37. fejezet

Sziasztok!

Végre sikerült, itt vagyok a következő résszel. Egy jó hosszú fejit hoztam nektek. Nem fűzök hozzá semmit, inkább olvassátok el, és véleményezzétek ti a művemet. A feji végén lenne hozzátok egy kérésem. Remélem, segítetek nekem.

Pusszancs

Szusi

Miután letettem a telefont, megkövülten ültem tökülésben az ágyamon és magam elé bámultam. El se hiszem, amit Erick mondott, nem kérhetnek tőlem ilyet, főleg John nem, aki nem is ismer. Engem ne utasítgasson senki, nem vagyok egy marionett baba, amit jobbra-balra rángathatnak kényük-kedvük szerint. Azt hiszik, ha egyet csettintenek, én már ugrom, és hajbókolni fogok? Hát nem. Tévednek, ha ezt gondolják. Nekem is vannak érzéseim, =s egy életem, amibe nem fogom engedni, hogy bárki is beleszóljon. Nem. Az Isten szerelmére, én is ember vagyok, ugyanúgy, mint ők.

De most miért beszélek többes számban? Kire vagyok valójában kibukva? Erickre, akinek csak annyi a hibája, hogy egy elismert együttes frontembere, nem mellesleg nagyon jóképű, szexi… és még sorolhatnám, aki után egy csomó tini epekedik? Vagy netán Johnra, aki a legjobbat akarja védenceinek és azok hozzátartozóinak? Már magam se tudom, kire haragszom igazán. Lehet, saját magamra, amiért így reagálom le ezt az egész telefonbeszélgetést. Lehet, én reagálom túl a dolgokat. De még se, hisz Erick se repesett az ötlettől, de el kellett fogadnia, más megoldás nincs. Vagyis van, de az összes közül ez volt a legmegfelelőbb, a többi ki tudja, milyen lavinát indítana el. Ez a megoldás is elég húzós lesz.

Össze vagyok zavarodva. Miért nem lehet mindent egyszerűen megoldani? Miért nem lehet minden fehér vagy fekete? Miért kellenek azok az átkozott színek? Erre nagyon egyszerű a válasz. Hogy ne unatkozzunk. Nagy eszmecserémet önmagammal barátnőm zavarta meg, aki kopogás nélkül rontott be a szobámba.

-          Annie, hát te? – csodálkozva nézett végig rajtam. – Még nem vagy kész? Egy óra múlva az egyetemen kell lennünk. Tudod, hogy ma hamarabb kezdődik a szociológia előadás, és Mr. Balding nem szereti, ha késnek az órájáról. – fel se fogtam, mit mondott. Csak néztem magam elé, és még mindig Erick szavain gondolkodtam. – Hahó, Annie! Itt vagy? Nagyon elbambultál. – legyezgette meg előttem a kezét.

-          Hogy mi? Ne haragudj, elbambultam.

-          Azt vettem észre. Baj van? – megráztam a fejem. – Csak annyit mondtam, hogy egy óra múlva az egyetemen kell lennünk. Szóval, jó lenne, ha felkelnél és felöltöznél végre. – azzal felállt és kitrappolt a szobámból. Megbántottam, de most nincs kedvem ezzel foglalkozni.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, gyors zuhanyt vettem és felöltöztem. Sokat nem bajlódtam, mit vegyek fel, az első utamba akadó farmert és pólót magamra kaptam. Azért végignéztem magamon a tükörben, mert nem akartam úgy menni az egyetemre, mint egy csöves. Meg voltam elégedve az összeállítással. Egy kis szempillaspirál, szájfény, a hajamba csak beletúrtam, lábbelinek egy fekete ballerina cipőt választottam és már késznek is ítéltem magam. Megfogtam a táskámat és a konyhába mentem és egy almát vettem magamhoz. Odaszóltam Breenek, hogy kész vagyok, felőlem indulhatunk. Nem szólt semmit, csak elindult az ajtó felé, én meg követtem.

