42. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a kövi részt. Nem akarok menteketözni, mert ez most az én hibám volt, hogy ennyit késtem. Őszintén, kicsit lusta voltam befejezni a végét. Napközben el voltam havazva, este meg már nem volt kedvem írni. De most már megvan, és remélem tetszeni is fog. Most lehull a lepel a titokzatos lányról. Jó olvasást, és komikat várok.

Pusszancs

Szusi

U.I.: Cupiii, ha megkérhetnélek, leírnád nekem mailben, milyen hibákat találtál? Nagyon érdekelne, és ha úgy van, akkor ki szeretném javítani. Meg bárkitől szívesen várok ilyen észrevételt. Köszönöm. :D

-          Gina? – kérdetem rá kicsit tétován, mire mosolyogva bólintott. – Atya Úr Isten!!! Hát te hogy kerülsz ide? – álltam fel és az asztalon keresztül megöleltem. – Ezer éve nem láttalak, mi van veled?

-          Azért az olyan rég nem volt. – nevetett. – Az egyetem befejezése után itt, Liverpoolban kaptam munkát. Az itteni művészeti akadémián tanítok.

-          Akkor sikerült megvalósítanod az álmodat, azt csinálhatod, amit mindig is akartál.

-          Igen, így van. De amint látom, nektek is sikerült az álmotok, és lett egy együttesetek. – mutatott végig rajtunk. – Jó volna még beszélgetni, de nem lenne helyénvaló feltartanom a sort, nem díjaznák a mögöttem állók. Örülök, hogy láttalak, még ha ilyen módon is.

-          Gina, ne menj még. – szóltam utána, mert már indulni akart. – Itt mindjárt végzünk, utána találkozhatnánk, ha te is ráérsz, és persze ha akarsz. – kérdeztem tőle, remélve, hogy pozitív választ kapok. – Egy óra múlva a hotelban, ahol megszálltam megfelel?

-          Igen, meg. Akkor egy óra múlva. Addig is, szia. – intet és elment.

Nem tudom mi ütött belém, miért akarok vele találkozni. Az egyik felem azt súgja, nem kéne, míg a másik felem örül a viszontlátásnak. Álmaimban sem gondoltam, hogy annyi év után pont itt, az egyik koncertemen fogunk újra találkozni. Az egyetem elvégzése óta nem láttam. Egy egyetemre jártunk, Gina egy évvel járt alattam és képzőművészetet tanult. Ő gólya volt, mikor megismerkedtünk az egyik egyetemi bulin. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Szerelem volt első látásra. Három évig voltunk együtt. Kapcsolatunk vége felé, az utolsó 1-2 hónapban már érezhető volt, hogy az a szenvedély, ami az elején volt, már nincs meg. Az a mindent elsöprő szerelem átalakult valami mássá. Észre se vettük, de már nem úgy tekintettünk a másikra, mint arra a személyre, aki a párunk, hanem mint barátra, legfőbb bizalmasra. Az intimitás is fokozatosan elmúlt köztünk. Egyikünk se merte bevallani, hogy ez így nem mehet tovább. Talán azért, mert mindketten biztos pontként tekintettünk a másikra. Végül Gina volt az, aki lépésre szánta el magát, és kimondta a bűvös szót, vége. Innentől mindketten magunk útját jártuk, de megmaradtunk jó barátoknak. Miután végeztem az egyetemen nem láttam őt, egészen mostanáig. Kíváncsi vagyok, hogy alakult az élete. Azt már tudom, hogy itt tanít, ami mindig is az álma volt, hogy képzőművészetet taníthasson. De mint magánéletben boldog-e? Megtalálta-e azt a személyt, aki boldoggá tudja tenni? Mert megérdemli, hogy az legyen, ha már kettőnk kapcsolata így alakult. Azt a három évet nem tudom kitörölni az életemből, de nem is akarom, mert nagyon szép napokat töltöttünk együtt.

-          Erick, minden rendben? – kérdezte tőlem Chris, miután leült mellém a buszban.

-          Igen, persze, mi lenne?

