32. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm az előző fejihez a sok pipát, és a két komit. Kicsit csalódott vagyok, hogy csak kettő volt L, de remélem, ehhez a részhez többet kapok.

A helyesírási hibákért előre is bocsi, nem volt kedvem újra átolvasni és leellenőrizni. Inkább siettem vele, hogy feltegyem.

Nem is ragozom tovább az időt, olvassátok el és véleményezzétek.

Pusszancs

Szusi

Anyám, nem bírok megmozdulni. Minden tagom fáj. Izomlázam van. Ha a tegnap estére gondolok, mi mindent műveltünk Erickkel, elpirulok. Ennyit még életemben nem szeretkeztem egy éjszaka folyamán.

Kinyitottam a szemem, oldalra fordultam a mellettem szuszogó szerelmem felé. Még aludt. Telefonomért nyúltam, és meglestem, hány óra. Pár perccel múlt kilenc. Fel kéne kelnem, ki tudja, mikor érnek haza Tomék, és megígértette velem, hogy ebéddel fogjuk várni őket.

Nagy nehezen kimásztam az ágyból, megfogtam a ruháimat és amilyen halkan csak tudtam, kiosontam a szobából. Miután reggeli teendőimmel végeztem, elfoglaltam a konyhát, hogy először is reggelit készítsek. Megpróbáltam igazi angol reggelit készíteni. Főztem le kávét is, mert a reggel nem indulhat megfelelő koffeinmennyiség nélkül.

Mikor mindennel kész voltam, megterítettem az asztalt kettőnknek. Erick még mindig nem ébredt fel, pedig már lassan tíz óra. Nem mondom, én is szeretek későig az ágyban feküdni, de ő még én rajtam is túltesz. Még hagyom egy picit, had pihenjen egy kicsit, addig én befűszerezem a húst, amit még tegnap este kivettem a fagyról, és beteszem sülni. Ezzel is megvolnék, megyek, felébresztem az én hétalvómat.

Bögre kávéval a kezemben bementem a szobába. Olyan édesdeden aludt, mint egy kisgyerek. Nincs szívem felébreszteni, pedig muszáj. A bögrét letettem az éjjeliszekrényre, leültem az ágy szélére és odahajoltam hozzá, hogy az arcára csókot lehelhessek. Nem reagált rá, meg se mozdult. Még egyszer megpróbáltam, de már suttogtam is a fülébe.

-          Édesem, ébresztő. – már kezdett mocorogni. Kinyitotta a szemét, hunyorított, én meg rámosolyogtam és egy újabb csókot leheltem, de most már a szája sarkára. – Szép jó reggelt lustaság. Hasadra süt a nap. Csináltam kávét. – nyújtottam felé a bögrét. Felült, megdörzsölte a szemét, és nagyot kortyolt a bögrébe.

-          Köszönöm, ez most nagyon jól esik, de ez még jobban. – egyik kezét nyakam mögé tette, és magához húzott, hogy megcsókolhasson.

-          Szívesen. – mondtam miután elváltunk. – Van reggeli is. Szóval, ha már felébredtél, gyere enni. – akartam volna felállni, hogy kimenjek, de megfogta a karomat.

-          Hová mész? Nem bújsz ide mellém egy kicsit? – csibészesen rám mosolygott, és megpaskolta maga mellett a párnát.

-          Hmmm. Bármennyire is csábító ajánlat, de nem. Meg kell néznem a húst a sütőben.

-          Milyen húst?

-          Hát, amit ebédre fogunk enni. Nem emlékszel? Tomékat meleg ebéddel kell várnunk, köszönetképpen, hogy kettesben hagytak minket az éjszaka.

Miután kijöttem a szobából, hogy Erick felöltözhessen, megnéztem a báránysültet, ami a sütőben sült. Ez Tom kedvenc étele, ezért is készítem ezt, hálám jeléül, hogy csak kettőnké volt a lakás Erickkel. De ezzel még nem tette jóvá azt, amit az elmúlt két napban elkövetett ellenem. Ahogy ígértem, meg fogom bosszulni, de még ki kell találnom hogyan.

