35. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, bocsi és még ezerszer bocsi. Ne haragudjatok, hogy így eltűntem, de ahogy írtam a fiam beteg volt és én is sikeresen elkaptam tőle, mellette a hab a tortán a volt férjem volt, akivel egy újabb csatán vagyok túl, és nagy örömömre én jöttem ki belőle győztesen :DDD Szóval, egy szó, mint száz, nagyon elfoglalt voltam, de újra itt vagyok és meghoztam a kövi részt. Nem akarok sok mindent hozzáfűzni, én kíváncsian várom a ti véleményeteket. Nagyon örülnék pár szónak, hogy jó irányban írom-e a törit, vagy se. Azt előre megmondom, hogy az elkövetkezendőkben kicsit felgyorsítom az időt, nem nagyon csak egy kicsit, ami heteket jelent csak. Már be is fejeztem, így nem marad más hátra mint hogy jó olvasást az új részhez.

Pusszancs

Szusi

-          Megjöttem! – hallottuk meg apa hangját valahonnét az előszobából.

-          Itt vagyunk a konyhában. – kiáltott neki anya, mi meg megfeszülve vártuk, hogy megjelenjen az ajtófélfánál. Pár pillanat múlva meg is jelent ott mosolyogva.

-          Szervusz drágám! – ment oda először anyuhoz, hogy üdvözölhesse egy szájra puszival, aki viszonozta is. – Fiam. – ölelte meg bátyámat, olyan férfiasan, mert hátba veregette. -  Bree, örülök, hogy újra itt vagy. – megölelte és adott neki két puszit. -  Kislányom. – jött végül oda hozzám. – Végre itthon vagy, úgy hiányoztál már. – ölelt magához szorosan.

-          Te is nekem, apa. – bújtam oda apukámhoz, aki tényleg nagyon hiányzott nekem, a kialakult helyzet ellenére is. – Apa – Bontakoztam ki öleléséből. – Hadd mutassam be neked a barátomat, Erick Russelt. – megfogtam Erick kezét és magam mellé húztam.

-          Örülök, hogy megismerhetem Mr. Wilmer, Erick Russel vagyok. – mutatkozott be, és kezét nyújtotta az apámnak, én meg lélegzet visszafogva vártam a reakciójára.

-          Üdvözlöm az otthonunkban Erick. – fogadta el Erick kezét.

Ez az egész jelenet apám és a barátom között úgy zajlott le, mint mikor apa az üzletfeleivel találkozott volna. A hivatalos bemutatkozás részén már túl voltunk, most már csak a vacsorát kell átvészelnünk. Anyu igaz mondta, hogy egész héten rágta az apám fülét, hogy viselkedjen majd, mert nekem Erick nagyon fontos. Most majd kiderül, mit sikerült anyámnak elérnie.

Tommal ketten megterítettünk. Ez olyan családi hagyomány volt nálunk. Ha itthon az egész család, akkor mindig mi szoktunk megteríteni. Miután megterítettünk, én még segítettem anyának tálalni a vacsorát. Mindenki helyet foglalt az asztalnál, az asztal két végénél a szüleim ültek, a apa jobbján Tom ült, mellette Bree, míg bal oldalt én és mellettem Erick foglalt helyet.

Egész vacsora alatt a szokásos köröket futottuk, mint hogy telt a hetünk, mi volt az egyetemen, mi a helyzet az újságnál… Már a desszertnél tartottunk, mikor apám előrukkolt egy kérdéssel, amit Ericknek címzett. Nos, eddig tartott a nyugodt vacsora, pedig már kezdtem megnyugodni, hogy apám megváltozott, és tudd normálisan is viselkedni.

-          Erick, ha jól tudom ön Angol. – a kérdezett bólintott. Ezen kicsit mosolyogtam, mármint azon, hogy apám ilyen hivatalos hangnemben beszélt Erickkel, és magázzák egymást, míg anyu az első pillanattól kezdve megkérte Ericket, hogy tegezze. – Ott nincsenek lányok, hogy az óceánon túl kellett keresnie barátnőt magának, és pont az én lányomnak a fejét kellett elcsavarnia?