-          Hát én nem tudom, neked kellene tudnod. Az Gina volt, akit ölelgettél? – bólintottam. – Hogy került ide?

Chrisnek mindent elmeséltem, amit megtudtam Ginától, és hogy a szállodába hívtam, hogy beszélgessünk.

-          Hát haver, szerintem hülyeséget csináltál, nem kellett volna idehívnod őt. – sértetten ránéztem, hogy jön ő ahhoz, hogy kioktasson engemet. Tekintetem láttán, azonnal mentegetőzni kezdett. – Ne nézz így rám. Gondolj csak bele, ha kitudódik a találkátok, minden pletykalap címlapon fogja lehozni. Most nagyon a kapcsolatodra vannak szállva, lesik minden lépéseteket, hogy kompromittáljanak titeket. Szerinted Annie hogyan fog erre reagálni, miután meglássa az újságban, vagy a fülébe jut a dolog? Kell ez neked?

-          B*szd meg, nem a szobámba az ágyamba hívtam, hanem a hotel bárjában akarok vele találkozni, és egy ital mellett beszélgetni vele. – nem törődve a válaszával fordultam előre, ahol megláttam Johnt, és eszembe jutott, hogy valamit akart nekünk mondani. – Hé, John! Azt ígérted, hogy a sajtótájékoztató után elmondod, miért késtél, és voltál fülig vigyor. – kiáltottam oda neki, mire hátrafordult, és ugyanúgy vigyorgott, mint pár órával ezelőtt.

Mi a f*sz van ma mindenkivel? Az egyik legjobb haverom most oktatott ki, hogy kivel beszélhetek, és mit csinálhatok, mint aki 5 éves lenne. Aztán itt van a precízség és pontosság mintaképe, aki nem elég, hogy elkésett, de még most is úgy vigyorog, mint aki be van szívva. Én nem értem már ezt a világot. Itt csak én vagyok normális? Tettem fel magamnak a költői kérdést, de választ nem kaptam rá, mert a fülig vigyor menedzserünk felállt a helyéről, hogy elmondja nagy titkát.

-          Apa leszek. – mondta, durr, bele a közepébe. Mi meg kikerekedett szemekkel, tátott szájjal, és néma csendben bámultunk rá, hogy most mi van, jól hallottunk? – Ne vágjatok ilyen képet, kezdek kételkedni benne, hogy felnőtt emberek vagytok. Jól hallottátok, Gabriellával babát várunk. Hát nem fantasztikus?!? – ujjongott, mint valami kisgyerek, mikor megengednek neki valamit. Ahogy előbb ő, most én nem tudom eldönteni, ki is most akkor a felnőtt? Másodpercekig néma csend volt a buszban, mire mindenki felfogta a hallottakat.

-          Hát akkor fogad gratulációnkat. – szólalt meg elsőként Matt, majd sorban mind gratuláltunk neki.

-          Ember, ez nem semmi, ezt meg kell ünnepelnünk! – lelkesült fel Tyler, ki más is lenne, aki mindenben a bulit látja. – Ki van benne? – nézett körbe a buszon.

-          Csigavér, kispajtás. Nem ünneplünk meg semmit, főleg nem ma este. – oltotta le azonnal John. – Ha elfelejtettétek volna, holnap egy koncert vár rátok. Nem kell nekem az, hogy holnap fáradtan és másnaposan lépjetek a közönség elé… Majd holnap koncert után koccintunk. – sóhajtotta, mire mind fellelkesültünk. Ha most ezt egy kívülálló látná, azt gondolná, hogy egy iszákos banda vagyunk, akik keresik az alkalmat, hogy ünnepelhessenek. Pedig ez nem igaz.

A hátralévő út a szállodáig csendben telt el, senki sem szólt egy szót sem. Mindnyájunkon lehetett látni a fáradságot. Alig vártuk, hogy ágyba bújhassunk és pihenhessünk. Itt ülve elaludnék, de nem lehet, mert még vár egy beszélgetés Ginával. Most, ebben a pillanatban bánom, hogy találkát beszéltem meg vele, de már nem mondhatom vissza.

