26. fejezet

Sziasztok!

Sikerült befejeznem a fejit, így fel is teszem. Nem is fűzök hozzá semmit. Jó olvasást.

Pusszancs

Szusi

Délután mikor visszaértem a könyvtárból a kollégiumi szobámba, Bree izgatott tekintetével találtam szembe magam. Kérdőn néztem rá, mert nem értettem ezt az izgatottságot. Ritkán látom barátnőmet fel-alá mászkálni a szobában, és úgy viselkedni, mint aki nem tudja, mit csináljon.

-          Mindjárt itt van Tom, még negyed óra és végre újra láthatom. – magyarázta.

-          Tényleg! – csaptam homlokon magamat. Hogy feledkezhettem el erről, hisz tegnap engem is felhívott a drága bátyám, hogy tudassa, jön és hozza az Erick által küldött meglepetésemet. Próbáltam faggatni, de nem árulta el ő sem mi az. Azt mondta, már igazán kibírhatom ezt az egy napot. Nagy nehezen beletörődtem és nem faggattam tovább. – Hívott már? Hol van?

-          Igen hívott, most ért be a városba autóval. Remélhetőleg nem kerül dugóba.

Segítettem barátnőmnek egy kicsit rendet rakni. Habár nagy kupi nem volt a szobánkban, hisz mindketten nagyon ügyelünk a rendre, csak a könyveinket és a jegyzeteinket kellett elraknunk. Mire végeztünk, kopogtattak az ajtónkon. Bree, mint az őrült, úgy rohant az ajtóhoz, és feltépte. Nem kellett megnéznem ki az, elég volt barátnőm arcát figyelnem, és tudtam, hogy az illető, aki kopogott nem más, mint az én hőn szeretett egy szem testérem, Tom. Bree, amint meglátta a vendégünket, azonnal a nyakába ugrott. Megmosolyogtam ezt a reakcióját. Amióta visszajöttünk Londonból, azóta nem találkoztak, ők is csak telefonon, vagy msn-en keresztül tartották a kapcsolatot. Néha egy rövid kis foszlányt el szoktam csípni a beszélgetéseikből, és abból arra következtetek, hogy nagyon hiányoztak egymásnak. Nagy nehezen elszakadtak egymástól, és Bree kézen fogva magával húzta be a szobába.

-          Szia hugi! – köszönt nekem Tom, mikor meglátott. – Nagyon hiányoztál. – ölelt magához. – Hogy vagy?

-          Szia bátyó! Te is nekem. Köszi, megvagyok. – mosolyogtam rá. – Látom, te is jól vagy, főleg, hogy szíved hölgyével lehetsz már. – néztem rájuk.

Olyan jó együtt látni őket. Ők legalább boldogok. Két hét távollét után ők végre együtt lehetnek. Mi meg Erickkel ki tudja mikor fogunk megint találkozni. Még mennyi időnek kell eltelnie, hogy újra a karjaiban lehessek és csókolhassam? Még jó párnak. Hogy fogom kibírni? Nehezen az már biztos. De erős vagyok, és megbirkózok vele, ki fogom bírni. Ahogy Tomra néztem, aki a fotelban ült ölében Breevel és csókolták egymást, elszorult a szívem. Olyan jó nekik, irigylem őket. Jobb lesz, ha lépek és kettesben hagyom őket, meg amúgy is a könnyeimmel küszködőm. Nem akarok előttük sírni. Gyorsan kezembe vettem a könyvemet, amit mostanában olvasok, a mobilomat és elindultam az ajtó felé. Mielőtt kiléptem volna, odaköszöntem nekik.

-          Hová – hová hugi? – kérdezte tőlem Tom. Két mondattal elmondtam nekik a tervemet. – És nem is vagy kíváncsi a herceged meglepetésére? – most hülyéskedik? Persze hogy kíváncsi vagyok rá, hisz mióta tudok róla, másra se tudok gondolni, csak arra, hogy mi lehet az.

-          Miért nem ezzel kezdted? Még szép, hogy kíváncsi vagyok rá! Hol van az ajándékom? – nyújtottam ki a kezem és közben a lábammal doboltam.

-          Mi ez a türelmetlenség? Nyugi. Senki se siet. Ha nem szólok, akkor eszedbe se jutott volna. – mondta, próbálva húzni az időt, látva hogy egyre idegesebb vagyok.

