24. fejezet

Sziasztok!

Kicsit megkésve, de sikerült befejeznem a fejit. Kicsit függővég, de remélem, nem öltök meg ezért. Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek hogyan fog folytatódni a történet. Várom az ötleteket. :DDD

Pusszancs

Szusi

San Diego, San Diego. De nem volt kedvem visszajönni ide, ahogy Breenek sem. Mindketten szomorúan szálltunk le a gépről. Miután elmentünk a csomagjainkért, taxit fogtunk. Egy taxival mentünk haza. Először Bree szállt ki, mivel az ő otthona közelebb volt. Miután hazaértem, anyu azonnal a nyakamba ugrott, úgy örült nekem, hogy végre itthon vagyok. Apu elvette a csomagjaimat és segített felvinni a szobámba. Amint beértem az én kis zugomba, elterültem az ágyamon. Majd kipakolok, de először is fontosabb dolgom van, Ericknek kell szólnom, hogy épségben hazaértem. Újra felkeltem az ágyról, a táskámért nyúltam, kivettem a mobilomat és újra elterültem az ágyon. Először megnéztem, hány óra van. Este nyolc órát mutatott. Akkor most Londonban hajnali négy óra van. Erick még biztos alszik. Inkább nem hívom fel, nem akarom felkelteni, küldök neki sms-t.

Szia Szivem! Jelentem, épségben hazaérkeztem. Kicsit kifárasztott a repülőút, meg az időeltolódás. Nagyon hiányzol, már most. Legszívesebben ott feküdnék melletted. Nagyon szeretlek. Csók. A

Elküldtem az sms-t. Közben anya bejött, hogy megkérdezze, nem vagyok-e éhes, mert ha igen, akkor melegít meg nekem lasagnet. Megköszöntem neki a kedvességet, de mondtam neki, hogy a repülőn már ettem, és most leginkább aludni szeretnék, mert a gépen nem tudtam. Jó éjszakát kívánt, és azzal kiment a szobámból. Én meg elmentem lezuhanyozni, és utána bebújtam a pihe-puha ágyamba. Majd reggel kicsomagolok, most nincs erőm meg kedvem se hozzá. Az ébresztőmet beállítottam reggel nyolcra, mert reggel nagymosást kell csinálnom, hogy időben megszáradjanak a ruháim, amiket visszaviszek a koleszba. Épp mikorra beállítottam az ébresztőt megcsörrent a telefonom. Amint megláttam ki hív, a szívem ezerrel vert és azonnal felvettem.

-          Szia édes! – suttogta a telefonba kicsit álmos hangon.

-          Szia! – doromboltam a telefonba. – Ugye nem ébresztettelek fel az sms-emmel?

-          Nem, dehogy. Örülök, hogy írtál, így legalább megnyugodtam. Ugye nem baj, hogy felhívtalak? – kérdezte tőlem, és magam elé képzeltem az arcát.

-          Nem, dehogy, örülök, hogy hívtál, legalább a hangodat hallhatom.

-          És mit csinálsz éppen?

-          Hát, már az ágyban fekszem. Annyira meleg van itt, hogy be se kell takaróznom.

-          Hmmm, milyen jó valakinek. De azért remélem, valamilyen pizsamaféle van rajtad.

-          Van, van. Ha tudni szeretnéd egy vékonypántú trikó és egy bugyi van rajtam. – mondtam neki csábosan a telefonba.

-          Ach, ne is folytasd. – sóhajtotta a telefonba. - Ez az egész kínzás, főleg, hogy nem lehetek melletted.

-          Tudod mi a megoldás rá. –doromboltam a telefonba.

-          Igen, de még nem tudok, de remélem, mihamarabb a karjaimban leszel, és akkor nem menekülsz. – fenyegetett meg, amin én jót nevettem. – Amúgy a holnapi programod mi?

-          Korán kelek, nagymosás vár rám, mert holnapután vissza kell mennem Los Angelesbe, a kollégiumba, és össze kell szednem a cuccaimat. Meg jönnek a szülői faggatózások, hogy milyen volt London stb.

-          És a szüleidnek mesélsz majd rólam? – kérdezte kíváncsian.

-          Meséljek?

-          Rád bízom. Ez a te döntésed, engem nem zavar, ha elmondod nekik. Én mindenben támogatlak.

-          Majd meglátom, ha nagyon kíváncsiskodni fognak, akkor elmondom.

-          Oké. – közben egy nagyot ásított. – Most leteszem, ha nem baj.

-          Semmi baj, úgy is aludni készültem.

-          Legyen nagyon szép álmaid, és remélem, velem fogsz álmodni.

-          Csak is veled fogok álmodni, senki mással. – ezen mosolygott. – Hiányzol, ugye tudod. És nagyon szeretlek.