Az előadásokat csendben végig hallgattam, jegyzeteltem, de úgy igazán nem fogtam fel miről beszéltek a tanárok. Szünetekben Caty és Amy odaültek hozzánk dumálni. Próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, de nem nagyon sikerült. Még mindig a reggeli telefonbeszélgetésen jár az agyam. Nem tehetek róla, de most ez foglalkoztat a leginkább, nagyon sok múlik a döntésemen, ami befolyásolja az én és Erickkel való kapcsolatomat is. A csajok nem nagyon vették észre, és ha észre is vették, nem törődtek vele, nem úgy, mint Bree. Láttam rajta, hogy zavarja a viselkedésem, de nem szólt semmit. Ismer már annyira, hogy ha valami nagy baj van, akkor előbb, vagy utóbb úgy is elmondom neki. El is akarom neki, mondani, mert ő a legjobb barátnőm, és adok a véleményére.

Már este hét óra volt, én meg itt ültem a szobámban a jegyzeteim felett. Tanulnom kellett volna, de nem ment, állandóan a telefonomat szuggeráltam, hátha megszólal, de néma csendbe burkolózott. Erick a reggeli hívása óta nem is jelentkezett. Habár miért is jelentkezett volna? Hisz én mondtam neki, hogy ne keressen, mert ezt az egészet át kell gondolnom. Majd, ha eldöntöttem, hogy legyen, akkor majd jelentkezem. Most így utólag visszagondolva, hülye ötlet volt, mert hiányzik a hangja. Legszívesebben felhívnám, de nem tudnék neki mit mondani.

Muszáj valamit csinálnom, mert ez a csend megőrjít. Kimentem, hogy igyak egy pohár vizet. Láttam, hogy barátnőm ott ül a tv előtt, ölében egy tál chipsszel. Valami filmet nézet. Leültem mellé. Valahogy szóba kell hoznom a mai nap történteket, de nem tudom hogyan.

-          Tom hol van, egész nap nem is láttam? – kérdeztem meg a legkézenfekvőbbet, mert drága bátyámat ma még nem is láttam.

-          Még forgat. Csak késő este végez. – válaszolta. Tényleg, el is felejtettem, hogy forgat. Pár hete volt egy meghallgatáson, és beválogatták az egyik sorozatba pár epizódszerepre. A héten kezdett. – Annie, minden rendben? – bólintottam. – Nekem nem úgy tűnik. Egész nap szótlan voltál, mint aki nem ezen a bolygón lenne. Már ismerlek annyira, hogy tudjam, ilyenkor mindig valami történt.

-          Nem hiába vagy te a legjobb barátnőm, jól ismersz már és mindent észreveszel.

-          Szóóóval, elmondod?

-          Londonba kell mennem. – mondtam sóhajtva.

-          Annie, én elhiszem, hogy hiányzik neked Erick, de nem gondolod, hogy azért két hétnél tovább is ki tudjátok bírni a másik nélkül?

-          De…

-          Ennyire hiányzik, hogy Londonba akarsz menni? – kérdezte aggódva.

-          Nem, vagyis tényleg hiányzik, de nem ezért, vagyis nem csak ezért kell Londonba mennem. – próbáltam magyarázatott adni Breenek. – Jaj Bree, nem tudom, hogy mondjam el. – felsóhajtottam, hátradőltem a kanapén és a plafont bámultam.

-          Mond úgy, ahogy az eszedbe jut, és ha lehet, az elejétől.

-          Szóval, azt tudod, hogy a Band of Angelnek új albuma jelent meg, pontosabban pénteken volt a hivatalos lemezbemutató, és Ericket a titokzatos lányról kérdezték, akivel lencsevégre kapták Londonban és nem rég Los Angelesben.

-          Az a lány te vagy nem? – bólintottam. – Akkor mi itt a baj.

-          Eddig titok övezte a kapcsolatunkat. De miután két hete itt volt Erick, megbeszéltük, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat, de még egyeztetnie kellet a menedzserükkel. A sajtótájékoztatón történtek után kicsit felgyorsultak a dolgok. Ma volt Johnnál, hogy megbeszéljék a továbbiakat és utána felhívott, hogy mi volt.

-          És? – türelmetlenkedett barátnőm.

-          És Londonba kell utaznom mihamarabb. Ez a rövidebbik verzió.

-          És mi a hosszabb verzió?

-          Úgy gondolják, hogy nyilatkoznunk kellene Erickkel a kapcsolatunkról. Így kisebb a valószínűség, hogy a sajtó zaklatna, mert ha hamarabb derül ki a kilétem, akkor biztos, hogy nem lenne nyugtom tőlük. Ezért kell mihamarabb odarepülnöm.