-          Tom! – dörrentem rá. – Add már ide az ajándékomat, ha jót akarsz magadnak. – fenyegettem meg.

-          Mert ha nem, akkor mi lesz? – kérdezte és felvonta a szemöldökét. Már idegességemben nem tudtam mit csináljak, ezért csak ráöltöttem a nyelvemet, amin ő csak egy jóízűt nevetett. – Oké oké, mindjárt odaadom, csak gyorsan ezt az üzenetet elküldöm. – azzal a kezében lévő mobilján pötyögött valamit, aztán letette az asztalra. – Hova is tettem? Hova is tettem? – matatott a zsebeiben. – Itt nincs. – mosolyodott el arcom láttán, én meg már egyre idegesebb voltam. – Pedig elhoztam, tudom, hogy elhoztam. Várj, megnézem az autóban, nem maradt-e ott. Hol van az autókulcsom? – ez egyre jobb, most meg már azt se találja. Nem elég, hogy nem hozta fel Erick ajándékát, most még az autókulcsot se találja. Megölöm, bizisten, megölöm. Ezzel fog egyszer a sírba vinni.

Amíg Tom és Bree az autókulcsot keresték, közben kopogtak az ajtón. Mint az idegbeteg, mentem az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az, aki a legjobbkor jött hozzánk, mikor azon agyalok, hogyan nyírjam ki egyetlen bátyámat.

-          Ki vagy és mit akarsz? – kérdeztem meg az illetőtől, mikor kinyitottam az ajtót. Nem ismertem meg az ajtóban álló személyt, aki a hangom hallatán egyet hátralépet. Azért se volt ismerős, mert kapucni volt a fején és napszemüveg. Még az arcát se láttam tisztán. „Türelmesen” vártam a válaszát, de annyit se mondott, hogy nyikk. Lehet én ijesztettem meg ennyire?

-          Ki az Annie? – kérdezte barátnőm, és odajött mellém, nyomában a halálraítélt bátyámmal.

-          Na, végre! – kiáltott fel Tom. – Már azt hittem elvesztettem. – neveti el magát, mire Breevel mindketten kérdő tekintettel néztünk rá. – Hát az ajándékodat. – magyarázza és közben az ajtóban álló személy felé mutogat.

-          Az ajándékom??? – nézek hüledezve az ajtóban álló személyre. Ő lenne az ajándékom? Milyen hülye játékot űz velem Erick és Tom?

-          Igen, én vagyok a meglepetésed. – szólalt meg az ismeretlen. De várjunk csak! Annyira ismerős a hangja. De az nem lehet, nem lehet Ő, hisz ő Londonban van! Az ismeretlenre néztem, aki mosolyra húzta a száját, Ez a mosoly! A szívem egyre gyorsabban kezdet verni. Aztán levette a napszemüvegét, és végre megláttam azt a gyönyörű barna szempárt, amit már két hete mellőznöm kellett. – Szia Kicsim! Nem is örülsz nekem? – kérdezte tőlem, én meg csak ott álltam, szóhoz se jutottam a döbbenettől. Itt van! Alig akartam elhinni. – Kicsim, beengednél? Kicsit hülyén érzem magam, itt az ajtóban állva. – mosolygott rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. Én még mindig nem bírtam megszólalni, csak bólintottam és arrébb léptem, hogy Erick be tudjon jönni. – Kicsim, mondj valamit, kezdesz megijeszteni. Minden rendben van?

-          Itt vagy. – suttogom. Erick bólint és kitárja a karját. – Itt vagy! – kiáltottam fel, és a karjaiba ugrottam, amik satuként öleltek át. – Alig hiszem el. Ez biztos csak egy álom. – mélyen beszívtam az illatát. Nem, ez nem állom, nyugodtam meg.

-          Annie nem álmodsz, bebizonyítom.