Miután Erick elkészült, leültünk reggelizni, ami már tízórainak felelt meg. Reggeli után Erick megkérdezte, miben segíthet nekem. Mondtam neki, hogy nem kell, megcsinálom egyedül, de addig, addig erősködött, míg az asztal leszedését, és a reggeli maradványainak az eltüntetését rábíztam. Addig én hozzáláttam a köret és a saláta elkészítéséhez a sülthez.

Már mindennel készek voltunk, az asztal meg volt terítve négyünknek, a köret és a saláta az asztalon, a báránysült is kész volt, most már csak Bree-éknek kell megérkezniük. Erick elvonult a szobába telefonálni, a menedzsere kereste. Én meg leültem a kanapéra ölemben a laptopommal, és a mailjeimet nézegettem. Jött egy Gregtől, a lap szerkesztőjétől, melyben leírja, milyen sikere volt a Londonról szóló cikkem első részének, és már alig várja, hogy a folytatását elküldjem. Az említett folytatással úgy, ahogy kész voltam, és nem csak a következő résszel, hanem az egésszel. Greggel úgy egyeztünk meg, hogy az élménybeszámolót négy részben fogják leközölni, ebből már egy megjelent.

Mivel tudtam, hogy Erick most fog jönni, ezért egész héten a cikket írtam. Annyira belelendültem az írásba, hogy csak írtam és írtam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy szinte az egész megvan. Most már csak át kell olvasnom, és az esetleges hibákat kijavítanom. De nem fogom egyszerre elküldeni neki az egészet, hanem ahogy megegyeztünk, minden héten hétfőn küldöm a következő részt. Most valahogy nincs kedvem írni, és félő, ha elküldöm neki az egész beszámolót, akkor valami munkát biztos rám fog sózni. Most csak Erickkel akarok foglalkozni, ki kell használnunk ezt a kevés időt, amit együtt tölthetünk, mert aztán ki tudja, mikor lehetünk újra együtt.

Nagyon hiányozni fog nekem, mikor megint el kell válnunk, és hetekig megint nem láthatjuk egymást. Miért van ilyen messze London? Miért nem lehet közelebb? … Választ a gondolataimra nem kaptam, mert épp egy kéz ölelte át a nyakamat hátulról.

-          Mit dolgozol kicsim? – kérdezte, közben a kanapé támláját átugorva mellém huppant és a monitort kezdte el kémlelni.

-          Csak a levelezésemet néztem meg, tegnap elfelejtettem. Odahaza minden rendben? Ugye nem kell hamarabb hazamenned, nem ezért keresett John? – kérdeztem kétségbeesve, mert a menedzsere csak akkor keresi, ha valami van.

-          Minden rendben otthon, sőt. – vigyorgott rám. Mi a fene? Mi történt, hogy ilyen jó kedve van?

-          Mond már, ne csigázz! – kivette a kezemből a laptopot, letette a dohányzóasztalra, majd megfogta kezeimet és maga felé fordított.

-          Úgy néz ki, hogy pár nappal tovább maradhatok. – lesokkoltam, még levegőt is elfelejtettem venni. Csak néztem Erick boldogságtól csillogó szemébe, de nem tudtam megszólalni. – Kicsim minden rendben? Jól vagy?

-          I-i-igen. Jól hallottam? Az előbb azt mondtad, hogy tovább maradhatsz? – kérdeztem meg tőle, mert alig akartam elhinni, amit hallottam.

-          Igen, tovább maradhatok, de csak ha elviselsz még pár nappal tovább. – mosolygott huncutul.

-          Ez most komoly? – bólogatott. – Á á á, ezt nem hiszem el. Imádlak! – ugrottam a nyakába, és pusziltam meg ott, ahol csak tudtam. – És csak hogy tudd, bármeddig el tudnálak viselni, akár az életem végéig is. – ahogy ezt kimondtam, azonnal az ajkaim után kapott, és egy vérpezsdítő csókban forrtunk össze. – Mi történt, hogy maradhatsz? – kérdeztem tőle, miután elváltak ajkaink.