-          Na, de apa! – szóltam rá felháborodva.

-          Csitt, nem téged kérdeztelek. – intett le azonnal olyan hangon, hogy jobbnak láttam csendben maradni, de azért biztatólak az asztal alatt megfogtam Erick kezét, és ránéztem, aki egy halvány mosolyt küldött felém, aztán apám felé fordult, hogy válaszoljon neki.

-          De uram, vannak ott is csinos lányok, de szívnek nem lehet parancsolni. – válaszolta illedelmesen apám kérdésére, miközben megszorította a kezemet.

-          Chh, még hogy a szívnek. – morgolódott apa. – Meddig fogja szédíteni a lányomat? Míg nem kerül a színre egy modell, színésznő, vagy netán egy énekesnő? Ez az önök köreiben megszokott, természetes, hogy szinte hetente váltogatják a partnernőjüket. Miután az előzőre ráuntak, eldobják, mint valami levetett rongyot.

-          Elnézést Mr. Wilmer, de téved. Én nem szédítem a lányát, és nem vagyok olyan, amilyennek az előbb beállított. Nem tagadom, hogy ahogy ön fogalmazott „ az én köreimben” nincsenek ilyen emberek, mint amilyet az előbb lefestett, mert akkor hazudnék, de én nem ilyen vagyok. Én egy egyszerű londoni srác vagyok, aki a barátaival alapított egy zenekart. Hazánkban elismerik a munkánkat, és úgy néz ki, hogy nemzetközileg is befut a zenénk. A hírnév ellenére is ugyanaz a srác maradtam, mint aki voltam. Ami meg a árkapcsolataimat illeti, két komoly kapcsolatom volt. Az egyik a diák éveim alatt, a másik meg egy éve ért véget, és soha nem használtam ki a női nemet, nem bonyolódtam egyéjszakás kalandba, ez nálam elvi kérdés. Bocsánat, az előbb rosszul mondtam, nem kettő, hanem három komoly kapcsolatom volt. Az utolsó még most is tart. – nézett a szemembe. Olyan kis édes, menten elolvadok a csillogó barna szemeitől. Sokáig nem nézett rám, mert újra apám felé fordult, és magabiztosan folytatta monológját. – És bármennyire is hihetetlen, de szeretem a lányát Mr. Wilmer, teljes szívemből, és nem játszadozom vele, soha nem tennék ilyet vele, túlságosan is fontos a számomra. Már akkor nagyon fontos volt nekem, mikor még nem is ismertem személyesen, csak a levelezéseinkből.

-          Még egy valamit áruljon el nekem. Hogy gondolja a lányommal való kapcsolatát? Amikor kedve szottyan, akkor pár napra ideruccan és felforgatja a lányom mindennapjait, aztán visszautazik Londonba és éli tovább világát…

-          Apa…

-          John… - szólaltunk fel egyszerre anyuval.

Ami sok, az sok. Itt telt be nálam az a bizonyos pohár. Én teljesítettem a kérését. Milyen kérést, hisz utasított, hogy hétvégére utazzak haza. Itt vagyok, Erick is elkísért, ő meg nem képes normálisan viselkedni. Szegény Ericknek mit kell átélnie, mintha egy kínvallatáson lenne. Ericknek közben megszólalt a telefonja, így elnézést kérve kiment telefonálni.

-          drágám. – szólalt meg megint anya. Apa ránézett, de szigorú tekintete láttán, anya kicsit meghőkölt, de azért folytatta. – Nem gondolod, hogy kicsit túllőttél a célon a viselkedéseddel?

-          Én? Én lőttem túl a célon? – kéri ki magának apa felháborodottan. – Én csak próbálom megvédeni a lányunkat egy újabb csalódástól.

Én meg eddig bírtam, muszáj volt kimennem, nem akartam végighallgatni a veszekedésüket, mert a hallottaktól biztos sírva fakadnék. Ahogy kiléptem az étkezőből, Erickbe ütköztem bele, már végzet a telefonálással. Megdöbbenve figyelte, hogy mit kereshetek itt kint. Gyorsan elmagyaráztam, hogy miért jöttem ki, ő meg szorosan magához ölelt és simogatta a hátamat. Percekig nem mozdultunk, némán álltunk ott, egymást ölelve. A csendet a bátyám hangja törte meg, ami az étkezőből egészen idáig elhallatszott.