Azzal kicsit arrébb tolt magától, de csak annyira, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni, és le tudjon hajolni hozzám egy csókra. Szemeimet lecsuktam, és vágyakozva vártam ajkai érintését. Már csak milliméterek választottak el ajkainkat egymástól, mikor hirtelen valami megváltozott. Minden eltűnt körülöttem, Bree, Tom, a szoba. Már csak ketten voltunk Erickkel, de egyik pillanatról a másikra ő is eltűnt, és engem körbe vett a sötétség, és valami eszeveszett vibrálásba kezdett. Ilyen nincs csak álom volt az egész. Csak álmodtam, hogy Erick itt van újra velem, hogy újra a karjaiban voltam, és magamba szívhattam az illatát. Nem akarok felébredni. Nem akarom kinyitni a szememet. Még álmodni akarok, még álmodni ezt a gyönyörű álmot. Kérlek, had álmodjak tovább…

Könyörgésem süket fülekre talált, mert a vibrálás nem akart megszűnni körülöttem. De mi az, ami vibrál körülöttem? Aztán kezd kitisztulni a kép. Eszembe jut, hogy tegnap mikor hazajöttünk Breevel, lehalkítottam a telefonomat. Akkor csak az vibrálhat. Kelletlenül a telefonomért nyúlok, ami a fejem mellett van a párna alatt. De mire kezembe veszem a készüléket, addigra abbahagyta a vibrálást. Nagy nehezen kinyitom a szemem, hogy megnézzem, ki az akinek köszönhetően véget ért ez a csodás álom. Mire megnézhettem volna, újra eszeveszett vibrálásba kezdett. Meg se néztem ki az, automatikusan megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem.

-          Halló! – szóltam bele kelletlenül.

-          Szép jó reggelt álomszuszék! – hallottam meg annak a személynek a hangját, akire most a legjobban vágytam. – Hallom a hangodon, hogy most ébredtél. Ezek szerint nagyon jól telt az estéd. – mosolygott kijelentésén.

-          Szia Édes! Egy szerencséd van, hogy szeretlek, máskülönben már rég lekiabáltam volna a fejedet. – mondtam neki, mire nagy nehezen feljebb tornáztam magam az ágyban. Erick meg csak kuncogott magában. – Ne nevess. Csak hogy tudd, a legszebb álmomból keltettél fel. – kezdek el durcáskodni, had érezze magát egy kicsit rosszul.

-          Mesélj, mi szépet álmodott az én Csipkerózsikám? Csaknem a tegnap estéről? Vagy netán tequiláztál álmodban is?

-          Áúúú! Ez fájt. Te most valami alkoholistának nézel engem? Ezt nem gondoltam volna, ezzel most megsértettél. – dühöngtem.

-          Ne haragudj Kicsim. Csak revansot akartam venni a reggeli ébresztőd miatt. Látom, nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. – hallottam a hangjában, hogy elszégyelli magát. – Azért elmeséled, mit álmodtál? – kérdezte, de a hangja szinte már könyörgő volt. Hát lehet erre nemet mondani?

-          Persze hogy elmesélem. – lágyult el a hangom. Erick meg közben fellélegzett. – Veled álmodtam. Annyira szép volt, te voltál a meglepetésem… - az egész álmomat elmeséltem Ericknek, aki figyelmesen végighallgatott, és közbe se szólt. – És a legjobb résznél felébredtem, mert megszólalt a telefonom. Pont mikor megcsókoltál volna. Legszívesebben kiabáltam volna…

-          De mivel én hívtalak, ezért ezt megbocsájtod nekem. Milyen nagylelkű hölgyem. – kuncogott. – A csókot meg bepótoljuk. Sokkalta jobb lesz személyesen átélned. Ezt elhiheted nekem. – kuncogott tovább.

-          Erick ez nem vicces. Tudod, mennyire hiányzol? És még csak két hét telt el, ki tudja mikor fogunk legközelebb találkozni. Közben meg elhúzod előttem a mézesmadzagot… - fakadt ki belőlem, és már majdnem el is sírtam magam.

-          Annie, kérlek, nehogy elkezdj sírni itt nekem, mert az nagyon fájna. Te is ugyanannyira hiányzol nekem. Szóval el tudom képzelni, hogy mit érezhetsz. – próbált nyugtatgatni. – De őszintén, nem csak azért hívtalak, mert meg akartam bosszulni a kis akciódat. Hanem azért is, mert van egy jó hírem a számodra. Ha minden igaz, akkor két hét múlva repülök hozzád!