-          Elmész Londonba, interjút adsz, és kiélvezed az ott töltött pillanatot, amit a pasiddal lehetsz. Mi itt a gond?

-          Csak annyi, hogy London nem a szomszédban van, és nem tudok kényem-kedvem szerint odaröpülni. Itt az egyetem is, meg az újság…

-          Annie, ez mind csak kifogás, te is tudod. Túlbonyolítod a dolgokat. Szerda este felszállsz a Londoni járatra, hétfőn meg visszarepülsz. Ennyit igazán hiányozhatsz az egyetemről. Nem fognak miatta megbüntetni.

-          Tudom, de… - próbáltam ellenkezni vele.

-          Nincs semmilyen de, Annie. Az istenért, mindent meg lehet oldani. Mi az, ami aggaszt, ami miatt kibúvókat keresel? – förmedt rám.

-          Nem tudom Bree, nem tudom. – temettem az arcomat a kezembe. – Félek, nagyon félek, hogy ezzel a lépéssel tényleg komolyra fordul a kapcsolatunk. Eddig ez az egész annyira hihetetlennek tűnt. Amiről eddig csak beszéltünk, az most minden valósággá válik, és félek a következményektől, a jövőnktől.

-          Jaj Annie, nyugi, minden rendben lesz. – ölelt át barátnőm. – Ez természetes, hogy félsz, hisz eddig csak pár ember tudott a kapcsolatotokról. A média és a rajongók csak találgattak, biztosat nem tudtak. De nézd a jó oldalát. Erick komolyan gondolja a kapcsolatotokat, és nagyon szeret, hisz fel akarja vállalni azt a világ előtt. Mert ha csak szórakozna veled, akkor: egy, a tavaszi szünetben történt „kis kalandotoknak” nem lett volna folytatása, és nem jött volna el utánad Los Angelesbe; kettő, nem törődne a te véleményeddel, meg se kérdezte volna, csak simán letagadta volna, vagy annyit mondott volna, hogy egy kellemes ismerőse vagy, s nem érdekelné, hogy a sajtó szétcincálna ezek után.

-          Tudom, hogy szeret, és én is szeretem őt, mindennél jobban. Megijeszt ez az érzés, amit iránta érzek, annyira intenzív, még ilyet senki iránt nem éreztem, még Nick iránt sem. Röhejes, hogy a saját érzéseimtől félek. – felnevettem, de ez a nevetés párosult egy kis iróniával is.

-          Annie, elárulok neked valamit. – fordult felém törökülésben. – Én bennem is valami hasonló játszódik le. Én is ugyanúgy félek. Félek attól, hogy a boldogság, amit Tommal élek át, egyik pillanatról a másikra szertefoszlik. Pár hónapja el tudtál volna képzelni engem, hogy összeköltözzek egy pasival? – megráztam a fejemet. – Most nézz rám, együtt élek a bátyáddal. És előttem is nagy megmérettetés áll. – milyen megmérettetés? Kíváncsian hallgattam, mire akar ezzel kilyukadni. – Ahogy Erick is megmondta, ha megjelenik a film, Tom elég felkapott lesz, és egy csomó rajongói levelet fog kapni a médiáról már nem is beszélek. Mi lesz, ha gondol egyet és lecserél valamelyik rajongójára? Hisz valljuk be, Tom eléggé szívdöglesztően néz ki, bomlani fognak utána a szebbnél szebb nők. Eddig is nőcsábász hírében állt, ki tudja, hogy a film mit fog magával hozni, és hogyan fogja megváltoztatni őt.

-          Ez hülyeség, a bátyám annyira szerelmes beléd, hogy semmi pénzért nem cserélne le téged. És szerintem nem fogja megváltoztatni ez a film. Nem olyan ember ő. Igaz, hogy van múltja a nők terén, csinosabbnál csinosabb nők fordultak meg az ágyában, de megváltozott, és ez a te érdemed. – próbáltam ezt a badarságot kiverni a fejéből.