-          Apa! – hallottuk meg Tom hangját. – Anyának igaza van. Kicsit elvetetted a sulykot. Te csak Anniet akarod védeni, de milyen áron? Úgy, hogy lejáratod, és elüldözöd mellőle Ericket, aki igazán szereti őt? Szerinted a lányod miért nem mondta el neked, hogy van valakije? Hát ez miatt, ahogy most is viselkedtél. Az ő helyében én se hoznék el ide bemutatni senkit, sőt még beszélni se beszélnék róla…

-          Édes fiam, vigyázz a szádra! Tudd, hogy kivel beszélsz! –teremtette le apu Tomot.

-          Nem apa, nem, most nem maradok csendben, most végig fogsz hallgatni, ha tetszik neked, ha nem. – emelte fel hangját bátyám. Ez a fajta viselkedése nagyon meglepett, mert nem szokott ennyire kikelni magából, főleg nem szokott így beszélni apuval. – Hát nem veszed észre, hogy mennyire szeretik egymást ezek ketten? Azzal, ahogy most viselkedsz, csak a lányodat taszítod el magadtól. Nem értem, mi bajod van Erickkel, egy rendes srác, nem amolyan sztárocska, aki nem tudja, hány kilós. Anniet még soha nem láttam ilyen boldognak, mint az utóbbi napokban. Még Nickkel sem, pedig ott is nagy volt a szerelem. Az diákszerelem volt, és ez a mostani ezerszer másabb, sokkal erősebb. – hallgatva a bátyámat, ahogy az előző kapcsolatomról beszélt, félve Erickre néztem, hogy hogyan reagál rá. Mikor meghallotta a nevét, éreztem az ölelésében, hogy izmai megfeszülnek, de ahogy végigsimítottam a mellkasán, majd ujjainkat összekulcsoltam, engedett szorításából, és így hallgattuk tovább az étkezőben folyó beszélgetést. – Ha látnád, milyen könnyen tudja Erick kezelni a lányod hisztijeit és akaratosságát. Pedig te is nagyon jól tudod, milyen Annie, ha egyszer valamit a fejébe vesz, azt véghezviszi, és semmi és senki nem tántoríthatja el, de Ericknek még ez is sikerül. Apa, fogadd el, hogy szeretik egymást, és békélj meg a helyzettel, hogy a lányod már nem kislány többé.

-          Tom, én elhiszem, hogy szeretik egymást. És amit Erick mondott, azt őszintén mondta, és ahogy Anniere néz… Látszik, hogy teljes szívéből szereti…

-          Akkor meg miért viselkedsz így? Miért kell ilyen gorombán, és lekezelően beszélned vele?

-          Csak tesztelni akartam, mert ha tényleg szereti, akkor kiáll magáért és a kapcsolatukért, és eddig nagyon jól vette az akadályt. – szóval ez csak egy teszt volt? Ezt nem akarom elhinni. Erickre néztem, aki szintén döbbenten nézett engem. Erick már indulni akart vissza a többiekhez, de megfogtam a karját, hogy még várjunk egy kicsit. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de ebben a helyzetben megérte, mert apa folytatta. – De még akkor is bennem van a félsz, féltem Anniet. Mi lesz velük? Hogy fogják megoldani a találkozást, hisz London nem egy- két órányira van innen. Meg még ott van a felhajtás, ami Ericket körülveszi. Hogy fog ezzel az egésszel megbirkózni?

-          Apa, hidd el, meg fogják oldani, ahogy eddig is megoldották. Bízz kicsit jobban a lányodban, már nem gyerek, hanem egy felnőtt 21 éves nő.