-          Megismételnéd, kérlek? Jól hallottam, amit mondtál? Jössz Los Angelesbe? – kérdeztem meg tőle, mert olyan hihetetlennek hangzott, amit mondott. Lehet, megint csak a képzeletem játszik velem, pedig ezt az utolsó mondatot szinte kiabálta a telefonba. Még egyszer elismételte, és tényleg jól hallottam, legkésőbb két hét múlva repül Los Angelesbe, de lehet hamarabb. Ahogy ezt kimondta én elkezdtem sikongatni örömömben, aminek az lett a vége, hogy egy párna landolt az arcomban, én meg egy sort káromkodtam.

-          Kicsim, mi történt? Minden rendben van? – kérdezte aggódva.

-          Igen minden oké. – morogtam. – Csak a drága barátnőm megköszönte a reggeli ébresztést, és megajándékozott egy párnával. – közben az illetékes személyre néztem, és kiöltöttem rá a nyelvemet, aki középső ujja feltartásával jelezte véleményét. Ezen már jót nevettem.

-          Akkor megnyugodtam. – fújta ki a levegőt. – Már azt hittem valami baj történt. Ugye most már jobb kedved van?

-          Nagyon is, ettől jobb hírt nem is tudtál volna közölni. Alig várom, hogy az a két hét elteljen. Egy örökkévalóságnak fog tűnni. És még valami, mi a meglepetés, amit küldesz Tommal? Azt még mindig nem árultad el. – próbáltam kifaggatni, mert eddig mindig lerázott, ahogy most is.

-          A meglepi, az meglepi, hisz ezért hívják annak. Amúgy mikor látogat meg benneteket a bátyád?

-          Ha minden igaz, akkor ma. –felelem neki.

-          Akkor ezt a kis időt igazán ki tudod bírni. – morgolódtam egyet. –  De annyit elárulok, nincs semmi köze az álmodhoz.

Még pár mondatot váltottunk, aztán elköszöntünk a másiktól, és letettük. Még szívesen beszélgettem volna vele, de a gyomrom égi háborút vívott, és Erickért is jött a bátyja. Együtt mennek a szüleikhez. Ma van a húga szülinapja, és azt fogják ünnepelni. Jókedvvel keltem ki az ágyból és mentem el letusolni. Breevel megbeszéltük, hogy majd a városban reggelizünk, jobban mondva ebédelünk, mert amúgy is kellene venni egy-két dolgot, mert nem lesz mivel megkínálnunk Tomot, mikor jön.

Mikor visszaértünk a kollégiumba, Bree azonnal elfoglalta a fürdőszobát, és elkezdet szépítkezni. Háromszor átöltözött, mire megtalálta a megfelelő ruhát, amiben Tomot fogja várni. Akkora feneket keltet a dolognak, hogy én csak jót nevettem rajta. Barátnőm meg is jegyezte, hogy majd kíváncsi lesz, hogy én mit fogok csinálni, ha majd Erick fog jönni. Ahogy ezt kimondta, el is tűnt a vigyor az arcomról, mert ismerve magamat, még ezerszer idegesebb leszek, mint most Bree.

Míg Bree készülődött, addig én csináltam magamnak pár szendvicset, hogy majd megeszem, miközben írom az élménybeszámolót Londonról. Már épp tálcára akartam rakni, mikor valaki elvette az egyiket. A kéz tulajdonosa felé fordultam, és meglepődtem, mikor megláttam ki a tulajdonosa. Tom vigyorgó képével találtam szembe magamat, aki jóízűen habzsolta a szendvicsemet. Mikor jött meg? Észre se vettem.

-          Köszi hugi, ez isteni. – és egy nagyot harapott belé.

-          Szívesen. – mosolyogtam rá. – Amúgy, szia neked is.

-          Ja, bocs. Szia Annie! – ölelt meg. – Hogy vagy?

-          Kösz, jól, most hogy látlak, még jobban. És te? Rég hallottam rólad. Fel sem hívsz, mióta szerelmes vagy, azóta magasról teszel az egy szem húgodra. – próbáltam durcás lenni, mire Tom elkezdett röhögni és egy barackot nyomott a fejemre, én meg vállon bokszoltam.

-          Te se hívsz engem. Amúgy csak tudd, mindenről tudok, ami veled történik. Nagyon jó forrásom van. – és egy csókot nyomott szerelme szájára. – De most komolyan kérdezem, hogy vagy? – nézett rám komoly és aggódó tekintettel. O-ó.