Mielőtt elköszöntünk volna egymástól John parancsba adta, hogy holnap délelőtt tízkor indulunk ki a helyszínre, hogy próbáljunk és elvégezzük a szükséges előkészületeket az esti koncerthez. Míg a többiek a lift felé indultak, én a halba, hogy megkeressem Ginát, aki ha minden igaz már itt van. Chris még utánam kiáltott, hogy csak okosan, mire nekem csak egy szemforgatás volt a válaszom.

Szememet körbefuttattam a helyiségben lévőkön, mikor megakadt a szemem egy lányon, aki egy könyvet olvasott. Igen, ez Gina. Mindig nála volt egy könyv, ha valahová ment, és várakoznia kellett, akkor tudja elütni az időt. Elmosolyodtam a látványon, majd megindultam a velem szemben ülő lány felé. Érezhette, hogy őt nézem, mert ebben a pillanatban nézett fel a könyv mögül. Amint meglátott, elmosolyodott, majd felállt, az eddig olvasott könyvet eltette a táskájába és megindult felém. Mikor összetalálkoztunk, megöleltük egymást, és két puszival üdvözöltük egymást.

-          Szia! Gyere, üljünk be a bárba, meghívlak egy italra. – bólintott, hátára tettem a kezemet és úgy kísértem át a bárba. Helyet foglaltunk, és a pincérnek leadtuk a rendelésünket, majd újra a szemben ülő Gina felé fordultam. – El se hiszem, hogy itt vagy.

-          Én is alig hiszem el, hogy itt ülök veled szemben, egy popsztárral. Jó újra látni téged.

-          Téged is. Szóval tanítasz. – bólintott. – Mesélj, mit tanítasz pontosan az akadémián? Sok tanítványod van?

-          Művészettörténelmet és rajzot. Húsz diákom van, míg rajzot csak nyolcnak tanítom, de nem panaszkodom, mert élvezem, amit csinálok.

-          Szabadidődben még mindig festegetsz? – kérdeztem tőle. Sosem felejtem el, hogy mindig én voltam a portréalanya, ami néha fárasztó volt, de néha meg nagyon élvezetes is.

-          Igen, még szoktam, pár képem megjelent kiállításokon, de a tanítás mellett már ritkábban nyúlok az ecsethez, meg mostanában nincs olyan jó múzsám, mint annakidején. – félreérthetetlenül rám nézett, semmi kétség, milyen múzsáról beszélt. Zavaromban elnevettem magam.

-          Ne hozz zavarba. Én, mint múzsa, ugyan már. – legyintettem.

-          Pedig igaz. Míg az egyetemre jártunk, ihletből nem volt hiány, de azóta, valahogy... Á, hagyjuk, rég volt. – legyintett. – De most mesélj te. Egy népszerű együttes frontembere vagy. Emlékszem, már az egyetem alatt megvolt a banda, de akkor még nem voltatok híresek, csak egyetemi bulikon szoktatok néha-néha fellépni. Befejeztétek az egyetemet, és eltüntetek, egyszer csak azon kaptam magamat, hogy az egyik újságban a ti képeteket nézegetem. Hogy csináltátok? – támasztotta meg egyik kezével az állát az asztalon, és kíváncsian várta a válaszomat.

-          Egyik este felléptünk egy bárban, ahol rajtunk kívül több amatőr együttes is fellépet. Itt figyelt fel ránk John, aki a mai napig a menedzserünk. Elintézte nekünk, hogy felvegyük a demónkat, amit az egyik lemezcégnek megmutatott, akik szerződést kötöttek velünk, és innentől minden beindult. Ennek lassan három éve és már a harmadik albumunkat adtuk ki. – dőltem hátra a székemben kezemben az italommal, ami nem más volt, mint egy alkoholmentes sör. A holnapi fellépés miatt nem ihatok alkoholt.

-          Mindhárom album megvan. Az első a kedvencem. – nézett rám félszegen. - Mikor először hallgattam meg az albumot, alig akartam hinni a fülemnek. Az összes dal, egytől egyik ismerős volt.

-          Hát igen, azokat még az egyetem alatt írtuk a srácokkal.