-          Én bízok benne, de a sajtó akkor is aggaszt. Egész héten mást sem csináltam, mint az internetet bújtam. Én! El tudod ezt képzelni? Én, az 52 éves fejemmel a számítógép előtt ültem és az olvasgattam, hogy miket írnak a lányomról. És szegénykém katt hideget, meleget egyaránt. Elég vegyes rajongótábora van ennek az Ericknek…

-          Apa. – léptünk be Erickkel az étkezőbe, mert eddig bírtam hallgatni apukám és a bátyám közt folyó beszélgetést. – Apa, ne aggódj miattam, fogom tudni kezelni a kialakult helyzetet. Erről már nagyon sokat beszélgettünk Erickkel. – ránéztem páromra, aki egyetértően bólintott.

-          Mr. Wilmer, a sajtót sajnos nem tudjuk kivédeni, eddig is cikkeztek rólam és az együttesről, és most, hogy ível fel a karrierünk, egyre többet fognak. Azt tudnia kell, hogy a magánéletemről soha nem szoktam beszélni a sajtóban, mert úgy gondolom, hogy ez csak rám tartozik. Már beszéltem erről Annievel, hogy majd kell kiadnom egy nyilatkozatot, melyben beszélek a kapcsolatunkról. Ezt a menedzserem ajánlotta, hogy a sajtót kicsit lenyugtassuk. Még a részleteket meg kell beszélnem Johnnal, hogy melyik újságnak és mikor kellene nyilatkoznom, meg persze Annievel is, hogy mennyit enged elárulni magáról. Amúgy meg soha nem szoktam törődni a sajtóval. Szeretik elferdíteni az igazságot, csak hogy el tudják adni a lapjukat.

-          Ez mind szép és jó fiam, és köszönöm, hogy így próbálja védeni a lányomat. – fiam? Apa azt mondta Ericknek, hogy fiam? Jól hallottam? Mi a manó! – De mi a helyzet a rajongóival?

-          A rajongóimmal nem tudok mit csinálni. Hálás vagyok nekik, hisz nekik köszönheti az együttes a sikert, de véleményüket nem tudom befolyásolni bármennyire is szeretném. – sóhajtott fel Erick, mire kapva kapott a helyzeten drága bátyám.

-          Rajongói levelek mi? Mennyi szerelmes levelet kapsz egy nap? – húzogatta a szemöldökét Tom. Nem is ő lenne, ha nem kérdezett volna rá.

-          Számot nem tudok neked mondani, de sokat. Néha már félve nyitom meg a postafiókomat. Még szerencse, hogy van egy mail címem, amire még nem jöttek rá a rajongók. Ez az, amelyikről neked szoktam írni, csak ezt az egyet szoktam naponta nézni. – rám nézett és kacsintott egyet. Hát igen, hisz az utóbbi fél évben naponta küldött nekem innen üzenetet, és én is neki.

-          Hmm, de beleolvasnék azokba a rajongói levelekbe. Kíváncsi lennék, milyen ajánlatokat kaphatsz. – gondolkodott el ezen két falat sütemény között, mire drága párja fejbe kólintotta. – Aúúú, ezt most miért kaptam? – sértődött meg, miközben a fejét simogatta.

-          Thomas Matthew Wilmer, adok én neked mindjárt olyan rajongói levelet, hogy arról koldulsz. – teremtett le Bree, mire mindnyájunkból kitört a nevetés. – Nem szégyelled magad? Mások leveleit akarod elolvasni?

-          Nyugi Bree. – próbálta csitítani őt Erick, de nehezen tudott beszélni a nevetéstől. – Ha megjelenik a közös filmjük Iannel, akkor majd megtudja, milyen „élmény” ennyi levelet kapni.

-          Gondolod, ilyen sikere lesz a filmünknek? – csillant fel a színészek gyöngyének szeme, miközben a nappaliba tartottunk, hogy ott folytassuk a beszélgetést.

-          Biztos az lesz. – mondtuk kórusban, Erick pedig folytatta. – Már csak a szereposztás miatt is. Itt nem a bátyámat akarom fényezni, hanem szerintem nagyon jó a szereposztás, és nem utolsó sorban maga a forgatókönyv is nagyszerű. – hogy micsoda? Erick olvasta forgatókönyvet? Ez hogy lehetséges?

-          Te olvastad a forgatókönyvet? Te tudod miről szol a film? – hüledeztünk barátnőmmel.

