23. fejezet

Sziasztok!

Íme, a kövi rész. Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel :DDD Jó olvasást hozzá. Várom a véleményeteket.

Pusszancs

Szusi

Arra ébredtem, hogy valaki csókolgatja a hátamat. Nem kellet sokat gondolkoznom azon, hogy vajon ki lehet az. A tegnap este nagyon csodálatos volt, legszebb álmaimat is felülmúlta. Rég éreztem magam ilyen boldognak, és rég ébredtem ilyen kipihenten. Nem akarom, hogy véget érjen ez a meseszép álom. Nem akarom kinyitni a szememet. Még élvezni akarom ezt a csodás pillanatot. De azok a csókok a hátamon, annyira jól esnek, viszonozni akarom…

-          Szép jó reggelt Édesem! – én tovább tettem, hogy alszom. – Tudom, hogy fent vagy, de sebaj, folytatom tovább a tevékenységemet. – mosolyodott el, és folytatta a hátam csókolgatását nyakamtól elindulva lefelé, szép aprólékosan behintve mindenegyes négyzetcentimétert. Addig a pillanatig bírtam, amíg el nem érte a derekamat, itt már nem csak csókolta, hanem apró kis harapásokat is beiktatott.

-          Elég … elég, már fent vagyok. – nevettem, mert már nem bírtam, annyira csiklandozott. Azzal abbahagyta, én meg megfordultam.

-          Tudtam én, hogy ez hatásos ébresztő lesz. – kuncogott, miközben mellém feküdt az ágyban, és egy észvesztő csókban részesített.

-          Ezt az ébresztőt minden reggel el tudnám viselni. – mondtam, miután elváltak egymástól ajkaink.

-          Én is, ha minden reggel melletted ébredhetek. – közben odabújtam hozzá, ő meg átölelt.

-          Te mióta vagy fent? – kérdeztem, mert megakadt a tekintetem az ágyszélén lévő tálcán.

-          Ó, már egy órája. Olyan édesen aludtál, nem volt szívem felébreszteni téged, inkább kihasználtam az időt és csináltam magunknak reggelit. – azzal az ölébe tette a tálcát, amin volt minden, rántotta, pirítós, vaj, narancslé, és a legfontosabb a gőzölgő kávé.

-          Istenien néz ki. – megnyaltam számszélét, és azonnal a reggelire vetettem magam. – De aki készítette, az egy kész főnyeremény. – mondtam két falat között, és egy apró csókot nyomtam a szájára.

-          Na azért. – mosolyodott el, és Erick is nekiállt enni.

Miután megreggeliztünk, még egy ideig az ágyban heverésztünk, pihentettük a hasunkat. Aztán megszólalt Erick telefonja, ami mindkettőnket arra ösztökélt, hogy itt az ideje felkelni. Míg Erick telefonált, addig én bevonultam a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Miután végeztem vele, kelletlenül felvettem a tegnapi hacukámat. Nem mintha nem tetszene ez a ruha, hisz első pillantásra beleszerettem, mikor megláttam az üzletben, csak délelőtt nem ilyen ruhákban szoktam járkálni. Erick már a reggeli maradványait tüntette el, mire kimentem hozzá. Ő már teljes harci díszben volt. Egy kopott farmer és egy szürke póló volt rajta.

-          Kicsim, ha nem haragszol, nekem el kéne mennem, el kell intéznem valamit a városban, de sietek vissza hozzád. – mondta, miközben eltette a tálcát.

-          Semmi gond, nekem úgy is át kéne öltöznöm, meg lassan el kéne kezdenem becsomagolni. – a mondat utolsó részét fintorral a számon mondtam. Még nem akarok innen elmenni, de muszáj.

-          Nekem nagyon tetszel így is, de ruha nélkül még jobban. – jött oda hozzám, és magához húzott. – Visszaviszlek a szállodába, és miután végeztem, azonnal megyek is hozzád. – átölelt és egy puszit nyomott a fejemre. – Ach, olyan rossz, hogy ma vissza kell utaznod. Annyira fogsz hiányozni… Muszáj ma visszamenned? Nem mehetnél csak pár nap múlva? – kérdezte, és a szemében a remény szikráját láttam felcsillanni.

-          Sajnos muszáj. – lomboztam le a válaszommal. – Jövő héten kezdődik a szemeszter, és még fel kell vennünk a tantárgyakat, amiket tanulni akarunk. De azt már most tudom, hogy nem fogom agyonhajszolni magamat. Csak annyit veszek fel, amennyit kell, hogy meglegyen a kellő kreditem.