-          Jól, komolyan. Nem fogok magamba zuhanni azért, mert a férfi, akit szeretek több ezer km-re van tőlem. Tudod feltalálták már a telefont és a videó beszélgetést is. – próbálom elviccelni a dolgot, ami nem jön össze, mert Tom szúrós tekintettel néz rám. – Oké-oké, komoly leszek. Hogy kielégítsem kíváncsiságodat, ma beszéltem Erickkel, és két hét múlva jön Los Angelesbe. De most már elég belőlem, te mesélj, milyen volt a forgatás? Mikor fogják bemutatni a filmet?

Mindhárman leültünk és Breevel kíváncsian hallgattuk az élménybeszámolót. Hogy mikor lesz a film premierje, azt még ő se tudja pontosan. Most fejezték be a forgatást, még csak a nyers változata van meg a filmnek, még hátra van a vágás, a zenei aláfestés… Így a film premierje csak valamikor őszre várható, amire mindannyian meg vagyunk hívva. Elmesélte, hogy az utolsó forgatási nap nagyon szomorú volt, mert egy-két emberrel nagyon összehaverkodott a forgatáson, úgy mint Iannel is. Nagyon jó haverok lettek, nagyon sokat hülyültek együtt, jártak el szórakozni.

-          Jaj, hugi, míg el nem felejtem. Ezt Erick küldi nekem. – nyújtott át egy becsomagolt dobozkát nekem. – Ne kérdezd mi ez, én se tudom. Csak a kezembe nyomta, mikor egyik nap elkísérte Iant a forgatásra. Lelkemre kötötte, hogy amint találkozok veled, azonnal adjam át neked. Hát hugi, mit ne mondjak, ez a gyerek nagyon beléd van zúgva.

Mint az őrült, úgy kaptam az ajándék után, téptem le róla a csomagolást és nyitottam ki a dobozkát. Kíváncsian vizsgálgattam a tartalmát. Volt benne egy tulipán, amit jobban megvizsgáltam, rájöttem, hogy csak mű, de olyan, mint az igazi. Egy cd volt még a dobozban, meg egy levél, amin az én nevem szerepelt.

Drága Szerelmem!

Egy kis meglepetést küldök neked. Ez az új albumunk. Végre sikerült befejeznünk a számok felvételét. Ne haragudj, hogy nincs még rajta borító, de az még nincs kész, azon még dolgoznunk kell. Remélem, tetszeni fog, és fogod hallgatni. Alig várom, hogy majd elmond a véleményedet róla. A bandán kívül, csak ti hárman, Te, Alison és Sara, vagyis négyen csajok, mert gondolom Breenek is megmutatod, hallhatjátok a még kiadatlan változatot.

Mivel már a számok fel vannak véve, így csak az apróbb simítások hiányoznak, és végre lesz egy kis szabadom, ami tudod mit jelent. Végre repülhetek hozzád. Alig várom, hogy újra a karjaimba zárhassalak, megsimogathassam gyönyörű testedet, megcsókolhassalak… Annie annyira hiányzol nekem.

Csókollak!

Erick

Letettem a levelet, kezembe fogtam a CD-t, és kíváncsian forgattam, de nem tudom miért, hisz semmi különleges nem volt benne, egy sima CD volt. Egy idegen számára az, de az én számomra több volt, mint egy egyszerű CD, ez Erick albuma volt. Ha beteszem a lejátszóba, az ő hangját fogom hallani. A többiek kíváncsian figyelték, mit csinálok, aztán elmondtam nekik, hogy mit kaptam. Tom noszogatott, hogy tegyem be, had hallják ők is. Breere néztem, segítséget kérve tőle, aki vette a lapot. Szólt Tomnak, hogy menjenek el valamerre sétálni, vagy valami, had maradjak most egyedül. Tom nem értette, hogy miért kellene engem egyedül hagyni, meg amúgy is kíváncsi a sógorának valójának szerzeményére. Bree jól ledorgálta bátyámat, hogy milyen egy önző, érzéketlen tuskó.

Tom nagy nehezen felfogta az egészet, és Breevel karöltve leléptek, egyedül hagyva engem, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy végre meghallgassam a CD-t. Bekapcsoltam a laptopomat, betettem az albumot, és rákattintottam a play gombra. Izgatottan vártam, hogy felcsendüljenek az első akkordok, de amint meghallottam, már potyogtak is a könnyeim…

U.I.: Remélem, életben hagytok :DDD Szusi