-          Te is hiányzol nekem, és én is nagyon, de nagyon szeretlek.

Még elköszöntünk egymástól, Erick megígérte, hogy majd hív. Most fog kezdődni a legnehezebb időszak számunkra. Remélem, a kapcsolatunk túléli a nehézségeket, amit majd a sors elénk gördít. Most kell a legjobban megbíznunk egymásban…

Reggel a telefonom ébresztőjére ébredtem. Az éjjeliszekrényen tapogattam utána, hogy végre kikapcsolhassam. Semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj, mert még ki is kell pakolnom. Nagy nehezen felkeltem és elvonultam a fürdőbe, utána valami kényelmes ruhát kerestem a szekrényemben. Nagy turkálás után megtaláltam a kedvenc rövidnacimat és egy egyszerű pólót választottam hozzá. Felöltöztem és lerohantam a konyhába reggelizni. A telefonomat magammal vittem, hátha Erick jelentkezik közbe. A konyhában már javában reggeliztek a szüleim. Jó reggeltet kívántam nekik és leültem hozzájuk én is reggelizni. Amíg ettem, a szüleim kérdésekkel bombáztak, főleg anyu. Olyanokat kérdeztek, hogy milyen London, milyen szállodában laktunk, Tomnak hogy megy a forgatás, miket csináltunk, találkoztunk-e híres emberrel… Minden kérdésükre próbáltam felelni. Ericket kihagytam belőle, meg igazából nem is kérdeztek a pasikról. Megígértem nekik, hogy majd később megmutatom a képeket, amiket készítettünk.

Miután befejeztük a reggelit, apu elment dolgozni, én meg segítettem anyunak elpakolni a reggeli maradványait. Anyu amint meghallotta, hogy csukódott az ajtó, azonnal letámadott. Kérdés kérdést követett. Csak gondoltam, hogy megúszom az Erick témát, hisz ő tud róla. Igaz, csak annyit, hogy egy sráccal e-mailezek, aki Londonból van, de hogy pontosan ki ő, azt még nem.

-          Nyugi anya, mindent elmesélek. – próbáltam leállítani őt.

-          Azt remélem is. Apád előtt nem akartam kérdezősködni, hisz ő nem tud semmiről. Na de már kettesben vagyunk. – kinézett az ablakon, hogy megbizonyosodjon róla, hogy apu tényleg elment. – Szóval mesélj. Találkoztál a sráccal, akivel írogatsz?

-          Igen találkoztam vele, még aznap, mikor megérkeztünk… - nem tudtam folytatni, mert drága anyukám közbevágott.

-          És ki ő? Hogy néz ki?...

-          Anya, ha azt akarod, hogy mindent elmeséljek, akkor kérlek maradj csendben. – bólintott. – Mikor megláttam, ki az a személy, akivel hónapok óta írogatok, nagyon megdöbbentem, mert már találkoztam vele, méghozzá a szemeszterzáró bulin Los Angelesben. Ő a Band of Angel nevű együttes énekese. – anya úgy nézett rám, mint aki nem érti. – Gondolom nem hallottál még róluk. – megrázta a fejét. -  Ha azt mondom Ian Russel öccse? – anyám kikerekedett szemekkel nézett rám.

-          Annak az Ian Russelnek az öccse, aki a bátyáddal együtt forgat? – most én bólintottam. – Még nem hallottam róla, talán egy cikket olvastam, amiben volt egy kép Ianről és az öccséről. Nagyon jól nézett ki. És így, hogy találkoztatok már, mi a véleményed róla?

-          Kellemesen csalódtam benne. Ugyanolyan embernek ismertem meg, mint az üzeneteiben is. Kedves, vicces, illedelmes… - és csak meséltem, csak meséltem Erickről.

-          Drága kislányom, nagyon gyanús vagy te nekem. Nem szoktál te így áradozni senkiről se. Mi történt még Londonban? Hadd halljam. – vonta össze a szemöldökét, én meg zavartan fixíroztam a lábamat. – Annie! Mit titkolsz? Tudom, hogy van még itt valami.

-          Hát, izé… Szóval… Összejöttünk. – anyám ebben a pillanatban leült a legközelebbi székre.

-          Hát így már érthető. És hogy akarjátok tartani a kapcsolatot? Mert hát nem repkedhettek csak úgy egyik kontinensről a másikra. – elmeséltem, hogy hogyan gondoljuk ezt az egészet Erickkel. – Annie, féltelek. De nem szólok bele a dolgaidba, eddig se tettem, most se fogom, hisz már felnőtt vagy. De ha bármi gondod vagy kérdésed van, nyugodtan szóljál, mindenben számíthatsz rám. Apádnak meg majd én elmondom, de majd csak azután, hogy visszamentél az egyetemre. Ő nem biztos, hogy így fog reagálni erre az egészre, mint én, de majd meggyőzöm.