-          Tudom, és úgy vagyok vele, hogy előre feleslegesen is idegeskedem rajta. A mának kell élni, és ezzel foglalkozni. Ha majd odakerül a sor, akkor gondolkozom majd, addig nem. Te is tedd ezt, és ne aggodalmaskodj annyit. Elrepülsz Erickhez, mosolyogsz a kamerába, megmutatjátok nekik, hogy mennyire boldogok és szerelmesek vagytok. Ilyen egyszerű. Amúgy mikor lenne az az interjú?

-          Nem tudom pontosan, mert miután Erick vázolta a helyzetet, nem beszéltem vele. Kérsz inni? – kérdeztem, mert közben kimentem a konyhába.

-          Igen, kérek. És miért nem beszéltél vele?

-          Mikor elmondta, lesokkoltam. – közben visszaértem, odanyújtottam neki a poharat, és közben elrebegett egy köszönömöt. – És annyit mondtam neki, hogy ezt az egészet át kell gondolnom, és majd jelentkezem, addig ne is keressen.

-          Hogy mit mondtál neki? – akadt ki drága barátnőm. – Te nem vagy normális, már meg ne haragudj. – egy fintort vágtam, mintha én nem lennék tisztában vele, hogy hülyeséget csináltam. – Akkor mire vársz? Azonnal emeld fel a szépen a popódat és hívd fel. – utasított. – Szerinted hogy érezheti most magát?

-          Bree nem kell, hogy még te is kioktass. Szerinted én, hogy érzem magam?

-          Akkor meg mire vársz még? Menj és hívd fel, még mielőtt valami rossz történne.

-          De hát Londonban most… - megnéztem a mobilomon az órát, ami fél kilencet mutatott. – hajnali fél öt van.

-          Akkor legalább sms-t küldj neki. Valamit muszáj tenned.

Igaza volt Breenek, ha már nem hívom fel, akkor legalább sms-t írjak neki. Egy puszit nyomtam barátnőm arcára, jó éjszakát kívántam neki, és telefonommal a kezemben visszamentem a szobámba. Lekuporodtam az ágyamba, és próbáltam egy értelmes üzenetet írni Ericknek. Legalább húszszor megírtam és kitöröltem, mire végre sikerült megírnom. Hevesen dobogó szívvel küldtem el az üzenetet.

Szivem, ha reggel felébredtél, kérlek, hívj fel, mindegy hány óra is legyen, várni fogom. Szeretlek, mindennél jobban. A

A telefonomat letettem az éjjeliszekrényre, majd átöltöztem pizsamába. Az ágyamról összeszedtem a jegyzeteimet, majd befeküdtem oda. Ölembe vettem a gépemet és felmentem a netre, megnéztem a Londonba tartó járatok menetrendjét. Annyira elbambultam a monitor előtt, hogy arra riadtam fel, hogy a mobilom eszeveszett csörgésbe kezdett. Meg se néztem ki hív, automatikusan fogadtam a hívást. Csak remélni mertem, hogy az a személy hív, akinek a hívását várom.

-          Halló!

-          Szia kicsim! – hallottam meg álmos hangját Ericknek. – Úgy örülök, hogy jelentkeztél.

-          Jaj szivem, ne haragudj a reggeli viselkedésemért. Annyira bután reagáltam. Meg tudsz nekem bocsátani? – búgtam bele a telefonba.

-          Kicsikém! – sóhajtott fel. – Ne légy butus, én nem tudok rád haragudni. Nagyon szeretlek téged.

-          Én is téged.

-          Nagyon megrémített az sms-ed. Valami baj történt? – kezdett el aggodalmaskodni.

-          Nem, minden rendben van, csak… - csuklott el a hangom, mert nem tudtam, hogyan mondjam el neki.

-          Csak? Annie, kérlek, mondjál már valamit. Megőrjít ez a csend. – sürgetett. – Ennek az egésznek köze van a reggeli beszélgetésünkhöz?

-          Igen. – nyögtem ki.

-          Nagyon rossz előérzetem van. – remegett a hangja. Meg van ijedve, istenem mit tettem. Muszáj rendbe hoznom, amit elrontottam.

-          Pedig nincs rá okod, mert jó hírekkel szolgálhatok. – próbáltam vidám hangon mondani, de közben egy ideg voltam.

-          Annie összezavarsz. Kérlek, világosíts fel, mert már nem értek semmit.

