43. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a kövi részt. Ez most kicsit rövidebb, mint az előzőek szoktak lenni, de legalább időben hoztam :D Kicsit depisre sikerült, legalább is számomra az. Remélem, azért nektek tetszik. Kérlek titeket írjatok véleményt, mert kicsit kétségbe vagyok esve, hogy jó irányba tart-e a történet.

Pusszancs

Szusi

U.I.: A továbbiakban lehet, hogy ilyen rövid fejiket fogok tudni csak hozni. Mivel eddig szombatjaim szabadok voltam (fiam az exemnél van olyankor), így akkor tudtam írni. De most már azok se szabadok, mivel tanítani fogok (matek, kémia), vagyis pontosabban korrepetálni két diákot. Azért megpróbálok időt szakítani az írásra is, és nem elhanyagolni.

Idegesen lapoztam fel a kezemben lévő újságot a 23. oldalon, ahol még több képpel szembesültem és egy cikkel. Azonnal a cikkre vetettem magam, hogy megtudjam, miről van szó.

Külön utakon?

Míg Annie Wilmer Los Angelesben koptatja az iskolapadot, addig barátja Erick Russel félrekacsingat. Ugyanis a Band of Angel énekesét egy hölgy társaságában látták Liverpoolban a Hotel Indigoban, ahol az együttes megszállt egy koncert erejéig. Több szemtanú látta a párost még a koncert előtti sajtótájékoztatón összeölelkezni, majd az este folytatódott a hotelban. Ahogy a képek is bizonyítják, nagyon közeli kapcsolat van köztük. A történet itt nem ért véget, mert a hölgyet látták a koncerten, és a koncert után az együttes öltözőjébe belépni, amit az egyik ott dolgozó is megerősített.

Most mindenkiben felmerül a kérdés, hogy hol van, és mit szól a történtekhez Erick jelenlegi barátnője, Annie, akivel alig egy hónapja vállalták fel a nyilvánosság előtt a kapcsolatukat. Akkor még mindenki azt hitte, kapcsolatuk szilárd lábakon áll, és az összeköltözést fontolgatják, de most úgy néz ki, a nagy távolság megpecsételte kapcsolatukat. Eddig tartott volna a nagy szerelem?

Próbáltuk Ericket utolérni, hogy nyilatkozzon a hírrel kapcsolatban, de nem sikerült utolérnünk. Jelenleg külföldön tartózkodik, ahol is az új albumukat promotálja az együttessel.

Miután elolvastam a cikket, megnéztem a képeket. Az egyiken mi voltunk Erickkel, aminek a közepén egy nagy kérdőjel volt. A többi képen Erick volt a számomra ismeretlen lánnyal. Az egyiken egy asztalnál ültek, gondolom a hotelban, és fogták egymás kezét. A másikon meg ölelkeztek, mint két szerelmes. Nem akartam hinni a szememnek, amit láttam. Még egyszer elolvastam a leírtakat, de még mindig hihetetlen volt számomra, pedig a képek nem hazudnak, alátámasztják az olvasottakat.

Ez az egész hidegzuhanyként ért. Most nem tudom, minek higgyek, a szívemnek vagy az eszemnek vagy a szememnek? A szívem azt súgja, nem történt semmi se, van rá magyarázat. Az eszem egy része is ezt mondja, de ott vannak a képek, amiket mindkét szememmel jól láttam. Ha legalább Erick említette volna, hogy kivel találkozott, akkor valamivel nyugodtabb lennék. De nem, Ő nem említett semmit, csak annyit, hogy egy régi ismerősébe futott. Hát ezek szerint az a régi ismerős egy nő. De ki ő és milyen kapcsolat fűzi őt az ÉN pasimhoz? Olyan rossz ez a bizonytalanság. Ha legalább gyakrabban lennénk együtt, akkor nem kételkednék ennyire, de nem, hat hete, hogy nem láttam, és az rengeteg idő.

Leghosszabb idő, amit külön töltöttünk az is csak négy hét volt. És ha belegondolok, még legalább ennyi ideig biztos, hogy nem látom. Ha csak valami csoda folytán nem fejezem be hamarabb a vizsgákat. Eddig úgy volt, hogy New Yorkban már én is csatlakozom hozzájuk, de úgy néz ki, még se, mert a vizsgák időpontjai keresztbehúzták a számításaimat. Itt már csak a csoda segíthet, és a tanár, hogy korábbra is tesz időpontot.