-          Imádlak anya. – és a nyakába ugrottam. – Te vagy a legjobb. – pusziltam arcon.

Örülök neki, hogy anyám ilyen pozitívan áll a dolgokhoz, és hogy az aput is megpuhítsa. De most a legjobb lesz, ha nekiállok és kicsomagolok, mert a ruháim, maguktól nem kerülnek a mosógépbe. Míg a ruháimat válogattam szét, és beraktam a mosást, közben Erick is telefonált. Épp útban volt a stúdióból hazafele. Elmeséltem neki, hogy mi volt a szüleimmel, és főleg az anyu reakcióját. Majd egy órát beszélgettünk. Egyre jobban hiányzik, pedig még csak egy nap telt el.

…

A napok villámsebesen követték egymást, már egy hete, hogy hazajöttünk Londonból. Breevel már visszaköltöztünk a kollégiumba, és sikerült az óráinkat is felvenni. Nagyon szuper órarendet sikerült összeállítanunk, minden péntekünk szabad, és hétfőn csak ebéd után kell bemennünk, így egy hosszú hétvégénk lesz sok lehetőségekkel. Erickkel minden nap beszélünk telefonon. Mikor elújságoltam neki a jó hírt, nagyon örült neki. Annyira szeretem, és ahogy a napok telnek, egyre jobban hiányzik. Alig várom, hogy eljöjjön a nap, mikor újra a karjaiba bújhatok, de még az nem most lesz. És ezt a pillanatot türelmesen ki kell várnom, ahogy Ericknek is.

Holnap hétfő és megkezdődik az új szemeszter. Újra megkezdődik a hajtás. Holnap a szerkesztőségbe is el kell mennem, még szerencse hogy délelőtt nincs előadásom. Már vagy három hónapja nem voltam bent. Egyrészről azért, mert vizsgáim voltak, másrészről meg azért, mert a szerkesztő nem akarta, hogy a tavaszi szünetben dolgozzak, aminek így utólag örülök is. De már hiányzik az írás, ezért is megyek be, hogy bejelentsem, itt vagyok, és készen állok, hogy megint írhassak. Talán kapok egy új storyt, amiről írhatok. Ma este Catyékkel a Veteránba megyünk, hogy egy Isten hozott újra az egyetemen!-t ünnepeljünk, és egy jót dumáljunk, kivel mi történt a tavaszi szünet alatt.

Este nyolckor találkoztunk is velük a törzshelyünkön. Rögtön le is rohantak minket, hogy nem láttak egy buliban sem a szünet alatt, merre csavarogtunk. Elmeséltük nekik röviden, hogy Londonban voltunk egész szünet alatt, mert a bátyám ott forgatott és mi elkísértük. Nagyon meglepődtek, hogy képesek voltunk a napfényes tengerpartot egy hideg városra cserélni, de azért kíváncsiak voltak, hogy mi mindent csináltunk, és milyen bulik vannak ott. Elmondtuk nekik, hogy minden nevezetességet megnéztünk, és esténként meg bulizni jártunk, ami mindig fergetegesre sikerült, és nagyon jól éreztük magunkat. Ericket direkt kihagytuk a történetből. Még mielőtt visszajöttünk volna Los Angelesbe Breevel, megbeszéltem vele, hogy az Erickkel való kapcsolatomat nem szeretném nagydobra verni, főleg azt nem, ki ő. Arról lehet beszélni, hogy egy sráccal megismerkedtem Londonban, Ericknek hívják, de hogy ki ő pontosan, azt nem akarom elárulni senkinek. Tudom, hogy sokáig nem titkolhatom, de amíg lehet, addig maradjon csak titok.

A csajok észre is vették a karkötőmet, amit Ericktől kaptam. Rögtön faggatni kezdtek, hogy ki az az Erick, akinek a neve bele van gravírozva a medálba. Csaknem Londonban szedtem össze, mert a dátum arra utal. Pironkodva elmondtam nekik, hogy igen londoni a srác, és ő volt az „idegenvezetőnk”, akivel össze is jöttem. Ahogy ezt kimondtam, jött is a kérdésözön. Minden kérdésükre megpróbáltam válaszolni, nehogy felfedjem Erick valódi kilétét. Lényegében nem hazudtam, mert mindent elmondtam nekik úgy, ahogy történt, csak azt a részletet hagytam ki, hogy ő Erick Russel a Band of Angel énekese. Az elmondott történet után a csajok egy ideig nem tudtak szóhoz jutni a döbbenettől. Mi Breevel elmeséltük, mi minden történt velünk a szünetben, most a többiek következtek. Olyan storykat meséltek, hogy tátott szájjal hallgattuk őket egész este. Olyan éjfél körül mentünk vissza a koleszba.