-          Az van, hogy épp a gépem előtt ülök és a Los Angeles – London menetrendet nézegetem. – ahogy ezt kimondtam, hallottam, hogy elakad a lélegzete. Percek telhettek el, hogy egyikünk se szólalt meg. Én vártam Erick reakciójára, végül megszólalt.

-          Jól hallottam, jössz Londonba? Ugye ez nem csak valami vicc? Mond, hogy nem viccelsz. – a hangjában a kezdeti ijedségnek nyoma sem volt.

-          Igen, jól. Csak nem tudom, mikorra kellene a repjegyet lefoglalnom.

-          Azt én se, de tegyük le és azonnal felhívom Johnt, hogy mikorra tudja összehozni az újsággal a riportot. – lelkesedett. – De nem lesz baj belőle, ha hiányzol az egyetemről?

-          Nem lesz belőle, főleg akkor nem, ha Johnnak sikerülne pénteki időpontot összehoznia, mert így akkor, csak két napot hiányoznék.

Gyorsan letettük a telefont, hogy Erick fel tudja hívni a menedzserét, hogy egyeztetni tudjon vele. Annyira izgatott voltam, hogy vajon melyik héten utazhatok Londonban. A gépemet nem akartam addig kikapcsolni, míg vissza nem hív Erick, mert akkor azonnal le tudom foglalni a repjegyet. Minden percben az órámat lestem, hogy mennyi idő telt el a beszélgetésünk óta. Az álmosság teljesen kiment a szememből, az agyam kattogott ezerrel, már azt tervezgettem, hogy mi mindent fogunk csinálni Erickkel.

Közben Tom is hazaért a forgatásról, így kimentem hozzá, hogy köszönjek neki, és egy kicsit kifaggassam a napjáról, azzal is gyorsabban telik az idő. Olyan voltam, mint a duracell nyuszi, pörögtem és pörögtem az izgatottságról. Tom meg is kérdezte, hogy szívtam-e valamit, mert nagyon elememben vagyok. Erre a beszólására jól oldalba vágtam. Mondtam neki, hogy majd később elmesélem, és mint a veszett nyúl rohantam a szobába, és vetettem rá magamat az ágyra, mert közben megszólalt a telefonom.

-          Szia kicsim! Beszéltem Johnnal. – köszönt lelkesem. Magam előtt láttam, ahogy mosolyok és csillognak a szemei.

-          Szia! És? – türelmetlenkedtem. Alig vártam, hogy megtudjam, mit sikerült intéznie.

-          Szóóóvaaal, most péntek délutánra sikerült lebeszélnie egy időpontot az egyik helyi lappal, de előtte le kéne ülnünk Johnnal, hogy megbeszéljük, hogy mi mindenről leszünk hajlandóak beszélni. Mivel ő is ott lesz velünk a riport alatt, szeretné tudni, hogy ha úgy alakul, akkor segíteni tudjon.

-          Nekem megfelel. Mindjárt le is foglalom a jegyemet Londonba. Várj egy pillanatot. – ölembe vettem a gépemet és néztem a járatokat, hogy melyikkel is tudok leghamarabb Londonba menni. – Megy egy gép szerda délután ötkor, azzal el tudnék menni. Kettőkor végzek az egyetemen, és egyenesen mehetek a reptérre.

-          Mikor száll le a gép Londonban? Mikorra kell ott lennem?

-          Pillanat,… megnézem… Itt azt írja, hogy csütörtök délután kettő órakor. Gondolom, ebben már benne van az időeltolódás is.

-          Még egy valamire nagyon kiváncsi lennék.

-          Csupa fül vagyok.

-          Reggel, mikor hívtalak, nagyon kiborultál a történtek miatt. Most meg úgy lelkendezel, mint aki, már bocs a kifejezésért, agymosáson ment keresztül. Mi történt? – ezen a kérdésen nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy meg fogja kérdezni. Helyében én is megkérdezném.

-          Amikor reggel beszéltünk, tényleg kiborultam, de csak az miatt, mert nagyon váratlanul ért, amit mondtál. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy nekem is nyilatkoznom kell majd, és ehhez Londonba kell utaznom. Egész nap ezen agyaltam, aztán beszélgettem Breevel, és ez nagyon sokat segített a döntésben.