-          Már most hiányzol. – ölelt még szorosabban magához. – Pedig még itt vagy a karjaimban.

Nagy nehezen elindultunk. Miután Erick kitett a hotelnél, hívtam is Breet, hogy itt vagyok. Nem telt bele öt percbe és már kopogtatott is az én drága barátnőm. Annyira kíváncsi volt a tegnap este történtekre, hogy alig bírtam leállítani, állandóan kérdésekkel bombázott engem. Miután nagy nehezen befogta a száját, szépen bejött velem a hálóba, és míg én elővettem a bőröndjeimet, hogy becsomagoljak, addig mindent elmeséltem neki.

-          Annie, annyira örülök nektek! – ugrott a nyakamba, minek következtében mindketten a földön kötöttünk ki, és fetrengtünk a nevetéstől. Úgy viselkedtünk, mint két tizenéves csitri, akik első pasi élményeiket mesélik egymásnak. – És mi lesz veletek ezután? Hogy fogjátok megoldani a találkozást?

-          Azt még nem tudom, még nem beszéltük meg. Majd mikor visszajön Erick, akkor leülünk és megbeszéljük a dolgokat. És te meg a bátyám, veletek mi lesz? Meddig marad még itt Tom? – kérdeztem tőle ugyanezt én is, mert ő sincs jobb cipőben, mint én, csak talán annyival, hogy köztük nem olyan nagy a távolság.

-          Tom egy hét múlva fog hazajönni, addigra mi már Los Angelesben leszünk az egyetemen. Szóval, nem tudom, mikor fogunk legközelebb találkozni, remélem mihamarabb. Függ attól, hogy a munkája hogyan fogja engedni. Amint lesz szabadja, jön is utánam... – mesélt és mesélt Bree. Közben sms-t kaptam Ericktől, hogy 20 perc múlva itt is van.

-          Figyelj Bree. – vágtam közbe gyorsan. – Te már becsomagoltál? – bólintott. – És nincs semmi dolgod, mondjuk átnézni, hogy mindent eltettél? – megrázta a fejét, én meg már a szemeimet forgattam, hogy mikor fog leesni neki a tantusz. Egy, kettő, három és…

-          Jah, bocsi. – csapott a homlokára. – Nem akarok zavarni. Majd mielőtt mennénk ki a reptérre, szólj. Gondolom, Erick visz ki.

-          Igen, ő visz majd ki, de együtt megyünk ki. Mármint Erick felajánlotta, hogy kivisz minket. Gondolom, Tom kikísér téged, nem? – bólintott. – Akkor majd szólok, ha indulunk.

Miután Bree elment, átöltöztem, és bepakoltam a maradék dolgaimat a bőröndbe. Még szerencse, hogy vettem még egyet, mert annyi mindent vásárolgattam itt, hogy az egy, amivel iderepültem, nem lenne elég. Pont befejeztem a csomagolást, mikor kopogtattak. Mint az őrült, úgy rohantam az ajtóhoz és téptem fel azt. Ott állt teljes életnagyságban Ő, az én álmaim pasija. Azonnal a nyakába ugrottam és vadul csókoltam a száját, az arcát, ahol csak értem.

-          Hé, hé, kicsim!... Te is hiányoztál nekem,… de ha nem hagyod abba,… akkor itt a folyosón foglak leteperni… és nem fog érdekelni, ki lássa… vagy ha lekésed a gépet. – motyogta a számba, miközben én még mindig a nyakában csimpaszkodtam.

-          Bocsika. – engedtem el a nyakát. – De ha látlak, nem bírok magammal. – vallottam színt. – És már csak pár órát vagyunk együtt, aztán én elrepülök, és ki tudja, mikor találkozunk megint. – mondtam szomorúan és lehajtottam a fejemet.

-          Kicsim, én is alig bírok magammal a közeledben. – ölelt magához, én meg a mellkasába temettem az arcomat. – Nézz rám. – állam alá nyúlt és felemelte a fejemet. – Szeretlek, és ez nem fog változni, még akkor se, ha most el kell válnunk egymástól. Meg fogjuk oldani, higgy nekem. – Lehajolt hozzám és lágyan megcsókolt.