-          Jövő hét vasárnap koncertünk lett volna, de technikai okok miatt le lett fújva az egész, ezért is hívott John, hogy tudassa velem is. Így nem pénteken, hanem azutáni héten, kedden kell visszautaznom Londonba.

-          Mond meg Johnnak, hogy ha beszélsz vele, hogy imádom.

-          Imádod? – vonta fel szemöldökét. – Az előbb még nekem mondtad, hogy imádsz. – kezdte el játszani a sértődöttet.

-          Te kis morci. – ültem bele az ölébe, és búgtam a fülébe. – Tudod nagyon jól, hogy a szívem csak érted dobok, és téged szeretlek. – kezét a szívemre tettem, hogy érezze, milyen gyorsan ver a közelében.

Szívemen nyugvó kezével végigsimított a mellemen, másik kezét a hátamra csúsztatta, és közelebb vont magához, hogy megcsókolhasson. Megfordultam az ölelésében, hogy most már szemben ülhessek vele, és kezeimet nyaka köré fontam. Ahogy így becéztük egymás ajkait, Erick egyik kezét a pólóm alá vezette, és most már melltartón keresztül simogatta melleimet. Feltűrte pólómat, hogy aztán szájával is becézgethessen. Már kezdtünk belemerülni egymás kényeztetésébe, mikor kulcscsörgésre lettünk figyelmesek, és ismerős hangokra.

Ez az egész helyzet olyan volt, mint mikor Londonban, Erick lakásán voltunk és Ian ránk nyitott. Csak most időben észbe kaptunk. Leszálltam Erick öléből, és mindketten rendbe szedtük magunkat. Szerelmem leült a kanapéra, ölébe vette a laptopomat, hogy ezzel is takarja a bizonyítékot, hogy az előbb mit műveltünk. Én a konyhába mentem, hogy üdítőt öntsek magamnak, mikor nyílt a bejárati ajtó. Tom és Bree jöttek meg, és nagyon vidámak voltak.

-          A francba Bree, mondtam, hogy legyél halkabb, túl hangosak voltunk, nem kaptuk rajta őket, ahogy enyelegnek. – mondta csalódottan Tom.

-          Jaj drágám, olyan gyerekes vagy. Mit hittél, hogy egész nap egymást falják?

-          Hát, reménykedni csak lehet. – vigyorgott a bátyám, barátnője meg csak megrázta a fejét.

-          Hagyjad csajszi, Tom soha nem fog felnőni. Tudod drága bátyám, ahhoz, hogy engem rajtakapj, hogy enyelgek a pasimmal, nem magadból kellene kiindulnod. De azért szép próbálkozás volt. – veregetem hátba egy szem testvéremet, aki a meglepettségtől köpni, nyelni nem tudott.

-          Hát drága barátom. – veregette hátba Tomot most Erick is. – Ezt most jól megkaptad.

Szólnom se kellett, hogy menjünk ebédelni, mert Tom kivételével mindhárman a konyhába mentünk. Leültünk és szedtünk magunknak az ételből. Már jóízűen falatoztunk, mikor odaszóltam bátyámnak, aki még mindig megkövülten állt a nappali közepén, hogy jöjjön enni.

Ebéd után leültünk kicsit beszélgetni. Tomék beszámoltak, hogy mi volt otthon. Kikkel voltak bulizni és hol. Mi is elmeséltük nekik, hogy mikor tegnap jöttünk haza, letámadott minket egy csapat rajongó lány. Bátyám tekintetében láttam a meglepettséget és az ijedséget egyszerre. Aztán mikor szóba került a ma este, eszembe jutott, hogy Catyék meghívtak minket ma estére Charlie bárjába. Bree nagyon megörült a hír hallatán, teljesen felvillanyozódott. Ahogy ő mondta: „Már itt volt az ideje, hogy együtt bulizzunk, már nagyon hiányoztak a csajok.”

Már készülődtem az estére, a megfelelő ruhát kerestem, mikor valaki kopogott a szobám ajtaján. Csak odakiáltottam, hogy „szabad”, meg se fordultam.