-          Ennek, nagyon örülök. Breenek meg tartozom eggyel, ezt majd valahogy meg kell neki hálálnom. De most leteszem drágám, hagylak aludni, holnap suli neked. Alíg várom, hogy csütörtök legyen, kettőkor a reptéren foglak várni. Addig pedig számolom a perceket.

-          Én is alíg várom, hogy veled legyek. Nagyon szeretlek. – suttogtam érzékien a telefonba.

-          Én is téged kicsikém, nagyon. Csók. – és belecsókolt a telefonba, majd elköszöntünk egymástól.

Miután letettük a telefont, nyugodt szível bújtam be a takaró alá, és merültem el az álmok világában. Reggelem zökkenőmentesen indult. Csodák csodájára nem aludtam el, és még a nap is sütött. Tudom, ócska poén, hogy majd pont Los Angelesben ne sütne a nap, de most úgy érzem, hogy semmi se zavarhatja meg a boldogságomat. Igen, boldog voltam, mert hamarosan utazok Londonba, és újra láthatom azt a férfit, aki a világomat jelenti. Kicsit izgatott is vagyok az interjú miatt, még ilyenben soha nem volt részem, mármint eddig én voltam a riporter és nem pedig az alany.

Reggeli közben mindent elmeséltem Breenek, aki szintén velem örült, hogy végre megjött az eszem, és nem agyalok hülyeségeken. Megfogadom a tanácsát, és csak a mának fogok élni. Carpe diem! Mosolyogva mentem az egyetemre, ahol a többiek meg is kérdezték mire ez a nagy jó kedv, tegnap még olyan voltam, mint az élő halott. Nagy vonalakban nekik is elmeséltem, hogy holnap utazok Londonba.

Az előadások után egyenesen hazasiettem, hogy nekiállhassak becsomagolni a holnapi utazáshoz. Mivel még csak délután három óra volt, felhívtam Ericket, hogy megkérdezzem tőle, mégis milyen idő van ott, milyen ruhákra lesz szükségem. Erick az egész beszélgetést elviccelte azzal, hogy neki ruha nélkül is megfelelek, de biztosított róla, hogy meleg van náluk is. Valahogy nem voltam meggyőződve róla, hogy hinnem kell neki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem bízom benne, de ő akkor is egy pasi, és fogalma sincs az ilyenekről. Számukra a meleg az meleg, még a 15ºC is meleg. Jobbnak láttam, ha felhívom a csajokat. Mivel Alison volt előrébb a névsorban, így őt tárcsáztam. Miután megtudtam tőle, amire kíváncsi voltam, az szerint becsomagoltam.

A nap hátralévő ideje nagyon gyorsan eltelt. Átnéztem a holnapi előadásokra a jegyzeteimet, majd gyorsan összeütöttem valami vacsorát hármunknak. Mivel barátnőm még tanult, így egyedül készítettem el. Tom ma hamarabb fejezte be a forgatást, így mikor hazaért, hárman leültünk megvacsorázni. Közben elmeséltem bátyámnak a tegnap történteket, ő még nem tudott semmiről, mivel reggel, mikor felébredtem már nem volt itthon. Kéz és lábtörést kívánt nekem, mivel reggel már nem fogunk találkozni, mert korán kell megy dolgozni.

Már éjfél is elmúlt, én még mindig nem tudtam aludni, csak forgolódtam az ágyban, és a gyomromban gombóc volt az utazástól. A telefonomból kikerestem Erick nevét, és azon gondolkoztam, hogy felhívjam-e, vagy se. Mire oda jutottam volna, hogy lenyomom a zöld gombot, mindig meggondoltam magam. Letettem a telefonomat az éjjeliszekrényre, majd kis idő elteltével újra kezembe vettem, és megint kikerestem a nevét. Ezt elég sokszor eljátszottam, de végül felhívtam.

Nem hazudok, ha azt mondom, meglepődött azon, hogy felhívtam. Mikor elmondtam neki, hogy nem tudok aludni, és hogy majd egy órán keresztül azon veszekedtem önmagammal, hogy felhívjam-e, jól kinevetett. Először megsértődtem, de aztán jobban belegondoltam a helyzetbe, és már én is nevettem saját magamon. Erick megkért, hogy helyezkedjek el kényelmesen az ágyban, a telefonomat meg hangosítsam ki, és tegyem magam mellé. Először nem értettem, mit akar ezzel, de miután meghallottam hangját, ahogy egy lassú számot énekel, az én dalomat, amit nekem írt, leesett, hogy mit akar.