-          Én is szeretlek, de nagyon. Hogy fogjuk tartani a kapcsolatot? Az oké, hogy e-mail meg msn, de én nem csak beszélni akarok veled, hanem látni is és hozzád bújni, megcsókolni…

-          Gyere. – fogta meg a kezemet. – Üljünk le. – és a kanapéhoz húzott. Leült, engem meg az ölébe vont. – Lassan befejezzük a munkálatokat az új album körül, és akkor lesz egy kis szabadom, és repülök is utánad Los Angelesbe. Még John nem tájékoztatott minket, hogy a lemezbemutató koncert mikor kezdődik, és hol lesznek a helyszínek, de tudtommal Amerikában is fogunk koncertezni. Szóval meg fogjuk oldani a találkozást, nem kell ez miatt aggódni. Nem szabadulsz meg olyan egykönnyen tőlem. – és elkezdett csiklandozni, én meg ott kapálództam az ölében és nevettem. – Végre nevetsz! – nevetett velem együtt.

-          Ahogy ezt így elmondtad, tényleg nagyon egyszerűnek tűnik. Majd megpróbálom elintézni, hogy néha én is el tudjak jönni hozzád.

A maradék időben beszélgettünk. Jókat nevetgéltünk azon, hogy a pletykalapok, még mindig találgatnak, hogy ki az az ismeretlen lány, akivel mostanában randizgat Erick Russel, az ügyeletes sztár. Nem gondoltam volna, hogy így tudjuk majd titkolni. Habár, hivatalosan még csak egy hete alkotunk egy párt. Most meg hazautazom, és a találgatások elülnek.

Nagyon furcsa lesz újra tanulni, visszatérni a megszokott életemhez, főleg úgy, hogy a szívemet itt hagyom Londonban. Már semmi nem lesz olyan, mint régen, de nem is bánom, mert végre nem csak az egyetem sikeres elvégzése a célom, hogy nagyon jó újságíró lehessek, hanem hogy boldog legyek, az mellett a férfi mellett, akit szeretek, és Ericket teljes szívemből szeretem. Mi értelme az életnek, ha sikeres vagy a szakmádban, de közben nem vagy boldog? Semmi, és erre csak most jöttem rá. Pedig Bree is sokat magyarázta ezt nekem, de én nem hallgattam rá. És lám, egészen Londonig kellett repülnöm, hogy erre rájöjjek. Most annyira boldog vagyok, mint eddigi életemben még soha. Itt vagyok a karjaiban annak a férfinak, aki megváltoztatta az életemet, és ez annyira jó, a legszebb álmaim váltak valóra. Még ha ma el is kell utaznom, akkor is boldog vagyok, és nem érdekel, ha külön kell töltenünk egy kis időt, mert tudom, hogy aztán újra együtt leszünk.

-          Kicsim, min gondolkozol annyira? – kérdezte, mire hirtelen rá kaptam a tekintetemet. Nagyon elkalandoztam.

-          Semmi különösön, kicsit elkalandoztam. Mennyi az idő? – Erick az órájára nézett.

-          Fél négy. – nagyot sóhajtottam. – Lassan indulni kell. – bólintottam.

Felálltam Erick öléből, és a telefonom után nyúltam, hogy felhívjam Breet, lassan indulunk a reptérre. Még gyorsan körülnéztem a szobákban, hogy nem felejtettem-e itt valamit, Miután konstatáltam, hogy minden be van csomagolva, a hálóból elkezdtem kihozni a bőröndöket. Erick amint meglátott, el is vette tőlem. Még egy utolsó pillantást vetettem a szobára, ahol majd három hétig laktam. Egy nagy levegőt vettem, és kiléptem az ajtón.

Miután kiszálltunk a liftből, egyenesen a recepcióhoz mentem, hogy rendezzem a számlát. Míg én kifizettem a számlát, addig Erick a halba ment a csomagjaimmal, ahol már ott voltak a bátyámék is. Fizettem és én is csatlakoztam hozzájuk. Tom rögtön le is támadott.

-          Hugi, miért nem szóltál? Kifizettem volna a szobát.

-          Ugyan már Tom, hisz mindketten tudjuk, hogy nem azért jöttem ide, hogy Bree ne unatkozzon. – legyintettem le bátyámat.

-          Akkor legalább hadd fizessem ki a felét, vagy kárpótolhassalak valamivel, hisz tartozom neked.

-          Ne aggódj bátyus, a tartozást be fogom hajtani rajtad. Hisz ismersz. – kacsintottam rá, amin mindketten elkezdtünk nevetni, a többiek meg csak értetlenül néztek ránk, főleg Erick.

-          Mi volt ez, ha megkérdezhetem? – kérdezte Erick tőlünk.

-          Erick jobb, ha nem is kérdezel semmit, higgy nekem. – magyarázta neki Bree.

