19. fejezet 1/2

Sziasztok!

Először is, nagyon szépen köszönöm a türelmeteket és a kitartásotokat, hogy annak ellenére, hogy az utolsó fejezetet két részben tettem fel, mindkét részhez írtatok komit. Ennek nagyon örülök.

Most megint ez a helyzet áll fent. Mivel az egyik barátnőm oldalát (http://szeretettesszerelem.blogspot.com/) én bétázom, és nem akarom elhanyagolni, ezért az ő fejezetét javítottam az írás helyet. Az enyémhez ma sikerült leülnöm, és csak ennyit tudtam összehozni.

Meg még ott van a magánéleti problémáim, amik még nem oldódtak meg, most vagyok a sűrűjében, vagy hogy szokás mondani :D Na, mindegy, nem is zaklatlak titeket ezzel, inkább térjünk a lényegre.

Szóval, felteszem a már megírt részt, és amint megvan, hozom a többit is. Remélem nem fogtok puskával megkergetni a leírtak miatt :DDD Meg ha igen, úgy se tudjátok hol lakom XD, esély nincs, hogy megtaláljatok XD :P

Pusszancs

Szusi

Már majdnem sikerült neki kikapcsolni, mikor kulcscsörgésre lettem figyelmes, mint aki be akarna jönni a lakásba. Észrevételemet megosztottam Erickkel is, aki annyit fűzött hozzá, hogy ő nem hallott semmit és a szót belém fojtotta, mivel a szájon csókolt, de nem is akárhogyan, ha most álltam volna, akkor biztos, hogy összecsúszok ott helyben. Ez van, mit lehet tenni, Erick ezt váltja ki belőlem. A csók hatására annyira elvesztettük a fejünket, hogy Erick felgyűrte a pólómat, és megpróbálta levenni, de én nem se próbáltam ellenkezni. Már majdnem lekerült rólam a ruhadarab, mikor kivágódott a bejárati ajtó, és ott állt meglepett arccal… Na, vajon kicsoda? Hát persze hogy az én egyetlen bátyja, Ian, akinek az arcáról leírt a meglepettség és a zavarodottság. Ahogy megláttuk, a mi arcunkon is hasonló ült ki, mint Ianén. Le akartam mászni Erick öléből, de ő mindkét kezével csípőmnél fogva nem engedett. Mi lesz még itt?

-          Őőő…, bocsánat fiatalok, hogy megzavartam benneteket, de nem tudtam, hogy itt vagytok. – mentegetőzött Ian, miután megtalálta a hangját. – Már itt se vagyok, csak átöltözök. Nyugodtan folytassátok, amit elkezdtetek. Jah, és Annie, jó a pólód. – nevetett, én meg rák vörös lettem.

-          Azt hiszem, megnézem, hogy megszáradtak-e a ruháim.

Azzal felálltam Erick öléből, ha tetszet neki, ha nem és kimentem a fürdőbe. Automatikusan magamra zártam az ajtót. Megmostam az arcomat hideg vízzel, utána két kezemmel a mosdóba kapaszkodva néztem a tükörbe. Nagylevegő be és ki, gyorsan dobogó szívem kezdett lenyugodni. Mi történt az előbb, mielőtt Ian belépett volna? Ha nem jön lefeküdtünk volna? Mi járhatott Erick agyában akkor? Én is benne lettem volna? … Ahogy ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak, rögtön jött is a válasz. Igen, lefeküdtem volna vele, de szerencsére Ian megzavarta. Igen, szerencsére. Tiszta fejjel végiggondolva az egészet, nem tartanám jó ötletnek, ha most lefeküdtünk volna egymással. Hisz azt se beszéltük meg, hogy most mi is van köztünk, vagyis mit jelentett az a csók a parkban, aztán meg most ez. Ha meg komolyan gondolja a dolgokat, remélem így van, akkor hogyan tovább, mert már csak egy hétig vagyok itt Londonban, aztán vissza kell repülnöm San Diegoba a szüleimhez, és aztán irány vissza Los Angelesbe. Vár az egyetem és egy újabb szemeszter. Ezen a szemeszteren kívül még egy évem van hátra, és vége a sulinak. A szépen meg volt tervezve az életem, egyetem befejezése után egy nagyon jó állást keresni egy újságnál. Ha ez nem jönne össze, akkor tovább képzem magam. Minden esélyem megvolt rá, hisz az egyetem mellett bedolgozok egy hetilapnál. Erre jön ez a srác, és mindent összezavar. Annyira helyes, aranyos, és nagyon jól érzem magam vele. Már az ismerkedésünk legelején éreztem, hogy valami nem stimmel, mármint jó értelemben, és be is bizonyosodott a megérzésem. Az egész életemet megváltoztatta. Annyira össze vagyok zavarodva. A szívemre vagy az eszemre hallgassak? Arcomat a kezeimbe temettem, lecsúsztam a fal mellett és már a könnyeim is potyogtak. Nem tudom, mióta lehettem bezárkózva a fürdőszobába, de arra lettem figyelmes, hogy valaki kopog az ajtón és a nevemet mondja.