Nem tudom, mikor aludhattam el, meddig dúdolhatott nekem Erick a telefonba, mert reggel a telefonom ébresztőjére ébredtem. Miután megreggeliztem és felöltöztem, még gyorsan átnéztem a bőröndömet, hogy mindent elraktam-e, amire szükségem lehet. Összehúztam rajta a cipzárt, majd az ágy mellé állítottam és a tetejére odakészítettem az útlevelemet, hogy véletlenül se felejtsem itthon.

Az egyetemen Caty és Amy engem faggattak, hogy izgulok-e már. Milyen kérdés ez? Szerintem mindenki izgulna az én helyemben. Egy hosszú repülőút áll előttem, végre láthatom kedvesemet, és a legfontosabb, egy interjú áll előttem, aminek a végkimenetelét nem tudom, milyen lesz. Ha valaki ennyi minden miatt nem idegeskedik, akkor az nem százas. A délelőtt csigalassúsággal telt, próbáltam az előadásokra odafigyelni kisebb-nagyobb sikerekkel, de mindig más irányba kalandoztak el a gondolataim. Az utolsó két előadást nem tudom, hogyan éltem át, mert nincsenek róla emlékeim. Még ilyen se fordult elő velem, Annie Wilmer a pedáns diák, nem figyel az órán. Hogy fogom így a vizsgáimat megcsinálni? Nem lesz ez így jó. Csak abban reménykedem, hogy amint túl leszek ezen az interjún, jobban oda tudok figyelni a tanulmányaimra, mert ami az elmúlt három napban történt velem, szó szerint felforgatta a szépen megtervezett mindennapjaimat.

Abban a pillanatban, ahogy kicsengettek, rohantam ki a teremből egyenesen haza. Gyorsan lezuhanyoztam, és átöltöztem. Táskámba beledobáltam a legszükségesebb dolgokat, és az aktuális könyvet, amit olvasok. Hívtam egy taxit, ami majd kivisz a reptérre. Amíg várakoztam, hazaérkezet Bree a csajokkal. Elköszöntem tőlük, akik jó utat és sok szerencsét kívántak. Nagyon nagy forgalom volt a városban, még szerencse, hogy hamarabb indultam ki a reptérre. Már a váróban ültem, vártam, hogy szólítsanak a beszálláshoz, mikor rezegni kezdett a telefonom. Üzenetet kaptam. Mosolyogva nyitottam meg, mert Ericktől jött.

„Cica, már elindultál? Ugye elérted a géped, nem késted le? Jössz hozzám Londonba? Már alig várom, hogy itt legyél a karjaimban…”

„Még nem, sajnos nem tudok repülőt vezetniL Ha rajtam múlna, már rég ott lennék nálad, de sajnos itt ülök és várok, hogy szólítsanak a beszállásra. Te mit csinálsz? Bocs hülye kérdés, hisz nálatok éjszaka van. Biztos, az ágyban vagy már.”

„Igen itt fekszem, és valahogy hideg ez az ágy, hiányzik valaki mellőlemL”

„Ha odaértem, ígérem, megmelegítem az ágyadat.J!

„Kicsim…”

„Hi-hi. Mi történt szivem? J”

„Kicsikém, most tudod, mit csinálnék veled?”

„Irul-pirul. Na de most megyek, mert szólítottak a beszállásra. Álmodj szépeket. Csók!”

Izgatottan kapcsoltam be az övemet, és készültem fel a felszállásra. Pár óra repülés és Londonban vagyok. Alig várom, hogy láthassam Erickét és a többieket, de legfőképpen a barna szempár tulajdonosát…

U.I.: Mivel Annie és Erick egy interjúra készülnek, ahol a kapcsolatukról fognak beszélni, ezért azt találtam ki, hogy itt a lehetőség, és ti is kérdezhettek tőlük. A kérdéseiteket elküldhetitek mailben, megjegyzésben, és chatben is. Akár több kérdést is feltehettek, nem muszáj csak egyet. Kíváncsian várom a kérdéseiteket.