-          A kedvencem az Egy lány a buliból. – mondta lesütött szemekkel.

-          Azt a dalt te ihletted, azt hozzád írtam. Milyen rég is volt, hogy repül az idő…

-          Szép páros voltunk együtt, minden lány irigykedet, hogy engem választottál. Hiányzik az egyetem, hiányoznak azok az évek. – sóhajtott fel.

-          Nekem is hiányzik, de most itt vagyunk, és ez a fontos. – bólintott egyetértően. – Most mesélj, a karriered sínen van, azt dolgozol, amit szerettél volna, és mi a helyzet a magánéleteddel? Sikerült megtalálni a nagy Őt?

-          Nem, sajnos. Miután szakítottunk, volt egy kapcsolatom, ami nem úgy alakult, mint szerettem volna, de így visszagondolva, jobb is. Mióta ideköltöztem, azóta egyedül vagyok. Valahogy Amor nyila nem akar eltalálni. Úgy látszik, nekem nincs szerencsém a szerelemben, nem úgy, mint neked. Láttam az interjút a TV-ben. – Gina közben megitta a pohara tartalmát, én meg odaintettem a pincérnek, hogy hozzon még egy kört nekünk. – Mikor meghallottam a nagy beharangozást, hogy exkluzív interjú fog következni veled, alig akartam elhinni, és mikor meghallottam, hogy új barátnőd van, meglepődtem. Én mind abban voltam, hogy még mindig Barbarával vagy. – annak a perszónának a neve hallatán automatikusan ökölbe szorult a kezem. – Olyan szép párt alkottatok. Most nem azért, mint ha Annie? – bólintottam, mert kérdőn nézett rám, mint aki nem biztos szerelmem nevében. – Szóval, nem, mint ha Annievel nem alkotnátok szép párt. Mi történt, hogy szétmentetek? – mielőtt válaszoltam volna, nagyot kortyoltam a sörömből, amit közben a pincér kihozott.

-          Barbara egy jó ideje megcsalt már. – sziszegtem. – Mikor megtudtam, azonnal szakítottam vele. Nagy csalódás volt a számomra, mert kiderült, hogy csak a nevem miatt van velem. A többiek többször is figyelmeztettek, de én annyira elfogult voltam vele kapcsolatban, hogy nem akartam észrevenni a dolgokat.

-          Ne haragudj, ezt nem tudtam. Nem kellett volna szóbahoznom. Biztos rossz róla beszélned. – szégyellte el magát.

-          Ugyan, nem a te hibád, nem tudhattad. Nehezen beszélek róla, de nem azért mert fájna, vagy valami. Már abban a pillanatban kiölt belőlem minden érzést iránta, amikor megláttam mással. Az fáj, hogy másfél évig hagytam magamat becsapni.

-          Örülök, hogy így állsz hozzá. És mi a helyzet Annievel? Ő a nagy Ő?

-          Remélem. – vigyorodtam el. Ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom a zsebemben. Ki az, aki ilyenkor keres? Nagy nehezen előhalásztam a nadrágzsebemből, és mikor megláttam, kinek a neve villog a kijelzőn, nagyon megörültem. Fel kéne vennem, de itt van Gina, nem akarom megbántani, hogy ki tudja, mennyi ideig fogok beszélni Annievel, hisz én hívtam ide a szállodába. De másik oldalról ott van Annie, aki annyira hiányzik, és most legszívesebben elvonulnék, és órák hosszat hallgatnám a hangját. Gina láthatta rajtam, hogy nem tudom, mi tévő legyek, mert oda szólt.

-          Nyugodtan vedd fel. – már ellenkezni akartam, mikor folytatta. – Látom rajtad, hogy beszélni akarsz vele. – szót fogadtam neki és fogadtam a hívást.

-          Szia Kicsim! – köszöntöttem lelkesen.

-          Szia Szivem! – hallottam meg csilingelő hangját. Istenem, mennyire hiányzik… – Gondoltam, felhívlak, mivel elfelejtettél felhívni a sajtótájékoztató után. Minden rendben ment?