Összecsuktam az újságot és egy szó nélkül visszaadtam Amynek, majd halál nyugodtan kitöltöttem a maradék ásványvizet az üvegből a poharamba. Kényelmesen hátradőltem a székemben, kezemben a poharammal, amiből jó nagyot kortyoltam. Három kíváncsi szempár fürkészet engem, én meg nem törődve velük próbáltam beszélgetésbe elegyedni velük, hogy az ő vizsgájuk hogyan sikerült.

-          Annie, minden rendben? Nem is mondasz semmit a cikkre? – aggódva kérdezte tőlem drága barátnőm, Bree.

-          Mit mondjak rá? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel. – Van egy cikk, amiben arról írnak, hogy a pasim egy másik nő társaságát keresi, aki nem én vagyok, és ezt még képekkel is bizonyítják. Ehhez mit lehet hozzáfűzni?

-          De ugye tisztában vagy vele, hogy ez az egész hazugság? Erick soha nem csalna meg téged. – győzködött Caty.

-          Honnan tudod? – kérdeztem tőle, és előrehajoltam a székemben. – Ott voltál velük, hogy tudod, mi történt pontosan? – Caty megrázta a fejét. – Na, látod. – dőltem újra vissza. – Láttátok ti is a képeket, látszik, hogy elég közeli kapcsolatban vannak.

-          Annie, te magad is tudod, hogy az ilyen lapok szeretnek valótlanokat állítani. Sikerült Ericket lencsevégre kapniuk egy elég félreérthető helyzetben, amihez ilyen szép kis mesét kreáltak. Lehet, hogy egy rokon, vagy egy közeli ismerős, nem tudhatod. Addig ne ítélkezz, amíg Erick szájából nem hallod az igazságot.

-          Tételezzük fel, hogy nektek van igazatok. De nem gondoljátok, hogy erről tudnom kellett volna? Hisz a képek elég kompromittálóak, és Erick egy szóval se említette, hogy egy lánnyal találkozott volna, pedig a Liverpool-i koncert előtt és után is beszéltünk egymással. Amúgy meg, a képek egy hete készültek, és ne mondja azt nekem senki, hogy csak itt Amerikában láttak napvilágot.

-          Hát erre nem tudok mit mondani, de biztos van erre is magyarázat. – próbáltak még mindig meggyőzni az igazukról.

-          Ugyan már, hagyjuk az egészet. – álltam fel a helyemről. – Bree kifizeted az enyémet is? – bólintott. – Majd otthon megadom. Én mentem, ki kell szellőztetnem a fejemet. Sziasztok. – azzal megfogtam a táskámat és otthagytam őket.

Hogy ki voltam-e bukva? Igen, határozottan. De nem a lányokra, ők nem tehettek semmiről, ők csak segíteni akartak nekem. Meggyőzni, hogy nem úgy van ez az egész, mint ahogy azt az újság írja. De győzködniük se kellett volna, mert valahol úgy érzem, hogy ez az egész kamu. Engem csak az zavar, hogy Erick még csak meg se említette a dolgot, mert szerintem Ő is látta ezeket a képeket. Ahogy itt Amerikában, ugyanúgy Angliában is megjelentek ezek a képek, hisz onnan indult az egész. Ha Erick nem is látta a képeket, mert el volt foglalva, de John biztos, hogy értesítette róla, hisz állandóan figyelemmel kíséri a médiát. Legalább azt megtehették volna, hogy figyelmeztessenek, mire számítsak. Erre mi történik? Itt állok leforrázva a történtek előtt. Mindenki jót röhög rajtam a hátam mögött, és ujjal mutogatnak rám. Ez az, ami miatt ki vagyok bukva.

Észre se vettem, de már a lakás bejárati ajtaja előtt álltam, és próbáltam kinyitni az ajtót. Belépve a lakásba a táskámat csak ledobtam az előszobában, és bementem a szobámba, hogy átöltözzek valami kényelmesebbe. Miután átöltöztem, leültem a laptopom elé, és megnéztem az e-mailjeimet, de nem jött semmi levelem. De mire is számítottam? Greg kijelentette, hogy a vizsgaidőszakban nem kér belőlem, nem bíz rám semmi feladatot, szerinte a vizsgák fontosabbak most. Más meg nem ír nekem, még Erick sem. A koncertek miatt, csak ritkán van ideje, és akkor inkább felhív, de annak is már több napja, hogy beszéltünk, pontosabban három napja. Ha jól emlékszem, Berlinben lesz a következő koncert és ma vagy tegnap érkezhettek meg. Ha lesz ideje, úgy is felhív, én nem fogom zavarni. Meg amúgy is, most nem is akarnék vele beszélni, még ideges vagyok a történtek miatt.