-          Khm, hugi, zavarhatlak? – toporgott az ajtóban Tom. Nagyon gondterheltnek tűnt, még ilyennek soha nem láttam. Megijesztett.

-          Gyere. – invitáltam beljebb. Leültem az ágyra és ő is ugyanúgy tett.

-          Beszélni szeretnék veled. – makogta zavartan, közben a kezét is tördelte. Basszus, nyögje már ki, egyre idegesebb leszek én is.

-          Valami baj van? Tom, megijesztesz. - lehajtott fejjel ült mellettem. – Az isten szerelmére Tom, beszélj!

-          Apa.

-          Mi van apával? Beteg? Ugye nem komoly? Tom, mondj már valamit, ne kelljen mindent harapófogóval kihúznom belőled.

-          Nem, minden rendben van vele, egészségesebb, mint valaha. – fújtam ki a levegőt, megnyugodtam. De akkor miről akar velem beszélni? – Tegnap, mikor otthon voltunk, anya megkérdezte, hogy te miért nem jöttél velünk. Én meg elmondtam neki, hogy itt van Erick. Erre anya, hogy eljöhettetek volna együtt is. – na persze, együtt, apa meg ki tudja, hogy reagált volna, gondoltam magamban. Te atya, úr isten!!! Megvilágosodtam, mint Buddha az eperfa alatt.

-          Mit mondtál apának? – támadtam le azonnal.

-          Én semmit. – emelte fel mindkét kezét és mentegetőzött. – Kihallgatta az anyával folytatott beszélgetésünket. Én nem tudtam, hogy ő nem tud Erickről. Anyának is csak akkor esett le, hogy elfelejtett beszélni vele erről, mikor meglátta az ajtóban és azt kérdezte, szó szerint idézve „Ki a franc az az Erick?” – közben próbálta utánozni apa beszédstílusát. – Aztán anyával leültettük és mindent elmeséltünk neki.

-          És hogy reagált rá? – kérdeztem tőle idegesen.

-          Hát, amikor mondtuk neki, hogy Londonból van, meglepődött. Biztos volt benne, hogy a szünet alatt szedted össze, mikor Londonban voltunk. Aztán anya elmagyarázta neki, hogy valójában hogyan is ismerkedtetek meg. Egész addig minden rendben volt, míg meg nem kérdezte, mivel foglalkozik. Amikor megtudta, hogy zenész, akkor elkezdett kiabálni, hogy milyen felelőtlen és naiv vagy, hogy így bedőltél a „szépfiúnak”, hogy csak ki fog használni, és összetöri a szívedet. – kitágult szemekkel hallgattam, amit Tom mesélt. Atyám, ettől rosszabb már nem lehet, vagy mégis? – Én próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem úgy van az, ahogy gondolja, és Erick egy rendes srác, és a bátyja is az, akivel együtt forgattam, de hajthatatlan volt. Még tegnap fel akart téged hívni, de nagy nehezen lebeszéltük erről anyával. Azt üzeni neked, hogy a jövő hét végén vagy Erickkel, vagy nélküle, de mindenképpen otthon akar látni. Tényleg, meddig marad Erick?

-          Épp ma hívta fel a menedzsere, hogy a hétvégi fellépést visszamondták, így jövő hétvégén még itt lesz.

-          Szóval, akkor ezek szerint Erickkel haza látogatsz San Diegóba? – kérdezte, de inkább kijelentésnek hangzott.

-          Hát, nagyon úgy tűnik. – sóhajtottam nagyot. – Istenem, hogy fogom én ezt az egészet túlélni, és hogy fogom Ericknek elmondani, hogy hétvégén haza kell mennünk? – temettem kezeimbe az arcomat, és már a sírás kerülgetett. Miért kell mindig valaminek történnie? Miért nem lehet minden szép és jó?

-          Nyugi hugi. – ölelt magához bátyám. – Minden rendben lesz. Amint apa megismeri Ericket meg fog változni a véleménye, hidd el. Én is elkísérlek, ott leszek melletted, szoval, nyugi.