-          Annie? Jól vagy? Minden rendben?

-          I i igen. – szipogtam. – Csak a ruháimat jöttem megnézni, hogy már szárazak-e.

-          Biztos? – egy újabb igen hagyta el a számat. – De akkor miért zártad magadra az ajtót? Annie, kérlek, nyisd ki az ajtót, aggódom. Már vagy fél órája be vagy ide zárkózva.

Már fél órája itt vagyok? Ennyi idő eltelt volna? Észre se vettem. Akkor ezért aggódik, mert egy normális ember nem zárja magára az ajtót, ha a ruháit nézi meg, hogy megszáradtak-e. Tényleg, a ruháim, meg se néztem őket. Azzal odamentem a radiátorhoz, de még mindig vizesek voltak. Ericknek gyorsan kikiáltottam „egy pillanatot”, megmostam az arcomat hideg vízzel, hogy a kisírt szemeim felfrissüljenek, remélve, hogy nem veszi majd őket észre. Megtörültem az arcomat, aztán odamentem az ajtóhoz, elfordítottam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Az ajtóval szemben lévő falnak háttal volt nekitámaszkodva Erick, akinek az arca nagyon meggyötört volt. Ahogy meglátott, azonnal ellökte magát a faltól és odajött hozzám. Én lesütöttem a szemem, nem akartam ránézni. Féltem, hogy meglássa a kisírt szemeimet. De ő ezt nem engedte, állam alá nyúlt és maga felé fordított, hogy nézzek rá. Amint meglátta az arcomat, arcizmai megfeszültek, és fájdalmasan nézett rám.

-          Mi történt? Valami baj van? Vagy én bántottalak meg? – kérdezte tőlem fájdalmasan.

-          Beszélnünk kell. – ennyi, csak ennyit tudtam kinyögni. De hisz igazam is volt, mert tényleg beszélnünk kell, meg kell beszélnünk a kialakult helyzetet.

-          Szerintem is. – ez volt a válasz.

Azzal megfogtam a kezét és a nappali felé húztam. Leültem az egyik fotelba, és őt magam mellé ültettem. Nem ült nagyon közel hozzám, betartotta a tisztes távolságot. Az asztalra néztem, ahol még ott volt a teám, amit nem ittam meg. Erick követte a tekintetemet és észrevette a már kihűlt italt. Megfogta, és a konyhába ment vele, azzal hogy megmelegítse nekem. Betette a mikróba, és pár perc múlva vissza is tért vele, de már a gőzölgő teával. Felém nyújtotta, én egy mosoly kíséretében megköszöntem és elvettem tőle. Belekortyoltam, nem volt nagyon forró, pont iható volt. Nagyon jól esett, ahogy a meleg tea végig járta a testemet. Miután megittam, az üres bögrét letettem az asztalra és felé fordultam.

-          Ian még itt van?

-          Már nincs. Mielőtt bekopogtam volna hozzád a fürdőbe, akkor ment el. Annie, most már elárulod, hogy miért sírtál? Valami rosszat tettem? Ha igen, akkor bocsánatot kérek, nem akarom, hogy haragudj rám…

-          Erick, állj már le, mielőtt magadat vádolnád mindenért. – szóltam rá, és a kezemet is felemeltem, azzal is mutatva, hogy fejezze be. Bólintott egyet és csenden várta a mondandómat. – Hol is kezdjem. Talán a legjobb lesz az elején. Ahogy azt már tudod, hogy Los Angelesbe járok egyetemre. – bólintott. – Még másfél évem van hátra a suliból. Mielőtt elkezdtem volna az egyetemet, szépen elterveztem, az életemet. Akkor úgy döntöttem, hogy a tanulásra fogok koncentrálni, és a karrieremre. Úgy terveztem, hogy az egyetem befejezése után egy jó állást fogok keresni egy lapnál, ha meg nem jönne össze, akkor elmegyek valamilyen továbbképzésre. Eddig minden a terveim szerint alakult, a tanulás nagyon jól megy, és ott van a mellékállás a The Week-nél. A suli és az írás mellett eljártam szórakozni, de a pasizás nem volt beiktatva. Nem mintha nem lett volna rá lehetőségem, de akikkel eddig találkoztam, azok nem váltottak ki belőlem semmit, és a csóknál nem jutottunk tovább. Aztán jött az a filmkritika – Erickre néztem, aki velem együtt mosolygott. Ő is ugyanarra gondolhatott, mint én. – és megismertelek téged. Egyre több mindent tudtam meg rólad, és egyre kíváncsibb voltam rád. Aztán valami csodának köszönhetően a sors úgy döntött, hogy találkozzunk. Az első találkozásunkkor már éreztem, hogy te több vagy nekem, mint egy barát, valami lelkitársfélének gondoltalak. Aztán jött az a buli a barátaiddal, a majdnem csók, és utána a tegnapi koncert, ahol az egyik számot nekem küldted. Még most is az a szám jár az agyamban. – felálltam és az ablakhoz mentem. Hátat fordítva Ericknek, kifelé nézve az ablakon folytattam tovább. – Ma meg elmentünk sétálni, ahol elcsattant az első csók, amire két napja várok. Most meg itt vagyunk a lakásodon, és mielőtt Ian betoppant volna, elég érdekes helyzetben voltunk. Ha nem jön, nem tudom meddig mentünk volna el. Lehet, hogy a végéig. – hirtelen két kéz ölelt át hátulról, nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az. – Még soha nem történt velem ilyen, még nem voltam ilyen helyzetben. Nem tudom, mitévő legyek. Az eszemre vagy a szívemre hallgassak. – az utolsó mondatnál már meg kellett fordulnom, hogy azt a szemébe mondhassam.