-          Igen. Miért, ti nem? – kérdezte tőlünk, mire mi megráztuk a fejünket. Hisz hol olvastuk volna, hét pecsétes titokként kezelte. Erick meglepődött. – Te nem mutattad meg a barátnődnek, se a családodnak a forgatókönyvet, hogy milyen filmben fogsz szerepelni? – kérte számon Tomot.

-          A szerződésben leírták alapján beszélhettem senkinek sem róla. – kezdet el magyarázkodni.

-          Ez igaz, hogy nem beszélhetsz róla, de ez leginkább a sajtót érinti, főleg addig, amíg nem kerül a mozikba a film. Ian minden egyes szerepét megbeszéli Melissával, néha velem vagy a családdal is, és a forgatókönyveket is el szoktuk olvasni, hogy véleményt tudjunk nyilvánítani. Mindig kikéri valamelyikünk véleményét, egyedül soha nem szokott dönteni.

-          Nos, akkor drágám, ezek után azt fogjuk csinálni, hogy ha valamilyen szerep lesz a láthatáron, akkor első akivel beszélsz róla, az én leszek. Én leszek az első, aki elolvashatja a forgatókönyvet… - és Bree csak mondta, mondta, hogy ezek után mihez tartsa magát Tom, aki szinte mindenbe belement, ami meg nem tetszet neki, azt egy csókkal lerendezte, és már nyert ügye is volt.

Közben apa elnézést kért Ericktől a viselkedése miatt, és áldását adta kapcsolatunkra. Én hálám jeléül megöleltem aput, és úgy bújtam hozzá, mint kislánykoromban, majd egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Apa megkérte Ericket, hogy ezek után tegeződjenek, amibe azén drágám örömmel belement.

Drága szüleim még megkérdezték, hogy hogyan gondoltuk a kapcsolatunkat, mármint, hogyan fogjuk megoldani a találkozást. Elmondtuk nekik, hogy hol Erick repül hozzám, hol pedig én fogok Londonba, attól függően, melyikünknek lesz hamarabb szabadja. Erick még megnyugtatta őket azzal, hogy nem fogja engedni, hogy a kapcsolatunk a tanulás rovására menjen, az egyetem befejezése az első. Még jó egy óra hosszat beszélgettünk így hatan, mikor a szüleink visszavonultak a szobájukba. Tomék is elköszöntek tőlünk, mert az éjszakát Bree szüleinél fogják tölteni, és majd holnap napközben jönnek csak.

Mivel így kettesben maradtunk, jobbnak láttuk, ha mi is felmegyünk a szobába. Felváltva elmentünk zuhanyozni. Erick erősködött, hogy menjünk együtt, de nagy nehezen sikerült lebeszélnem róla. A házban egy fürdőszoba van, és annak ellenére, hogy apám elfogadta a kapcsolatunkat, nem kellene rögtön eljátszanunk a bizalmát. Meg amúgy is, ez az ő házuk, és mindketten tisztában voltunk vele, hogy a zuhanyzásból nem csak zuhanyzás lett volna. Miután mindketten végeztünk, bebújtunk az ágyba, de egyikünknek sem jött állom a szemére, így beszélgettünk mi minden történt a mai nap folyamán.  

-          Megbántad, hogy eljöttél a szüleimhez? – kérdeztem meg tőle, közben egyik ujjammal a mellkasán köröztem.

-          Dehogy. Miért bántam volna meg?

-          Hát az apum viselkedése miatt. Nem gondoltam volna, hogy így fog viselkedni. Mindenre számítottam, a kiabálástól kezdve mindenre, de erre, hogy megaláz téged, erre nem. Úgy sajnálom, hogy ezt az egészet végig kellett hallgatnod.

-          Nem volt vészes, érted megérte. Meg valami szinten igaza van. – erre a mondatra felkaptam a fejem. – Mármint, hogy ennyire félt. Ha nekem egyszer lesz lányom, szerintem én is így félteném.

-          Na de amit ő művelt, az már túlzás. Nem tudom, melyik apa viselkedik még így.

-          Hát én tudnék példát mondani. – húzta el a száját. – Ott az én apám. A húgomat, Meggiet ugyanígy félti, mint téged az én apám.