-          Köszi Tom, hogy megpróbáltál beszélni apával. Rendes tőled.

-          Ugyan hugi, ez a legkevesebb. Na de most szedd össze magad, és készülődj, hisz bulizni megyünk.

Miután Tom kiment a szobából, még pár percig ültem az ágyon és bámultam ki a fejemből. Kellett ez a kis idő, míg felfogtam, Tom mondandóját. Már előre rettegek, mi lesz otthon, főleg így, hogy Erickkel megyek. Erick. Mit fog szólni ehhez az egészhez, hogy fogom elmondani? De inkább nem is gondolkozom ezen, elég lesz majd holnaptól ezen agyalnom. Ma még felhőtlenül bulizni szeretnék a barátaimmal és a szerelmemmel.

A bárba odaérve Caty és Amy már várt minket, egy nagyobb asztalnál ültek. Egyenesen hozzájuk mentünk. A kezdeti idegesség, hogy az emberek hogyan fognak reagálni Erick jelenlétére, mikor meglátják megszűnt abban a pillanatban, ahogy leültünk a csajokhoz. Voltak, akik megbámultak minket, de a többségük figyelmen kívül hagyta, nem is törődtek vele.

Megrendeltük az italokat. A fiúk sört ittak, mi lányok meg a jól bevált tequilát. Nagyon jó volt a hangulat, egy idő után még táncoltunk is a csajokkal, és persze a két fiút se hagytuk ki a sorból. Az asztalnál vicces történeteket meséltünk a csajokkal, hogy mi mindent éltünk át együtt, mi így négyen az elmúlt két évben, mióta egyetemre járunk. Ezeken a fiúk nagyon jól mulattak.

Főleg az a történet tetszet nekik, mikor egy buliban pár pasit akartunk lekoptatni, és eljátszottuk, hogy lezbik vagyunk. A pasik nem hitték el, hogy azok vagyunk és bizonyítékot akartak, ezért meg is csókoltuk egymást, én Breet, Caty meg Amyt. A fiúk nem akarták elhinni, hogy megtettük. Mivel már volt bennünk pár tequila, nekünk se kellett több, összenéztünk a csajokkal és megmutattuk nekik. A hatás nem maradt el, a fiúk elakadt lélegzettel nézték végig, ahogy forró csókban forrtunk össze.

Amikor talán a hatodik pohárral ittam, Erick odaszólt, hogy óvatosabban kicsit az ivással, nem mintha nem tetszene neki a bevállalós és vad Annie, de nincs kedve meg a lányokkal is megküzdenie értem. Ezen jót kuncogtam, majd a kezemet a combjára tettem, és végigsimítottam rajta egészen fel az ágyékáig, ott megpihentettem kezemet. Ericknek se kellett több, azonnal értem nyúlt és ajkaimra tapadt, csak úgy tépte a számat, olyan vadul csókolt.

A fiúk se maradtak ki a vicces történetek meséléséből. Most épp szerelmemen volt a sor, aki azt kezdte el mesélni, hogy az egyik fellépésükön milyen kérése volt az egyik rajongónak. Aláírást kért mind az ötüktől, de nem akárhová, hanem alsóneműjére. Ők meg megrökönyödve hallgatták végig a kérést, és nem tudták, hogyan visszautasítani. Aztán a rajongó oldotta meg a helyzetet, és a kabátja zsebéből előhúzott egy fehér alsónadrágot. Igen, alsónadrágot, mert a rajongó egy férfi volt, aki a párja kezét szorongatta, aki szintén férfi volt. Ezen jót nevettünk. El tudom képzelni az arcukat, ahogy ez az öt macsó lereagálta a pasi kérését.

Miután jól kinevettük magunkat, Erick egy újabb történetbe kezdett bele, amikor valaki megkopogtatta a vállamat. Amikor felnéztem, meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy azután az éjszaka után még látni fogom.

-          Szia Annie! Szabad egy táncra? – nyújtotta felém a kezét és mosolygott rám.