-          Jaj, Kicsim, ne haragudj, ki ment a fejemből. Egy régi ismerősömmel futottam össze. – itt Ginára néztem, aki elmosolyodott. – És meghívtam egy italra, hogy beszélgessünk.

-          Semmi baj, csak kicsit aggódtam, hogy mi van. Gondolom, most is vele vagy.

-          Igen.

-          Akkor nem is zavarlak, beszélgessetek. Majd később beszélünk, most úgy is előadásra megyek. Szeretlek.

-          Én is téged. Majd hívlak, ígérem. Szia!

-          Várom. Szia! – azzal ki is nyomta a telefont, én meg letettem az enyémet az asztalra, és újra a szemben ülő lányt tüntettem ki figyelmemmel, aki csak vigyorgott.

-          Most mi van, mi olyan vicces? – kérdeztem tőle, mert nem értettem.

-          Semmi, csak olyan jó látni, hogy ilyen boldog vagy. Látszik, hogy szereted Őt. Mit meg nem adnék, ha valaki így nézne, már akkor, mikor meglássa a telefonja kijelzőjén, hogy hívom, mint ahogy te az előbb. – sóhajtott nagyot.

-          Majd eljön az is, higgy nekem. – az asztalon nyugvó keze után nyúltam, és megszorítottam azt, hogy érezze együttérzésemet. – Barbara után én is azt hittem, hogy soha nem leszek újra boldog, és nézz most rám. Szerelmes vagyok, mint egy kamasz, és nagyon boldog.

-          A próféta szóljon belőled. – rám mosolygott és kihúzta a kezét kezem alól. – Miért tetted le ilyen hamar a telefont, tőlem nyugodtan beszélhettél volna vele, nem kellett volna így leráznod.

-          Nem ráztam le, meg amúgy is előadásra ment, majd később felhívom. – játszottam a poháralátéttel.

-          Előadásra? Ilyenkor? Este kilenc van. – csodálkozott.

-          Nálunk igen, de Los Angelesben még csak egy óra.

-          Jah, tényleg. El is felejtettem, hogy Ő nem is idevalósi. Szóval Los Angeles? Nem éppen a szomszédban van. Te is tudsz választani mondhatom.

-          Te is tudod, hogy van ez. Miért elégedjünk meg az egyszerű dolgokkal, ha az életünket bonyolítani is lehet.

-          Hát igen, ez tipikusan rád vall. – nevette el magát. – És meddig maradtok Liverpoolban?

-          Holnap a koncert után már indulunk is a reptérre, és irány Párizs. – sóhajtottam fel fáradtan. Vége a koncertnek, és mi indulunk is a következő helyszínre, semmi pihenés, az majd csak Párizsban, remélem.

-          Akkor nem sok időt töltötök egy helyszínen. Ha nem haragszol, én most mennék, holnap elég húzós napom lesz a suliban. – mondta, miközben megitta maradék üdítőjét.

-          Persze, menjünk. Nekem is ki kell pihennem magam a holnapi koncertre.

Intettem a pincérnek, hogy hozhassa a számlát, majd miután rendeztem azt, mindketten felálltunk és elindultunk kifelé a bárból. A szálloda előterében megálltunk, hogy elköszönhessünk egymástól.

-          Holnapi koncertre jössz?

-          Igen, megyek a barátnőmmel. Semmi pénzért nem hagynám ki.

-          Ennek örülök. Nem mondom, hogy holnap találkozunk, mert nem hiszem, hogy lesz annyi időm, hogy beszélhessünk, meg a koncert után indulunk is tovább.

-          Semmi baj, megértem. Annak is örülök, hogy ennyi év után újratalálkoztunk, és beszélgettünk, még ha csak pár mondatott is.

-          Ennek én is. Örülök, hogy újra láthattalak, ha Liverpoolban járok, akkor majd megkereslek, ígérem.

-          Oké. A telefonszámom még ugyanaz. Jó volt beszélgetni. Vigyázz magadra.

-          Te is. – majd két puszi kíséretében elköszöntünk egymástól.