-          De Meggie még csak most volt 18, én meg már elmúltam 21.

-          Tényleg, nem is mondtad, hogy mikor töltötted be a 21-et, mert mikor megismerkedtünk még csak 20 voltál. Nos?

-          Hááát… Még az előtt töltöttem be a 21-et, mikor még nem voltunk ennyire jóban. Akkor még bunkós időszakot éltük. – kuncogtam, ahogy visszagondoltam az első üzeneteire.

-          Hmmm, akkor illő lenne így utólag felköszöntenem téged. – fordított maga alá és végig simított az oldalamon. Ahol ujjai érintették a testemet, mintha áramot vezettek volna végig a testemen. – Nagyon… boldog… születésnapot… - mindenegyes szónál egy puszit nyomott az ajkaimra, ezzel is tovább szította bennem a tüzet.

-          Ach, Erick. – nyögtem, mikor már a kezei a hálóingem alatt kutattak.

-          Élvezd az utószülinapi ajándékodat. – suttogta a fülembe és nyelvét végighúzta a fülcimpámon.

Nem tudom, mikor és hogy került le rólam a hálóingem és a bugyim, de már meztelenül feküdtem az ágyon és élveztem az ajándékomat, ahogy Erick kérte. Szerelmem a testem minden egyes porcikáját felfedezte és behintette csókjaival. Hosszabb időt elidőzött a lábaim között, és olyan vágyat szított fel bennem, hogy robbanásszerűen ért utol a kielégülés. Levegő után kapkodva bújtam hozzá, és próbáltam szívverésemet lelassítani.

Az ember lánya azt gondolná, hogy az imént átélteket már nem lehet felülmúlni, de tévedtem, mert ez csak a kezdet volt, egy kis ízelítő az éjszaka folytatásához. Egész éjszaka Erick ajándékát élveztem. Újra és újra egymáséi lettünk. Kifulladásig szerettük egymást. Valamikor hajnaltájt aludhattunk el.

Reggel Erick telefonjának csörgésére ébredtünk. Nem tudom ki kereshette, de kihallgatni se akartam, így inkább megfogtam a törölközőmet, és kimentem a szobából, hogy zuhanyozhassak. A fürdőszobában visszagondoltam az elmúlt éjszaka történtekre. Soha nem gondoltam volna, hogy a szüleim házában együtt aludhatok a barátommal, és még egy orbitális szeretkezésben is részesülhettem. Nick soha nem aludt nálunk, és én se aludhattam náluk, a szüleim nem engedték. Úgy gondolták, hogy még túl fiatal vagyok, hogy egy fiúval aludjak, pedig már rég túl voltunk az első együttlétünkön. Nekem ő volt az első.

Egy szál törölközőben mentem vissza a szobámba, ahol Erick mosolyogva várt engem. Azonnal karjaiba zárt, és két kezével végigsimított a nyakamtól kezdve, végig a vállamon egészen le a kezemig. Az érintésébe beleborzongtam, újra úrrá lett rajtam a vágy. Az előttem álló Adonisz szemébe néztem, és szemeiben ugyanazt a vágyat láttam, mint amit én is érzek. Egy csókért nyújtózkodtam, amit nem tagadott meg tőlem. Kezeivel megpróbálta lehámozni rólam a törölközőt, de az ajtón valaki kopogott, és az a valaki az anyám volt. Szerencsére nem jött be, csak beszólt ajtón keresztül, hogy menjünk le reggelizni.

Gyors puszit nyomtam a szájára, elléptem tőle és a szekrényemhez mentem, hogy felöltözhessek. Míg én ruhát kerestem magamnak, addig Erick elment lezuhanyozni. Mivel nagyon meleg volt, ezért csak egy barna rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan trikót vettem fel. Mire felöltöztem, Erick is visszajött és nekiállt felöltözni. Miután ő is felöltözött, végignéztünk egymáson és elkezdtünk nevetni. Erick is ugyanazt a kombinációt választotta, mint én, csak ő fehér halásznadrágot és barna testhez tapadó trikót.

