, aki keményen ellenállt lánya esdeklő tekintetének.

-          Azt mondtam nem, és a téma lezárva. Szeretnék nyugodtan megvacsorázni. – Maggie lekonyult szájjal fordult vissza a tányérjához. – Annie, ne haragudj az előbbiek miatt. – fordult felém Peter, és a hangja már nem volt olyan kemény, mint az előbb. – Tudod, Maggie a legkisebb, és előszeretettel használja ki a helyzetét, főleg a testvéreivel szemben, akik mindent megadnak neki.

A vacsora hátra lévő része zökkenőmentesen zajlott le. Maggie nem fűzte tovább se a bátyját se a szüleit, hogy költözhessen el otthonról. Sokat megtudtam a szüleiről. Van egy könyves üzletük bent a belvárosban, illetve az anyukája lakberendezéssel foglalkozik. Nagyon színpatikus egy család, még a szeleburdi kis Maggie is. Nagyon jókat kacagtam beszólásain, amik a bátyja felé irányultak. Erick egy-kétszer besértődött, de látszott rajta, hogy a húga a szeme fénye. Olyanok, mint én és Tom. Sokat csesztetjük egymást, de ha kell, kiállunk a másikért. A szülők is végig kedvesen voltak velem. Úgy fogadtak és bántak velem, mint egy családtaggal. Nagyon jó érzés volt, úgy éreztem, hogy tényleg részese vagyok a családnak. Faggattak az egyetemről, az újságról, a családomról, egy szóval mindenről. Nem győztem pironkodni, mikor Erick agyon ajnározott, hogy milyen fantasztikus cikkeket írok.

Már nagyon késő volt, mikor eljöttünk. Erick anyukája csak azért engedett el minket, mert Erick mondta neki, hogy nekünk másnap jelenésünk van a menedzserénél, és egy interjú vár ránk, de megígértette velünk, hogy amíg itt vagyok, még ellátogatunk hozzájuk. Hazafelé nem beszélgettünk. Mindketten fáradtak voltunk, legalább is én az voltam. Most jött ki rajtam a hosszú repülőút, és az időeltolódás. Már a liftben voltunk, mikor Erick megszólalt.

-          Nagyon elgondolkoztál. Min jár az agyad? – kérdezte, miközben még közelebb vont magához.

-          Csak a ma estén. Nagyon kedvesek a szüleid. Nagyon jól éreztem magam nálatok. – hajtottam mellkasára a fejemet.

-          Ennek örülök. – nyomott egy puszit a fejemre.

-          Nagyon kedvesen fogadtak, se egy megjegyzés, de még egy ronda nézés se volt. Nem úgy, mint nálunk. – húztam el a számat. Nem tehetek róla, nem tudom elfelejteni apu aznap esti viselkedését. Igaz, minden a helyére került, és szent a béke, de akkor is. Ez nagyon sokáig tüske marad bennem.

-          Ugyan, kicsim. Hisz ezt már egyszer megbeszéltük. Te az egy szem lányuk vagy, féltenek, és az apád helyében én is ezt tettem volna. – már az ajtóban álltunk, és Erick az ajtót nyitotta ki.

-          Na de akkor is, rosszabb volt, mint egy kínvallatás. – léptem be a lakásba és dobtam le a táskámat a legközelebbi fotelba.

-          Én már el is felejtettem. – kapta el a derekamat és magához rántott. – Ne beszéljünk a családunkról. Most sokkal jobbat akarok veled művelni, mint a beszélgetés. – nézett mélyen a szemembe. A szemeiben a vágy tüze lobogott. Ahogy ezt megláttam, elmúlt a fáradságom, de azért nem adom magam olyan könnyen. Még meg kell fizetnie a délután miatt, hogy csak úgy váratlanul odavetett az oroszlán barlangjába.

-          Még is mire gondoltál? – incselkedtem vele.

-          Ezt szavakkal nem tudom elmondani, inkább megmutatom. – azzal felkapott az ölébe és megindult velem a szobába.

-          Na de kérem, Ön meg akar engem rontani? – tiltakoztam.

-          Én, magácskát? Soha. – letett az ágyra, és már el is helyezkedett a lábaim között, majd apró puszikat hintett az arcomra. Egyre gyengébbnek éreztem magam, már nem sokáig tudok neki ellenállni, de még ki kell tartanom. Meg kell szenvednie egy kicsit.

-          Erick, Erick várj. – próbáltam eltolni magamtól. – Kicsit haragszom rád. – ültem fel.

-          Miért? – nézett rám megilletődve, mint aki nem tudja, miről beszélek.