Reggel korán keltem, és még el se aludtam, amin nagyon csodálkoztam. Próbáltam halkan közlekedni a szobában, nehogy felébresszem barátnőmet. A fürdőszobában gyorsan elvégeztem a dolgomat, utána magamra kaptam egy nyári ruhát. Megfogtam a táskámat, beletettem a mobilomat, és lábujjhegyen kiosontam a szobából. Egyenesen a szerkesztőségbe mentem, hogy megmondjam nekik, hogy itt vagyok, és ha szükség lenne rám, akkor készen állok a bevetésre. A szerkesztő nem sok jóval kecsegtetett. Most nincs semmi feladat, amit rám tudnának bízni, de amin lesz, jelentkeznek. Greg még megkérdezte udvariasságból, hogy hogyan telt a tavaszi szünetem. Mikor elmondtam neki hogy szinte az egész szünetet Londonban töltöttem, nagyon kíváncsivá tettem, főleg arra, mit csináltam ott. Őt a részletekbe nem avattam be, csak annyiba, hogy a bátyámmal mentem és hogy minden nevezetességet megnéztem ott. Ezzel egy jó ötletet adtam neki, még át kell gondolnia az egészet, és majd jelentkezik okvetlen.

Vissza a kollégiumba gyalog mentem, mert még elég időben voltam. Útközben megálltam egy pékségben, hogy friss péksüteményt vegyek reggelire. Miután mindezt beszereztem felhívtam Ericket, mert már alig vártam, hogy hallhassam a hangját.

-          Szia kicsim! – köszönt a telefonba vidáman. Amint meghallottam a hangját, olvadoztam. Pár másodpercre volt szükségem, hogy újra a valóságba legyek. – Annie, ott vagy?

-          I-i-igen. – mondtam kicsit zavarodottan. – Szia neked is. Mit csinálsz? Hogy telik a napod? – kíváncsiskodtam.

-          A stúdióban vagyunk még, épp egy számot vettünk fel mikor hívtál.

-          Bocsi, ha megzavartalak benneteket munka közben. Letehessük, ha gondolod.

-          Nem történt semmi, és meg ne próbáld letenni a telefont. Alig vártam, hogy hallhassam a hangodat. És te mit csinálsz ilyen… korán?

-          A szerkesztőségben voltam, hogy szóljak, hogy itt vagyok, és ha van valami, akkor állok rendelkezésükre.

-          És?

-          És most nincs semmi munka, majd szólnak, ha lesz valami. Még nem is mesélted, milyen volt a tegnap esti gála?

-          Hát olyan volt, mint a többi. Mosolyogni kellett a kamerába és mindenkivel jó pofizni, egyszóval unalmas. Merre mész, hallom a háttérben a forgalmat?

-          Vissza a koleszba, vettem a pékségben reggelit és alig várom, hogy ehessek belőle. De már itt is vagyok az épület bejáratnál. – mondtam, miközben megérkeztem.

-          Akkor nem is zavarlak, majd később hívlak. Délután előadásod van. Jól emlékszem, ugye? – egy igent feleltem. – Mikor végzel?

-          Csak valamikor délután négy és öt között. Majd küldök sms-t.

-          Oké. Csókollak. – és belepuszilt a telefonba.

-          Személyesen még jobb lenne. – nevettem.

-          Az is meglesz. Nagyon szeretlek.

-          Én is téged. Szia!

-          Szia!

Mikor beléptem a szobába Bree épp akkor csukta le a gépét. Odaszóltam neki, hogy hoztam reggelit. Mondatom hallatán azonnal az asztalhoz rohant és a zacskó után nyúlt. Reggeli után, ami már az ebédet is jelentette, beszélgettünk. Elmesélte, hogy Tommal beszélt msn-en, holnap utazik haza Londonból, már befejezte a forgatást. Pár nap múlva meglátogatja Breet. Mióta a barátnőmmel jár, azóta csak rajta keresztül tudom, hogy mi van vele. Kicsit féltékeny is vagyok, de jó értelemben. Majd valamelyik nap fel is hívom Tomot és kipanaszkodom neki magamat.

Nem hazudtoltuk meg magunkat, mert az előadásra rohannunk kellett, nehogy elkéssünk. Az előadás után a csajokkal megbeszéltük, hogy az egyik közeli kávézóban találkozunk. Mi hamarabb odaértünk Breevel, így foglaltunk helyet, és leadtuk a pincérnek a rendelést. Amíg vártunk, addig egy sms-t kezdtem el írni Ericknek. Már épp el akartam küldeni, mikor a többiek is helyet foglaltak, és Emynél megláttam egy újságot. Mikor megláttam a címlapfotót, azt hittem menten szörnyethalok…