-          És ez miatt zárkóztál be a fürdőbe? – bólintottam, mire ő magához ölelt és puszit nyomott a fejemre. – Akkor most elmondom én is, hogy én mit élek át. Gondolom a csajok elmondták neked, hogy mi történt velem a megismerkedésünk előtt, mármint a netes megismerkedésünk előtt. – bólintottam. – Akkor elég rossz passzban voltam. Semmi nem tudott érdekelni, és aztán jöttél te, vagyis a kritikád. Nem tudom, pontosan mi ösztönzött arra, hogy írjak neked, mert már olvastam hasonlókat a bátyámról, de még is írtam neked. Arra meg már remélni se mertem, hogy válaszolsz is rá. Aztán ez átfordult valami mássá, egyre jobban érdekelt engem is, hogy ki lehetsz valójában. Féltem elmondani neked a teljes igazságot, hogy ki is vagyok pontosan, de csak az miatt, ami történt velem. Aztán az első nem hivatalos találkozásunk Los Angelesben, akkor azt kívántam, hogy bár csak te lennél az a személy, akivel neten keresztül írogatok, már akkor nagy hatással voltál rám. Mikor megláttalak a London Eye-nél, megdöbbentem, nem akartam elhinni, hogy te pont az a lány vagy, akivel a bárpultnál beszélgettem. Ekkora mákom nem lehet. Már akkor este legszívesebben megcsókoltalak volna, de nem akartalak lerohanni, meg őszintén, bátorságom se volt. – felnevetett. – Akkor még remélni se mertem, hogy egyszer sikerül kettesben lennem veled, de aztán eljöttél velem a buliba. Ha a bátyád nem jelenik meg, akkor biztos megcsókoltalak volna. El is átkoztam őt, hogy bezavart. A koncerten elhangzott számmal kapcsolatban annyit, hogy azt te ihletted. Te voltál az a személy az életemben, aki a melankóliámból kizökkentet. Nagyon készültem a mai napra, tudva, hogy ma kettesben leszünk csak. Már este elhatároztam, hogy ma színt fogok neked vallani, hogy mennyire fontos vagy nekem. Ha Ian nem toppan be, nem tudom én se, hogy mi lett volna a vége. De amikor bezárkóztál a fürdőbe, nagyon megijedtem. Akkor annyi minden átfutott az agyamon, hogy mivel bánthattalak meg. Túlságosan fontos vagy a számomra, és félek, hogy valami hülyeséget fogok csinálni és elveszítelek. – mondta és még szorosabban ölelt magához.

-          Te nem csináltál semmi rosszat, minden nagyon tökéletes. Akkor most hogyan tovább? – kérdeztem, miközben rá néztem. A szemei csak úgy csillogtak.

-          Először is. – mosolyodott el. – Kérnék egy csókot, hogy bebizonyosodjak róla, hogy nem álmodok. – ezen már én is mosolyogtam. Megcsókoltam, ami nem volt nagyon hosszú. – Másodszor, el kell döntened, hogy én mit is jelentek a számodra.

-          Azon nem kell sokat gondolkodnom, mert tudom a választ. – kíváncsian nézett. – Te is nagyon fontos vagy nekem, annyira, hogy az életem része vagy, de… - nem tudtam folytatni, mert megcsókolt.

-          Sss, ne folytasd. Az a „de” szócska nem tetszik nekem. – mondta két csók között.

-          De muszáj tisztáznunk a helyzetet. Én Los Angelesben lakom, te pedig itt Londonban. Már csak egy hétig vagyok itt, aztán vissza kell mennem. Hogyan tovább, mert a két hely nem éppen a szomszédban van? – kérdeztem tőle, és míg vártam a választ, kíváncsian néztem őt, hátha valamit le tudok olvasni róla. De a válasza nagyon meglepett.