Elővettem a következő vizsgából a jegyzeteimet, leültem az ágyba, fülembe dugtam az Ipod-omat, és senkivel és semmivel sem törődve nekiálltam tanulni. Próbáltam kizárni a gondolataimat, és csak a tananyagra koncentrálni, ami a megnyugtató zenének köszönhetően sikerült is. Nem tudom mennyi ideje ülhettem így, mert annyira elmerültem a tanulásban, hogy észre se vettem, hogy mikor jött be a szobába a bátyám. Csak azt tudatosítottam, hogy kikapja a fülemből a füldugót.

-          Hé, mi a … - folytattam volna szitok áradatot, de mikor ránéztem, inkább visszahőköltem.

-          A füleden ülsz? – ordított velem szikrákat szóró szemekkel. – Már vagy tíz perce ordibálok neked, hogy vedd már fel azt a kib*szot telefont, ami egyfolytában csörög, de te a füleden ülsz. Nem tudok tőle pihenni. – dobta le a mobilomat az ágyra.

-          Elnézést, ha megzavarta a telefonom a művészúr délutáni sziesztáját, és elnézést azért is, hogy tanulni mertem. – válaszoltam epésen, nem volt kedvem vele jópofizni.

Az ágyon lévő készülékért nyúltam, és megnéztem ki keresett. Mikor megláttam a kijelzőn a tíz nem fogadott hívást és a két üzenetet, meglepődtem, de azon még jobban, hogy az összes egy személytől volt, Ericktől. Nem mertem megnyitni az üzenetet. Féltem, de magam se tudom, pontosan mitől. De azért a kíváncsiság ott bujkált benne, hogy vajon mit írhatott. Nagy levegőt vettem és megnyitottam az első kis borítékot.

Kicsim még a vizsgán ülsz? Majd ha végeztél, csörögj rám, hallani akarom a hangodat. Nagyon hiányzol. E.

Ezen az üzeneten elmosolyodtam, akaratlanul is. Hiányzom neki. Ez az egy kis szócska is a szívemet melengeti. Most már kicsit bátrabban nyitottam meg a másik üzenetet.

Annie, kérlek, vedd fel a telefont. Tudom, hogy nem vagy már a vizsgán. Aggódom, hogy valami bajod esett.

Ahogy elolvastam, a szívem összeszorult. Aggódik miattam, és én erre mit csinálok? Itt duzzogok a szobámban, és a tanulásba fojtom magam, ahelyett, hogy beszélnék vele. Írnom kéne neki egy üzenetet, hogy legalább megnyugtassam, mert beszélni még nem akarok vele, nem érzem úgy, hogy képes lennék rá. Már majdnem megnyomtam a válasz gombot, mikor újra megszólalt a telefon a kezemben. Annyira váratlanul ért, hogy eldobtam a kezemből a készüléket. Még szerencse, hogy az ágyban voltam, így ott landolt. Megbűvölve néztem, de nem vettem fel. Csak a villogó kijelzőt néztem, ahol annak a neve villogott, aki ma már ki tudja hányadszor próbált elérni.

-          Nem veszed fel? – kérdeztet tőlem Tom. A hangjára megrezzentem, észre se vettem, hogy még itt van bent a szobában. Kérdésére csak megráztam a fejemet. – De hát a szív szerelmed keres.

-          Tudom, de nem akarok vele beszélni.

-          Valami baj van? Mi történt? Összevesztetek? – kérdezte aggodva, én meg már nem bírtam tovább és elsírtam magam, közben a telefon is abbahagyta a csörgést. – Csibe, hallod?  Meséld el, mi történt. – ült le mellém, és átölelt, én meg úgy bújtam hozzá, mint akinek az élete múlna rajta. – Jaj, hugicám, senki nem ér annyit, hogy ilyen állapotba kerülj miatta. Elmeséled, hogy mi történt? – nyúlt az állam alá, hogy a szemembe nézhessen.

-          Igen, el. – bólintottam. Tom kicsit elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy az éjjeliszekrényről el tudja venni a doboz papír zsebkendőt, amit átnyújtott nekem. Megköszöntem neki, és megpróbáltam kicsit rendbe szedni magamat, kifújtam az orromat, megtöröltem a szememet. Majd miután kicsit lenyugodtam, elkezdtem mesélni a történteket.

-          Szerintem, ez az egész egy félreértés. Beszélj vele, és tisztázzátok a dolgokat.