Miután megreggeliztünk, elmentünk egy kis városnézésre. Erick kíváncsi volt, hogy hol nőttem fel, így bementünk a városba és egy-két helyet megmutattam neki. Lementünk a partra is, ilyenkor sajnálom, hogy nem vettem fel fürdőruhát, mert akkor most meg is mártózhattam volna a vízben, de így csak a lábamat mártottam meg benne ahogy Erickkel kézen fogva sétálgattunk. Olyan jó volt így lenni. Most minden annyira tökéletes volt. Az apum elfogadta a kapcsolatunkat, ami részben a bátyámnak köszönhető. Nagyon hálás vagyok neki ezért. Valahogy majd meg kell hálálnom neki, hogy így kiállt mellettünk. Nem is kellet olyan sokat gondolkodnom, hogy hogyan, már meg is volt. Nem fogok bosszút állni rajta a viselkedése miatt, amit múlt héten elkövetett ellenem. Szerintem ez így korrekt.

-          Nem megyünk nyalni egyet? – kérdeztem meg Ericktől, mert nagyon megkívántam a fagyit. Már rég ettem, és most akik szembe jöttek velünk, mindnek a kezében az volt.

-          Nyalni? – magához húzott és két kezével átölelt. - Szívem, mi jár a te fejecskédben, hm? – felcsillant a szeme. Nesze neked Annie. Te és a kétértelmű mondataid.

-          Drágám mi jár a te fejedben, mert én a fagyira a gondoltam. – pirultam el.

-          Hmmm, a fagyi is jól hangzik, de amire én gondoltam, az még jobban. – mondta, közben az ujjával a csípőmön körözött, mire egy sóhaj hagyta el ajkaimat. Nem tudom, hogy csinálja, de egy érintésétől lázba tudok jönni. Reakciómra elmosolyodott, megfogta a kezemet és elkezdett maga után húzni. – Gyere, menjünk fagyizni, láttam nem messze egy fagyizót.

Miután mindketten gazdagabbak lettünk egy tölcsér fagylalttal, Erick leült egy közeli padra, én meg az ölében foglaltam helyet, egymást etettük a másik fagylaltjával és így néztük az embereket, ahogy a strandra igyekeznek. Ericket nem nagyon ismerték fel az emberek, de szerintem ez változni fog, miután nem csak Európában fognak koncertezni, hanem itt is Amerikában. Idillünket a telefonom csörgése zavarta meg. Annyira váratlanul ért, hogy megugrottam, mikor elkezdett csörögni és vibrálni a nadrágzsebemben. Ennek a mozdulatnak Erick látta kárát, mert épp akkor akart nyalni a fagyimból, így a képében landolt. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek, Ericknek segítsek először, vagy felvegyem a telefont, amin anyám neve villogott.

A döntést a sors megoldotta helyettem, mert anyu letette. Ha most nem lettünk volna kint a nyílt utcán, akkor most szép lassan lenyalogattam volna az arcáról az elkenődött masszát. De mivel a nyílt utcán voltunk, ezt nem tehettem meg, így maradt a papírszalvétás letörlés. Miután segítettem megszabadítani tőle, egy puszit nyomtam a szájára, majd újra elővettem a mobilomat és felhívtam anyut. Rögtön letámadott, hogy miért nem vettem fel a telefont. Gyorsan kimagyaráztam magam. Csak azért kereset, hogy megkérdezze, hol vagyunk, és mikor megyünk haza ebédelni. Gyorsan lerendeztem őt, és Erickkel kéz a kézben elindultunk haza.

Pont időben értünk haza, mert megjöttek Tomék is. Ebéd után visszavonultunk a szobámba és csak pihentünk az ágyban. Feltöltődtünk az estére. Megbeszéltük, hogy este kimegyünk a kedvenc klubunkba és kirúgunk a hámból. Nem leszünk sokan, csak pár itteni baráttal futunk ott össze. Este nyolckor találkoztunk ott a többiekkel. Nagyon jól szórakoztunk. Rég buliztam ilyen jól, ilyen felszabadultan és boldogan. Most minden a helyén volt, még az sem árnyékolta be az estémet, hogy tudtam, pár nap múlva el kell válnunk egymástól Erickkel.