-          Hé, mi is itt vagyunk még. – durcáskodtam, mire Erick magához húzott és nyomott egy puszit az arcomra.

-          Kis durcim. – mosolygott rajtam Erick. – Jobb, ha elindulunk, ha nem akarjátok lekésni a gépet.

Bólintottunk, és elindultunk Erick autója felé. Nagy nehezen bepréseltük a bőröndöket az autó farába. Bree és Tom hátra ültek, én meg előre, Erick mellé. Egész úton síri csendben voltunk, senki nem szólt semmit. Mind a négyen tudtuk, hogy mi fog történni, hogy mi lányok elrepülünk, és ők pasik meg itt maradnak. Bree és Tom összebújva ültek hátul, mi meg Erickkel egymás kezét fogtuk.

Miután kiértünk a reptérre, átvettük a jegyeinket, és vártunk, hogy eljöjjön a pillanat, mikor el kell búcsúznunk a másiktól. Erick megfogta a kezemet és félrehúzott. Belenyúlt a kabátja zsebébe, és egy dobozkát vett ki belőle, amit beletett a kezembe. Kíváncsian vizsgálgattam a kezemben lévő dobozkát, ami ékszeres doboznak nézett ki. Hol a dobozt figyeltem, hol pedig Ericket.

-          Egy apró kis búcsúajándék tőlem, neked. Nyisd ki. – utasított, közben mosolygott. – Remélem tetszeni fog.

Jó kislány módjára szót fogadtam neki és elkezdtem kibontani az ajándékomat. Izgatottan téptem le a csomagolást a dobozról, és nem tévedtem, tényleg egy ékszerdoboz volt az. Kinyitottam, és a szám elállt, amint megláttam, mit rejt a kis dobozka. Egy gyönyörű fehérarany karkötő volt benne. Erick kivette a dobozból a karkötőt és a karom után nyúlt, hogy feltehesse. Miután feltette, jobban szemügyre vettem a gyönyörű darabot. Három medál volt rajta, az egyik egy tulipán, a kedvenc virágom, a másik egy kulcs, a harmadik egy szív. A szívbe az volt belegravírozva, hogy I.L.Y. , alá Erick és a dátum, mikor összejöttünk. Amint ezt elolvastam, egyből Erick nyakába vetettem magam, és egyből potyogni kezdtek a könnyeim a meghatódástól.

-          Annyira szeretlek. – szipogtam a fülébe.

-          Én is szeretlek. Ezek szerint tetszik?

-          Az nem kifejezés! Odavagyok érte, még soha nem kaptam ilyen szép ajándékot. Köszönöm. – szipogtam még mindig, miközben Erick hüvelykujjával törölgette le a könnyeket az arcomról.

Ezt a meghitt pillanatot a hangos bemondó szakította félbe, hogy hamarosan indul a gép, és kérik a kedves utasokat, hogy kezdjék meg a beszállást. A szívem összeszorult, ettől a pillanattól féltem, pedig tudtam, hogy el fog jönni. Egy hosszú és érzéki csókban forrtunk össze. Egyikünk se akarta elengedni a másikat, mindketten tudtuk, hogy az újratalálkozás még messze van. Mindketten még elrebegtünk a másiknak egy „Hiányozni fogsz”-ot. Erick még megkért, hogy amint landolt a gép, azonnal hívjam, vagy legalább egy sms-t küldjek neki, akármilyen késő is van. Megígértem neki, hogy okvetlen jelentkezem. Visszamentünk a többiekhez. Ahogy elnéztem Tomékat, őket is megviseli az elválás, mert Bree szemei is vörösek voltak a sírástól. Megöleltem, és elköszöntem bátyámtól is. Ugyanezt tette Bree és Erick is. Még egy utolsó csókot váltottunk Erickkel, mielőtt elindultunk volna Breevel.

Nagyon ügyesen leadtuk a csomagjainkat és átmentünk a biztonsági kapun, hogy aztán felszállhassunk a repülőre, ami visszarepít minket San Diegóba. A gépen egymás mellett ültünk, beszélgettünk, és megmutattam barátnőmnek az Ericktől kapott karkötőt. Neki is nagyon tetszett, meg is jegyezte, hogy milyen jó ízlése van Ericknek. Hát igen, tényleg nagyon jó ízlése van. Mennyire fog hiányozni nekem London. Életem legszebb három hetét töltöttem itt. Itt talált rám újra a szerelem, de itt kellett hagynom. Remélhetőleg, nem hosszú időre kellett elbúcsúznunk, és mihamarabb újratalálkozunk. Reményekkel telve repültem vissza Amerikába…