Még megvártam, míg kilép a hotelből, majd elindultam fel a szobámba. Beérve egyenest zuhanyozni mentem. Majd ha végeztem, utána hívom fel Anniet, még biztos tart az előadása. Beálltam a zuhany alá, és forró vizet engedtem magamra. Megpróbáltam minden gondolatot kiűzni a fejemből, miközben a víz ellazította izmaimat. Bő fél óra múlva elzártam a csapot, és kiléptem a fülkéből, hogy megtörölközhessem és az alvásra szánt pólót és bokszert magamra vehessem. Miután mindennel elkészültem, telefonommal a kezemben befeküdtem az ágyba. Beállítottam az ébresztőt, hogy véletlenül se aludjak reggel, majd szerelmem telefonszámát kezdtem el tárcsázni. Harmadik csengetésre fel is vette, de olyan sokat nem tudtunk beszélgetni, mivel én már nagyon fáradt voltam. Az egész napos utazás és a sajtótájékoztató kifárasztott. Elmeséltem neki, hogy mi volt a firkászokkal, majd sok sikert kívánt a holnapi koncerthez. Miután letettük a telefont, engem azonnal elnyomott az álom…

Annie szemszög

-          Az idő lejárt, mindenki tegye le a tollát és adja oda a dolgozatát. A vizsga eredményét holnap megtalálják az indexükben. – hangzott el Mrs. Barner szavai a szociológia vizsga végén.

Megkönnyebbülve léptem ki a teremből, mivel magam mögött tudhatom már az egyik legnehezebb vizsgát, amit úgy érzem, sikeresen teljesítettem. Ahogy kiléptem, azonnal a telefonom után nyúltam, ami a táskám legalján lapult, hogy megnézzem, mennyi az idő. Fél egy volt, így gyors léptekkel száguldottam át az egyetem folyosóján, hogy aztán elhagyhassam az épületet, majd megcélozzam kedvenc törzshelyemet, a Veteránt, ahol a csajok már vártak rám. Ezen a vizsgán egyedül én vettem részt, a többiek más tárgyal kezdték meg a vizsgaidőszakot. Amíg el nem hagytam az egyetemet, több kíváncsi szempárba ütköztem, amit nem tudtam mire vélni. Vajon mi bajuk lehet? Még mindig a megjelent újságcikk miatt bámulnak meg? De hisz az több mint egy hónapja jelent meg.

A cikk itt Amerikában is megjelent, mivel az újság, amelyiknek az interjút adtuk, itt nálunk is megjelenik. Így pár hétig én voltam a téma a lányok körében. Voltak, akik már messziről köszöntek, gratuláltak, és Erickről kérdezgettek, de voltak olyanok is, akik a hátam mögött sutyorogtak, és nem éppen kedves szavakkal illettek, de szememben tették a szépet. Szerencsére, olyan nagy felhajtás nem ért, mint amire számítottam, de így is én voltam a téma. Lehet azért, mert nem törődtem velük, nem néztem meg nap, mint nap az internetet, hogy milyen megjegyzéseket írnak. De mindezek ellenére képben voltam mindennel, köszönhetően a lányoknak, akik mindig tájékoztattak a fejleményekről.

A körülöttem lévő „felhajtás” már csökkent, de még így is akadnak, akik megbámulnak. Szerencsére, az újságok nem zaklatnak, és nincsenek a nyomomban a lesifotósok. Talán azért, mert nem vagyok celeb, és Erickék is csak most törnek be az itteni zenepiacra, csak idő kérdése, hogy megnőjön a felhajtás körülöttük itt is. Össze-vissza két tini újság keresett meg, hogy interjút készíthessenek velem, de szépen elmagyaráztam nekik, hogy nem adok interjút, meg amúgy is, én csak egy barátnő vagyok, semmi több. A The Week-nél se volt semmi gond a megjelent cikk miatt. Greg csak annyit jegyzet meg, hogy attól, hogy bepasiztam még ugyan úgy 100%-os teljesítményt vár el tőlem.

Ahogy beléptem a clubba, szemeimmel a többieket kerestem, akiket meg is találtam. Mosolyogva integettek nekem, visszaintettem és megindultam az asztalukhoz. Míg odaértem az asztalukhoz, többen végigmértek engem. Ez már kicsit kezdett idegesíteni.