-          Hát az miatt, hogy csak úgy váratlanul elvittél a szüleidhez. Még időm se volt felkészülni. – magyaráztam, amin ő csak mosolygott. Ebben meg mi a vicces?

-          De kicsim, te is beleegyeztél. Én mondtam neked, hogy ha nem akarsz, akkor nem kell mennünk. – hajolt közelebb hozzám, és orrával cirógatni kezdte a nyakamat. – És amúgy is, te mondtad, hogy jól érezted magad nálunk. – már az állkapcsomat cirógatta.

-          Igen, de… - folytatni már nem tudtam, mert ajkai lecsaptak az enyémekre, és belém fojtotta a szót.

Hogy mi következett ezután? Ott folytattuk, ahol a szüleinél a szobájában abbahagytuk. Csók, csók követett. Mindketten a legnagyobb odaadással kényeztettük, becézgettük a másikat. Szempillantás alatt lekerültek a ruhák rólunk, így már semmi akadálya nem volt, hogy egymáséi lehessünk. Erick végigsimított meztelen testemen, kezei útvonalát ajkai is követték. Mindenegyes csókja után halk sóhaj hagyta el számat. Ahogy egyre lejjebb haladt testemen, a sóhajaim is úgy erősödtek, és már szinte nyögésbe mentek át. Mikor elérte testem azon pontját, ahol a vágyam összpontosult, és majd´szétrobbant a feszültségtől, egy hangos sikoly hagyta el számat. Belemarkoltam Erick hajába, és megpróbáltam felhúzni magamhoz, de gyengének bizonyultam. Ekkor megéreztem nyelvét magamban, ahogy lassan, óvatosan kényeztet, majd egyre hevesebb ostromlásba kezdett. Kezeim a lepedőt markolászták, ahogy a láng is egyre jobban lobogott testemben. Mikor nyelvét felváltották ujjai, csípőm automatikusan felvette az azok által diktált ritmust. A hangomat nem fogtam vissza, egyre többször nyögtem fel, ahogy szerelmem egyre jobban űzött a beteljesülés felé. De nem egyedül akartam átélni a mámort, hanem vele.

-          Erick… kérlek… márch nechm bírom… Gyerech… gyere velem…

Ennél többet nem is kellett mondanom, azonnal megértette, mit szeretnék. Ujjait kihúzta belőlem, és egy utolsó csókot lehelt szeméremajkaimra, mire testem megremeget. Mikor megcsókolt, megéreztem a számban a saját ízemet, ami nem taszított el, sőt, jobban feltüzelt. Ahogy a nyelvét megéreztem a számban, Erick megemelte csípőmet, és egy határozott lökéssel kitöltötte azt. Testünk felvette a másik ritmusát, és szinkronban mozogtak. Az álmaim férfija hol lassan, hol egyre gyorsabban mozgott bennem és űzött minket a kielégülés felé. Mikor éreztem, hogy már közel a vég mindkettőnk számára, kinyitottam a szememet. Látni akartam az arcát, tekintetét, szemeit, mikor eljut arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút. Erick is ugyanígy tett. Egymás szemébe néztünk, és elvesztünk a másikban. Homloka az izzadságtól gyöngyöződött, és apró ráncokat fedeztem fel rajta, ahogy lökései egyre gyorsabbak voltak. Még egy utolsó erőteljes lökés és… robbanás. Hangosan felsikoltottam, míg Erick száját egy férfias morgás hagyta el. Szemein láttam, hogy már máshol jár, ahogy én is. Mindketten a mennyországban lebegtünk, és lebegtünk… és lebegtünk. Ebben a pillanatban minden olyan békésnek és nyugodtnak tűnt. Csak Ő és én voltunk, csak mi ketten. Lassan értünk földet, és tértünk vissza a valóságba. A testünk még mindig ringatózott. Erick apró csókokat hintett a szememre, az arcomra, az orromra és legvégére hagyta a számat. Sok apró puszit követte egy szerelmes csók.

-          Nagyon szeretlek! – suttogta az ajkaim közé. – Örülök, hogy végre itt vagy velem.

-          Én is nagyon szeretlek, és örülök, hogy veled lehetek. – viszonoztam a vallomását.

Erick legördült rólam, majd mögém feküdt, én meg amilyen közel csak tudtam, bújtam hozzá. Ránk terítette a takarót, és szorosan magához ölelt. Eltűrte a nyakamból a hajamat és belecsókolt. Összekulcsoltam ujjainkat és megcsókoltam kézfejét, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak, és szerelmem ölelő karjaiban ért utol az édes álom.