-          De most még nem akarok vele beszélni, nincs hozzá erőm, meg fáradt is vagyok. Kimerített ez a sok sírás, inkább lepihenek – törölgettem a szemeimet.

-          Te tudod, de én a helyedben legalább egy sms-t küldenék neki, hogy megnyugodjon, miért nem veszed fel a telefont. Ahogy ismerem Ericket, addig úgy sem fog békén hagyni, míg valami hírt nem hall felőled.

-          Oké, majd írok neki, de most pihenni szeretnék. – dőltem el az ágyamon és magamra húztam a takarót.

-          Értem, értem csak zsebkendőnek kellettem, már itt sem vagyok. – állt fel az ágyamról és indult kifelé.

-          Hülye vagy. – vágtam utána a kispárnámat, amit ő reflexből elkapott és hozzám vágta, majd nevetve becsukta maga után az ajtót.

Tomnak igaza van, tudatnom kell vele, hogy jól vagyok, mert képes és addig, addig fog zaklatni, míg nem sikerül velem beszélni, amire még nem vagyok felkészülve. Kezembe vettem a telefonomat, és írni kezdtem, vagyis csak próbáltam volna, de semmi nem jutott az eszembe. Szánalmas vagyok, máskor le sem lehet lőni, csak úgy ömlenek belőlem a szavak, most meg semmi. Mire megírtam volna, addigra kitöröltem, mert nem tetszet. Talán a huszadik próbálkozásra sikerült valami érthetőt összehoznom.

Szia! Nincsen semmi bajom, táskámban maradt a telefonom. Fáradt vagyok, kimerített a vizsga. Ágyban fekszem és aludni szeretnék. Majd beszélünk.

Tudom, nem szép tőlem, hogy ennyivel kiszúrom a szemét, de szerintem, a semmitől ez is több. Még mielőtt meggondolnám magam, gyorsan elküldtem neki az üzenetet. A mobilomat pedig rezgő üzemmódba tettem, hogy azért észrevegyem, ha keresnek, majd letettem a párnám mellé, én meg kényelmesen elhelyezkedtem a párnák között, hogy pihenhessek egy kicsit vacsoráig.

Valahogy nem tudtam elaludni, nem jött álom a szememre. Izgatott voltam, hogy vajon mit fog reagálni az üzenetemre Erick. De szomorúan vettem tudomásul, hogy még válaszra sem méltatott. Talán megharagudott rám, vagy az üzenetemből rájött, hogy valami nincs rendben. Na, Annie, ezt megint jól megcsináltad. Először a képek és a cikk miatt borultál ki, amikről tudva tudod, hogy semmi valóság alapja. Most meg ez miatt, hogy nem jelentkezik. Rajtad aztán igazodjon ki valaki, hisz még te saját magodon se tudsz.

Mérgemben lerúgtam magamról a takarót, és kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Bree már ott sertepertélt a tűzhely mögött és készítette a vacsorát. Nem is hallottam, mikor jött haza. Megkérdeztem tőle, hogy segítsek-e valamiben, de kedvesen elzavart azzal, hogy meg tudja csinálni egyedül is. Ha nem, hát nem, nem erősködöm. Visszamentem a szobámba, de feküdni már nem volt kedvem, így inkább nekiálltam rendet rakni. Annyira nagy kupi nem volt, csak a könyveim és a jegyzeteim voltak szanaszéjjel, na meg az íróasztalomat lehetett háborús övezetté nyilvánítani, mert ott aztán volt minden, az üres tányértól kezdve a megrágott almáig egészen a papírhajóig minden.

Miután a rendrakással is végeztem a szekrényemhez mentem, hogy tiszta alsóneműt vegyek elő, hogy aztán elmehessek zuhanyozni. Igaz, még csak délután hat óra van, de vacsi után úgy terveztem, hogy keresek valami nagyon csöpögős filmet, és míg azt nézem, elmerülök az önsajnálatban.

-          Annie, veled akarnak beszélni. – rontott be a szobámba barátnőm kezében a telefonjával. Megmukkanni se tudtam, annyira megijedtem a belépőjétől. – Vedd el gyorsan, mert leég a vacsora. – sürgetett. Bree a kezembe nyomta a telefont és már ott sem volt. Vajon ki kereshet engem Bree telefonján? És miért nem az enyémre hívott az illető.

-          Halló! Itt Annie. – szóltam bele a készülékbe miután a fülemhez emeltem meg sem nézve a kijelzőn a hívót.