-          Sziasztok, bocs a késésért, de elhúzódott a vizsga. – ültem le közéjük, és fújtam ki a levegőt, mert úgy siettem, mint akit üldöznek.

-          Semmi gond, az a fő, hogy ideértél. És milyen volt Mrs. Barner vizsgája? Mire számíthatunk? – kíváncsiskodott Amy.

-          Rendeltünk neked is ebédet, remélem, nem baj. – szúrta közbe Bree.

-          Nem, nem, köszönöm szépen. – köszöntem meg barátnőmnek, és beleittam az előttem lévő ásványvízbe, amiről kiderült, hogy szintén az enyém. – Szóval a vizsga elég nehéz volt. Két témát kapott mindenki, és azt kellett kidolgozni. – válaszoltam Amy feltett kérdésére.

-          És ő adta a témát, vagy hogy volt? – kérdezte most Caty.

-          Nem, mi húztunk. Ugyebár 30 téma van, és Mrs. Barner mindegyiket egy cetlire kiírta, és beletette egy kalapba. Amit kihúztál, azt már nem tehetted vissza, így nem volt esély arra, hogy többen ugyanazt a témát kapják, meg ugyebár limitálta a vizsgázók számát 15-re. Komolyan, mintha lottósorsoláson lettem volna.

-          Hát igen, Mrs. Barner és az ő hülye szokásai. – jegyezte meg Caty, amin mindnyájan elkezdtünk nevetni.

Közben kihozták a megrendelt ebédünket, ami mind a négyünknek ugyanaz volt, nathur csirkemell, hasábburgonya és tzatziki mártás. Nagyon guszta volt és az íze is finom. Mindnyájan belemerültünk az evésbe. Miután végeztünk, és a pincér elvitte a tányérokat, idegesen körbenéztem a terembe, mert olyan fura érzésem volt, mintha figyelnének. És nem is tévedtem, mert ahogy körbenéztem, 3-4 ember azonnal elkapta a tekintetét rólam, de volt olyan is, aki nem csinált ebből gondot és ugyanúgy bámult.

-          Árulja már el nekem valaki, hogy mi olyan érdekes van rajtam? – fordultam barátnőim felé és kérdeztem meg tőlük kicsit ingerülten.

-          Miért? – jött az egyszerű kérdés.

-          Mert már az egyetemen is megbámultak, és ahogy ide beléptem is észrevettem, hogy néznek, de most, hogy körbepillantottam, volt olyan, aki nem csinált belőle problémát, és folytatta a bámulásomat. Még mindig Erick lenne a téma? – mind a hárman bólintottak. – De hisz annak már több hete, hogy megjelent az a cikk. – néztem rájuk értetlenül.

-          Figyel csajszi. – fordult felém nagy komolyan Bree. – Az Erickkel való kapcsolatod mindig is téma fog lenni, bármennyi idő is telik el. Ez ellen nem tudsz mit tenni.

-          De hisz Ericket több mint egy hónapja nem láttam. Én itt koptatom az iskolapadot, ő meg koncertezik, és alig van ideje bármit is csinálni.

-          Az lehet, hogy nem vagytok egy kontinensen, de azért zajlanak az események körülöttetek. – jegyezte meg Amy.

-          Ezt nem értem? Történt valami, amiről én nem tudok? – kicsit félve kérdeztem rá, mert volt egy olyan érzésem, hogy igen is történt valami, amiről én nem tudok.

-          Ezek szerint te még nem láttad az új cikket.

-          Milyen cikket? – rémültem meg. Mi a franc van már megint, amiről megint lemaradtam?

-          Hát ezt. – nyújtotta át az újságot Amy. – De szerintem az egész kacsa, úgy ahogy van.

Elvettem, Amitől az újságot, de már a címlapon megakadt a szemem. Az újság bal alsó sarkában megláttam egy képet, aminek a hatására még a levegő is bent ragadt a tüdőmben. Ez nem lehet, ezt nem csinálhatta meg velem?...